Miért szeretem Pécset?

Lassan két éve, hogy először találkoztunk. Akkor ősz volt ugyan, az időjárás zord és mogorva, szürke, mint a város egy jelentős részét uraló magasház hangulata, de mégis a belváros és az emberek azonnal elvarázsoltak. Azóta is tart a hatás. 

Nehéz lenne megfogalmazni, hogy néhány kedves város után ahol jártam, mi az az egyedi hangulat, ami Pécset szerethetővé, egyedivé teszi. Sorolhatám persze a város ikonikus szimbólumait :a dómot és az előtte lévő, mindig szerelmesekkel, idős Kodállyal, ókeresztény bazilikával és csendes vasárnapokkal rámköszönő teret, a mindig széljárta, de lenyűgöző látványt biztositó kilátót, a zöldsapkás dzsámit, az előtte szineiben szolidarizáló, Kolozsvárt idéző Hunyadi szobrát, a Nádor szálló furcsa betűit, a mindig zsúfolt és szinte ízes Király utcát, netalán a Sipos patika szerecsen mosolyát. Mégis, valahogy a turistáktól főleg tavasszal átitatott helyeken túl van ebben a városban valami más, ami megfog és ami azonnal szerethetővé tette a várost. A Kolozsvár utáni vágyakozással a számban látogattam meg először még 2011 -ben és a honvágyat érdekes módon a pestinél gyorsabban tudta ez a kisváros legyőzni. Bár a nagy nyüzsgés, a multikulti kavalkád, amit én annyira szeretek a városokban csak mértékkel van meg Pécsett, a provincializmusából kulturális erejével és egyediségével mégis ki tudott bújni a bűvös és méltán sértő "vidékiségből". Itt is, ahogy egyetemi éveim felejthetetlen kincses városában egy Hunyadinak díszeleg a szobra a főtéren, ahol az ifjúság állandóan nyüzsőg és ahol Kolozsvárhoz hasonlóan, igen gyakran hallani német, angol, spanyol szót (részben) az orvostanhallgatók jóvoltából. Itt is dimbes - dombos, hepehupás utcák vezetnek ódon és felfedezni való épületek közzé, ahogy Kolozsváron is hét év után is tudok még újat találni. Pécs apró utcái a múzeumok környékén, a Tettye és a környező dombok varázsa idézi a Szamos partján elterülő várost. A nosztalgiát képes legyőzni tehát ez a város - ami egy magamfajtának, aki a változásoktól retteg, nagy dolog.

A színes házak, a már - már túlságosan is felújított belváros, a szelíd, de elegáns esti világítás, a Tudásközpont, az újabbnál, újabb zenei csemegéknek (legutóbb a Balanescu quartetnek) otthont adó Kodály központ egyedi várossá teszi a sajtóból sajnos leginkább a bűncselekményeiről elhíresült várost - amely elsőre nem tűnik azért annyira félelmetesnek, mint manapság halljuk.

utca, dóm tér és az eldugott kis festői utcák a múzeumok környékén persze a helyi emberek nélkül mit sem érnének. Kedvesek, mosolygósak, közvetlenek, az eltévedt turistákat vagy újoncokat örömmel segítik. El se hinné az ember, hogy ebben az arculatában is kissé mediterrán hangulatot árasztó városban ez a sok kedves (és mellesleg nemegyszer csinos) ember magyar, távol minden búskomor sztereotípiától. Jó hallani az utcákon sétálva Pécsett is azt, hogy a város  - ugyan szerény módon - de egyetemista központként sokféle nemzetnek ad otthont, átmentve ha úgy tetszik az ugyancsak Kolozsvárra emlékeztető multikulturális és soknemzetiségű múltját egy dinamikus, modern egyetemi városi légkörbe. A 2010 - es felújítások és változtatások minden bizonnyal sok vitát keltettek, hisz radikálisan megváltoztatták a város arculatát, ám mégis, a megnyitott Rózsakert, a szépen felújított múzeumok sétánya, a tettyei romok körül kialakított parkok, a
Pécs elsőre belopta magát a szivembe. Bár lehet egy életet nem tudnék lehúzni egy ilyen kis városban, varázsa elkerülhetetlen és visszatérni mindig nagy örömmel tölt el. 

Vallásos élet Londiniumban

A Temze londoni szakaszából került elő
a 2200 éves kelta sisak

Britannia provincia egyik legjelentősebb civil települése a Kr.u. 43- 50 körül, Claudius császár hadjáratát követően alapitott Londinium volt. A város neve a feltételezések szerint a kelta Londinos személynévből vagy folyónévből eredeztethető, amelynek jelentése "vad" ám régebbi szakirodalom a "don" kelta tőből eredezteti, ami dombot jelent. Galfridus Monemutensis a Historia Regum Britanniae cimű művében Lud (Llydd) Heli fiának nevéből eredezteti a Llyn Din, azaz "domb" nevet. Az őslakos cantiusok (cantii) akik e területen laktak a lingua Gallica egyik változatát beszélték, melyből a mai welsh is származik. A rómaiak érkezésekor Caratus volt a térség ura, a vereség után északra, a harcos piktekhez menekültek, ahol decantae néven új törzset alapitottak.  A város fejlődését Boudicca 60 -as lázadása rázta meg, ám azt követően viszonylag hosszú időn át zavartalanul fejlődhetett és hamarosan Britannia legjelentősebb civil települése lett. Hadrianus, az utazó császár 122 -ben meglátogatta a várost, ekkor épülhetett ki a kőépületek többsége, köztük a kormányzói palota is. Nemsokkal ezután óriási tűz pusztitotta el a várost. 190 és 225 között épült ki a hatalmas városfal (London's Wall), amely a középkori London alakját is meghatározza majd. 

A virágzó római várost 286 - 296 között Carausius és Allectus uzurpációja rázza meg, majd a IV. században szinte folyamatos betöréseket kell elszenvedjen. 340 -ben és 367 -ben is az északi népek, a piktek támadták a várost. Ahogy Britannia provincia is, úgy Londinium is az V. századra fokozatosan lett puszta, elhagyott várossá.

Londinium a későrómai korban

A virágzó, merő becslések szerint 40 - 50.000 embernek otthont adó római város a Birodalomtól való nagy távolság ellenére minden olyan jeggyel rendelkezett, mint a kontinentális Európa jelentős római városai. Megtaláljuk ott az afrikai luxuskerámiát ugyanúgy mint a keleti kereskedőket és a birodalom legtávolabbi vidékeit megjárt katonák sirjait is. 

Kasztrációs csipesz

A vallásos élet megnyilvánulásait elsősorban a régészeti ásatások tárták fel. Már a középkortól kezdve, de különösen a nagy 1666 - os tűzvészt követően történnek olyan ásatások, melyek a római vallásra utaló nyomokat tártak fel (5-6 szentély). Elsősorban feliratokra kell gondolnunk. Jelenleg 551 felirat ismert Londiniumból. Ezek közül 54 felirat tanuskodik a vallásos élet legváltozatosabb megnyilvánulásairól. Melepő, hogy mig a dunai provinciák nagyvárosainak epigráfiai forrásai - Apulum 800 feliratából mintegy félezer votiv, Aquincum 1000 feliratából is közel 600 - addig Londinium igen szerény ilyen téren. Ellenben a szakrális topográfiája - a kiválló, és valódi turistacsalivá avanzsált urbánus régészetnek köszönhetően - sokkal jobban ismert, mint Apulumé például. Feltárták a császárkultusz első szentélyét a fórum mellett, egy Diana, IOM, Isis templomot, valamint ismert a Southwalk részben - talán a kelta civitas egykori területén - egy gallo - római temlomkörzet (hasonlatos, mint Carnuntumban a IOMK és Aquincumban a civitas Eraviscorum szent helyei). A feliratok számos római istennek, igy Marsnak, a capioliumi triásznak, Venus Venetrixnek, a katonaság vallásához kötődő istenségeknek valamint ún. keleti isteneknek, Cybelenek, Anubisnak, Isisnek, Mithrasnak ajánlanak. A mintegy 100 helyszinen történő ásatás során több vallásos rendeltetésű épület is előbukkant, ezek közül a leghiresebb az Isis és a Mithras szentély. Az utóbbi szentély egyike a legjobban feltárt és legnagyobb médiafigyelemmel követett szentélyásatásoknak. Számos értékes dombormű, szobor került elő a szentélyből - érdekes módon nemcsak Mithrast, de más isteneket, igy Serapist és Bacchust is ábrázolva, a szentélyt ugyanis átalakitották egy Bacchus szentéllyé a későkorban. A hires és birodalomszerte egyedülálló vallásos tárgyi emlékek közzé tartozik egy a Temzéből előkerült kasztráló csipesz, amelyet a feltételezések szerint a Cybele kultuszban használhattak a gallus papok.  Több olyan magánházat is feltártak, amelyben a házi istenségek és különböző ősi római szokások nyomaira

keresztény emlék

bukkantak.  A mágikus praktikák nyomai is előkerültek, négy átoktábla (defixio) ismert Londiniumból, ezek közül a legismertebb Tretia Maria-t átkozza el "az ő életét, eszét, emlékezetét, máját és tüdejét együttesen, szavait, gondolatait és emlékezetét is. Ne tudjon ő beszélni, sem pedig..."
A IV. században már gyértelmű nyomai vannak a kereszténység megjelenésének is.  Számos régészeti leleten túl az irodalmi források is megemlitik Restitutus püspököt, aki az Arles- i zsinaton 314- ben képviseli Londiniumot. 

London - az északi Pompeji

 A few days ago, the British media presented the Walbrook excavations at the Bloomberg Place site as "the Pompeii of the North". More than 10.000 objects were discovered from the Roman past of the city, changing radically what we know about Roman London.

Néhány napja a világsajtót bejárta a hír, hogy London belvárosának szívében, a City, azaz a történelmi városmagot átszelő Victoria és Walbrook Street közelében, az ún. Bloomberg Place építése közben a Museum of London 60 munkatársa előtt feltárult egy 2000 éves város eddig soha nem látott oldala: 10.000 régészeti emlék került napvilágra az egykori római városból, amely azonnal, mint az „évszázad” felfedezése került az angolszász sajtóba, „észak Pompejiének” nevezve a brit fővárost.

A ritka és valóban szenzációsnak nevezhető régészeti felfedezés két ok miatt is fontos a romániai régészeti viszonyok szempontjából is. Egyrészt bizonyítja, hogy az urbánus, azaz városon belüli régészet igenis létező és életképes ága a régésztudománynak, másrészt rámutat arra, hogy milyen különbségek és hasonlóságok rejlenek egy öt évszázadon át romanizált város és a felénk ismert, másfél évszázad alatt romanizáltnak vélt római városok régészeti anyaga között.

A kelta nevet viselő Londiniumot Claudius császár alapította Kr.u. 43 körül a mai pénzügyi központ, a City területén. A harcos kelta királynő, Boudicca lázadását kiheverve, a város rövid időn belül Britannia provincia egyik legfontosabb civil települése lett. Az utazó császár, Hadrianus személyes látogatásával is megtisztelte, melynek köszönhetően igazi kulturális és politikai központtá, kikőtővárossá lett az ókori London. Több ezer fős amfiteátruma, színes mozaikokkal díszített villái, a monumentális fórum és annak bazilikái, a kormányzó palotája, a forgalmas kikötő épülete valamint számos keleti és egzotikus istenség temploma igazi „metropolisszá” tette már akkor is Londiniumot. Bár az V. században a várost a rómaiak fokozatosan elhagyják, régészeti emlékeinek száma vetekszik a legnagyobb és legjobban feltárt római városokéval annak ellenére, hogy a későbbiekben egy több milliós világváros épült rá. Ismertek innen átoktáblák, törékeny irótáblácskák, fából megmaradt létrák és római textilanyag is, de szenzációként hatott 1954 –ben a Temze egykori mellékága mellett a Walbrooknál előkerült Mithras szentély felfedezése is. A mostani régészeti felfedezés is az egykori mellégág nedves talajának köszönhetően őrizte meg szenzációs leleteit: 100 írott

táblácska (eddig kettő volt ismert Londonból), egy gladiátor csatát ábrázoló bőrdisz, díszesen faragott csonttárgyak és fallikus szimbólumok, tucat számra előkerült 2000 éves farönkök, fapadlók és falétrák valamint  teljes épségben megmaradt bőrszandálok. Sophie Jackson és Sadie Watson az ásatást vezető régészek szerint az építkezési területen vannak olyan részek is, ahol London római kori történetének 350 éves rétegtanát tudják vizsgálni, amire sehol eddig nem volt még lehetőség a város történetében. A 2016 –ban elkészülő Bloomberg felhőkarcoló alatt régészeti parkot létesítenek, ahol a tavaly eredeti helyén restaurált Mithras szentély mellett mostmár az új felfedezés legfőbb emlékeit is kiállítják.

A londoni felfedezés jól mutatja, hogy az urbánus régészetnek nagy jövője van olyan városokban is, ahol évszázadok vaskos rétegei fedik el a régmúlt idők ritka csodáit. A nagy befektetések, monumentális építkezések lehetővé teszik, hogy az olyan városok mint a Kolozsvár vagy Gyulafehérvár alatt nyugvó Napoca és Apulum is elénk táruljon. Bár a talajviszonyok nem olyan kedvezőek, mint Londonban, mégis számos olyan monumentális épület tárulhatna elénk Napoca vagy Apulum múltjából, amelyet bátran alakíthatnánk belvárosi régészeti parkká, interaktív, fiatalok, idősek, laikusok és szakemberek által is látogatható múzeummá. Ahogy 1954 –ben a Mithras szentély felfedezésekor, úgy ma is a régészek munkáját óriási tömeg és médiafigyelem kíséri Londonban. Meglehet, a világvárosi jellege a településnek segíti az urbánus régészet „turistacsalogató” jellegét mégis ennek a jelenségnek nagy jövője lehetne a kulturális fővárosi cím birtoklásáért küszködő Kolozsvárnak és a gyors iramban fejlődő Gyulafehérvárnak is.

 Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2013. április 13 -i számában.

A vaslady és egy korszak vége

Short obituary of Margaret Thatcher, summarizing why was she one of the most important political figures in the second half of the XX.th century, why half of Britain hates her and what is the faith of the thatcherism.   

Néhány napja a londoni St. James’ Parkban sétálva egy kedves barátnőmmel szóba került, hogy legközelebb a Union Jack bizonyára Margaret Thatcher (1925 – 2013) halála miatt lesz ismét félárbocra eresztve. A fura megérzés valósággá lett április 8 –án amikor Nagy Britannia és Észak Írország első női miniszterelnöke 88. életévében szélütés következtében elhunyt.  Halálával nemcsak a XX. század második felének egyik ikonikus és sokat vitatott személyisége, de a nevét viselő thatcherizmus is lassan, de biztosan sírba száll.

A szerény, de nem feltétlenül szegény kelet- angliai családban született Margaret Thatcher az oxfordi egyetemen nemcsak a kémia tudományában, de a konzervatív mozgalmakban is aktív szereplő lett. Már az 1950 –es évek elején kitűnt mint kisvárosi konzervatív politikus, nagyivű karrierje 1959 –ben vette kezdetét amikor tagja lett az Alsóháznak. 1975 –ben lett a Konzervatív Párt elnöke, első nőként töltve be egy országos párt vezetői tisztségét. Az 1979 –es miniszterelnöki választások során aratott sikerével történelmet irt, hisz a Downing Street 10 –es szám elsőként kapott női házigazdát. Az egykori fényes birodalomból útkereső és válságba került országot 11 éven át vezette 1990 –ben történt lemondásáig, alapvető változásokat hozva a gazdaságban, társadalomban, bel és külpolitikában egyaránt. Bár „regnálását” nehéz lenne egységes politikai irányként meghatározni, gazdasági és társadalmi döntései a „thatcherizmus” néven ismertek mind a mai napig. Gazdaságpolitikájának lényege a dereguláció, a szabad munkaerőpiac áramlása, az állami beavatkozások csökkentése, a privatizáció támogatása, a szigetországban két évszázados hagyományra visszatekintő szakszervezeti mozgalmak visszaszorítása valamint a jövedelmi adók csökkentése

volt. Ezek az intézkedések alapjaiban változtatták meg a hagyományos és az ötvenes években már nagyon döcögő, mondhatni a birodalom halott szelleme és Churchill árnyékában megöregedő angol társadalmat. A felső és a középréteg, a harmadik szektor óriási fejlődésnek indult, London ismét Európa pénzügyi központja lett és sikerült az ország gazdasági mutatóit pozitív irányba terelni, radikálisan átalakítva az ország gazdaságát, megerősítve végérvényesen az angol fontot és számos szociális intézkedésével segítve a társadalom egy részének a fejlődését. Ugyanakkor a társadalom alsóbb rétegei – különösen a bányászok, a szakszervezetek, az ipari szektor dolgozói – radikális életmódváltásra lett kötelezve, melynek nyűgeit még ma is anekdotákban és csúfondáros szófordulatokban őrzik („Margaret Thatcher, the Milk Snatcher”).  A rendőrség óriási szerepet kapott gazdasági rendszerének kiépítésében és megtartásában, amelyre főleg az 1980 –as évek végén, belpolitikai válságának csúcspontján derült fény a nagy bányászsztrájkok és tüntetések alkalmával. Miniszterelnökségének végén sajnos 3 millió ember élt munka nélkül a szigetországban, többségüket az ipari szektor egykori munkásai és a bányászok képezték.

A külpolitikában is új fényt hozott Nagy Britannia számára, Churchill óta nem látott karakteres miniszterelnökként aktív főszereplője volt a hidegháború utolsó fejezetének. Ronald Reagan személyes jóbarátjaként, „lelki társaként” ahogy az amerikai sajtó fogalmazott, rávette az USA elnökét, hogy a nyíltnak bizonyuló Gorbacsovot vonják be a tárgyalásokba. Az Argentina ellen a brit fennhatóság alá tartozó Falkland szigetékért folytatott háborúval 1982 –ben végérvényesen külpolitikai nagyhatalommá tette ismét Nagy Britanniát, amellyel egy időre ismét népszerűvé válhatott az akkor már saját maga által is vasladynek becézett politikus. Külpolitikája sem volt ugyanakkor botrányoktól mentes: támogatta az Egyesült Államokat az 1986 –os libiai háborúban, ellenezte Pinochet lemondatását és terroristának nevezte Nelson Mandelát.

1990 –es lemondását követően a bárónővé kinevezett immár nemes hölgy kevés alkalommal mutatkozott a nagyközönség előtt, ám a Felsőház gyűlésein aktívan részt vett 2002 –ben bekövetkezett első súlyos szélütéséig. Mindig divatos, kimért, elegáns és nagyon brit megjelenésével 11 éves miniszterelnöksége alatt a szigetországot két nő, mondhatni két királynő vezette. Mesterségesen mélyített hangja, határozott, néha érces és kemény felszólalásai, lovon, tankban és fegyverben is mutatkozó szabados jelleme egy vitatott, de semmiképp nem feledhető ikont faragott belőle.

Hatása máig él, nemcsak a brit társadalomban, de a világgazdaságban is. Jóslata, miszerint Európa és a Nyugat túlélheti a Szovjetuniót és a Japán óriást, beigazolódott, ám halálának idején ismét egy pesszimista,euroszkeptikus kor látszik körvonalazódni.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2012. április 10 -i számában. 

Beszámoló az idei TRAC konferenciáról

King's College

Ahogy előző bejegyzésemben már emlitettem, idén a 23. alkalommal megrendezett TRAC (Theoretical Roman Archaeology) konferenciát ismét London rendezte. Ahogy nyári olimpiai játékokat is, úgy az elméleti régészet római koros kutatóinak nemzetközi fórumát is harmadjára fogadja a világváros. Bejegyzésemben a  konferencia legfőbb vonásait és jelenségeit foglalom össze.

A 23. TRAC --et már ősszel meghirdették, ám a végleges program csak február végére állt össze, a végső jelentkezési határidőt többször is módositották. Az idei konferencia egyik legszembetűnőbb vonása - amely a helyszinen is azonnal feltünt - a rendezvény fiatalságában, modernségében rejlett. Könnyen kezelhető honlap, állandóan fejlődő és aktualizálódó blog és napi rendszerességgel használt facebook oldal tájékoztatta a jelentkezőket és az érdeklődőket a konferencia kezdetéig, de annak teljes időtartama alatt is. A főszervezők - döntő többségük a házigazda King's College munkatársai - állandó jelleggel összekötetésben voltak az internetes világgal, tabletekkel és smartphoneokkal aktualizálva percről percre az eseményeket. Különösen Darrel Rohl és Jason Lundock jeleskedtek a TRAC ilyen jellegű fejlesztésében. A konferencia csütörtökön kezdődött a patinás és magasztos King's College Strand Campus -i épületében a Temple underground közvetlen közelében. A folyosón az intézmény neves hallgatóinak arcképe fogadta a regisztrálókat - köztük neves Nobel dijasok is.  Mintegy 200 résztvevő regisztrált az

eseményre, de csak 29 -en adtak elő és 12 poszter került bemutatásra a tiz szekszióban. A konferencia fő tematikája idén a romanizáció és identitás fogalma köré épült, bár az eddigi hagyományokhoz hiven, most is sokféle, de visszatérő témákat érintettek a fő szekciók. Kiemelném, hogy a közel 200 résztvevő nagy része most is angolszász egyetemekről érkezett, a leideni egyetem néhány képviselőjén kivül Közép Európát csak a prágai Chystyakova Viktoria, a belgrádi Jankovic Marko, az újvidéki Vladimir Mihajlovici és jómagam képviseltük. A regisztrált tagok részletes programfüzetet, tollat, néhány szórólapot és egy igen szerény kitűzőt kaptak, ellenben a helyszinen tucatnyi önkéntes segitette a bóklászókat az előadótermek, a büfé és a mellékhelyiségek közötti labirintusban. 

Csütörtökön Simon James, Dura Europos neves régészének nyitóelőadásával vette kezdetét a konferencia. A neves előadó izes angolsággal, alapos ismeretekkel de meglehetősen furcsa power pointtal mutatta be romanizációról szóló előadását, amelyben a fogalom historiográfiáját és új értelmezési lehetőségeit járta körül. Pénteken öt szekció előadásait hallgathatta a nagyközönség. Az elsőben hat előadást hallhattunk az apróleletekről. Jómagam négy előadáson, Sanja Vucetic az erotikus mécsesekről, Stijn Heeren a batáv rurális közösségek apróleleteiről, Joanne Ball a római csataterek azonositásáról és Clare Rowan az aquileiai érmékről szóló előadásán vettem részt. Heeren

Simon James előadása

előadásában rámutatott, hogy a 154 rurális környezetből előkerült aprólelet a batávok életmódváltására utal az I. százdtól kezdődően amely kihatott az étkezési, öltözködési szokásaikra is, ellenben semmi változás nem érzékelhető a funerális és épitkezési szokásaikban.  A holland kutató kiemelte, hogy a vizsgált településeken kevés az epigráfiai forrás, ahogy a római vallás jegyeit is csak nyomokban lehet felfedezni, ami a romanizáció és a "rómaiság" mint identitás kérdésének újrafogalmazását sűrgeti az adott területen is. A velem egykorú, kezdő Joanne Ball kissé megszeppenve, de szép power pointos előadással adta elő doktori téziseit, amelyben a Kalkriese-i, Harzorn-i és Baecula-i helyszineken felfedezett egykori római csatákra utaló apróleletek változatosságát mutatta be. Bár több jelentős csata - igy az adamclisi helyszinén zajlott eseményeket is kihagyta a felsorolásából - az előadó rámutatott arra, hogy a több ezer aprólelet, amelyet a nagy csaták helyszinén találtak nemcsak a csata forrásokból jól ismert kimenetelét segitenek reonstruálni, de segitenek abban is, hogy az események előkészületeit és utóéletét is újraértelmezzük. Kiemelendő, hogy nagyon sok olyan aprólelet - ékszerek,  kultikus tárgyak - található a helyszineken, amely a katonaságot kisérő személyzet és családok, kereskedők állandó, még a csatatereken is jelen levő tényére utalnak. Clare Rowan aquileiai érmékről szóló előadásában először hallottam a félbevágott érmék jelentőségéről. Az előadását végigmosolygó és igen izesen előadó hölgy szerint már az ókori források, igy Julius Pollux Onomasticonja is emliti azokat az érméket ("symbolon")

magyarok találkozója

amelyeket félbe vágva üzleti szerződések, barátságok, személyes kötődések félbevágott, kölcsönös jegyeikként használhattak. Az aquleiai példákon túl több analógiát hozott a medalionként vagy pecsétként használt, újraértékesitett, forgalomból "kijött" érmék ókori szerepköréről is. A második szekció a TRAC történetét és jövőbeli perspektiváit foglalta össze, ezt röviden a megnyitóban is taglalták, nem vettem részt rajta. Kihagytam ugyanakkor az időbeli egyebeesés miatt a római gazdaságtörténetről és ún. neoliberalizmusról szóló előadásokat is.  A délutáni előadások pénteken két szekcióban, a római tárgyak változásáról és a római üvegművességről szóltak. A délutáni program helyett a British Museumot választottam - amelyet minden bizonnyal sokkal érdemesebb lett volna egy régésszel, zárt körben meglátogtani, az eszméletlen tömeg miatt ugyanis a kiállitott - valóban lenyűgöző tárgyak - élvezhetetlenné váltak. A résztvevőkenk kedvezménnyel felajánlott időszakos kiállitásra szóló jegy bár olcsóbb volt, mint az eredeti ár, csóró egyetemistaként kihagyni kényszerültem a péntek esti programot.  Szombaton ellenben sokkal izgalmasabban telt a konferencia: rsézt vettem a barbaricum és a Birodalom kapcsolatáról és az itáliai funerális művészetről szóló előadásokon, valamint sor került a 12 poszter bemutatására is. Vladimir Mihajlovici előadásában rámutatott a Moesia Superiorban jelen levő ún. orientális elem (80 felirat, csak 9 görög) jelenlétére, amelynek fogalmi újraértelmezésére lenne szükség.  Személyes csevegésünk alkalmával emlitette, hogy mindössze egy sacerdos ismert, aki palmyr nyelven dedikál IOMD -nek, ám ennek a forrásnak nem ismert biztosan a származási helye. A következő két előadó - Simone Paturel (nem vett részt személyesen, felolvasták az előadását) és Paul Newson - Heliopolis illetve Berytus (Beirut) római múltjáról tartott előadást. Az előbbi egy túlságosan általános, történeli tényekkel és dátumokkal teletűzdelt power pointot küldött el, melynek szövegét egy, a latin neveket fájdalmasan angolosan kiejtő helyi kutató olvasta fel.  Paul Newson előadása ellenben nagyon érdekes volt: a Niha és Hosn Nihában folyó ásatásokról , a mikro és makrovándorlásokról a Római Birodalom városaiban, valamint a nefeshnek nevezett, sziklába vájt helyi sirok római kontextusairól tartott előadása sok olyan kérdéskörre is rámutatott, amelyet más római városban is kutathatunk. A másik szekción három előadás hangzott el,  ahol az igen ambiciózus Katherine McDonald az oszkán funerális feliratokról, Fiona Mowat (elképesztő skót akcentussal) a szabadosok és a patronátus rendszerének új távlatairól illetve Gabriela Ingle a hires scavi M vatikáni sirban látható Jézus- Sol ábrázolásról tartott előadást. Személy szerint a legyel származású Ingle előadása fogott meg, aki a Hijmans elméletén és Guarducci nyilt birálatán túl bátran vállalta új hipotézisek kimondását is, nevezetesen a pogány - keresztény szinkretizmus jeleként értelmezni a neves mozaikot. A sokadig kávé mellett -  amit igen nagy gondossággal és szép csészében szolgáltak fel aranyos perecek társaságában - kiderült, hogy a kutató ismeri a pécsi tanárokat és a pannóniai szinkretista császárládika ábrázolásokat is.  A poszter szesszió kellemesen telt, az ebédszünetben amig mások lakmároztak, a posztert bemutató személyek álltak a kifüggesztett panel mellett. Természetesen, ha az első tiz percben bátorkodtam leugrani enni én is, még nem okozott gondot. Sok kérdést kaptam, és a szombati nap adta meg a lehetőséget több értékes kapcsolat kiépitésére is. Hab a tortán, hogy a számos külső hallgató egyike, a pécsi származású, de évek óta Newcastleben tanuló Hudák Enikővel is megismerkedhettem, de nagy élmény volt két kanadai Mithras kutatóval is megismerkedni.
Összegezve, a konferencia fiatalos, modern és "kortárs" volt, az előadók és résztvevők többségee fiatal, kezdő vagy felfutó kutatókból tevődött össze. A  TRAC gyűlések nagyöregjei közül kevesen vettek részt már, az új vezérhangok a 30 -as, 40 -es generációból kerültek ki. A szervezés ugyan döcögött néha (poszter szesszió az ebéd közben, tabletek és laptopok kétszer is felmondták előadás közben a szolgálatot) de mégis átlátható volt a program. Óriási választékban lehetett könyveket is vásárolni,  aki vaskosabb pénztárcával - vagy netalán egyetemi támogatással - járta meg az útat, az rendkivüli kedvezménnyel vehette meg 20 fontért a RIB III kötetét vagy - most kapaszkodj - 40 fontért (!) a Pécsi Limes konferencia kötetét is....

História: pápák az ókorban

Brief history of "ancient popes" from Peter to the Synod of Chalchedon and the Fall of the Western Roman Empire

„És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Máté 4, 18 – 19). Ezzel a galileai tengernél elhangzott mondattal vette kezdetét az európai civilizáció leghosszabb ideje működő intézményének, a pápaságnak a története, amelynek óriási szerepe volt az európai történelem és mentalitástörténet alakulásában.

Az egykor a Simon névre hallgató, a keleti mondákban Febronia férjeként ismert halászt, a későbbi Pétert (Kéfas – szikla) választotta ki Jézus egyházának legfőbb sziklájául. Életének főbb momentumait az újszövetségi könyveken túl több apokrif irat is megidézi, így Péter evangéliuma, Péter levele Fülöphöz illetve Péter apokalipszise.  A mester halálát követően, Péter először a zsidók körében keresztel, majd bejárva a Közel Kelet legfőbb városait, Pál apostollal együtt belátja, hogy a kereszténység jövője valójában a Római Birodalom összes lakosának – és legfőképp fővárosának, az örök városnak – a megtérítésében áll. Ezért választja Pálhoz hasonlóan, Péter is Rómát a térítés fő helyszínéül ahol Nero császár idejében (Kr.u. 64 körül) már egy erős közösség elöljárójaként és a krisztusi tanok teoretikusaként fog vértanúhalált halni a hagyomány szerint fordított kereszten, a császár születésnapján (Dies Imperii). A hagyomány őt tartja a római keresztény közösség – és egyben az egyetemes keresztény egyház - első pápájának.  A 476 –os barbár betörésekig és a Nyugat Római Birodalom bukásáig 47 pápa követte egymást a hamar szentként tisztelt Péter után. Ebből a korszakból öt ellenpápát ismerünk, míg a többiek a későbbiekben mind szentként vonultak be a történelembe. Életüket legendák, különböző mártiriológiumok és a Liber Pontificalis hagyományozta az utókorra, de többségükkel kapcsolatban igen sok a bizonytalanság.  Példának okáért, az első két évszázad pápáinak vértanúhaláláról csak Péter és a hetedik pápa, Teleszphorosz mártíromsága bizonyítható. A korai pápák közül kiemelkedik az egyházatyaként számon tartott I. Kelemen, a konklávét megalapító Evarisztosz, a szenteltvizet bevezető I. Sándor, az évenként megünneplő Húsvétot bevezető Szótér vagy a megbánt bűnök bocsánatát elrendelő I. Kallixtusz pápa. Nehéz rekonstruálni Róma város legkorábbi püspökeinek funkcióját, ám az bizonyos, hogy a legkorábbi „pápákat” egyszerű keresztény elöljáróként, házakban, villákban és rosszabb időkben katakombákban összesereglett keresztények szerény,de karizmatikus vezetőjeként kell elképzelnünk. Templomokat hivatalosan még nem is építhettek, az első nagyszabású épületet, a Santa Maria-t, I. Kallixtusz építteti 222 előtt. Ekkor lép fel az első ellenpápa is, a lovak által széthúzott, szörnyű kínhalált halt nagy filozófus, Hippolütosz is. Ahogy Anicét és I. Viktor is,

az első ellenpápa is a keleti és a nyugati püspökök közötti vitákban jeleskedett. A kor legfőbb kérdését – és egyben Nyugat és Kelet távolodásának az oka – a Húsvét dátumának meghatározása és Jézus, valamint a Szentháromság természetének kidolgozása jelentette. A korai időszak pápái és egyházuk több nagy keresztényüldözés áldozataivá lettek Nero (64 –ben), Marcus Aurelius (162 – 180), Septimius Severus (202 – ben), Decius (249 – 251), Valerianus (253 – 260), Aurelianus (274 –ben) és Diocletianus (297 – 305) idején. Több mártírhalált halt pápát a Callixtus vagy a Priscilla katakombába temettek. Nagy  Constantinus és Licinius 313 –as milánói ediktuma végül teret adott az egyetemes vallásgyakorlatnak, igy a keresztények is fellélegezhettek.  Ekkor Miltiadész, a máig egyetlen afrikai származású pápa regnált. A kor egyik legjelentősebb pápája I. Szilveszter, akinek idején gyűlt össze az első egyetemes zsinat 325 –ben Nicaenumban és az ő idején épül a lateráni Szent János bazilika is. A korai pápákat leginkább foglalkozások, hivatások vagy városok védőszentjeiként tisztelik, a legfurcsább talán I. Gyula esete, aki a csatornatisztítók védőszentjévé lett halála után. Damasus pápa, a régészek védőszentjének idején a római mártírok politikai propagálásával Róma püspöke primátust szerzett a nagy központok vezetőivel szemben. Sziriciusz pápa 385 –ös rendeletével alapozza meg a máig vitatott cölibátus szokását. A kor vallási viszonyait jól jelzi, hogy 410 –ben I. Ince a betörő gótoktól megrémült keresztényeknek állítólag engedélyezte a pogány istenek imádatát is.

Az ókori Róma végnapjainak legszilárdabb püspöke I. Nagy Leó volt, aki nemcsak az eretnekekkel, a keleti püspökökkel, de az egyre gyakrabban betörő barbárokkal, így a hun Attilával is farkasszemet nézett.

Amikor  az „ókor utolsó pápája”, Szimpliciusz 483 – ban meghalt, egy olyan keresztény közösséget hagyott maga után, amely barbár királyságokra szakadt és ahol az eretnekség és a széthúzás megkerülhetetlen volt. Jézus üzenete és Péter álma meginogni látszott…

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap Campus - História rovatában 2013. április 3 -án.