A Facebook terrorizmusa

A Facebook - mint megannyi más big tech cég - a világ egyik vezető hatalma. Vagyona jóval több, mint a harmadik világ bármelyik államának, lakossága meghaladja Kináét és Indiáét, forradalmakat, lázadásokat ott szerveznek, politikusokad buktat meg és a világ legnagyobb hatalmú elnökét, az akkor még hivatalban lévő amerikai elnököt is letilthatja, letörölheti, elnémithatja. Egy cég, amely milliók teljes mozgásterét, szokásait, vásárlási, társalgási, kedvelési és szerelmi életét és habitusát algoritmusokkal figyeli és alakitja, hogy a big data és a dataizmus bűvöletében aztán új embereket faragjon a maga hasonlatosságára és hasznára. A teremtésnek és a világformálásnak ez az új, digitális dimenziója és veszélyei már sokak számára feltüntek. A Social Dilema cimű film megtekintése után jómagam is eldöntöttem, hogy törlöm az applikációt a telefonról és minimalizálom jelenlétem ott. Két-három hétig ment. A függőségem egyértelművé vált, nem csak személyes szinten, de intézményi, munkaköri szinten is: diákcsoportok, tanszéki oldalak, tudománynépszerűsitő munkám számos aspektusa köt oda. Igy alakult és az elmúlt 12 évem feltehetően néhány gigabájtnyi információt adott már a tech-óriásnak, korunk Molochának. Ilyen ez.

Függőséget okozó algoritmusain és határtalan neoliberalizmusán túl persze, a Facebook az elmúlt években új dimenziókat és társadalmi jelenségeket is felkarolt, nevezetesen a political correctness néven ismert PC-terrorizmus legvadabb formáit. Olyan szintre hág a digitális világ érzékenysége és gondolatrendőrsége, hogy egyes országokban már büntetni akarják az embereket a Facebookos kommentjeik miatt. Van aki egyenesen börtönnel büntetné a digitális, online világ átlagos kommentelőit, miközben több százezres tömegeket vonzó politikusok, üzletemberek és sarlatánok százai és ezrei fizetett oldalaikon minden gond nélkül virágoznak és manipulálnak. Ahogy ez lenni szokott, minden kontroll-rendszerrel és tömeg-ellenőrzéssel, most is a kisembereken csattan az ostor. Ritka kivételként - például Trump eklatáns esete - a PC kultúra (többnyire szélsőbaloldali jelenség) nagy ellenségeivel is leszámol a Facebook, bár erre sokkal kevesebb példát láttunk eddig. Az esetek döntő többségében az átlagos, vagy pár száz, pár ezer fős követőtáborral rendelkező embereket tiltogatja le az algoritmus vagy az amögött álló horda, akiknek hálózata egy izgalmas téma lehetne. Egy-egy poszt, komment vagy beszélgetés, tartalom feljelentése esetén elvileg egy algoritmus és azt követően egy élő ember - vagy egy csapat (?) - dönt arról, hogy a "bűnt" elkövetett személyt eltiltják-e a digitális élettér lehetőségeitől. A büntetés legtöbbször 24 órás, ám ha néhány hónapon belül további feljelentéseket kap az illető, akkor 3 napos, 7 napos majd 30 napos büntetést kapunk. Ez utóbbi a "Facebook jail", azaz a Facebook börtön.

Nekem idén a digitális büntetések mindegyike kijárt, igaz, két posztom miatt azonnal a 7, majd a 30 napos börtönt kaptam. Irásaimat, gondolataimat jelenleg 4100 ember olvassa vagy követi saját oldalamon és 3000 további az általam igazgatott öt, többnyire szakmai vagy tudománynépszerűsitő oldalon. Ez már egy olyan tömeg, amelyben egyértelműen akad néhány kedves emberke, akinek egyetlen célja - a jó kis román történeti hagyományt követve - hogy figyeljen és amikor csak tud kapni az alkalmon, jelentsen, feljelentsen. Manapság már nem "pártelnöknek" vagy főtiszteknek (vagy nem csak), hanem a digitális láthatatlan hadseregnek, amelynek néhány távol-keleti vagy dél-kelet ázsiai katonája végül automatikusan letilt, eltilt a szólás szabadságától, a legtöbb esetben természetesen teljesen indokolatlanul.

Július környékén akkor kaptam 7 napos eltiltást, amikor posztoltam Emil Boc elhiresült nyilatkozatáról egy rövid kis szöveget a translatio imperii fogalmáról és arról, kik vallották a történelemben azt, hogy ők Róma egyedüli örökösei. A rómaiság évszázadokon átivelő metahistorikus kontinuitásának hite egy kalap alá helyezi Nagy Konstantin császárt a bagdadi kalifával, török szultánnak, orosz cárral, Napoleónnal, amerikai elnökökkel és persze a XX. század két legismertebb fasiszta diktátorával. Nevüket azonban leirni - különösen Emil Boc társaságában - úgy látszik, hogy nem szabad. Egy történelmi elemzést tehát már nem lehet kiirni. 

Ezen túlmenően, 2021. október 5-én vehemens vitába keveredtem Gabriel Preda oldalán egy Sorin Camner nevű, enyhén szólva gyanús alakkal, aki nem kevesebbet állitott, mint "minden oltatlan antiszemita". Ezt a logikátlan és felháboritó, önmaga transzgenerációs traumáját mindenkire, úton, útfélen kivetitő kommentet nehéz volt szó nélkül hagyni. A feljelentés szerint pedig egyértelműen a PC gépezet aktivizálódott - feltehetően úgy, hogy az eredeti nyelvi közeget se értette a feljelentést követő döntést meghozó egyén (vagy algoritmus?). 

30 napon át tehát elhallgattattak. Végül is, szerencse: életem egyik nagy kötetét irom, ennek a felforgató, kevés alvással járó hónapnak a nagy munkája mellett végül is jó, hogy Románia történetének ebben a kritikus hónapjában legalább nem kell idegenekkel, elmebetegekkel és propagandistákkal viaskodnom. A jelenség disztopikus jellege azonban nagyon aggasztó: a Facebook gondolatrendőrsége, önjelölt erkölcsi, morális, "fact checked" mércéje egyre durvább dimenziókat dönget és mostmár a valós életbe is beleszól. Ebben a harminc napban (amely egyébként csak november 5-én jár le) nem tudtam semmilyen szakmai eseményt (2 nemzetközi konferenciát szerveztem pont ebben az időszakban), semmilyen hirértékű és szakmai csoportok számára releváns fotót, hireket megosztani. Mindeközben a több ezer emberre negativan ható szélsőjobbos és szélsőbalos csoportok propagandisták busásan fizetett oldalaikon öntik a mérgező szövegeket az emberekre, szitva a gyűlöletet és épitve a globális Milgram-kisérletet, amely Kina-méretűvé lett. Történik mindez úgy, hogy a szinte biztosan laborból szabadult (vagy kiszabaditott) virus őshazájában - állitólag - már 15 hónapja nincs járvány. Fel is épült a járvány feletti győzelmet hirdető wuhani covid-múzeum. Ki érti ezt? Valaki biztos hazudik, de szerencsénkre Kronosz mindig az igazság mellett áll: előbb, utóbb minden kiderül. 

November 5. után visszatérek a Facebookra, de a kommentálást abbahagyom hivatalos oldalammal. Sok értelme amúgy sincs, a Milgram-kisérletnek csak big data adathalmazt szolgálunk, semmi értelme az átlagember szempontjából - Zuckerberg abból is csak gazdagodik. Minden komment centeket hoz neki. Ma az adatforgalom az új arany, a chip pedig az új kőolaj. 

Személyes oldalamra és szakmai oldalaimhoz több adminisztrátort rendelek, amely megelőzi majd, hogy a következő letiltások esetén a gondolat szabadsága is elnémuljon. 

Olyan világ jön, ahol a totális kontroll, a dataizmus és pszicho-, valamint biopolitika átveszi az uralmat immár globális szinten. Ahogy a kortárs svájci-német filozófus, Byung-Chul Han irja: 

"Az egész digitális kort az élet mérhetőségének és számszerűsithetőségének hite uralja. A számszerűsitett én is ennek a hitnek hódol. A testet szenzorokkal látják el, amelyek automatikusan számokat termelnek. Még a lazitásnál is a teljesitmény és a hatékonyság számit. A puszta adattömeg azonban amely eközben felhalmozódik nem válaszol a kérdésre: ki vagyok én? Az ént az értelmetlenségig adatokra bontják.  Az adatok és a számok additivak, nem narrativak. Az értelem viszont a narráción alapul, az adatok az értelemnek csupán a hiányát töltik ki.". A narráció, a mesélés tehát alapvető, hogy a transzhumanista korban a humanisták túléljük a szemünk előtt siettetett jövőt. 

Mesélni fogunk, nem hagyjuk abba. 

Oltott lázadók, avagy a mellékhatások és az emberi jogok

 

Lassan két éve, hogy New Yorkban megtartották az Event 201 elnevezésű globális pandémia-szimulációt 2019 október végén. Ezzel szinte napra pontosan, párhuzamos eseményként Wuhanban -igen, abban a városban -  zajlott a katonáknak rendezett speciális olimpiai játékok. Ez utóbbit már az amerikai kongresszus is vizsgálja, mint "superspreader" eseményt, vagyis a pandémia első hivatalos szóródási forrását.  Egy éve még, amikor ezt irtam, akkor "összeesküvés elmélet volt" - ma már történelmi tényként, az amerikai kongresszus vizsgálja hivatalosan. Érdekes ez, hogy ami egykor mitosz és emberi megérzés, hónapok vagy évek múlva nemegyszer tényekkel és forrásokkal is alátámasztható valósággá válhat. Majd ez is kiderül, mennyiben igazolható. A lényegen ez már egyébként sem változtat semmit - még ha a történelem majd igazolja is, hogy a virus mondjuk laborból szabadult, amit ismételten, már számos szakember elfogadható hipotézisnek tart. Az tény, hogy virus szabadult a világra és lassan két éve már terjed és mutálódik. Az is tény, hogy ez a történelemből ismert járványok változásokat előidéző jelenségénél is sokkal nagyobb változásokkal járt, amelyeket nem az emberek döntöttek el, nem referendumon szavazták meg, nem közös akaratból döntöttünk el, hanem egy nemzetközi (szakmai?) szervezet hatására, a világ politikusai és gazdasági vezetői hozták meg ezeket a döntéseket, nekünk pedig el kell fogadni ezt - ha tetszik, ha nem. Ennek ugyan rengeteg jogi és filozófiai dimenziója van, amelyről néhány bátor ember ugyan vitatkozik még (Giorgio Agamben, Roberto Esposito, Bruno Latour), de az emberek és politikusok többsége úgy vélekedik, hogy pandémiában megszünik a demokratikus jogállam és életbe lép a vészhelyzeti, kivételes és medikalizált állam (state of emergency, state of exception, state of medicalised politics and politiced medicine). Ezt azzal legitimizálják, hogy a többségi és közösségi jog felülirja az egyéni jogokat és hogy az élethez és életbenmaradáshoz való jog fontosabb és felsőbbrendűbb, mint az egyéni jogok, a szabad mozgáshoz és egyéni döntéshez való jogok. 

Erről sok jogi vita alapvetően nem zajlott, bár azért néhány jogász és jogi szervezet megfogalmazta kételyeit és aggodalmait ezzel a témával kapcsolatban. Olyan egyszerű, de nagyon is pertinens kérdésekre nincs egyelőre válasz, mint: 1) mikor ér véget a szükségállapot és a "state of emergency" állama? A válasz rögtön szokott jönni: amikor véget ér a pandémia. De mikor ér véget egy pandémia? A gond ezzel csak az, hogy a pandémia meghatározása is fluid és nagyon változó: úgy hirdettek pandémiát például 2020 március 13-án, hogy alig néhány száz, pár ezer eset volt 7,8 milliárd emberre, csupán regionális sajátosságban volt globális jelenség és statisztikákból tudták levezetni az exponenciális növekedés gyorsaságát. Tehát elvileg, a pandémia akkor ér(het, érne) véget, ha a virus már nincs jelen több kontinensen egyszerre, vagy lokalizálódik, enyhül, gyengül vagy globálisan eléri a szerzett, vagy beavatkozással (oltás) létrehozott nyájimmunitást (endémia lesz). Tehát elvileg, a "state of exception" és a kivételes állam állapota - amely komoly filozófusokat és jogászokat, neves kutatókat és még kritikus hangot pedzeni merő embereket elgondolkodtatott nem kellene állandósuljon. Egyelőre tudtommal Dánia az egyetlen állam, amely teljesen felhagyott a kivételes állam státuszával és minden korlátozást elvetett. Svédország és néhány afrikai ország az elején nagyon bátran próbált ellenállni ennek az új államforma bevezetésének, de végül ilyen-olyan okok miatt a svédek is megtörtek és bevezették (igaz, össze sem hasonlitható ennek az új és remélhetőleg ideiglenes államformának az izraeli, amerikai vagy újzélandi változatával). Dánia példája azt mutatja, hogy a state of exception csak akkor valósulhat meg, ha az emberek 80% oltott lesz. Ez sok országban utópia egyelőre: az európai országok többsége 60-70% körül áll, sok helyen - igy Romániában is - a helyzet egyenesen tragikus és apokaliptikus most. Romániában a 80%-os átoltottságra esély sincs, igy ott a sars-cov-2 virus legfeljebb endémia lehet természetes nyájimmunitás révén - legyen ennek bármennyi áldozata. Van ahol az átoltottság maximalizálását úgy akarják elérni, hogy még durvább formáját vezetik be az agambeni biopolitika kivételes államának: az állam adófizető és munkás rétegét kényszeritik arra, hogy munkájuk fejében oltsák be magukat. Olaszországban elvesztheti bárki a munkáját, ha nincs beoltva vagy nem esett át az oltáson (vagy nem teszteli magát hetente).  Ez egy radikálisan új szintje ennek a disztópikus államformának, amely a biopolitikai kontroll új szintjét súrolja, továbbra is a "közösségi jogok fentebb valók az egyéni jogoknál" érvrendszert használva.  Hol van a kivételes, pandémiabeli államforma határa? Meddig lehet tolni a demokratikus államforma határait? Ki és hogyan hatalmazta fel a politikusokat erre? 

Ezek a kérdések az embereket most nem érdeklik, hisz egy hipnotikus állapot halálfélele uralkodik mindenhol: a sajtó halál-mantrája napi 20-30 alkalommal biztositja, hogy a legelemibb emberi ösztön, a halálfélelem és életbenmaradás elve állandóan bizseregjen és bekapcsolva maradjon. 

Engem például az érdekelne, hogy a kivételes államforma (state of exception) törődik-e például olyan kisközösségekkel, amelyek a covid-betegség vagy oltás után keletkeztek? Például az ún. "long-covid"-ban szenvedők, akik a virustámadáson átesett emberek hosszú távú hatásai miatt munkaképtelenek lettek vagy állandó orvosi ellátásra, vizsgálatokra szorulnak: fizeti-e nekik az állam a vizsgálatokat, van-e nekik valamilyen szakmai, lelki segitség? Mi van azzal a kicsi, de létező - ámbár sokak által vehemensen tagadott - réteggel, akik az oltás után mellékhatásokkal vagy maradandó tünetekkel kell élniük? Mi van azzal, ha valaki elfogadta a 2 oltást, de mellékhatások miatt nem hajlandó a harmadikat, vagy a majdani negydiket, ötödiket és fene tudja hanyadikat is elfogadni? Olaszországban ő például majd jövőre elvesztheti az állását? nem léphet be majd vendéglőbe, csak azért, mert érthető módon fél egy harmadik, negyedik oltástól? 

Sok olyan részlet van, ami életbevágó több ezer és tizezer embernek. Ki törődik velük? vagy a state of exception, a kivételes államban nincsenek kisebbségek sem? Nem számitanak ők sem? Az ő életük, sorsuk nem számit, csak az oltás-folyamatossága? 

Nehéz kérdések és nem tudom, kik adhatnak erre jó választ. Egyáltalán, van-e jó válasz erre.