Miért örök Róma?

"Roma, urbs aeterna" - a fogalom már a császárkorban is nagyon divatos volt, Vergilius és Titus Livius is számos alkalommal igy nevezi az akkor épülő és pontosan az ő műveik által ideologizált fővárost. A császárkorban aztán többen - igy Augustus, a várost máványba öltöztető "első polgár" és a milliarium aureum épittetője is törekszik arra, hogy Rómát valóban a világ köldökévé, az örök  várossá tegye. A Severusok korában a felújitott - vagy újraépitett - umbilicus urbis Romae lesz az új szimbóluma annak, hogy "minden út Rómába vezet" és hogy ez a világ közepe. De miért is örök Róma még ma is? Elmélkedés négy hónap távlatában.

Számomra sokáig felfoghatatlan városnak tűnt és sok hónap kell még Rómától távol elteljen, hogy valóban értékelni és érzékelni tudjam nagyságát. Amikor ide bekerülsz, más világba csöppensz. Úgy jársz, mint Goethe, Stendhal, Thomas Mann vagy a többi gondolkodó aki az itt töltök hónapok alatt eszeveszetten rohangáltak a városban, hogy fogják fel merre is vannak, mit is lássanak....meg akarták enni a várost Trasteveréstől, Janiculumostól, Pantheonostól és ezernyi templomával, utcácskájával, pálmafájával együtt. Haza akarták vinni a levegőt, a hangulatot - de eloszlott az illúzió, mint a Szent Pál omladozó hamvai a szélben, amit Stendhal végignézett. Rómát nem lehet felfogni és hazavinni. Ittmarad, mint a márványépületei, amelyért ma is milliók járnak még csodájára évente és fognak még sokáig. 

Az olasz emberek számomra rendkivül idegenül és furcsán ható mentalitása sokáig zavaró volt: hogy lehet úgy élni, hogy délig alszol, öltönyben fél órákon keresztül csak beszélsz és beszélsz az utcán munkaidőben pazar eleganciával, este tiz után kezded a rituális vacsorakészitést - és jaj neked, ha nem tiszteled a pastát! Furcsa szokások, amelyeket lustaságnak, dögségnek könyvel el a sztereotipia, olasz habitusnak a kultúrkönyvek. De....mi a köze az örök városnak ehhez? Talán annyi, hogy ez a város már a pun háborúk után, tehát közel 2200 éve már arra lett szánt szándékkal hivatva és alkotva, hogy a kőbe vésett emberi értékeket, nagyságot és esztétikát dicsérje határokon túl. A határok és az üzenet ugyan  változott - hol Római Köztársaságnak, hol Principátusnak, Dominátusnak, Pápai Államnak vagy Itáliának hivták - de a lényeg ugyanaz volt. Márványba és gyönyörködtetésbe önteni a napfényt, ami itt annyira ,de annyira természetes és meghatározó. A piramisformában, pálmafák és zöld ligetek alól ránkzúdúló napfény a felfele törekvés toposz -szerű szimbóluma. A felfele haladás, a nagyság, a törekvés, büszkeség jele, de az áhitaté, hité is. Rómában ez mind benne van. A Forum Romanum legrégebbi, robosztus kövei ugyanazt az elvet szolgálják mint a Vittorio mindent elronditó, mégis monumentális tömbje: Róma örök. Ebben az "örökségben" úszó városban egyszerűen nem is lehetne másképp élni, mint ahogy a helyi rómaiak teszik: lazulva, szinte az időtől mármorosan, tébolyultan csak "lenni". Annyi itt a szépség és olyan sokszor adódik az embernek esztétikai élménye, hogy megrészegül ettől és a napfénytől, a jó boroktól, a kis utcák narancsillatától. Hogyan is élhetnéd túl ezt a várost, ha nem úgy ahogy ők? A várost amiben mindig is zarándokok, pelegrinusok, vándorok és kereskedők, művészek és tudósok hada jött okulni, bambulni, csodát látni? Ez megy itt már 2200 éve legalább.

Rómában tanulni a világ legnagyobb kutatókönyvtáraiban, naponta sétálni a császári fórumok mellett, vagy hétvégenként fagyizni és csodálni a Pantheon semmihez sem hasonlitó kupoláját....leirhatatlan élmény. Kicsit úgy érzem most, hogy márványkövet viszek magamon, mert még haza akarom cipelni a város "örökségét". Csakhogy ez lehetetlen. Ez ide be van ágyazva, mélyen a földbe, amit Romulus ekéje vésett a pomerium

nyomvonalás időtlen idők előtt. Akkor véste be a gyökerekig, hogy Róma örök kell legyen.

És az is.

Mindenki aki ide jön - néhány napra, hónapra, évre vagy egy életet leélve - vándor és zarándok ebben a városban. Sose birtokosa, lakosa a városnak, hanem vándora valami csodának, amit úgy terveztek, hogy csodálni kelljen. 

Ezért örök Róma, nekem.