The world press was very loud of the discovery of the "oldest possible fragment of the Odyssey" discovered recently in Olympia. The reality is that the oldest known fragments of the epic are from Egypt, preserved on Ptolemaic papyri and later after the "vulgate" version was established by Zenodotus and others, another papyri (Od.p.28) from the 3rd-4th century AD preserved already the canonic version. The recently discovered inscription actually is the oldest carved inscription of the Odyssey. Still, an amazing discovery.
Öröm volt látni és hallani, hogy a világ összes nagy
hírügynöksége részletesen beszámolt az elmúlt évek egyik legizgalmasabb
régészeti felfedezéséről, az olimpiai játékok névadó és az ókor egyik
legfontosabb jóshelyeként ismert Olümpia területén felfedezett Homérosz
idézetről. Az Odüsszeia
14. énekének 13 sora volt felvésve egy töredékesen
fennmaradt kőre. A felfedezés jelentőségét az adja, hogy a Kr.u. III.
századból, Olümpia római korszakából származó Odüsszeia-részlet az eddigi
legrégebbi, kőre vésett görög nyelvű részlet Homérosz második eposzából –
legalábbis annak Vulgata, vagyis kanonizált változatából. A lelet egyedülálló
jellegén túl ugyanakkor kiválóan példázza: a régészeti felfedezések még a XXI.
században is lázba tudnak hozni egy országot, de akár a nemzetközi, globális
társadalmat is.
Homérosz idealizált arcképe |
Homérosz két nagy eposza, az Iliász és az Odüsszeia mai
napig kötelező olvasmány, legalábbis a világirodalmat oktató középiskoláinkban.
Európa történetének talán legrégebbi idők óta kötelező olvasmánya ez a két mű,
nemcsak az ókori görög, de a későbbi Római Birodalom nebulói is betéve tudták a
vak vátesz, a mitikus időkbe vesző és bizonytalan történelmi háttérrel
rendelkező bárd, Homérosz két eposzát. A hagyományosan a Kr.e. VIII. század
környékére datált epikus alkotás nagyon sokáig – mint minden nagy irodalmi mű –
szóban, énekben terjedt a görög városállamokban, igaz vannak olyan elméletek
is, miszerint magát a görög ábécét is azért találták ki 2800 évvel ezelőtt,
hogy az akkoriban terjedő nagy irodalmi alkotásokat leírhassák. Ebben, a több évszázadig tartó bizonytalan
szakaszban Homérosz (már ha létezett ilyen nevű költő) két eposza több
változtában is létezhetett. Minden városnak, közösségnek megvolt a maga saját
Homérosz-változata, amely aztán a Kr.e. V. században átesik egy rendszerezésen,
legalábbis ekkor választhatták ketté a két nagy eposzt. Ám a mifelénk, az
iskolákban még tanított változattal ellentétben, a két eposz ma ismert,
kanonikus változatait nem Peiszisztratosz
idején, hanem a Nagy Sándor féle
kulturális egyesítést és a görög világ globálissá válását követően a
Homéroszi papirusz a Ptolemaios korból |
hellenizmus idején, Alexandriában állítják össze a kor nagy irodalmárai és
könyvtárosai. Zenodotus, az alexandriai könyvtár tudósa és szamothrakéi
Arisztarkhusz tudnivalón nagy szerepet játszott abban, hogy Homérosz két eposza
a hellenizmus idején már a ma ismert, kanonikus („Homéroszi vulgata”)
változatban terjedt a mediterrán világban. Ennek ellenére, nagyon sokáig az
átlagemberek és diákok az ókorban is színházi játékok, pantomimek és énekek
formájában találkozott Homérosz alkotásával. Hasonlóan fontos szerep jutott
persze a vázafestészetnek és más, figuratív ikonográfiai megoldásoknak is,
amelyek évszázadokon át örökítették a két nagy eposz történetét. Az Egyiptomban
fennmaradt felbecsülhetetlen értékű papirusz-töredékek a Kr.e. III és Kr.u. VII.
századból számos töredéket tartalmaznak a két eposzból, ami jól jelzi, hogy
ezek már a kanonizált formában, írásban is terjedtek és iskolákban tanították
őket. Leginkább az Iliász terjedt, ennek ma már 1800 kézirata ismert az ókorból
és kora-középkorból. A késő ókori kéziratokat szorgosan másolták a középkorban
is, részletes iskolai kommentárokkal, elemzésekkel, irodalmi és
kutatástörténeti elemzésekkel (scholia) ellátva. A leghíresebb és máig egyik
legteljesebb változatra 1779-ben bukkantak Velencében az ún. Venetus Akéziratban (Codex Marcianus Graecus 822),
amely egy X. századból származó változata Homérosz Iliászának. Ez a felfedezés
váltotta ki az ún. Homérosz-kutatást és az azóta 1800-ra nőtt kéziratok kutatását,
kronológiai felállítását, melynek egyik legnevesebb kortárs szakértője egy
magyar származású, amerikai klasszika-filológus, Gregory Nagy (Nagy Gergely).
Bizonyos sajtóorgánumok persze úgy hozták le a hírt, hogy
ez a legrégebbi fennmaradt változata Homérosz Odüsszeiájának, ami persze nem
igaz.
A most felfedezett olympiai felirat |
Az Odüsszeia szöveg-részletei ismertek voltak már
egyiptomi papirusz-töredékeken jóval az alexandriai kanonizáció előtti
időszakból is és későbbi, X. századi középkori másolatai is ismertek. Ismert
egy, a Kr.u. III. századból származó papirusz is (M-P 1106 papirusz), amely az
Odüsszeia ma ismert változatának apróbb részleteit tartalmazza. A most
felfedezett olümpiai felirat jelentősége valójában abban áll, hogy ez a
legrégebbi kőbe vésett és a kanonizáció utáni változatban keletkezett részlet.
A felirat az Odüsszeia 14. énekének részleteit tartalmazza, amely a főhős
Odüsszeusz és barátja, Eumaiosz közötti párbeszédet idézi.
A felfedezés több szempontból jelentős. Egyrészt
megmutatta a nagyvilágnak, hogy Homérosz kanonikus művei továbbra is az európai
civilizáció alapvető irodalmi alkotásai, amelyek népszerűsége a modern
akciófilmeknek és kortárs
filmsorozatoknak köszönhetően is töretlen. Másrészt arra is kiváló példa,
hogy egy olyan, közel kétszáz éve kutatott terepen, mint az ókori Olümpia
városa is találhatnak még a régészek szenzációs, az egyetemes emberi kultúra
számára is jelentős felfedezéseket. Ez talán azért is fontos, mert a
régészettudománynak sajnos nap mint nap „bizonyítania” kell létjogosultságát a
kapitalizált neoliberális gazdasági rendszerben és kortárs mentalitásban. A
régészet „haszna” és fenntartásának biztosítása ilyen lenyűgöző leletekkel
bizonyítható és ebben kulcsfontosságú szerepe van a sajtónak is, hogyan tálalja
a régészek munkáját és a felfedezések jelentőségét.
Megjelent a Szabadság napilap 2018.07.18-i számában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése