Short notes about the diaspora, the new power of Romania in context of the new presidential elections of Romania, a historical moment, when the urban civic movements, students and the diaspora elected the first liberal, Saxon and protestant president of the country.
Borbély Tamás néhány nappal ezelőtt kissé elhamarkodottan
írta azt, hogy az idei elnökválasztás az állampolgárok megalázása miatt lesz
emlékezetes. Ez két okból nem igaz: egyrészt azért, mert sikerült
bebizonyítani, hogy a közel három-millió külföldön élő szavazásra jogosult romániai
állampolgárnak több, mint tizenegy
százaléka elment szavazni – ami történelmi csúcsként vonult be a történelembe –
másrészt
pedig, Románia élén hetven év után ismét német anyanyelvű román
állhat. Továbbá ő az első liberális és protestáns elnök is az ország
történelmében. Ez minden kétséget kizáróan történelmi léptékű választás. Mi sem
példázza jobban ezt, mint az utcára vonuló százezrek és az interneten
összesereglett milliók rég nem látott civil mozgalma. A számos egyedülálló
jelenség közül, ebben a szösszenetben a diaszpóra hatalmát emelném ki.
A diaszpóra szót sokáig olyan nemzetekkel asszociálta a
köztudat, mint az ókor óta Britanniától Indiáig szétszéledt zsidóság, a világot
bejáró olaszok vagy az Amerikát eláradó írek.
A huszadik század aztán újabb „diaszpóra” nemzeteket kreált, így
kerültek fel a listára a csodabogár és forradalmár magyarok vagy az elmenekült
lengyelek, szerbek, albánok vagy latin – amerikaiak. Románia lakossága – bár
természetesen a középkor óta dinamikus mozgásban volt és része volt a
„globalizációs” folyamatoknak jóval a huszadik század előtt – sokáig nem
rendelkezett jelentős diaszpórával. A folyamat a kommunizmus ideje alatt
gyorsult fel – nagyrészt a kiszökött, eladott vagy kiutasított magyarok, zsidók
és németek (szászok, svábok) révén, de a Közép – ázsiai vagy szovjet tagállamokba
kivándoroltakról sem
feledkezzünk meg. A kilencvenes években a vasfüggöny
lebomlását követően aztán elindult az „új népvándorlás”: Nyugat, Dél és Észak
–Európa, Az Egyesült Államok valamint Latin – Amerika is a célállomások közzé
került. Jelenleg számos statisztika kering a Romániából kivándoroltak számáról.
Mindezt igen nehéz megbecsülni az etnikai és identitásbeli különbségek miatt
is. Hisz ne feledjük, román diaszpórának számit a moldáviai román, az erdélyi
szász, magyar, a jászvásári zsidó vagy az aromán is. Óvatos becslések szerint
is, jelenleg több, mint négy és félmillió romániai él a világ minden
szegletében. Mint a tegnapi választási eredményekből megtudtuk, szavazatok
érkeztek Új Zélandról, Sri Lankáról, Ausztráliából, Kanadából, Japánból, Dlé
Koreából és a Dél – Afrikai Köztársaságból is.
Természetesen, a legnagyobb közösség Itáliában, Spanyolországban,
Franciaországban, az Egyesült Államokban és Németországban él. Ebben az öt
országban legalább két és félmillió kivándorolt romániai származású él.
Jelentős részük már nem is állampolgár, de identitásukban, nevükben és rokoni
szálaik miatt még aktiv tagjai a diaszpóra – mozgalomnak. Itt ugyanis nem
csupán számokról, voksok sokaságáról van szó. Számos kutató, így Tobie Nathan
szociológus rámutatott arra, hogy a diaszpóra nem más, mint egy „nem emberi”
mondhatni emberfeletti identitás választása, a transznacionalizmus vagy más
néven „hosszú távú patriotizmus (long
distance nationalism) tudatos beidegződése. Ezáltal, a diaszpóra egy
kulturális egységgé, tömeggé és ezáltal, hatalommá kovácsolódhat. Nem kevésbé
fontos kiemelni azt is, hogy a romániai diaszpóra adja az országban forgó
összekeresett jelentős részét (3,2 milliárd euró 2012 – ben). Ennek nagysága
meghaladja a romániai külföldi befektetők bevételét. Négymilliós tömeg mindig
is hatalomnak számított. A perzsák legendás hadseregét számos ógörög író a
mitikus „kétmilliós” számmal írta le, jelezve, mértéktelen és mitizált
nagyságát a veszélynek, tömegnek. Talán ezek az analógiák is jól mutatnák azt,
hogy miért kell komolyan venni a diaszpóra hangját. Miért szerepelt az új
államelnök kampányprogramjában a diaszpóra – bizottság felállítása és miért
számított annyira ránk. De az analógiákon túl, a legjobb és legerősebb példa
annak a több, mint háromszázezer embernek a türelme, kitartása, ereje és lelkesedése,
akik Torontótól Sri Lankáig kiállták a sorokat, vagy reggeli hatkor felkeltek,
hogy egy hideg, ködös berlini reggelen átfutva, fél nyolckor már ott legyenek a
70. számú szavazókörzetnél, hogy 251. Szavazóként egy új, történelmi reményt
pecsételhessenek egy olcsó papírlapra.
Mert ha Klaus Johannis ennyire számított
a diaszpóra erejére – és ezt illedelmesen meg is köszönte nekünk – most valóban
biztosítania kell majd azt, hogy továbbra is hatalomként, erőként és egy
Európát behálózó, valóban uniós szellemként kezeli a diaszpórát. A külföldön él
romániai állampolgárok és az anyaországgal most egységként létrejött civil
mozgalom révén tud Románia valóban integrálódni Európába és „hű” szövetségese
maradni az Egyesült Államoknak. A Brüsszelben, Rómában, Párizsban, Münchenben
vagy Washingtonban élő diaszpóra – közösség többet tud tenni az országok
gazdasági, politikai kapcsolataiért, mint azt elsőre egy helyi politikus
gondolná. Ők ott vannak a helyszinen, részei az ottani társadalomnak, jobban
ismerik a külföldi infrastruktúrát és néhányuk gazdag szociális hálózata révén
óriási lehetőségekkel kecsegtetik azt a romániai politikust, aki felismeri a
diaszpóra erejét.
Klaus Werner Johannis felismerte. Reméljük, hogy a 18
pont, amit ígért, valóban teljesítésre kerül és talán sikerül legalább egy –
két új pontot is feltennie még a listájára: bővebb kulturális és alkotmányos
területi autonómia a kisebbségeknek, decentralizáció az országnak.
Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2014. november 19 -i számában.
