A római Limes Romániában: új perspektívák kulturális örökségünk védelmében

Interjú Hegedüs Csilla volt kulturális miniszterrel, az RMDSZ kulturáért felelős főtitkár - helyettesével

Hegedüs Csilla

1)     A mai Románia területén végigvonuló római limes-szakasz egyike a leghosszabbaknak Európában. Számos ország, így az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország is tagja a Frontiers of the Roman Empire nevű nemzetközi kezdeményezésnek, amely a római limes teljes szakaszát kívánja a világörökség részévé tenni. 2014 decemberében még kulturális miniszterként bejelentette, hogy Romániában is elindult ez a folyamat, a Limes-kutatását célzó öt éves (2015-2019) projekt révén. Miben áll ez a kezdeményezés, és kik vesznek részt benne?

Romániának már régóta szüksége van egy ilyen nagy ívű programra, hiszen azoknak az európai országoknak a zöme, amelyeknek területén végighalad a Római Birodalom határvonala, megtették már a szükséges lépéseket: valódi attrakcióvá alakították a Limes-t.

Nekünk ezekhez a folyamatokhoz kell felzárkóznunk, ezért fel kell tárnunk, tudományos és turisztikai szempontból is hasznosítanunk kell ezt a páratlan értékű régészeti örökséget. Ugyanakkor, fontos része

A Római Birodalom és határai

ennek a folyamatnak a hazai társadalom ilyen vonatkozású tájékoztatása, és annak tudatosítása, hogy ezt az örökséget érdemes az idegenforgalom tekintetében is hasznosítani.

      A programban azoknak az intézményeknek a felkészült szakemberei vesznek részt, amelyeknek tevékenységi körébe tartozik a limes kutatása. A bizottságnak pedig legfontosabb küldetése az UNESCO világörökségi listára való felterjesztéshez szükséges dokumentáció összeállítása. Konkrétan: megszületett a miniszteri rendelet, amely értelmében létrehoztuk az Országos Limes Programot, amelyet a kulturális tárca örökségvédelmi főosztálya a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeummal, a Keleti Kárpátok Múzeumával illetve a bukaresti Országos Történeti Múzeummal együtt koordinál. A program szakmai menedzsmentjét az Országos Limes Bizottság biztosítja, melynek tagjai a felsorolt intézmények képviselői, a Tudományos Akadémia, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Maros Megyei Múzeum és a Bukaresti Egyetem képviselői.

2)     A magyarországi Limes szakasz(Ripa Pannonica) nevezési projektjének bemutatóján 2011-ben dr. Visy Zsolt régészprofesszor kiemelte, hogy a pályázat egyik legnagyobb kihívása a társintézmények munkájának összehangolása és a helyi hatóságokkal, városokkal és bürokráciával történő kiegyezés, és együttműködés volt. Hogyan látja az Ön által említett intézmények majdani együttműködését és milyen akadályokkal számolnak?

Nyilvánvalóan nem egyszerű folyamatról beszélünk, hiszen első lépésként azokat kell majd felkeresni, akiknek a telkén a birodalmi határvonal húzódik. Abban a tekintetben sem lesz zökkenőmentes a munka, és számítunk arra, hogy nem mindenütt jellemző a leleltek jó, tudományos szempontból hasznosítható állapota, és a helyi önkormányzatok segítsége, pozitív viszonyulása is döntő fontosságú lesz.

Reménykedünk azonban a telektulajdonosok, a helyhatóság és – általában – a közvélemény kedvező hozzáállásában. A kellő szaktudás már a mi oldalunkon áll, és bízunk abban, hogy nemcsak a bizottság, hanem a teljes hazai régésztársadalom is mellénk áll. A helyi önkormányzatok, akikkel eddig felvettük a kapcsolatot, támogatják a projektet, hisz az kiváló munkahely-teremtési lehetőséget kínál, mind a kutatás, mind a hasznosítás folyamatában. Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy egy UNESCO-helyszín menedzsmentje többlet feladatot jelent majd az önkormányzatoknak, amire fel kell őket készíteni, de a haszon, amit egy ilyen jelentős örökség-helyszín nyújt, megéri a befektetést.

3)     Az Egyesült Királyságban található Hadrianus falát és Antoninus Pius “falát” valamint a Limes Germanicus számos helyszínét évente több százezren látogatják, de hasonló népszerűségnek örvend Carnuntum is Ausztriában. Miért nem sikerült eddig Romániában megfelelően beépíteni a nemzetközi körforgásba olyan egyedülálló helyszíneket, mint Porolissum (Mojgrád, Szilágy megye)? Hogyan látja ezeknek a helyszíneknek a jelenlegi és jövőbeli helyzetét?

Végső soron minden azon múlik, hogy helyi szinten mennyire ismeri, és mennyire tudja kiaknázni a 

Hadrianus fala

közösség azt az örökséget, amelynek birtokosa, hiszen a regionális fejlesztési stratégiát helyi szinten dolgozzák ki és léptetik életbe. Amíg ez hiánycikk, addig bárki jön „kívülről”, nem tudja olyan szinten érvényre juttatni ezeket az értékeket, hogy az kedvező legyen az ország és a helyi közösség, a tudomány és a turizmus számára is. Gazdája kell legyen, mégpedig jó gazdája minden örökség-helyszínünknek.

Természetesen, fontos szerepe van ebben a kormánynak is, amelynek a kulturális turizmus fellendítésére is kellene törekednie. Ehhez azonban nem kell sajnálnunk „pénzt, paripát és fegyvert” a kutatás mellett a népszerűsítésre. Ebben pedig ismételten a  régésztársadalom, valamint a turisztikai szakemberek lehetnek a folyamat fontos hátországa.

Bízom abban, hogy nem csak Porolissum – amely szintén egy olyan érték, amelyre érdemes felfigyelni országos és nemzetközi szempontból is –, hanem az ország több más hasonló helyszíne sűrűn látogatott attrakció lesz. Ilyen értelemben azért történt előrelépés: a Szilágy Megyei Tanács EU-s pénzek lehívásával óhajtja hasznosítani a római kori örökséget, ennek a pályázatnak a lebonyolítása folyamatban van, s szerintem nemsokára érezhetőek, láthatóak is lesznek az első eredmények.

4)     Amennyiben Románia is szeretné világörökségi helyszínné nyilvánítani a Limes Dacicust, szoros együttműködést kell kialakítania Bulgáriával és Szerbiával is. A téma felmerült már 2011-ben Pécsett is és a 2012-es bulgáriai Limes Kongresszuson is. Lát erre lehetőséget a jövőben?

A Duna-menti Limes dokumentációjának összeállításában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal már együttműködik ezekkel az országokkal és számos más európai állam szakembereivel. A Limes Dacicus esetében az általunk kinevezett bizottság minden tagjának jelentős tapasztalata van a már világörökségként jegyzett helyszíneket kutató szakemberekkel való együttműködésben. Nos, mivel a Limes-program végre "hivatalosan" is a kulturális tárca egyik prioritása, nyilvánvalóan a munkát nem elszigetelten, hanem a nemzetközileg elismert szaktekintélyekkel való állandó kapcsolattartásra alapozva kell elvégezni, hisz egy transznacionális jelölésről van szó, nem beszélve arról, hogy mind a kutatás, mind a menedzsment és a hasznosítás terén kötelességünk, és egyben érdekünk a legjobb tapasztalatokat felhasználni.

5)     Számos régészeti helyszínen, így a tordai (Potaissa) légiós táborban évtizedek óta folynak nemcsak szisztematikus régészeti ásatások, de rekonstrukciók vagy részleges rekonstruálások is. Ezek egy részét – így Közép – Európa egyik legnagyobb katonai fürdőjét – rendszeresen megrongálják vandál kezek. Hasonlóan tragikus helyzettel számolhatunk Románia legnagyobb urbánus rommezején is, a gyulafehérvári Maros-partosban, de siralmas a helyzet a világörökségi helyszínnek számító dák főváros, Sarmizegetusa Regia esetében is. Ön szerint mi az oka a felületességnek és a régészeti helyszínek ilyen jellegű elhanyagolásának?

Nagyon fontos volna az, hogy a kulturális örökség ne csak kampánytéma legyen, és szép kerek mondatokban megfogalmazott érték, hanem megtanuljunk "élni vele", védeni és hasznosítani azt. Ennek alapvető feltétele az, hogy megértsük, az örökség nem teher, hanem egy helyi és regionális fejlődést generáló tényező. Amennyiben időt, és energiát fordítunk erre, az nemsokára megtérül, munkahelyeket teremt, piacot a helyi termékeknek, és hozzájárul, a kulturális turizmus által sok nehéz helyzetben levő település fejlődéséhez.  Ehhez azonban helyi szintű kezdeményezés szükséges, hiszen a helyiek a gondnokai ennek az örökségnek.

 Ugyanakkor a régészeti kutatások folyamatos támogatása is gondot jelent, mert igaz, ugyan, hogy a külhoni pályázatok a szükséges anyagi fedezet egy részét szolgáltatják, ám az országnak is folyamatosan és következetesen áldoznia kellene erre a szakterületre, és meg kellene már végre érteni, intézményi szinten is általánosan elfogadottá tenni azt, hogy ezek a tevékenységek nem pénzt visznek, hanem pénzt hoznak. A kutatás teremti meg az alapfeltételét annak, hogy legyen, amit bemutatni, hasznosítani.

Ha nem vagyunk hajlandók befektetni, akkor nem is térülhet meg. Sőt, olyan helyszínek válnak elhanyagolttá, amelyek azelőtt jelentősebb támogatásokban is részesültek. Ha a kutatási folyamat abbamarad, az addig befektetett pénz és energia hiábavalóvá válik.

Porolissum, Szilágy megye

6)     Van-e kedvenc régészeti helyszíne Romániában, amit szívesen látogat? 

Nem sokan tudják azt, hogy középiskolásként kerültem szorosabb kapcsolatba a régészettel, hisz azon szerencsések közé tartozom, akik részt vettek a létai ásatási táborban 4 éven keresztül. Emiatt a Géczi vár, bár napjainkban már nem kutatott, mindig az abszolút kedvenc lesz. Jól ismerem Porolissumot, és nagyon értékelem a Szent László nyomait kutató nagyváradi ásatásokat, valamint a Szilágy megyei tuszatelki Árpád-kori erődítményt, ahol a régészeti topográfia alapjait sajátítottam el. Histria ugyanakkor megfogott a hihetetlen kiterjedésével, és természetesen a Bonchidán felfedezett Őrök háza, valamint a Rabok háza nagyon közel áll a szívemhez.

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2015 január 24 -i számában. 

Kőbe zárt istenek Fehérváron

Interjú Pánczél Szilamér régésszel a Gyulafehérváron folyó régészeti kutatásokról

Gyulafehérvár ókori emlékeiről és nemzetközi viszonylatban is kimagasló régészeti és muzeológiai lehetőségeiről több cikkünkben beszámoltunk, felhívva a nagyközönség figyelmét is az erdélyi fejedelemség egykori központja alatt nyugvó római város történetére és a városban folyó, legújabb régészeti ásatások eredményeire. Ezúttal az idén már második ásatási szezonját megért „Apulum IP” elnevezésű projektről és ásatásról beszélgettünk a munkacsoport egyik koordinátorával, Pánczél Szilamér régésszel, a Maros Megyei Múzeum munkatársával.

      A Gyulafehérvár alatt nyugvó kettős római város és katonai tábor, Apulum a Duna menti provinciák egyik legjelentősebb városa volt. Régészeti emlékei ugyan óriási számmal kerültek a felszínre az elmúlt száz év régészeti kutatásai révén, a város topográfiája mégsem ismert. Azt is mondhatnánk, hogy az olyan súlyosan rongált vagy beépített római városok, mint a Bécs vagy Köln alatt nyugvó települések is jobban ismertek. Mi ennek az oka?

P. Sz.: Úgy gondolom, hogy ez a jelenség nem feltétlenül csak Gyulafehérvár problémája, hanem a hazai régészet „rákfenéje”. Olyan jelentős régészeti emlékekkel rendelkező városok mint Konstanca (Tomis), Kolozsvár (Napoca) vagy Torda (Potaissa) is hasonló problémákkal küzdenek. De nincs ez másképp a jóval kevésbé beépített és sokkal intenzívebben kutatott Várhellyel (az ókori Ulpia Traiana Sarmizegetusa) sem. Ez részben azért van, mert a hazai régészet nagyon sokáig a római kor katonai emlékeivel, erődítményeivel foglalkozott, az  ún. urbánus régészet és a római városok kutatása csak másodlagos helyen szerepelt. Az elmúlt években megfigyelhetünk egy jó irányba történő változást a városi régészet hazai fejlődése terén. Igaz, továbbra sem ideális a helyzet, de biztató tendenciákat figyelhetünk meg. Gyulafehérvár esetében jó dolognak tartom, hogy gazdag ókori, középkori és kora – újkori történelmét párhuzamosan mutatják be bizonyos helyszíneken, ami a nagyközönség számára új perspektívákba helyezi a történelem szemléletet. Ugyanakkor vigyázni kellene a jóizlés megtartására és a túlzások elkerülésére. Ami a Marosportus negyed régészeti emlékeit illeti, ott óriási lehetőségek nyugszanak a föld felszíne alatt. Olyan régészeti parkot lehetne létesíteni, mint amit Aquincumban vagy akár Carnuntumban találunk. A jelenleg magántulajdonban lévő terület kisajátitása azonban óriási problémát okoz úgy a múzeumnak mint a városnak, igy az egyetlen várható megoldás a helyi lakossággal való hathatós együttműködés, nondistruktiv módszerek alkalmazása és a még szabad területek felvásárlása lenne.

2) Az Apulum IP projekt egy szentélykörzet részét képező épület szisztematikus feltárását tűzte ki céljául. Hogyan indult a projekt és miért jelentős ez az ásatás?

P.Sz.: Az ásatás a 2003 –ban véget ért ún. Apulum Projekt folytatásaként is tekinthető. Az akkor angol, német és román közreműködéssel létrejött nemzetközi kezdeményezés Liber Paternek, a bor és a megújjulás istenének szentélykörzetét és azt azt körülvevő kézművesnegyed számos épületrészét tárta fel. Ez a projekt egy Erasmus IP pályázatként, tanásatásként jött létre tavaly, két éves futamidővel „Urban and Cultic Space in RomanApulum: an Archaelogical Fieldschool” címen. A projekt a Liber Pater szentélytől északra elhelyezkedő területet célozta meg feltárni, ahol 2003 –ban egy jelentős oltárt találtak. Az ásatáson németországi, magyarországi és romániai hallgatók vesznek részt öt egyetemről. Az ásatás tavaly nagyrészt az omlásréteget távolította el, idén viszont sikerült körvonalazni egy valószínűleg szentélykörzet vagy ún. insula részeként értelmezhető épületrészt. A régészeti anyag igen gazdag, számos kultikus aprólelet bizonyítja a létesítmény vallásos jellegét, amelyhez hasonlót szisztematikus ásatás során keveset tártak fel Erdélyben.

3) Az ásatás során a hallgatók nemcsak a gyakorlati régészet módszereivel ismerkedhetnek meg, de számos előadás és interaktív módszer által szaktudásukat is gyarapíthatják különböző tudományágakban. Milyen tevékenységek folynak az ásatáson és hogyan illeszkedik ez a hazai régészeti oktatásba?

P.Sz.: Az ásatás elsősorban tanásatásként működöt, célja többek között az volt, hogy a hallgatók számára új lehetőséget biztosítson a régészet gyakorlati és elméleti oldalának megismerésére is. A program egyféle

tudástranszferként működik, hisz a hallgatók aktívan kivették részüket a terepgyakorlatból, dokumentációs munkából, de lehetőség nyílt az érdeklődő hallgatónak az anyagfeldolgozást és a restaurálást is kipróbálni. Az izgalmas előadássorozatok révén a hallgatók betekintést nyertek Gyulafehérvár ókori topográfiájába, az eddigi kutatások történetébe de számos anyagismereti előadáson is részt vehettek németországi, magyarországi  és hazai előadóknak köszönhetően. A tanásatások új lehetőséget teremtenek a kolozsvári régészoktatás számára is, hisz az egyre nehezebben kieszközölhető állami támogatás helyett egyrészt európai forrásokra alapozva tudunk dolgozni, másrészt a hallgatók nagy száma miatt kellemesebb hangulatban tudunk dolgozni. Úgy gondolom, hogy a tanásatások hiánypótló munkát végeznek és szerepük 1990 óta egyre növekszik.

4) Egyre gyakrabban bukkannak fel a fekete  piacon Apulumból származó régészeti emlékek. Legutóbb egy felbecsülhetetlen értékű Hercules Farnese szobrot sikerült a helyi múzeumnak visszaszereznie. Ugyanúgy, igen gyakoriak a dák és római kori éremegyüttesek előkerülése, amelyeket fémdetektoros kutatások során találnak és próbálnak értékesíteni jóval a régészek előtt. Hogyan dolgoznak a detektoros kutatók? Hogyan látod ezt a problémát és milyen megoldások lehetnek?

P. Sz.: Manapság valóban igen népszerűek a fémdetektoros feltárások, amelyek jelentős része továbbra is illegálisan folyik. A fémdetektor birtoklása, használata és a vele történő kutatás szigorúan ellenőrzött és csakis rendőrségi de akár minisztériumi engedéllyel lehetséges. Sajnos nagyon sokan nem tartják be az

egyébként nagyon szigorú előírásokat, ennek köszönhető, hogy rendkívüli leleteket illegális módon tárnak fel. A Keleti Kárpátokban folyó régészeti kutatásaink során  sikeresen tudunk együttműködni olyan gyakorlott és szabályszerűen eljáró detektorosokkal, mint például Pop Iuliu Cristinel. Az ő kiváló terepismereti gyakorlatának köszönhetően a projektnek sikerült két, eddig ismeretlen őrtornyot azonosítani, valamint számos értékes leletet feltárni. A fémdetektoros kutatók – legalábbis akik ezt szabályszerűen, legális körülmények között űzik – legtöbb esetben terepbejárások, sokszor gombászás, túrázás során találnak leletekre. Természetesen a profibbak már archív vagy kadaszteri térképeket, felméréseket is használnak és nemegyszer a szakirodalmat is jól ismerik. Úgy gondolom, hogy a régészetnek előbb, utóbb elengedhetetlen feladata lesz azokkal a detektoros kutatókkal együttműködni, akik ezt a tevékenységet törvények szigorú betartása mellett gyakorolják. Ez ugyanakkor jobb fényt is vethet erre a problematikus jelenségre is.

5) A szentély ásatása már most számos fontos eredménnyel és lelettel gazdagította eddigi ismereteinket, de a környék még számos jelentős régészeti emlékkel kecsegteti a kutatókat. Milyen folytatásra számit ez a projekt?

P.Sz.: Az idei szezon volt az utolsó ennek a projektnek a keretében, azonban Gyulafehérvár ókori emlékei – különösen a Marosportus negyed – számos további kutatási lehetőséggel kecsegtet. Az eddigi kutatások révén tudjuk, hogy a jelenlegi ásatási helyszín körül további jelentős épületek, városi és kultikus terek, kemencék helyezkednek el. Ebben a régióban kívánunk további kutatásokat végezni egy új projekt keretén belül további két éven át, amelyet már megpályáztunk, várhatóan ősszel kapunk végleges választ.

 Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2014 szeptember 6-i számában. 

Gyulafehérvár hiányzó szobra: Cserni Béla emléke

The city of Alba Iulia is in a constant change. Through great architectural and urbanistic modifications the city get a new visual power and aspect. A part of this metamorphism is the erection of new bronze statues - most of them representing fictional characters. However, I miss one particular statue or monument, or at least a marble plaque: a memory for the first archaeologist and one of the greatest historian of the city Béla Cserni (1842-1916) who dedicated decades for his beloved city. Elogium for a missing statue of Béla Cserni.

Gyulafehérvár arculata napról napra változik. A monumentális projektek a város múltjával kiemelten foglalkoznak és díjazandó módon, az 1918 előtti korokat is megelevenítik. Mégis, egy valami még mindig fájóan hiányzik a városból: egy emlék annak az embernek, akinek köszönhetően feltárult Gyulafehérvár római múltja. Elógium következik Cserni Béla szobráért.

A hamarosan átadásra kerülő principia (a római tábor vezetőségi épülete) köré emelt múzeum és vitatott külsejű védőépület is jól példázza a város alatt nyugvó római emlékek jelentőségét. A több mint 76.000.000 RON költségvetésű projekt („Reabilitarea centrului istoric Alba Iulia – Fortificaţia de tip Vauban – Căi de acces, iluminat exterior şi mobilier urban”) alighanem Románia legnagyobb városrendezési terveként nemcsak Közép – Európa legnagyobb erődítményét hozta újra látogatható és impozáns formába, de a város történetének főbb állomásait megjelenítő allegorikus szobrokkal is gazdagította a várat. A 25 bronzszobor – amelyek egyenként 60.000 RON –ba kerültek – a város legújabb ékei. Bár többségük fiktív, történelmi jelenetet, csendéletet jelenít meg, néhányuk – Szent Antal a gyermekekkel, Marcus Aurelius és Caracalla császárok szobrai – szorosan illeszkednek a városmag történelmi hangulatához és a város történetéhez is.  Fontos kiemelni, hogy az Európában Románia még mindig sereghajtó a köztéri szobrok, emléktáblák számának tekintetében, különösen a helyi értelmiség és tudományos élet nagyságainak szentel szobrokból állunk nagyon rosszul. Ez még olyan kulturális központokban sincs másképp, mint Kolozsvár, ahol az egyetem nevét adó és a város szülötteként tisztelt Bolyai Jánosnak csak az egyetem udvarán jutott egy mellszobor.

Gyulafehérvár hiányzó  - vagy nem létező – emlékei közül azonban a legfájóbb Cserni Béla (1842 – 1916) szobra. A cseh apától származó, Szebenben majd Gyulafehérváron magyarul tanuló és egész életét a botanikának és a régészetnek szentelő tudós 1887 –től haláláig Erdély legnagyobb római városának kutatásával foglalkozott. Növénytani gyűjtéseit és munkáját felhagyva, 1887 –ben a Fehér Vármegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulat oszlopos tagjaként majd a Gyulafehérvári Múzeum első igazgatójaként és alapítójaként a város római emlékeinek megmentéséért, összegyűjtéséért és szakszerű bemutatásáért küzdött. Odaadó munkásságát, munkabírását és szenvedélyét mutatja, hogy számos ásatását saját pénzéből állta, 1911 –es marospartosi ásatásakor a helyi lakosokkal télidőben is képes volt egyezkedni és közel 70 évesen is ásatást vezetett. Történelmi ismereteit ausztriai, itáliai és magyarországi utazásokkal és a kor nagy szakembereivel – így a belga ókortörténész, Franz Cumonttal – történő levelezése révén igyekezett gazdagítani. Ő volt az első, aki elkészítette a Gyulafehérvár alatt nyugvó kettős római város és

Cserni ásatása a kormányzói palotában (1888-1908)

katonai tábor topográfiai térképét és ugyancsak neki köszönhetjük a máig egyedülálló makettet és tervrajzot, amely az általa kiásott kormányzói palotának egyetlen hiteles forrása. Munkásságát számos tanulmányban és könyvfejezetben közölte hihetetlen alapossággal. Legutolsó régészeti jelentése – az 1911 –ben Marospartosban feltárt óriási város villa (domus) közlése – máig a legrészletesebb ilyen jellegű publikáció amely Gyulafehérváron feltárt, ókori épületre vonatkozik (800 tárgy, számos fotó, térkép, tervrajz).

Cserni Béla hirtelen halálával 1916 után a város hihetetlenül gazdag régészeti anyagát néhány helyi történész és a később új helyszínre költöztetett múzeum román szakemberei igyekeztek megmenteni. Az általa vezetett régészeti feltárásokhoz fogható kutatásra közel hetven évet kellett várni – mindaddig csak mentőásatások és véletlenszerű felfedezésekből ismertük Apulum történetét. Munkásságának 2006 –ban halálának 90. évfordulója alkalmából egy kiállítás állított emléket, tanulmányait és tervrajzait most már a román és magyar szakirodalom is alapműként használja.

A régészet aranykorának nagy alakjait külföldön nagy tiszteletben tartják: Rómában tér és utca is hirdeti az örök város legnagyobb régészének, Rodolfo Lancianinak a nevét, Kolozsváron szobrot emeltek Constantin Daicoviciu régésznek de Magyarországon (Siófokon és Budapesten is)  számos emlék, könyvtár és utca is őrzi Kuzsinszky Bálint, Óbuda nagy régészének nevét. Cserni Bélának sem utca, sem mellszobor de még egy könyvtári szoba sem jutott Gyulafehérváron. Magyar kortársai – Pósta Béla vagy Téglás István

Cserni által feltárt római villa Marospartos területén

– ismét visszakerültek úgy a szakirodalmi köztudatba mint a népi emlékezetbe néhány emléktábla, könyv vagy szervezet révén. Erdély legnagyobb római városát kutató és annak közel 7000 római emlékét összegyűjtő és katalogizáló régészének viszont ma már a sírját sem látogatják és nevét semmi sem őrzi hőn szeretett városában, amelynek évtizedeket áldozott életéből.

Cserni Béla számos római sírfeliratot is közölt és neki köszönhetően több száz római személy nevét sikerült megőrizni, akiknek kőemlékei ma is a múzeum ékei. Az ő neve mégsem szerepel egyetlen emlékművön, táblán sem. Úgy gondolom, hogy a történelmi múltját most ismét felfedező és új városrendezési terveibe beépítő Gyulafehérvárnak nagy adóssága és kötelessége, hogy a város első és legnagyobb régészének méltó emléket állítson. 

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2014. augusztus 25 -i számában.

Roman cities - and their modern heritage

Nowadays the micro - regional study of the Roman civilization is flourishing. The international historiography is following a tendency of secularization - religion, history and even archaeological monographs are focusing only on a small sections of the Empire and its history. Cities are very popular nowadays. Many of them laying under modern urban centers (2000 ancient Roman cities represents a huge amount of urban archaeology!). Their heritage

is important not only for archaeologists, but also for local tourism, muzeology, politics, culture and entertainment. Many of the small towns or cities included the Roman past and heritage in their own city - image and local PR program. It's about money and business. Modern, urban archaeology – although, is facing with a serious change of paradigms – has a bright future. It can be a part of modern urban policies and cultural programs. Many of the big cities – such as London, Köln, Rome, Paris, Tarragona – included his archaeological heritage in their own touristic imaginary. Roman cities became also a very important topic of research again (after a highly popular period of the 80-90’s). Big ERC projects and international, digital maps are created, working on the social, political, economic and religious life of the cities. In many cases, modern, 3D models of Roman cities are serving the popularization of this ancient heritage, which helps a lot to understand the local history of the city by their own inhabitants and also serve the globalized tourism and struggling academics. The example of Köln (Colonia Claudia Ara Agrippinensium), Carnuntum, Budapest (Aquincum), London (Londinium), Paris (Lutetia Parisiorum), Tarragona (Tarraco) should serve an example also for the Romanian cities, such as Alba Iulia (Apulum),Cluj (Napoca) or Turda (Potaissa). New corpuses, cathalogues (CSIR, digitized stone monuments, new museum guides and open air panels) and 3D reconstructions, digital and dynamic maps (GIS) would serve not only the archaeology, but also the tourism. Here you can find some successful examples from all over the Roman Empire:

Köln

Paris 

London

Tarragona

Syracuse 

Jerash 

Passau

Carnuntum

Ostia

Pompeii (numerous parallel projects!)

obviously, Rome too: 1, 2, 3

Egy ásatás margójára

Lassan öt éve, hogy úgy döntöttem a gyerekkori szerelmem, az ókor hatalmas palettájából kiválasztok egy szeletet és római vallástörténettel kezdek el foglalkozni. Nem túl pragmatikus döntés, de magam mindig is az elméleti oldal embere voltam, igy érthető is volt a választás. Öt év után végül sikerült kikötnöm egy olyan ásatáson, amely valóban a legszorosabb értelemben a szakmámba vág és fene tudja, de lehet hogy a karrierem során ez lesz az első és utolsó olyan ásatás, ahol szűkebb kutatási területem, a Mithras kultusz dáciai sajátsságait most a régészet szemszögéből is kutathattam. 

A munkamódszerekről ,emberekről és az ásatás hangulatáról nem irnék, a képek magukért beszélnek a projektünk honlapján. Öröm volt a kezdeti kellemetlenségek ellenére, hogy egy másik kontinens új mentalitású embereivel ásahattam, ráadásul sok ember ha összegyűl a legjobb dolog mindig az új kapcsolatok, intézményhálózatok kialakulása: bővül a háló, ahogy Barabási mondaná. 

Az ásatás ugyanakkor számomra azért is volt rendkivüli, mert egy római szentélyt áshattam, ráadásul nem is akármilyet. Mithras kultuszt kutatva már néhány éve, algha lehetne egy magamfajtának nagyobb öröm és lehetőség látni a kultusz helyi, valódi, "inflagranti" megnyilvánulását és tárgyiasulását. Az ásatás anyagában ugyan nem hasonlitható az elmúlt évek leghiresebb mithreumaihoz  mégis sok érdekes jelenséget és kérdést felvetett. Számomra a legélvezetesebb élmény az volt, hogy mig könyveket bújva alig félévente jött egy - egy jó, inspirativ és akár tanulmányra érett kérdés, egy mithreumot ásva máris sokkal élőbb, a múlt embereinek hétköznapjait, a provinciális környezetben sajátos elemekkel megnyilvánuló urbánus vallást érintő kérdések rohamoztak meg.  Ilyen élmény óriási szellemi pezsgést okoz és valóban termékennyé teszi a kutatni, irni vágyó elméleti gondolkodókat. A valós régészet és az elméleti ókortörténetnek igy kell találkoznia. Sok helyen Európában az ókorörténet, vallástörténet és a régészet teljesen különálló módszertannal operáló diszciplinákká váltak. Legszerecsétlenebb esetben az ókortörténeti kutatások már a klasszika - filológiától is teljesen külön váltak. Ennek köszönhetően, a régészet eredményei nagyon sokszor teljesen párhuzamos dimenziókban rostokolnak. Egy olyan kutatási téma esetén, mint Mithras kultusza és helyi megnyilvánulása, vagy akár birodalmi ellemzése, elengedhetetlen a vallástörténet, ókortörténet, klasszika filológia és természetesen a régészet együttes kooperációja. Egy valódi, modern ásatásnak - melynek ne feledjük, az igazi célja mindig  a nemzetközi publikáció és a régészeti műemlékvédelem körforgásába bevinni az objektumot - csakis interdiszciplinaritással, többfél szakértő bevonásával működik. Túlságosan hangsúlyozni azt, hogy "mi régészek", egy modern ásatáson ma már irreleváns. Meglehet jól fetárni valóban pragmatikus emberek jelenlétével lehet (ez nem én vagyok), de a régészeti kutatás utolsó két, három fázisában (elemzés, publikálás, bemutatás a szakma és a nagyközönség számára, majd műemlékvédelmi objektummá alakitás) már szükség van más szakemberekre is. Egy mithraeum esetén vallástörténészre, epigráfusra, múzeumpedagógiban jártas szakemberre, restaurátorok hadára, néhány jó menedzserre.....Egy egész sor olyan szakemberre, amely talán - jó esetben - ennél az ásatásnál létrejöhet, de sok más esetben nem történt ez meg. 

Remélem, sikerül ennek az ásatásnak méltóan beilleszkednie a város vallási életének felpezsdült kutatástörténetébe és természetesen a nemzetközi Mithras - kutatásba is. Mindezekért jómagam is igyekszem kardoskodni.  

 További képek az ásatásról: ITT.

Gyulafehérvári gondolatok

Gyulafehérváron ásatáson részt venni nemcsak azért különleges számomra, mert szakterületem legfőbb helyszinén, Dácia római provincia legnagyobb urbánus központjában lehetek, de kultúrtörténeti csemegének is különleges élmény, valódi kavalkád. A hétköznapok poros, koszos, sáros de azért kellemes munkálkodása és hullafáradtsággal eltöltött estéi kevés lehetőséget adnak a városnézésre, az embereken való elmélkedésre, magyarán, a figyelésre, de hétvégenként lehetőség van azért arra, hogy a XIX. század végén itt ásatásokat végző Cserni Bélához (Adalbert) hasonlóan, minden régész elgondolkodjon a múltbeli Apulum és a jelenbeli Gyulafehérvár (helyesebben, a döntő román többség miatt Alba Iulia) kontrasztján és szinein.

Fura egy város ez, mondhatni: az egykori Római Birodalom egyik legdinamikusabb kettős városára és egy hatezer fős legio táborára ráépült középkori, majd református fejdelemi, végezetül  Habsburgok által Vauban stilusban felépitett erőditmény a giccs és a kellemes érzés kettős hatását varázsolja a citadellába látogatók elé. A város óriási összegeket, valódi programot épitett ki "celalta capitala" (a másik főváros) cimmel, hogy a Vauban várt, a középkori értékeket és az ókori város nyomait a közönség elé varázsolja. Végre, pozitiv példát is láthatunk kultúrturizmusra, interaktiv régészetre, műemlékvédelemre. A püspöki palota, az Apor palota, a Szent Mihály katedrális és az Egyesülés Katedrálisának kivételesen szépen felújitott elemei jó példái a műemlékvédelem utóbbi időben fellendülő tendenciáira. Ellenpéldák is akadnak, persze: a fehér sávok és ún. tanvonalak az utcákon csak keveseknek mondanak valamit, a laikus nem tudja, hogy azok valójában a 2008  -2012 közötti régészeti ásatások során feltárt épületek körvonalait mutatják. Reméljük, hogy a jövőben tesznek azért, hogy ezekről a laikusok is interaktiv módon értesüljenek. Néhány szimbolikus épület, mint például a Batthyáneum továbbra is romos állapotban van és csak különleges engedéllyel látogatható az ott őrzött kivételes értékekek (Codex Aureus) miatt. Az alsóváros kellemes hangulata túlságosan rövid ideig kecsegtetni az ott tévelygőket, mert hamar átvált az újközpont kommunista hangulatába, ahol az egykori polgárváros hangulatát csak az aprócska és igencsak elrejtett evangélikus templom és a ma már egyetlen zsidó család által gondozott zsinagóga őrzi. A kommunizmus hagyatékának betonregetegében számomra az egyetlen mondhatni "szép" vagy érdekes elem a költők és irók parkja, ahol a neves román irodalmárok szobrait láthatjuk (sajnálatos módon, ott szerepel Ceausescu udvari költőjének, Adrian Paunescunak is a szobra). A város telis tele a "nagy" egyesülés hőseinek emlékeivel, szobraival, emléktábláival - ahogy ez dukál a nacionalista történetirás és narrativa mentalitástörténeti épitészetéhez és városrendezéséhez. A sok furcsa, olcsó és kevés művészeti érzékkel létrehozott szobrok közül legfeljebb Iuliu Maniu elegáns, kellemes szobra érdemel emlitést. A városban a magyar közösség gyakorlatilag eltünt...a templomokban az idős és a nagyon idős korosztály tagjait látni. A katolikus székesegyház bejáratánál szorgalmaskodó hölgy beszámolója szerint, a fiatalok vagy eltüntek, elmentek (magyar középiskola, sajtó sincs) vagy vegyesházasságok révén "feloldódtak". Kevés magyar hangot hallani az utcán, azok is többségében turisták (bőven akadnak). A helyi lakosság is érdekes "kultúrcsemege": rengeteg a fiatal, a kisgyerek, dominál a rózsaszin és a kinai ruhák tömkelege. A város kedvelt helyszine a "bulevárd", azaz  a sétálóutca, ahol esténként magamutogatás céljából kivonul a város fiatalsága. A kommunista épületek földszinti részein kialakitott üzletek telis tele olcsó és izléstelen ruhákkal és csecsebecsékkel ami sajnos nagyban tükrözi a város hangulatát és izlésvilágát is. Persze...általánositani nem szabad alapon, jó élmény volt, hogy a "Zene ünnepén" a szebeni filharmonikusokat óriási tömeg hallgatta. Ellenben másnap, az alternativ rock zenei koncerten, ahol kivételes minőségű zene szólhatott a gyulafehérvári közönségnek, már csak kevés ember vett részt. 

A város telis tele római emlékekkel, a figyelmesebb szemek beépitett feliratokat, bélyeges téglákat és felhasznált római köveket, oszlopfőket talál mindenhol. A katolikus székesegyházban jó látni a gyönyörű Lázói (Lászai) kápolnát és lehetőségünk volt a Márton Áron emlékszobába is betekintést nyerni, valamint az érseki (egykori püspöki) palota udvarán 2013. június 29 -én felavatott Márton Áron szobrot is meglátogathattuk.

Gyulafehérváron lenni érdekes élmény: a giccs, a felületesség és a szürkeség felett ott magasodik a múlt, amelyet a város kezd igazán értékelni, függetlenül nemzetiségétől, hangulatától vagy minőségétől. 

A CSIR konferenciákról

Short history of the Corpus Signorum Imperii Romani (CSIR) colloqiums, heralding the XIII. conference on Roman Provincial Art.

Kevesebb, mint egy hét múlva kezdetét veszi a Romániában első alkalommal megrendezendő Corpus Signorum Imperii Romani (CSIR) Konferenciák XIII. gyűlése, amely idén rendhagyó módon három helyszínen zajlik, Bukarestben, Gyulafehérváron és Konstancán. A konferencián jómagam is részt veszek, igy arról az eseményt követően részletes, képes beszámolót fogok írni. Az alábbiakban az előzményekről

röviden.

A Római Birodalom felmérhetetlen mennyiségű és változatosságú régészeti hagyatéka közül kétségtelenül a figurális ábrázolások (szobrok, domborművek, funerális alkotások) alkotják a leglátványosabb forráscsoportot. Ezek iránt az érdeklődés már a középkor végén, a reneszánsz idején elkezdődött, de tudományos igényességgel csak Winckelmannt követően jelentkezett, melynek során a római művészet kutatása különálló diszciplínává vált. Bár több alkalommal próbálták katalógusok, corpusok formájában a római művészet és ikonográfia egy - egy témáját összefoglalni, az egész birodalomra kiterjedő, nemzetközi összefogást szorgalmazó munka csak az 1980 -as években indult el. Ennek hajtómotorja Erna Diez bécsi professzorasszony volt, aki az ANRW 1985. II. 12.3. kötetében közölt "Studien zum provinzialrömischen Kunstschaffen: Grabplastik in Noricum und Pannonien" tanulmányával felhívta a római provinciális művészet helyi sajátosságaira a figyelmet, hangsúlyozva a regionális kutatások és corpusok létrehozását. Ezt követően indult el az "International Colloquia on Provincial Roman Art"konferencia - sorozat, melynek első állomása 1989 -ben az ausztriai Graz  volt, ahol a provinciális művészet problematikáját valamint a kétévente megrendezendő konferencia - sorozat főbb irányvonalait körvonalazták. A mozgalom csatlakozott az Association International d'Archeologie Classique 1963 -ban inditott CSIR sorozatának szerkesztéséhez. A konferencia ekkor még teljes egészében a közép - európai országok kutatóinak fóruma volt.

A konferencia következő állomása Veszprém volt 1991 -ben Palágyi Syvia szervezésében, ahol elsősorban a pannóniai és noricumi funerális művészetről esett szó. Magyarország ismét 1999 -ben, Budapesten fogadta vendégül az akkorra már egyre inkább nemzetközivé terebélyesedő konferenciát, melynek azonban a nemzetközi nyelve továbbra is a német maradt, jelezve az esemény gyökereit és a rendező országok kultúrális jegyeit. 

A konferencia - sorozat igazán nemzetközivé 2007 -ben vált, amikor első alkalommal rendezték meg Arlesban, Franciaországban, egy nyugat - európai államban. Az eseményen ekkor már népes spanyol és külföldi delegáció is képviseltette magát, a konferencia fő nyelve pedig már a francia lett. 

Az utolsó, 2011 - ben Pulában tartott XII. konferencia kiválló példaként szolgálhatott az idén első izben Romániában megrendezendő eseménynek, amelyre idén május 27 és június 3 között kerül sor.