Gyulafehérvári gondolatok

Gyulafehérváron ásatáson részt venni nemcsak azért különleges számomra, mert szakterületem legfőbb helyszinén, Dácia római provincia legnagyobb urbánus központjában lehetek, de kultúrtörténeti csemegének is különleges élmény, valódi kavalkád. A hétköznapok poros, koszos, sáros de azért kellemes munkálkodása és hullafáradtsággal eltöltött estéi kevés lehetőséget adnak a városnézésre, az embereken való elmélkedésre, magyarán, a figyelésre, de hétvégenként lehetőség van azért arra, hogy a XIX. század végén itt ásatásokat végző Cserni Bélához (Adalbert) hasonlóan, minden régész elgondolkodjon a múltbeli Apulum és a jelenbeli Gyulafehérvár (helyesebben, a döntő román többség miatt Alba Iulia) kontrasztján és szinein.

Fura egy város ez, mondhatni: az egykori Római Birodalom egyik legdinamikusabb kettős városára és egy hatezer fős legio táborára ráépült középkori, majd református fejdelemi, végezetül  Habsburgok által Vauban stilusban felépitett erőditmény a giccs és a kellemes érzés kettős hatását varázsolja a citadellába látogatók elé. A város óriási összegeket, valódi programot épitett ki "celalta capitala" (a másik főváros) cimmel, hogy a Vauban várt, a középkori értékeket és az ókori város nyomait a közönség elé varázsolja. Végre, pozitiv példát is láthatunk kultúrturizmusra, interaktiv régészetre, műemlékvédelemre. A püspöki palota, az Apor palota, a Szent Mihály katedrális és az Egyesülés Katedrálisának kivételesen szépen felújitott elemei jó példái a műemlékvédelem utóbbi időben fellendülő tendenciáira. Ellenpéldák is akadnak, persze: a fehér sávok és ún. tanvonalak az utcákon csak keveseknek mondanak valamit, a laikus nem tudja, hogy azok valójában a 2008  -2012 közötti régészeti ásatások során feltárt épületek körvonalait mutatják. Reméljük, hogy a jövőben tesznek azért, hogy ezekről a laikusok is interaktiv módon értesüljenek. Néhány szimbolikus épület, mint például a Batthyáneum továbbra is romos állapotban van és csak különleges engedéllyel látogatható az ott őrzött kivételes értékekek (Codex Aureus) miatt. Az alsóváros kellemes hangulata túlságosan rövid ideig kecsegtetni az ott tévelygőket, mert hamar átvált az újközpont kommunista hangulatába, ahol az egykori polgárváros hangulatát csak az aprócska és igencsak elrejtett evangélikus templom és a ma már egyetlen zsidó család által gondozott zsinagóga őrzi. A kommunizmus hagyatékának betonregetegében számomra az egyetlen mondhatni "szép" vagy érdekes elem a költők és irók parkja, ahol a neves román irodalmárok szobrait láthatjuk (sajnálatos módon, ott szerepel Ceausescu udvari költőjének, Adrian Paunescunak is a szobra). A város telis tele a "nagy" egyesülés hőseinek emlékeivel, szobraival, emléktábláival - ahogy ez dukál a nacionalista történetirás és narrativa mentalitástörténeti épitészetéhez és városrendezéséhez. A sok furcsa, olcsó és kevés művészeti érzékkel létrehozott szobrok közül legfeljebb Iuliu Maniu elegáns, kellemes szobra érdemel emlitést. A városban a magyar közösség gyakorlatilag eltünt...a templomokban az idős és a nagyon idős korosztály tagjait látni. A katolikus székesegyház bejáratánál szorgalmaskodó hölgy beszámolója szerint, a fiatalok vagy eltüntek, elmentek (magyar középiskola, sajtó sincs) vagy vegyesházasságok révén "feloldódtak". Kevés magyar hangot hallani az utcán, azok is többségében turisták (bőven akadnak). A helyi lakosság is érdekes "kultúrcsemege": rengeteg a fiatal, a kisgyerek, dominál a rózsaszin és a kinai ruhák tömkelege. A város kedvelt helyszine a "bulevárd", azaz  a sétálóutca, ahol esténként magamutogatás céljából kivonul a város fiatalsága. A kommunista épületek földszinti részein kialakitott üzletek telis tele olcsó és izléstelen ruhákkal és csecsebecsékkel ami sajnos nagyban tükrözi a város hangulatát és izlésvilágát is. Persze...általánositani nem szabad alapon, jó élmény volt, hogy a "Zene ünnepén" a szebeni filharmonikusokat óriási tömeg hallgatta. Ellenben másnap, az alternativ rock zenei koncerten, ahol kivételes minőségű zene szólhatott a gyulafehérvári közönségnek, már csak kevés ember vett részt. 

A város telis tele római emlékekkel, a figyelmesebb szemek beépitett feliratokat, bélyeges téglákat és felhasznált római köveket, oszlopfőket talál mindenhol. A katolikus székesegyházban jó látni a gyönyörű Lázói (Lászai) kápolnát és lehetőségünk volt a Márton Áron emlékszobába is betekintést nyerni, valamint az érseki (egykori püspöki) palota udvarán 2013. június 29 -én felavatott Márton Áron szobrot is meglátogathattuk.

Gyulafehérváron lenni érdekes élmény: a giccs, a felületesség és a szürkeség felett ott magasodik a múlt, amelyet a város kezd igazán értékelni, függetlenül nemzetiségétől, hangulatától vagy minőségétől. 

Gyulafehérvár rejtett kövei

Másfél hónapon át egy nemcsak számomra, de a romániai Mithras kutatás számára is fontos régészeti ásatáson veszek részt Gyulafehérváron. Bár a város most égő katlanná változott a tébolyult hőségtől (árnyékban 30 - 33 C), azért az esőcseppenként hulladozó izzadság alól is élvezetes megtekinteni az egykori kettős római város, Apulum romjait, a rá épült Erdélyi Vajdaság majd később Fejedelemség fővárosát, püspöki, majd érseki végezetül pedig katonai központját. Ahogy Kovács András cikke is mutatja és ahogy több tanulmány is rávilágított már, a mai Gyulafehérvár modern (értsd: újkori) épületei telis tele vannak az egykori dicső Apulum római köveivel, közel 2000 éves emlékeivel.Sétálva a Vauban vár gyönyörűen felújított kapui között, néhány a régészek számára bizonyára ismert, de a turista szemei előtt meglapuló kőre bukkantunk a kollégáimmal. Néhányat itt bemutatok: 

A várfalba beépitett bélyeges katonai téglák egyike

A 2013 -as CSIR konferenciáról

Short review about the XIII. Colloquium on Roman Provincial Art.

Az idén első alkalommal adott otthont Románia a XIII. konferenciájához érkezett Corpus Signorum Imperii Romani rendezvénysorozatnak. A konferencia nemcsak az esemény hármas helyszine (Bukarest - Gyulafehérvár - Konstanca) de a nagyszámú résztvevő (közel 100 előadó) miatt is rendkivüli eseménynek számitott. A konferencia ugyanakkor egyféle folytatása a tavasszal Rómában megtartott CSIR Bizottsági Gyűlésnek, ahol a választmányi tagok által hozott döntéseket is a konferencia keretén belül mutatták be. Az idei konferencia témája a votiv és kultuszemlékek a provinciális művészetben: szobrászati technikák, a régészeti anyag forrásai, ikonográfia, dekorativ művészet és műhelyek. Jómagam az egy hetig tartó és három helyszinen zajló konferenciából csak Bukarestben vettem részt, igy beszámolómban csak az ott elhangzott előadásokról tudok nyilatkozni. 

Az eseményt már tavaly májusban meghirdették, a honlapot is nagyon hamar működésbe hozták, igy az eseményt gyakorlatilag első perctől lehetett interneten is követni. A szervezőbizottság, melynek tudományos szervezője Cristina Alexandrescu volt mindig azonnali választ adva állt a bóklászó doktoranduszok és jelentkezők rendelkezésére. A több nemzetközi projekt szervezéséért felelős szakember és a mögötte álló népes szervezőbizottság a Vasile Parvan Régészeti Intézet, a Román Tudományos Akadémia és a

Academia Romana

gyulafehérvári Egyesülés Múzeumának támogatásával hozta létre az eseményt. Több call of paper is eljutott a meghivottakhoz és a jelentkezőkhöz. Sajnos a támogatás bizonytalansága miatt sokáig nem lehetett tudni, ki hol fog szállást találni vagy hogyan is oldják meg a három helyszinen zajló eseménysorozatot.

Végül, alig néhány héttel a konferencia előtt került föl az internetre a végleges program, amely nagyon sűrű eseménykavalkáddal kecsegtette a résztvevőket. 

Első nap, május 27 -én hétfőn a Román Tudományos Akadémia könyvtárának új épületével szemben (amely bár alig tiz éves, máris repedezik) található konferencia - teremben gyülekezdtek a résztvevők a regisztrációra. A regisztrációs csomagban egy részletes progam és absztraktfüzet, jegyzettömb, Zaharia Covacef  könyve (azoknak, akik nem mentek Konstancára),Bukarest és Gyulafehérvár térkép, múzeumi flyerek és egy szép szatyor volt. A megnyitón, egy túlzottan fűtött, de technikai szempontból kifogásolhatatlan teremben Alexandru Vulpe akadémikus és Cristina Alexandrescu köszöntötte az akkor még alig 50 résztvevőt. Ezt követően Daniel Spânu tartott angol nyelvű előadást a már jó ismert kutatási témájáról, a római kor előtti dákok vallásos ikonográfiájáról. Az előadás képanyagában magas szinvonalú, ám tartalmában vitatható volt. Ennek ellenére, igen sok kérdést és nagy érdeklődésnek örvendett. 

Másnap, 28 -án már kora reggel 9 előtt elkezdődött a regisztráció. A kedd teljes egészében a "Cult and votive monuments - case studies of particular divinities and sites" cimű tematikának volt szentelve. A szekcióülések igen hosszúak voltak, hat előadó három órán át beszélt egy szünetnyi pihenővel. Az első előadó Vassiliki Gaggadis - Robin volt, aki francia nyelven a galliai Attis ábrázolásokról tartott egy érdekes előadást, néhány új leletet is bemutatva. Előadása - ahogy a következők többsége is - nagyon tárgyilagos, minden bevezető és felvezető nélkül, azonnal a témára térve mutatta be a tárgyakat, kizárólag az ikonográfiai és ritkán, a történelmi kontextust figyelembe véve. Jean Noel Castorio ékes franciával mutatott be egy érdekes esettanulmányt: Chatelet de Gourzon település XVIII. század végi ásatásai során előkerült votiv emlékekről beszélt, ám leginkább statisztikákat és kutatástörténetet láttunk, mintsem ikonográfiai elemzést. Kutatási területem miatt nagyon vártam Claudia Romero előadását, aki maga is Mithrasszal foglalkozik. Előadásában a jól ismert Augusta Emerita-i leletegyüttes egyik neves darabját, a feltételezése Horvátországban megtartott pulai konferencia szervezői voltak. A salonai, aenonai votiv emlékek részletes, de kissé száraz bemutatását követően került sor Ante Rendic-Miocevic előadására. A több nyelven minden gond nélkül - hogy őt idézzem - "dinoszauruszi" tapasztalattal társalgó neves szakember az Aquae Iasae -i nympheumról tartott egy igen szines, hosszú és kissé szétesett előadást, amelynek domborművei és rekonstrukciós tervei számos kérdést szültek a közönség köreiből.

szerint az egyik dadofórt vagy egy mystest ábrázoló ifjúról beszélt. Az előadásban ugyan több lehetséges rekonstrukciót is bemutatott (különösen itáliai analógiákra épitve), a kérdésekből kiderült, hogy nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy ez a leletegyüttes akár egy bacchikus közösség szobor - depójának a része is lehetett volna. A kérdést persze az állandóan piszkálódó német kollégák sem tudták megoldani. A következő előadók a két évvel ezelőtt
A horvát kollégákat a romániaiak követték. Adriana Antal, a BBTE doktorandusza, a Venus ábrázolások helyi szakértője, két olyan dáciai példát hozott, amely talán a consecratio Venus formájában történő ábrázolását erősiti. Az általa emlitett analógiák ugyan igen széles földrajzi térségből származnak és alapos kutatásról tanuskodnak, a két példa sokakat nem tudott meggyőzni, hogy itt valóban erről az amúgy igen ritka jelenségről van szó. Őt jómagam követtem volna, ha a technika közbe nem szól, igy egy botrányosan kellemetlen eset folytán Irina Nemeti, a MNIT muzeológusa következett, aki a Dacia Porolissensis kőfaragványainak geológiai vizsgálatáról számolt be olasz nyelven (ritka nyelv volt a konferencián, ahol főleg az angol, francia és német dominált). Az előadásban számos példát hozott, több új erdményt is bemutatott, de sajnos nem helyezte térképre a kőfejtőket és az onnan eredeztethető tárgyak elterjedési rádiuszát, igy előadása gyakorlatilag csak egy kutatás helyzetjelentéseként értelmezendő. Mindenesetre, olasz nyelvű előadásának leginkább a konferencia legnevesebb tagja, a veterán Luca Bianchi örvendett, aki anyanyelvén hallhatta az előadást. A nap második felében a "Balkán" volt soron, Moesia Superiorból származó emlékekről számolt be több előadó. Érdekessége és unikuma az eddigi 13 konferenciának, hogy első izben jelent meg Kosovo is az "ikonográfiai"

térképen. Dardania votiv emlékeiről is tartott előadást egy hölgy. Bár angol előadását Alexandrescu olvasta fel (mivel ő nem birtokolta kellő alapossággal ezt a nyelvet), a lényeg, a részvétel volt.
Másnap, május 29 - én Peter Stewart, a CSIR Bizottság egyik tagja, az Oxfordi Egyetem professzora tartott egy igen érdekes előadást a votiv ábrázolások változatosságáról, a klasszikus szobrok (különösen a galliai Hercules ábrázolásokra kiélezve), a "hout arte" és a provinciális művészet kölcsönhatására összpontositva. Őt hasonlóan "provokativ" és kiválló előadói készséggel megáldott stilusban követte a Washingtonból érkezett Eliese Friedland, aki elsősorban keleti példákkal ábrázolta a votiv domborművek sokszinűségét és szerepét. Kitért több új ásatásra is, amelyet Sziriában és Jordániában folytattak. A meghirdetett programon változtatva, a CSIR Bizottság romániai tagja Mihai Barbulescu akadémikus tartott ezt követően egy rövid, de rá jellemzően érdekes és frappáns előadást egy ma már elveszett tordai (Potaissa) domborműről. Az általa funerális aedicula oldalreliefeként értelmezett, Apolló és Daphné mitoszát megjelenitő ábrázolás egyike azon kevés ikonográfiai ábrázolásoknak, ahol a klasszikus görög - római mitológia jelenik meg Dáciában. Bár kevés valódi analógiát tudott felmutatni Daphné átváltozására, előadása mégis meggyőzte a közönséget. Őt egy igen hosszú és erős német szekció követte, ahol két osztrák kutató Noricum provincia kőfejtőiről, kőemlékeinek származási helyéről tartott egy preciz, kimért de túlságosan hosszúra sikeredett előadást. Kimutatták, hogy a leleteknek alig 10% -a származik más provinciából. Anja Klöckner egy igen szines előadást tartott a Mithras kultusz belső tereiről, szentélyek alaprajzairól és a belső tér rekonstruálásának elméleti és gyakorlati lehetőségeiről. Kitért ő is a sokat idézett Porphyrius szövegre, amely alapján igen változatos példatárral ilusztrálta hogyan rekonstruálhatóak a pódiumok és egy esetleges mensa, convivium. Bár igen pozitivan fogadták az előadását, jómagam mégse hiszem, hogy minden egyes szentély esetén ugyanolyan szertartásrendről, belső térről beszélünk. Ahogy az ikonográfiai kánon sérült vagy változott térségenként, úgy az adott közösség mérete, anyagi állapota és a szentély mérete is nagyban Ortolf Harl a Nautate Parisiaci néven elhiresült, a Notre Dame katedrálisba beépitett galliai emlékműről értekezett. Ahogy arra számitani lehetett, a legkiválóbb minőségű fotókkal diszitett előadás nem az 1984 -ben már monografikusan feldolgozott emlékmű ikonográfiájával, hanem sokkal inkább annak felirataival foglalkozott. Meglehet, értelmezésében kissé túlságosan távoli időkre merészkedett az osztrák kutató (arhaikus latint vél felfedezni bizonyos szófordulatokban), előadása sok vitát és viszonylag pozitiv fogadtatást kapott.  Rendkivül érdekesnek bizonyult a lengye lIlona Skupinska Lovset előadása is. A nemzetközi szinten is elismert, a sziriai provincia művészetével foglalkozó szakember a maga egyedi előadásmódján az égőáldozatok ábrázolásmódjáról és szerepéről beszélt, számos olyan egyedi, a közönség által még soha nem látott ábrázolást is bemutatva, amelyet részben saját ásatásai és kutatásai révén ismerhetünk. Őt volt témavezetőm és mentorom, Sorin Nemeti követte, ai feleségéhez hasonlóan, olasz nyelven tartotta meg előadását. A kurzusairól ismert kimért stilusban mutatta be a dunai lovasisten ábrázolásokról szóló előadását, melyben az általa kidolgozott, komparativ tipológiát ábrázolta számos példán keresztül. Mirjana Sanader két Janus kultuszhoz tartozó emlékről beszélt, egy dalmatiai és egy verespataki példáról. Mig elért a két megnevezett példához, a kutató felsorolta az összes észak - afrikai, galliai, itáliai és dalmát példát és analógiát, feliratostól, ábrázolásostól együtt, ami kissé elnyomottá tette előadását. Ráadásul nem tért ki a legújabbban felfedezett itáliai példákra sem, valamint a Ianus Geminus dáciai jelzőre sem.  Emanuela Bocancea, a Brown University doktoranduszaként előadó- társa, John Brodel hiányában mutatta be érdekes és szines, a mithraikus lakoma- ábrázolásokról szóló előadását. Kane 1978 -as tanulmányát csekélységekkel kiegészitve elsősorban a pogány lakomaábrázolásokkal hasonlitotta össze a mithraikust, rámutatva annak közösségi jellegére és az ikonográfiában megjelenő változatosságára. Nem tért ki azonban arra, hogy néhány reliefen csupán szimbolikus, asztronómiai ábrázolást láthatunk, mig másokon (igy az általa nem emlitett jeruzsálemi reliefen is) a valóban eljátzott - megtörtént lakoma egy jelenetét láthatjuk. A szerdai utolsó előadás - szessziót a poszterek bemutatása és a CSIR Bizottság helyi gyűlése előzte meg. Ez utóbbin csak a tagok vehettek részt, de a főbb döntéseket Peter Stewart és Cristina Alexandrescu bemutatta a későbbiekben.Többek között kiderült, hogy a két év múlva, 2015 -ben megrendezendő XIV. CSIR konferenciát a franciaországi Dijon fogja vendégül látni, "Hétköznapi élet a provinciális ikonográfiában" cimmel.  A poszter - szesszión a meghirdetettnél kevesebbet láthattunk, de a néhány furcsa módon (nyomtatott A4 -es lapokból kirakott) poszteren kivül akadt néhány valóban érdekes és lelkesen bemutatott példány is. Személy szerint a legszebb és legérdekesebb az ún. "Missouri girl"-t bemutató poszter volt, amit Johanna Sandrock mutatott be. Az utolsó előadás blokkot a kölni Peter Noelke professzor vezette le. Két előadó hiányában ez rövidebbre sikeredett, igaz, a közönség már olyan fáradt volt, hogy többet nem is birt volna ki, mint négy előadás. A Sorbonne fiatal kutatója, Delphine Seigneuret  irigylésre méltó kutatásról és projektről számolt be. A Khirbet edh Dharinban felfedezett templom több száz emlékét dolgozzák fel egy hatalmas csapattal. Domborművek, szobrok, feliratok...minden, mi szem szájnak ingere, egy olyan térségből, ahol a római civilizáció a Nabeteus királyság óarab kultúrájával találkozott. Keveseknek adatott meg, hogy ilyen kutatási tervet tudjon bemutatni.
Őt a konferencia doyenje és egyben a dáciai funerális művészet talán legnevesebb külföldi kutatója, Luca Bianchi követte. A neves kutató sajnos megtört egészségügyi állapota miatt a teljes konferenciát

Luca Bianchi

végigsétálta, olasz lazasággal jött - ment az előadások között. Ám ahogy a pódium elé került, a kissé elvont figurából azonnal egy orator, szónok vált, aki domborműveit, funerális sztéléinek legapróbb részleteit is óriási lelkesedéssel mutatta be. Kicsit olyan lehetett ez az átlényegülés, mint egykor Mommsené: öregkorában az epigráfia Nesztorát már házáig kellett kisérni Berlinben, mert nem ismerte fel az utcákat és azonnal eltévedt, de előadásaiban még akkor is kivülről tudta az ókori Athén topográfiáját és minden akkor ismert épületét.
Utolsóként aznap jómagam adtam elő. Előadásom első fele a kutatástörténet mai állását és hibáit, főbb problémáit mutatta be,a második felében pedig azt szerettem volna körüljárni, hogy létezett -e a Mithras kultuszban ikonográfiai kánon, ha igen, hogyan határozhatjuk meg, valamint, miként tette ezt a provinciális művészet kerete "non - kanonikussá". A kánon meghatározásában nagy szerepet játosztt Nagy Levente és László Levente által kidolgozott orfikus - theogónia és asztronómiai térkép is, melyet a dáciai domborművekre elsőként próbáltam alkalmazni. Az előadást 3-4 kérdés követte, úgy tűnt, hogy a fáradt közönséget is érdekelte még az előadás. Különösen Peter Stewart kérdésének örvendtem.

Összegezve: a konferencia nagy jelentőségű volt a CSIR újabb állomásaként, remélhetőleg újabb kötetettel gyarapitja majd a kutatást.  Az első alkalommal Romániában és három helyszinen megrendezett konferencia nagyon jó szervezésű volt, de túlságosan hosszú és fárasztó. A mintegy száz előadó az USA -tól Izraelig képviselte a világ legnevesebb intézményeit, de sajnálatos módon szerény önmagamon kivül (akinek a nevét kimondani sem tudták és több helyen még a BBTE doktoranduszaként konferáltak) egyetlen magyar sem vett részt. Reggeli és vacsora nem volt és a közös múzeumlátogatáson kivül más "szórakozási" lehetőség (svédasztal, esti piálás) sem volt.
Bukarest szép három napra, és a couchsurfing is bevált. 

A CSIR konferenciákról

Short history of the Corpus Signorum Imperii Romani (CSIR) colloqiums, heralding the XIII. conference on Roman Provincial Art.

Kevesebb, mint egy hét múlva kezdetét veszi a Romániában első alkalommal megrendezendő Corpus Signorum Imperii Romani (CSIR) Konferenciák XIII. gyűlése, amely idén rendhagyó módon három helyszínen zajlik, Bukarestben, Gyulafehérváron és Konstancán. A konferencián jómagam is részt veszek, igy arról az eseményt követően részletes, képes beszámolót fogok írni. Az alábbiakban az előzményekről

röviden.

A Római Birodalom felmérhetetlen mennyiségű és változatosságú régészeti hagyatéka közül kétségtelenül a figurális ábrázolások (szobrok, domborművek, funerális alkotások) alkotják a leglátványosabb forráscsoportot. Ezek iránt az érdeklődés már a középkor végén, a reneszánsz idején elkezdődött, de tudományos igényességgel csak Winckelmannt követően jelentkezett, melynek során a római művészet kutatása különálló diszciplínává vált. Bár több alkalommal próbálták katalógusok, corpusok formájában a római művészet és ikonográfia egy - egy témáját összefoglalni, az egész birodalomra kiterjedő, nemzetközi összefogást szorgalmazó munka csak az 1980 -as években indult el. Ennek hajtómotorja Erna Diez bécsi professzorasszony volt, aki az ANRW 1985. II. 12.3. kötetében közölt "Studien zum provinzialrömischen Kunstschaffen: Grabplastik in Noricum und Pannonien" tanulmányával felhívta a római provinciális művészet helyi sajátosságaira a figyelmet, hangsúlyozva a regionális kutatások és corpusok létrehozását. Ezt követően indult el az "International Colloquia on Provincial Roman Art"konferencia - sorozat, melynek első állomása 1989 -ben az ausztriai Graz  volt, ahol a provinciális művészet problematikáját valamint a kétévente megrendezendő konferencia - sorozat főbb irányvonalait körvonalazták. A mozgalom csatlakozott az Association International d'Archeologie Classique 1963 -ban inditott CSIR sorozatának szerkesztéséhez. A konferencia ekkor még teljes egészében a közép - európai országok kutatóinak fóruma volt.

A konferencia következő állomása Veszprém volt 1991 -ben Palágyi Syvia szervezésében, ahol elsősorban a pannóniai és noricumi funerális művészetről esett szó. Magyarország ismét 1999 -ben, Budapesten fogadta vendégül az akkorra már egyre inkább nemzetközivé terebélyesedő konferenciát, melynek azonban a nemzetközi nyelve továbbra is a német maradt, jelezve az esemény gyökereit és a rendező országok kultúrális jegyeit. 

A konferencia - sorozat igazán nemzetközivé 2007 -ben vált, amikor első alkalommal rendezték meg Arlesban, Franciaországban, egy nyugat - európai államban. Az eseményen ekkor már népes spanyol és külföldi delegáció is képviseltette magát, a konferencia fő nyelve pedig már a francia lett. 

Az utolsó, 2011 - ben Pulában tartott XII. konferencia kiválló példaként szolgálhatott az idén első izben Romániában megrendezendő eseménynek, amelyre idén május 27 és június 3 között kerül sor.

Miért szeretem Pécset?

Lassan két éve, hogy először találkoztunk. Akkor ősz volt ugyan, az időjárás zord és mogorva, szürke, mint a város egy jelentős részét uraló magasház hangulata, de mégis a belváros és az emberek azonnal elvarázsoltak. Azóta is tart a hatás. 

Nehéz lenne megfogalmazni, hogy néhány kedves város után ahol jártam, mi az az egyedi hangulat, ami Pécset szerethetővé, egyedivé teszi. Sorolhatám persze a város ikonikus szimbólumait :a dómot és az előtte lévő, mindig szerelmesekkel, idős Kodállyal, ókeresztény bazilikával és csendes vasárnapokkal rámköszönő teret, a mindig széljárta, de lenyűgöző látványt biztositó kilátót, a zöldsapkás dzsámit, az előtte szineiben szolidarizáló, Kolozsvárt idéző Hunyadi szobrát, a Nádor szálló furcsa betűit, a mindig zsúfolt és szinte ízes Király utcát, netalán a Sipos patika szerecsen mosolyát. Mégis, valahogy a turistáktól főleg tavasszal átitatott helyeken túl van ebben a városban valami más, ami megfog és ami azonnal szerethetővé tette a várost. A Kolozsvár utáni vágyakozással a számban látogattam meg először még 2011 -ben és a honvágyat érdekes módon a pestinél gyorsabban tudta ez a kisváros legyőzni. Bár a nagy nyüzsgés, a multikulti kavalkád, amit én annyira szeretek a városokban csak mértékkel van meg Pécsett, a provincializmusából kulturális erejével és egyediségével mégis ki tudott bújni a bűvös és méltán sértő "vidékiségből". Itt is, ahogy egyetemi éveim felejthetetlen kincses városában egy Hunyadinak díszeleg a szobra a főtéren, ahol az ifjúság állandóan nyüzsőg és ahol Kolozsvárhoz hasonlóan, igen gyakran hallani német, angol, spanyol szót (részben) az orvostanhallgatók jóvoltából. Itt is dimbes - dombos, hepehupás utcák vezetnek ódon és felfedezni való épületek közzé, ahogy Kolozsváron is hét év után is tudok még újat találni. Pécs apró utcái a múzeumok környékén, a Tettye és a környező dombok varázsa idézi a Szamos partján elterülő várost. A nosztalgiát képes legyőzni tehát ez a város - ami egy magamfajtának, aki a változásoktól retteg, nagy dolog.

A színes házak, a már - már túlságosan is felújított belváros, a szelíd, de elegáns esti világítás, a Tudásközpont, az újabbnál, újabb zenei csemegéknek (legutóbb a Balanescu quartetnek) otthont adó Kodály központ egyedi várossá teszi a sajtóból sajnos leginkább a bűncselekményeiről elhíresült várost - amely elsőre nem tűnik azért annyira félelmetesnek, mint manapság halljuk.

utca, dóm tér és az eldugott kis festői utcák a múzeumok környékén persze a helyi emberek nélkül mit sem érnének. Kedvesek, mosolygósak, közvetlenek, az eltévedt turistákat vagy újoncokat örömmel segítik. El se hinné az ember, hogy ebben az arculatában is kissé mediterrán hangulatot árasztó városban ez a sok kedves (és mellesleg nemegyszer csinos) ember magyar, távol minden búskomor sztereotípiától. Jó hallani az utcákon sétálva Pécsett is azt, hogy a város  - ugyan szerény módon - de egyetemista központként sokféle nemzetnek ad otthont, átmentve ha úgy tetszik az ugyancsak Kolozsvárra emlékeztető multikulturális és soknemzetiségű múltját egy dinamikus, modern egyetemi városi légkörbe. A 2010 - es felújítások és változtatások minden bizonnyal sok vitát keltettek, hisz radikálisan megváltoztatták a város arculatát, ám mégis, a megnyitott Rózsakert, a szépen felújított múzeumok sétánya, a tettyei romok körül kialakított parkok, a
Pécs elsőre belopta magát a szivembe. Bár lehet egy életet nem tudnék lehúzni egy ilyen kis városban, varázsa elkerülhetetlen és visszatérni mindig nagy örömmel tölt el. 

Vallásos élet Londiniumban

A Temze londoni szakaszából került elő
a 2200 éves kelta sisak

Britannia provincia egyik legjelentősebb civil települése a Kr.u. 43- 50 körül, Claudius császár hadjáratát követően alapitott Londinium volt. A város neve a feltételezések szerint a kelta Londinos személynévből vagy folyónévből eredeztethető, amelynek jelentése "vad" ám régebbi szakirodalom a "don" kelta tőből eredezteti, ami dombot jelent. Galfridus Monemutensis a Historia Regum Britanniae cimű művében Lud (Llydd) Heli fiának nevéből eredezteti a Llyn Din, azaz "domb" nevet. Az őslakos cantiusok (cantii) akik e területen laktak a lingua Gallica egyik változatát beszélték, melyből a mai welsh is származik. A rómaiak érkezésekor Caratus volt a térség ura, a vereség után északra, a harcos piktekhez menekültek, ahol decantae néven új törzset alapitottak.  A város fejlődését Boudicca 60 -as lázadása rázta meg, ám azt követően viszonylag hosszú időn át zavartalanul fejlődhetett és hamarosan Britannia legjelentősebb civil települése lett. Hadrianus, az utazó császár 122 -ben meglátogatta a várost, ekkor épülhetett ki a kőépületek többsége, köztük a kormányzói palota is. Nemsokkal ezután óriási tűz pusztitotta el a várost. 190 és 225 között épült ki a hatalmas városfal (London's Wall), amely a középkori London alakját is meghatározza majd. 

A virágzó római várost 286 - 296 között Carausius és Allectus uzurpációja rázza meg, majd a IV. században szinte folyamatos betöréseket kell elszenvedjen. 340 -ben és 367 -ben is az északi népek, a piktek támadták a várost. Ahogy Britannia provincia is, úgy Londinium is az V. századra fokozatosan lett puszta, elhagyott várossá.

Londinium a későrómai korban

A virágzó, merő becslések szerint 40 - 50.000 embernek otthont adó római város a Birodalomtól való nagy távolság ellenére minden olyan jeggyel rendelkezett, mint a kontinentális Európa jelentős római városai. Megtaláljuk ott az afrikai luxuskerámiát ugyanúgy mint a keleti kereskedőket és a birodalom legtávolabbi vidékeit megjárt katonák sirjait is. 

Kasztrációs csipesz

A vallásos élet megnyilvánulásait elsősorban a régészeti ásatások tárták fel. Már a középkortól kezdve, de különösen a nagy 1666 - os tűzvészt követően történnek olyan ásatások, melyek a római vallásra utaló nyomokat tártak fel (5-6 szentély). Elsősorban feliratokra kell gondolnunk. Jelenleg 551 felirat ismert Londiniumból. Ezek közül 54 felirat tanuskodik a vallásos élet legváltozatosabb megnyilvánulásairól. Melepő, hogy mig a dunai provinciák nagyvárosainak epigráfiai forrásai - Apulum 800 feliratából mintegy félezer votiv, Aquincum 1000 feliratából is közel 600 - addig Londinium igen szerény ilyen téren. Ellenben a szakrális topográfiája - a kiválló, és valódi turistacsalivá avanzsált urbánus régészetnek köszönhetően - sokkal jobban ismert, mint Apulumé például. Feltárták a császárkultusz első szentélyét a fórum mellett, egy Diana, IOM, Isis templomot, valamint ismert a Southwalk részben - talán a kelta civitas egykori területén - egy gallo - római temlomkörzet (hasonlatos, mint Carnuntumban a IOMK és Aquincumban a civitas Eraviscorum szent helyei). A feliratok számos római istennek, igy Marsnak, a capioliumi triásznak, Venus Venetrixnek, a katonaság vallásához kötődő istenségeknek valamint ún. keleti isteneknek, Cybelenek, Anubisnak, Isisnek, Mithrasnak ajánlanak. A mintegy 100 helyszinen történő ásatás során több vallásos rendeltetésű épület is előbukkant, ezek közül a leghiresebb az Isis és a Mithras szentély. Az utóbbi szentély egyike a legjobban feltárt és legnagyobb médiafigyelemmel követett szentélyásatásoknak. Számos értékes dombormű, szobor került elő a szentélyből - érdekes módon nemcsak Mithrast, de más isteneket, igy Serapist és Bacchust is ábrázolva, a szentélyt ugyanis átalakitották egy Bacchus szentéllyé a későkorban. A hires és birodalomszerte egyedülálló vallásos tárgyi emlékek közzé tartozik egy a Temzéből előkerült kasztráló csipesz, amelyet a feltételezések szerint a Cybele kultuszban használhattak a gallus papok.  Több olyan magánházat is feltártak, amelyben a házi istenségek és különböző ősi római szokások nyomaira

keresztény emlék

bukkantak.  A mágikus praktikák nyomai is előkerültek, négy átoktábla (defixio) ismert Londiniumból, ezek közül a legismertebb Tretia Maria-t átkozza el "az ő életét, eszét, emlékezetét, máját és tüdejét együttesen, szavait, gondolatait és emlékezetét is. Ne tudjon ő beszélni, sem pedig..."
A IV. században már gyértelmű nyomai vannak a kereszténység megjelenésének is.  Számos régészeti leleten túl az irodalmi források is megemlitik Restitutus püspököt, aki az Arles- i zsinaton 314- ben képviseli Londiniumot. 

London - az északi Pompeji

 A few days ago, the British media presented the Walbrook excavations at the Bloomberg Place site as "the Pompeii of the North". More than 10.000 objects were discovered from the Roman past of the city, changing radically what we know about Roman London.

Néhány napja a világsajtót bejárta a hír, hogy London belvárosának szívében, a City, azaz a történelmi városmagot átszelő Victoria és Walbrook Street közelében, az ún. Bloomberg Place építése közben a Museum of London 60 munkatársa előtt feltárult egy 2000 éves város eddig soha nem látott oldala: 10.000 régészeti emlék került napvilágra az egykori római városból, amely azonnal, mint az „évszázad” felfedezése került az angolszász sajtóba, „észak Pompejiének” nevezve a brit fővárost.

A ritka és valóban szenzációsnak nevezhető régészeti felfedezés két ok miatt is fontos a romániai régészeti viszonyok szempontjából is. Egyrészt bizonyítja, hogy az urbánus, azaz városon belüli régészet igenis létező és életképes ága a régésztudománynak, másrészt rámutat arra, hogy milyen különbségek és hasonlóságok rejlenek egy öt évszázadon át romanizált város és a felénk ismert, másfél évszázad alatt romanizáltnak vélt római városok régészeti anyaga között.

A kelta nevet viselő Londiniumot Claudius császár alapította Kr.u. 43 körül a mai pénzügyi központ, a City területén. A harcos kelta királynő, Boudicca lázadását kiheverve, a város rövid időn belül Britannia provincia egyik legfontosabb civil települése lett. Az utazó császár, Hadrianus személyes látogatásával is megtisztelte, melynek köszönhetően igazi kulturális és politikai központtá, kikőtővárossá lett az ókori London. Több ezer fős amfiteátruma, színes mozaikokkal díszített villái, a monumentális fórum és annak bazilikái, a kormányzó palotája, a forgalmas kikötő épülete valamint számos keleti és egzotikus istenség temploma igazi „metropolisszá” tette már akkor is Londiniumot. Bár az V. században a várost a rómaiak fokozatosan elhagyják, régészeti emlékeinek száma vetekszik a legnagyobb és legjobban feltárt római városokéval annak ellenére, hogy a későbbiekben egy több milliós világváros épült rá. Ismertek innen átoktáblák, törékeny irótáblácskák, fából megmaradt létrák és római textilanyag is, de szenzációként hatott 1954 –ben a Temze egykori mellékága mellett a Walbrooknál előkerült Mithras szentély felfedezése is. A mostani régészeti felfedezés is az egykori mellégág nedves talajának köszönhetően őrizte meg szenzációs leleteit: 100 írott

táblácska (eddig kettő volt ismert Londonból), egy gladiátor csatát ábrázoló bőrdisz, díszesen faragott csonttárgyak és fallikus szimbólumok, tucat számra előkerült 2000 éves farönkök, fapadlók és falétrák valamint  teljes épségben megmaradt bőrszandálok. Sophie Jackson és Sadie Watson az ásatást vezető régészek szerint az építkezési területen vannak olyan részek is, ahol London római kori történetének 350 éves rétegtanát tudják vizsgálni, amire sehol eddig nem volt még lehetőség a város történetében. A 2016 –ban elkészülő Bloomberg felhőkarcoló alatt régészeti parkot létesítenek, ahol a tavaly eredeti helyén restaurált Mithras szentély mellett mostmár az új felfedezés legfőbb emlékeit is kiállítják.

A londoni felfedezés jól mutatja, hogy az urbánus régészetnek nagy jövője van olyan városokban is, ahol évszázadok vaskos rétegei fedik el a régmúlt idők ritka csodáit. A nagy befektetések, monumentális építkezések lehetővé teszik, hogy az olyan városok mint a Kolozsvár vagy Gyulafehérvár alatt nyugvó Napoca és Apulum is elénk táruljon. Bár a talajviszonyok nem olyan kedvezőek, mint Londonban, mégis számos olyan monumentális épület tárulhatna elénk Napoca vagy Apulum múltjából, amelyet bátran alakíthatnánk belvárosi régészeti parkká, interaktív, fiatalok, idősek, laikusok és szakemberek által is látogatható múzeummá. Ahogy 1954 –ben a Mithras szentély felfedezésekor, úgy ma is a régészek munkáját óriási tömeg és médiafigyelem kíséri Londonban. Meglehet, a világvárosi jellege a településnek segíti az urbánus régészet „turistacsalogató” jellegét mégis ennek a jelenségnek nagy jövője lehetne a kulturális fővárosi cím birtoklásáért küszködő Kolozsvárnak és a gyors iramban fejlődő Gyulafehérvárnak is.

 Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2013. április 13 -i számában.