A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mithras. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mithras. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 16., kedd

Mainzi napjaim

 Sokan ugyan nem, de néhányan érdeklődtek, hogy telnek mainzi napjaim és mit keresek ismét Németországban, ahol 10 éve éltem egy kis időt (2014-2016 között Erfurtban és 2-3 hónapot Mainzban és Frankfurtban is). Röviden ventilálok erről, igy nekem is könnyebb és az érdeklődő ismerőseimnek is talán részletesebben tudok egy-egy blogbejegyzés formájában válaszolni.

2007 óta nem élek szülővárosomban, azóta öt ország hét városában éltem hosszabb-rövidebb ideig. Világpolgárnak nem mondanám magam, mert alapvetően a klasszikus Mitteleurópát jártam be, kis itáliai kiruccanással, de alapvetően csupán két idősávban mozogtam Nagyszeben (legkeletibb), Frankfurt (legnyugatibb) és Róma (legdélibb) között.  Huszonévesen ez még könnyebben ment, bár soha nem voltam egy gyors alkalmazkodó, de mostanság úgy érzem, hogy az ilyen hosszabb külföldi szakmai útak már nagyobb mentális és fizikai megterhelést rónak rám. Lehet a "korosodás" vagy a kényelem az oka, fene tudja. Új emberekhez alkamazkodni, éghajlatot, időjárást, társadalmat, ágyat, lakást váltani, új rutint létrehozni kétségtelenül nehezebb negyvenhez közeledve mint huszonévesen, legalábbis én magamon most ezt érzem. Néhány ember, a szegedi hétköznapjaim bizony hiányzanak - 1-2 éve még nem gondoltam ezt.


Mainzban 9 hónapot töltök majd, igaz, nem egyszerre, hanem három különálló szakaszban idén nyáron, télen és jövő nyáron.  A világ egyik legjelentősebb régészeti szakkönyvtárában és régészeti intézetében, az egykori RGZM (ma Leibniz Institute of Archaeology - LEIZA) Humboldt ösztöndíjas kutatója vagyok. Ez egy elképesztően nagy megtiszteltetés, hisz ritkán adódik lehetősége egy közép-kelet európai kutatónak, hogy humboldtiánus legyen. Mindez ráadásul alig néhány hónappal azután történt, hogy elnyertem életem első kutatócsoporti támogatását az MTA Lendület programjának keretében. Panaszra tehát semmi okom nincs, legalábbis szakmailag ez valóban a hála és a kegyesség ideje. A 9 hónap alatt (valójában 14 lesz, mivel szakaszokra bomlik) remélhetőleg elkészül Pannonia provincia Mithras kultuszáról az első angol nyelvű monográfia és számos tanulmány, amelyet ebben, a közel 200.000 kötetet számláló könyvtárban fogok megírni. A viszonyokról: a nyilászárók tökéletesek, túl drágák is talán. A könyvtárban a világ vezető kiadóitól ömlenek a drágábbnál drágább kötetek, amelyeket általában csak kalauz oldalakon szoktunk látni otthon. Irodát is kaptam, bár ritkán használom. Az intézetben a világ vezető római korral foglalkozó régészei és ókortörténészei vannak, így Dominik Maschek vagy Alexandra Busch, de nagyon sokat köszönhetek Martin Schönfeldernek, aki már 10 éve a mainzi barátom és szakmai támaszom itt.


Napjaim nagy részét most július végéig tehát a könyvtárban töltöm. Ha szép, napsütéses, kék eges nyár lenne, ezért igen nagy kár lenne, de "mázlimra", Németországban nincs valódi nyár, főleg júniusban: két hete vagyok itt, de csupán 2 nap volt, amikor a nap órákra kisütött és a hőmérséklet 25 fok felé kúszott. Állandóan borult, felhős, néha napsütéssel tarkított idő, aminek egyetlen haszna, hogy az ember jobban tud aludni és nem kívánkozik ki a munkából. Hosszú távon biztos nem birnám, nekem egy adott szélességi foktól északra nem való az élet. 2-3 hónapot talán ki lehet birni, de egy újabb 3 évet mint doktori éveim alatt biztos nem vállalnék be ("nincs az a pénz" - ahogy mondanánk). Egy rövid kutatási időszakra azonban elviselhető, bár a mentális gyakorlat, felkészülés erre fontos. Ugyanakkor, a ritka napos időt a város gyakorlatilag ünnepként fogadja hétvégén: elképesztő forgatag van a Rajna partján. Mainz római város, tele római emlékekkel, lenyűgöző római templommal (Isis et Magna Mater), romokkal, Augustus kora óta álló emlékkel ("Drususstein"), késő középkori és barokk emlékekkel. A belváros szép, érdekes, izgalmas, de a háború szörnyű nyomai, az 50-60-as évek épitészetének funkcionalista, pragmatikus és lélektelen kockái, szürkeségei sajnos itt is erősen érzékelhetőek. Ezeket a monstrumok ugyan lassan átalakulnak, de lélektelen jellegük nagyban hozzájárul egy-egy német város bizarr, távolságtartó hangulatához. 

Mainz tíz évvel ezelőtt is 30%-os bevándorolt lakosságból állt, ma ez az arány 40% feletti és ez nagyon is érzékelhető a tömegközlekedésben, a város minden pontján. Van itt etióp, perzsa, libanoni, szíriai és persze évtizedek óta török étterem és termék, minden mennyiségben és minőségben. Egy magyarnak, aki monoetnikus közegben nőtt fel persze ez valódi kultúrsokk, számomra kevésbé az, bár kétségtelen, hogy akadnak furcsaságok, amivel nehéz megbarátkozni vagy ami világnézeti különbségekből fakadnak. 2-3 hónapig az ember ezek mellett gond nélkül elvan, nem zavar, hisz nem az én hétköznapi világom részei.

A város pörög, sok esemény van (bár többségük itt is az alkoholról és töménytelen étel és ital fogyasztásról szól), hétköznapjaim nagy része az intézet és az ottani emberek körül forog. 1-2 helyi ismerősöm maradt 10 évvel ezelőttről, velük majd nosztalgiázok és kiváncsian hallgatom majd őket, hogyan látják a városban történt változásokat 2016 távlatában. 


Az árak tűrhetőek, alig találom drágábbnak az ételt, italt, mint Budapesten vagy akár Szegeden. A lakásárak, albérleti árak persze sokkal borsosabbak, az nagyban megnehezíti az életet, de a fizetések kétszer annyiak, mint Magyarországon (a kutatói ösztöndíjak pedig háromszoros szorzóval működnek). A jólét érzékelhető az utcán, bár kérdés, meddig marad ez igy, sok a kritikus és aggódó hang is. 

Két hét alatt főleg a belvárost jártam be, néhány olyan helyet, ahol már 2016-ban is voltam (a római templom, a katedrális). Sikerült bejutnom a Johanniskirche ásatás alatt álló kiállitására is és elmentem Heidelbergbe, ami lenyűgöző város minden tekintetben. E rövid idő alatt három tanulmányom sikerült befejeznem, amely már rég várt rám, de még van kettő legalább és azt követően nekilátom a monográfiának is.

Post scriptum: a Humboldt ösztöndíjam kilenc hónapjából most 2,5 hónapot töltöttem Mainzban. Ebből a június 15-július 1 elképesztően nehéz volt: megterhelő fizikai, lelki és minden más szempontból is. Az Európát idén elképesztő erővel sújtó hőkupolák első, talán legerősebbike elsősorban Németországra és Franciaországra csapott le. Mainzban voltak 37-38 fokos napok is, ami ott legalább tíz fokkal több, mint a szokásos és mivel az országban alig 5% a lakásoknak van felszerelve légkondival, így ez az időszak igazi pokol volt. Megterhelt, nem tagadom és rányomta bélyegét az ottlétemre. Szerencsére a július már valamivel enyhébb volt, könyebben tudtam dolgozni és sikerült befejezni nagyjából amit elterveztem. Tervben van egy nemzetközi konferencia és egy nagy szerkesztett kötet is, ez majd ősszel derül ki, hogy megvalósul-e. Összebarátkoztam egy kedves szerb és spanyol restaurátorral és néha kimentünk közösen ebédelni, iszogatni. Kondiba is jártam, amikor. tudtam. A honvágy - érdekes módon, talán először - most Szeged felé orientált. Széparcú múzsám, a nyugodt város, az otthoni nagy könyvtáram, a komfortzónák nyugodt, unalmas világa és topográfiája - most felértékelődött a mainz demográfiai és zeitgeisti káoszban. 

Érdekes tapasztalat volt, a téli időszakra már felkészültebben tudok visszamenni. 




2014. február 23., vasárnap

Róma és a mithraeumok

Róma hiányzik. Hogyne hiányozna az a sok szépség, történelem, gyönyörűség, amely a legeldugottabb utcában is ezer évek mennyiségével rohamozza meg az arra járót. Minden nap elég kimenni sétálni és máris minden gond elillan. Nemcsak az esztétikának, a históriának és a napsütésnek épült ott több ezer éves, örök temploma, de az emberek arcán, szemében is több az élet. Feltölti az ott járót jó ideig ötletekkel, életkedvvel. De nemcsak az élő Róma hiányzik, hanem az ókori emlékei is, amelyeket csak nézni is több kérdést provokáltak, mint bármelyik szakcikk vagy könyv. Nem volt ez másképp kedvelt témámmal, Mithras kultuszával sem, amely számára (is) óriási forrást jelentett Róma és kikötőjének, Ostia Anticának a meglátogatása.
Az első szentély amit meglátogattam a nemrég felújitott és a legszebb múzeumpeagógiai módszerekkel bemutatott Crypta Balbi Múzeumában berendezett mithraeum volt. A szentélyt francia régészek segítségével kutatták. Régészeti anyaga ugyan nem lenyűgöző, de igen releváns, hogy azon kevés római mithraeumok közzé tartozik, amelyet szisztematikus ásatás során tártak fel. Az egykori Balbus Színházának exedrájában kialakított szentély sem struktúrájában, sem formájában nem mutatja a sajátságos belső elrendezését egy szentélynek. A látogató csak vezetett túra révén tud bemerészkedni a múzeum alagsorába, ahol a leglátványosabb módon kerül bemutatásra Róma város közel háromezer éves történelmének minden korszaka, különösen az Kr.e. 30 és Kr.u. 800 közötti időszaknak emlékei. 
A Város számos mithraeuma közül fontos továbbá a San Clemente bazilika alatt kialakított szentély. Múzeumpedagógiai szempontból össze sem hasonlítható az ultra - modern Crypta Balbival és régészek számára is fizetni kell a látogatásához (Vatikáni terület lévén).Mégis, annyiban lenyűgöző az épület - komplexum, hogy öt különböző korú létesítmény -egy római lakóház, az abból kialakított mithraeum, az arra ráépülő San Clemente ókeresztény bazilikája, a bizánci bazilika és végül a mai templom - látogatható. Igazi időutazás. Egyike azon kevés épületeknek, ahol bejárható Róma történelme, a falak simogathatóak, a falfreskók eredeti helyükön pompáznak és a levegő sem tisztább, mint egykor. Hiteles, bár ha nem vagy régész, aligha érted - a tájékozódást legfeljebb néhány szófukar olasz plakát segíti. 
A többi látogatható, római mithraeumot sajnos nem sikerült végül bejárnom. A Santo Stefano Rotondo mithraeuma bár igen kecsegtető lett volna a nemrég végzett hitelesítő ásatások miatt, sajnos az épület jelenleg is felújítás alatt van, így jókor és jól kellett volna időzíteni, hogy beengedjenek (külön engedéllyel, természetesen). Ez nem jött most össze. A Mitreo in Terme di Caracalla sokáig látogatható volt, mire én 2013 őszén Rómába kerültem, már bezárt. Fél évig lestem hogy nyissák ki újra...nem tették meg.
A Santa Prisca templomot már megtalálni sem volt könnyű, mindenesetre a látvány megérte: az egykori Aventinus dombon magasodó, gyönyörű villákkal, Decius thermáinak hagyatékára ráépült palotákkal, pálmafákkal és szűk utcákkal tűzdelt városrész önmagában is festői látványt nyújt. Ám a keresztény templom alatt rejtőző Mithras - szentély látogatásához bizony külön engedély kell, amit csak túlságosan későn tudtam meg - így a látogatása ez esetben is elmaradt. Megnézhettem hát a bejáratot. Legalább annyi. A Circus Maximus bizonyos részein történő hitelesítő ásatásokban ismét részletesen kutatott Mithras szentély a nemrég létrejött, óriási népszerűségnek örvendő Roma Sotterranea Egyesület munkatársaival látogatható. 
Ezzel szemben azonban Ostia, az egykori ókori kikötő sokkal több érdekességgel kecsegtetett. Nemcsak a tény, hogy egy teljes, ókori város áll előttünk, de épületeinek változatossága, hatalmas közfürdői, mozaikjai, a kerekedőktől és mindenféle egzotikus népességtől zsúfolt város hagyatéka minden erőlködés nélkül varázsolta elénk az egykori kikötő életterét. Innen indult útjára nemcsak a Róma városába szánt élelmiszer, luxusjavak de a keletről és a görög világból érkező szellemi javak nagy része is. Kikötője volt ez isteneknek is. Egyesek szerint a Mithras - kultusz is innen terjed el. Annyi viszont a legújabb kutatásokból biztos, hogy a várost behálózó kerekedelmi, gazdasági és vallásos kollégiumok és szervezetek struktúrája és személyzete nagyban befolyásolta a kultusz kialakulását. A városban több tucat Mithras szentély működött egyszerre, fénykorukban olyan mennyiségben, hogy egy -egy befolyásos személy több közösségnek is patrónusa vagy akár aktív tagja volt. A legrégebbi szentélyt még az 1760 -as években felfedezték (ma már a helye sem ismert) a legújabbakat is már a XX. században ismerték. A legújabb kutatások manapság arra összpontosítanak, hogy jobb és újabb kronológiát adjanak a szentélyeknek (például Becatti kronológiáját át kell írni) és a már jól ismert epigráfiai és régészeti anyagot újra elemezzék. Ezekből sok sajátosság és újdonság származik, amelyet egyre nagyobb számmal közlik.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Ostiát és mithraeumait legnagyobb kutatóival, Marialetizia Caldelli professzorasszonnyal és Raffaella Marchesini doktorandusszal látogathattam meg. Egy teljes napot az esőtől frissen áztatott ókori városban töltöttünk, ahol szinte minden épületet nagy figyelemmel és részletesen megnéztünk. Olyan helyekre is betekintést nyerhettem kísérőim révén, ahol turistákat nem engednek be (például a nemrég felújitott Casa di Diana impozáns helységeibe). Olyan részleteket is megmutattak - szentélyeket datáló, Becatti által is figyelmen kivül hagyott bélyeges téglákat, új értelmezést nyert feliratokat vagy újrahasznált consuli feliratokat - amelyek mellett talán el is mentem volna, ha egyedül járom az ókori város sok helyen teljes épségben megmaradt útjait. A szentélyek látogatása, eredeti környezetükben történt vizsgálata számos kérdést szült bennem, amely nagyban segíti munkámat, elmélkedéseimet. Újabb érv amellett, hogy ezer könyvnél fontosabb a régészeti helyszínek és tárgyak élőben történő vizsgálata. Főleg az olasz napsütés közepette. Azt meg kell jegyeznem, hogy ha nincs mellettem a két szakértő, aligha találom meg a fűvel, bokrokkal benőtt és az enyészetre hagyott épületeket. Úgy a múzeumpedagógia, mint a műemlékvédelem hadilábon áll Ostiában (is). A Felicissimus mithraeum mozaikja - amely a kultusz egyik legfontosabb forrása - jóformán darabokra törve hever az esőtől, sártól ázott földben. 
Íme néhány kép az ostiai mithraeumokból (saját felvételek - Kritón hires szobráról egy rövid összefoglaló, ITT): 














2013. július 28., vasárnap

Egy ásatás margójára

Lassan öt éve, hogy úgy döntöttem a gyerekkori szerelmem, az ókor hatalmas palettájából kiválasztok egy szeletet és római vallástörténettel kezdek el foglalkozni. Nem túl pragmatikus döntés, de magam mindig is az elméleti oldal embere voltam, igy érthető is volt a választás. Öt év után végül sikerült kikötnöm egy olyan ásatáson, amely valóban a legszorosabb értelemben a szakmámba vág és fene tudja, de lehet hogy a karrierem során ez lesz az első és utolsó olyan ásatás, ahol szűkebb kutatási területem, a Mithras kultusz dáciai sajátsságait most a régészet szemszögéből is kutathattam. 
A munkamódszerekről ,emberekről és az ásatás hangulatáról nem irnék, a képek magukért beszélnek a projektünk honlapján. Öröm volt a kezdeti kellemetlenségek ellenére, hogy egy másik kontinens új mentalitású embereivel ásahattam, ráadásul sok ember ha összegyűl a legjobb dolog mindig az új kapcsolatok, intézményhálózatok kialakulása: bővül a háló, ahogy Barabási mondaná. 
Az ásatás ugyanakkor számomra azért is volt rendkivüli, mert egy római szentélyt áshattam, ráadásul nem is akármilyet. Mithras kultuszt kutatva már néhány éve, algha lehetne egy magamfajtának nagyobb öröm és lehetőség látni a kultusz helyi, valódi, "inflagranti" megnyilvánulását és tárgyiasulását. Az ásatás anyagában ugyan nem hasonlitható az elmúlt évek leghiresebb mithreumaihoz  mégis sok érdekes jelenséget és kérdést felvetett. Számomra a legélvezetesebb élmény az volt, hogy mig könyveket bújva alig félévente jött egy - egy jó, inspirativ és akár tanulmányra érett kérdés, egy mithreumot ásva máris sokkal élőbb, a múlt embereinek hétköznapjait, a provinciális környezetben sajátos elemekkel megnyilvánuló urbánus vallást érintő kérdések rohamoztak meg.  Ilyen élmény óriási szellemi pezsgést okoz és valóban termékennyé teszi a kutatni, irni vágyó elméleti gondolkodókat. A valós régészet és az elméleti ókortörténetnek igy kell találkoznia. Sok helyen Európában az ókorörténet, vallástörténet és a régészet teljesen különálló módszertannal operáló diszciplinákká váltak. Legszerecsétlenebb esetben az ókortörténeti kutatások már a klasszika - filológiától is teljesen külön váltak. Ennek köszönhetően, a régészet eredményei nagyon sokszor teljesen párhuzamos dimenziókban rostokolnak. Egy olyan kutatási téma esetén, mint Mithras kultusza és helyi megnyilvánulása, vagy akár birodalmi ellemzése, elengedhetetlen a vallástörténet, ókortörténet, klasszika filológia és természetesen a régészet együttes kooperációja. Egy valódi, modern ásatásnak - melynek ne feledjük, az igazi célja mindig  a nemzetközi publikáció és a régészeti műemlékvédelem körforgásába bevinni az objektumot - csakis interdiszciplinaritással, többfél szakértő bevonásával működik. Túlságosan hangsúlyozni azt, hogy "mi régészek", egy modern ásatáson ma már irreleváns. Meglehet jól fetárni valóban pragmatikus emberek jelenlétével lehet (ez nem én vagyok), de a régészeti kutatás utolsó két, három fázisában (elemzés, publikálás, bemutatás a szakma és a nagyközönség számára, majd műemlékvédelmi objektummá alakitás) már szükség van más szakemberekre is. Egy mithraeum esetén vallástörténészre, epigráfusra, múzeumpedagógiban jártas szakemberre, restaurátorok hadára, néhány jó menedzserre.....Egy egész sor olyan szakemberre, amely talán - jó esetben - ennél az ásatásnál létrejöhet, de sok más esetben nem történt ez meg. 
Remélem, sikerül ennek az ásatásnak méltóan beilleszkednie a város vallási életének felpezsdült kutatástörténetébe és természetesen a nemzetközi Mithras - kutatásba is. Mindezekért jómagam is igyekszem kardoskodni.  
 További képek az ásatásról: ITT.



2013. április 15., hétfő

Vallásos élet Londiniumban

A Temze londoni szakaszából került elő
a 2200 éves kelta sisak
Britannia provincia egyik legjelentősebb civil települése a Kr.u. 43- 50 körül, Claudius császár hadjáratát követően alapitott Londinium volt. A város neve a feltételezések szerint a kelta Londinos személynévből vagy folyónévből eredeztethető, amelynek jelentése "vad" ám régebbi szakirodalom a "don" kelta tőből eredezteti, ami dombot jelent. Galfridus Monemutensis a Historia Regum Britanniae cimű művében Lud (Llydd) Heli fiának nevéből eredezteti a Llyn Din, azaz "domb" nevet. Az őslakos cantiusok (cantii) akik e területen laktak a lingua Gallica egyik változatát beszélték, melyből a mai welsh is származik. A rómaiak érkezésekor Caratus volt a térség ura, a vereség után északra, a harcos piktekhez menekültek, ahol decantae néven új törzset alapitottak.  A város fejlődését Boudicca 60 -as lázadása rázta meg, ám azt követően viszonylag hosszú időn át zavartalanul fejlődhetett és hamarosan Britannia legjelentősebb civil települése lett. Hadrianus, az utazó császár 122 -ben meglátogatta a várost, ekkor épülhetett ki a kőépületek többsége, köztük a kormányzói palota is. Nemsokkal ezután óriási tűz pusztitotta el a várost. 190 és 225 között épült ki a hatalmas városfal (London's Wall), amely a középkori London alakját is meghatározza majd. 
A virágzó római várost 286 - 296 között Carausius és Allectus uzurpációja rázza meg, majd a IV. században szinte folyamatos betöréseket kell elszenvedjen. 340 -ben és 367 -ben is az északi népek, a piktek támadták a várost. Ahogy Britannia provincia is, úgy Londinium is az V. századra fokozatosan lett puszta, elhagyott várossá.
Londinium a későrómai korban
A virágzó, merő becslések szerint 40 - 50.000 embernek otthont adó római város a Birodalomtól való nagy távolság ellenére minden olyan jeggyel rendelkezett, mint a kontinentális Európa jelentős római városai. Megtaláljuk ott az afrikai luxuskerámiát ugyanúgy mint a keleti kereskedőket és a birodalom legtávolabbi vidékeit megjárt katonák sirjait is. 

Kasztrációs csipesz
A vallásos élet megnyilvánulásait elsősorban a régészeti ásatások tárták fel. Már a középkortól kezdve, de különösen a nagy 1666 - os tűzvészt követően történnek olyan ásatások, melyek a római vallásra utaló nyomokat tártak fel (5-6 szentély). Elsősorban feliratokra kell gondolnunk. Jelenleg 551 felirat ismert Londiniumból. Ezek közül 54 felirat tanuskodik a vallásos élet legváltozatosabb megnyilvánulásairól. Melepő, hogy mig a dunai provinciák nagyvárosainak epigráfiai forrásai - Apulum 800 feliratából mintegy félezer votiv, Aquincum 1000 feliratából is közel 600 - addig Londinium igen szerény ilyen téren. Ellenben a szakrális topográfiája - a kiválló, és valódi turistacsalivá avanzsált urbánus régészetnek köszönhetően - sokkal jobban ismert, mint Apulumé például. Feltárták a császárkultusz első szentélyét a fórum mellett, egy Diana, IOM, Isis templomot, valamint ismert a Southwalk részben - talán a kelta civitas egykori területén - egy gallo - római temlomkörzet (hasonlatos, mint Carnuntumban a IOMK és Aquincumban a civitas Eraviscorum szent helyei). A feliratok számos római istennek, igy Marsnak, a capioliumi triásznak, Venus Venetrixnek, a katonaság vallásához kötődő istenségeknek valamint ún. keleti isteneknek, Cybelenek, Anubisnak, Isisnek, Mithrasnak ajánlanak. A mintegy 100 helyszinen történő ásatás során több vallásos rendeltetésű épület is előbukkant, ezek közül a leghiresebb az Isis és a Mithras szentély. Az utóbbi szentély egyike a legjobban feltárt és legnagyobb médiafigyelemmel követett szentélyásatásoknak. Számos értékes dombormű, szobor került elő a szentélyből - érdekes módon nemcsak Mithrast, de más isteneket, igy Serapist és Bacchust is ábrázolva, a szentélyt ugyanis átalakitották egy Bacchus szentéllyé a későkorban. A hires és birodalomszerte egyedülálló vallásos tárgyi emlékek közzé tartozik egy a Temzéből előkerült kasztráló csipesz, amelyet a feltételezések szerint a Cybele kultuszban használhattak a gallus papok.  Több olyan magánházat is feltártak, amelyben a házi istenségek és különböző ősi római szokások nyomaira
keresztény emlék
bukkantak.  A mágikus praktikák nyomai is előkerültek, négy átoktábla (defixio) ismert Londiniumból, ezek közül a legismertebb Tretia Maria-t átkozza el "az ő életét, eszét, emlékezetét, máját és tüdejét együttesen, szavait, gondolatait és emlékezetét is. Ne tudjon ő beszélni, sem pedig..."

A IV. században már gyértelmű nyomai vannak a kereszténység megjelenésének is.  Számos régészeti leleten túl az irodalmi források is megemlitik Restitutus püspököt, aki az Arles- i zsinaton 314- ben képviseli Londiniumot. 

2013. április 13., szombat

London - az északi Pompeji



 A few days ago, the British media presented the Walbrook excavations at the Bloomberg Place site as "the Pompeii of the North". More than 10.000 objects were discovered from the Roman past of the city, changing radically what we know about Roman London.
Néhány napja a világsajtót bejárta a hír, hogy London belvárosának szívében, a City, azaz a történelmi városmagot átszelő Victoria és Walbrook Street közelében, az ún. Bloomberg Place építése közben a Museum of London 60 munkatársa előtt feltárult egy 2000 éves város eddig soha nem látott oldala: 10.000 régészeti emlék került napvilágra az egykori római városból, amely azonnal, mint az „évszázad” felfedezése került az angolszász sajtóba, „észak Pompejiének” nevezve a brit fővárost.
A ritka és valóban szenzációsnak nevezhető régészeti felfedezés két ok miatt is fontos a romániai régészeti viszonyok szempontjából is. Egyrészt bizonyítja, hogy az urbánus, azaz városon belüli régészet igenis létező és életképes ága a régésztudománynak, másrészt rámutat arra, hogy milyen különbségek és hasonlóságok rejlenek egy öt évszázadon át romanizált város és a felénk ismert, másfél évszázad alatt romanizáltnak vélt római városok régészeti anyaga között.
A kelta nevet viselő Londiniumot Claudius császár alapította Kr.u. 43 körül a mai pénzügyi központ, a City területén. A harcos kelta királynő, Boudicca lázadását kiheverve, a város rövid időn belül Britannia provincia egyik legfontosabb civil települése lett. Az utazó császár, Hadrianus személyes látogatásával is megtisztelte, melynek köszönhetően igazi kulturális és politikai központtá, kikőtővárossá lett az ókori London. Több ezer fős amfiteátruma, színes mozaikokkal díszített villái, a monumentális fórum és annak bazilikái, a kormányzó palotája, a forgalmas kikötő épülete valamint számos keleti és egzotikus istenség temploma igazi „metropolisszá” tette már akkor is Londiniumot. Bár az V. században a várost a rómaiak fokozatosan elhagyják, régészeti emlékeinek száma vetekszik a legnagyobb és legjobban feltárt római városokéval annak ellenére, hogy a későbbiekben egy több milliós világváros épült rá. Ismertek innen átoktáblák, törékeny irótáblácskák, fából megmaradt létrák és római textilanyag is, de szenzációként hatott 1954 –ben a Temze egykori mellékága mellett a Walbrooknál előkerült Mithras szentély felfedezése is. A mostani régészeti felfedezés is az egykori mellégág nedves talajának köszönhetően őrizte meg szenzációs leleteit: 100 írott
táblácska (eddig kettő volt ismert Londonból), egy gladiátor csatát ábrázoló bőrdisz, díszesen faragott csonttárgyak és fallikus szimbólumok, tucat számra előkerült 2000 éves farönkök, fapadlók és falétrák valamint  teljes épségben megmaradt bőrszandálok. Sophie Jackson és Sadie Watson az ásatást vezető régészek szerint az építkezési területen vannak olyan részek is, ahol London római kori történetének 350 éves rétegtanát tudják vizsgálni, amire sehol eddig nem volt még lehetőség a város történetében. A 2016 –ban elkészülő Bloomberg felhőkarcoló alatt régészeti parkot létesítenek, ahol a tavaly eredeti helyén restaurált Mithras szentély mellett mostmár az új felfedezés legfőbb emlékeit is kiállítják.
A londoni felfedezés jól mutatja, hogy az urbánus régészetnek nagy jövője van olyan városokban is, ahol évszázadok vaskos rétegei fedik el a régmúlt idők ritka csodáit. A nagy befektetések, monumentális építkezések lehetővé teszik, hogy az olyan városok mint a Kolozsvár vagy Gyulafehérvár alatt nyugvó Napoca és Apulum is elénk táruljon. Bár a talajviszonyok nem olyan kedvezőek, mint Londonban, mégis számos olyan monumentális épület tárulhatna elénk Napoca vagy Apulum múltjából, amelyet bátran alakíthatnánk belvárosi régészeti parkká, interaktív, fiatalok, idősek, laikusok és szakemberek által is látogatható múzeummá. Ahogy 1954 –ben a Mithras szentély felfedezésekor, úgy ma is a régészek munkáját óriási tömeg és médiafigyelem kíséri Londonban. Meglehet, a világvárosi jellege a településnek segíti az urbánus régészet „turistacsalogató” jellegét mégis ennek a jelenségnek nagy jövője lehetne a kulturális fővárosi cím birtoklásáért küszködő Kolozsvárnak és a gyors iramban fejlődő Gyulafehérvárnak is.