2014. április 30., szerda

Tudomány a harcban: harci találmányok az ókorban

A háború már a legrégebbi idők óta jelen van az emberiség történetében, mi több, a legújabb kutatások szerint része a fennmaradás és életösztön mechanizmusának. A pusztítás – ahogy a teremtés is – genetikailag kódolt bennünk. Egy – egy konfliktus erőszakos kezelésének a célja mindig annak hatékony megoldása volt, így a háborúkba, harcokba már az ókorban is óriási anyagi és szellemi erőt fektettek. A tudomány és a kor szellemi nagyságai is sokszor szolgálták ezt az ügyet, számos új fegyver, pusztító gép és furábbnál furább találmánnyal gyarapítva a hadtudományt.
Az első emberalkotta tárgyak is a harcot szolgálták. Bár aligha találjuk meg a pattintott köveket a hadtörténeti tudománytárakban, az életért és fennmaradásért folytatott küzdelemben igen fontos szerepet játszott az első szúró eszközök, lándzsák és nyilak felfedezése, amely vadászó segédeszközökből igen hamar


vált harci fegyverré a centralizálódó társadalmakban. A Sibudu barlangban talált 64000 éves apró, pattintott nyílhegyek valószínűleg a világ első fegyvereinek számítanak. 5300 éve Ötzit már nyílvessző öli meg. Ez a fegyvernem mai napig megmaradt és még a XX. század hajnalán is vívtak harcokat vele.
Az ókor fejlett társadalmai az önvédelem és a hódítás céljából hamar eljutottak a bonyolult harci eszközök, gépek használatáig amely egyrészt a hatékonyság állandó növelését, másrészt a hatalom és megfélemlítés eszközeiként szolgáltak. Tell Hamoukar 5500 éves romjai arról tanúskodnak, hogy a sumér várost egy szisztematikus harci ostrom pusztította el, amelyben faltörő gépeket és ostrom – eszközöket is bevethettek.
Az ókori Egyiptom és Mezopotámia városállamai – de Kréta és az ókori Kína is – már Kr.e. 2000 körül a bronzkor virágkorában használt kardokat (például az egyiptomi Khopesh), lándzsákat de ekkor fedezik fel a harci szekeret is. Az asszír hadsereg már Kr.e. VIII. században óriási ostromgépeket használt, de nekik tulajdonítható az első szervezett hadsereg létrehozása is. Rövid ideig fennálló birodalmuknak legfőbb eszköze volt a hadsereg, amelynek fenntartásához elengedhetetlen volt a haditechnika fejlesztése és az új találmányok állandó bővülése.
Az ókori görög városállamok közötti háborúk és a Nagy Sándor háborúit követő szellemi fellendülés új fejezetet nyitott az ókori harcmodorban, óriási támogatást adva a harci találmányok bővülésének is. A hellenizmus géniuszai és feltalálói kivétel nélkül jeleskedtek harci gépek és furábbnál furább szerkezetek létrehozásában. Kiemelkedő közülük Ctesibius (Kr.e. 285-222) akit a gastraphetes nevű „nyilazó gép” felfedezőjének tartanak, amely a görög katapult (katapeltikon) egyik elődjének számit. Félelmetes harci
gépet, mozgó városrombolót (Helepolis) hozott létre Thesszáliai Polydius. A 160 tonnás, 40 méter magas monstrumot Rhodos ostrománál vetették be. A 3400 katonát rejtő gépezet még a jóval későbbi római szerzőket is megihlette.
Az ókor kétségtelenül legjelesebb feltalálója Archimédés volt (Kr.e. 287 – 212). Siracusa ostrománál bevetették egyik leghíresebb találmányát, a hajókat tűzbe boritó tükröket. A szerkezet létét és hitelességét sokáig vitatták, míg végül 1973 –ban és 2005 –ben a kisérleek bebizonyították, hogy megfelelő időjárási körülmények segítségével, erős tükrök, megfelelő fény segítségével valóban lángba borulhatnak a hajók. Ugyancsak ő találja fel azt az emelő szerkezetet, amellyel hajókat lehetett fölborítani.
Az ókori indiai eposzokból és a kínai Sun Tzu 2200 éves „A háború művészete” című műve is megemlíti a tüzes háborúkat valamint a mérges nyilak záporát. Ezek a harci eszközök gyakorlatilag az első vegyi háborúk eszköztárai. Athén és Spárta közötti harcokban már mérges gázokat is bevetnek, míg Kirrha város ostrománál a Pleistos folyót megmérgezik, így zárva el az víztől a várost – amely azonnal feladta a harcot.
Alexandriai Hérón (Kr.u. 10 – 75 körül) korának Edisonja volt. Mechanikus órái, köztéri forgó szerkezetei
nemcsak Alexandriában de a hellenizált világ minden részében csodaszámba mentek. Belopoika nevű munkájában számos harci találmányt megemlít.  
A római hadsereg – túl azon, hogy a világ első professzionális és állandó hadserege volt – számos találmánnyal igyekezett erejét és hegemóniáját biztosítani. Harci találmányaik – katapultok, ballisztikus szerkezetek, emelőszerkezetek (pentaspastos), a görög – tűzet okádó fegyverek – ugyan a hellenizmus termékei, de a római hadsereg révén válnak a mindennapok részeivé és állandó eszközeivé.
Az ókori társadalmak fejlődése, felemelkedése és bukása szorosan együtt haladt a tudomány fejlődésével, amely nemegyszer vált a haditechnika szolgálójává és hozott létre olyan pusztító fegyvereket, szerkezeteket, amelyeket bátran tekinthetünk a mai fegyverek és tömegpusztító eszközök előfutárainak is.


2014. április 16., szerda

Jézus és a nők

Szeptember 18 –án, 2012 –ben a Nemzetközi Koptológiai Kongresszuson Karen L. King, a Harvard Egyetem neves kutatója bejelentette: Jézusnak lehetett felesége. A feminista szemléletmódjáról ismert kutató az Egyesült Államok legrégebbi tanszékének oktatójaként tett kijelentése óriási port kavart egyházi és tudományos berkekben is. Azóta a 4 x 8 cm –es papirusztól tucatnyi cikk és vélemény született, mig végül nemrég a kutatónő kijelentette: a papirusz eredeti és valóban, Jézus feleségéről is emlitést tesz. A bonyodalmasan és botrányok közepette tálalt hirkavalkádban a valóban releváns kérdés azonban az: hogyan kell értelmezni ezt a szöveget és mi az üzenete a nagyközönségnek?
A világ egyik vezető teológiai és vallástudományi folyóirata, a Harvard Theological Review idén áprilisban megjelent számában közli Karen L. King és munkatársainak tanulmányait, amelyben elsősorban a tucatnyi természettudományos vizsgálatra alapozva kijelentik, hogy az 1990 –es években egy személyét nem felfedő műgyűjtő által megvett papirusz – töredék eredeti és 741 – re datálható. Paradox módon, ugyanebben a számban jelent meg Leo Depuydt tanulmánya is, amely igen kemény érvekkel azt állitja, hogy a papirusz – töredék egy modern hamisitvány. A vitába az elmúlt napokban számos kutató is beszállt, többek között Christopher Jones ókortörténész is, aki ugyancsak a Harvard Egyetem munkatársaként hevesen támadta kollegájának állitásait egyértelműen hamistványnak nevezve a papiruszt. A vitát nem kivánom eldönteni, hisz sem tudásom, sem lehetőségeim nem hatalmaznak fel erre, de a papirusz kiváltotta médiaőrület és nagy érdeklődés számos kérdést fogalmazott meg bennem, amely tudomány és a nagyközönség közötti, nemegyszer párhuzamos kommunikációra figyelmeztet. A papirusz révén elsősorban központi témává lett ismét – King nagy örömére – a katolikus nők pappá szentélésének kérdése. Másodsorban rávilágit arra a jelenségre, hogyan tárgyal egy ilyen kaliberű témát vallástudomány, teológia és a közmédia.
A Római Katolikus Egyház 1976 – ban kiadott Inter Insigniores Törvénykezés egyértelműen kijelenti, hogy a nők ordinációjának, azaz pappá szentelésének legfőbb akadálya: a hagyomány. A nők – bár szerepük vitathatatlanul nagy úgy a korai keresztény, mint különösen a mai társadalomban – az Egyházatyák (Tertullianus, Szent Iréneusz) tanitásai miatt pappá szentelésük elfogadhatatlan. Az Inter Insigniores szövege kijelenti ugyanakkor, hogy számos kora – keresztény (gnosztikus) közösségben lehettek női papok (presbytera) de ők „eretnek” közösségekként értelmezendők. Válaszreakcióként, 1970 –es években létrejön a „Women’s Ordination Conference” szervezet, amely az azóta tucatjára nőtt szakadár női szervezet
közül a legerősebb harcosa a nők pappá szentelésének követelésében. A témát zászlajára tűzte a nemegyszer ateista szemléletet való feminista mozgalom is, melynek tagjai nemegyszer a szabad vallásgyakorlat megsértéséig fajulva fejezik ki véleményüket. Karen L. King professzorasszony és a GJW (Gospel of Jesus’ Wife) papirusz most a vallástudományt is ehhez a mozgalomhoz irányitotta.
Érdekesség továbbá, hogy a témát hányféle módon tálalták. A Kinghez hasonló, magukat elsősorban vallástörténésznek való kutatók igyekeztek óvatosan fogalmazni és nem azt állitották, hogy a papirusz egyértelműen bizonyitja, hogy Jézusnak volt felesége, hanem csupán annyit mond a félsoros töredék, hogy egy szövegkörnyezetben szó esett Jézus feleségéről. Nem tudjuk hogy tagadásról vagy állitásról van –e szó és azt sem, hogy miről is beszélnek a szövegben. Annyi biztos: Jézus felesége szóba jött. De Jézus „házasságának” kérdése (indirekt módon itt is szerepel a „feleség”) már jóval ennek a bizonytalan papirusznak az előkerülése előtt is ismert volt Alexandriai Kelemen Stromateis (III.6.49) cimű művében. A munkát King helytelenül idézi tanulmányában. Nagy hiba továbbá, hogy szót se ejt arról, hogy az első három évszázad keresztény nőinek kérdését elsősorban a Római Birodalom és szűkebb értelemben, a zsidó női hagyományok értelmezésében kellene elemezni – a százszámra ismert más aprokrif iratok összehasonlitásával.  A teológusok, akik a témát érintették szinte kivétel nélkül hamisitványnak nevezték a dokumentumot, kevés akadt köztük, akik valódi érvekkel alátámasztva tette volna ezt. Harmadik forrásként pedig a média  - sárga
újságirás elvei alapján – csak annyit tudott leszűrni a hirből, hogy Jézusnak volt felesége. Ezt a hirt sem a papirusz, sem King nem állitotta sehol. A lehetőséget nyitotta meg arra, hogy talán...felesége is lehetett Jézusnak illetve a téma – Jézus házassága – bizonyosan létezett és vita tárgyát képezte már az első keresztény közösségek számára is.
A valódi tanulsága ennek az aprócska, talán hamis papirusznak egyedül az, hogy a társadalom számára ilyen érzékenységű témák esetén lehetséges az, hogy történész, teológus és a média három teljesen különböző állitást szórjon szét a nagyközönség számára, ráadásul úgy, hogy ezeket egy – egy ideológia (feminizmus vagy katolicizmus, netalán a sárga újságirás) égisze alá helyezve teljesen elferditi azt, amit a források emlitenek.
Márpedig arról, hogy Jézusnak volt –e felesége és milyen szerepük volt a nőknek az első három évszázadban a kereszténység terjedésében a források szörnyűséges csenddel hallgatnak. És lehet sose fognak megszólalni.

A neves papirusz első oldalának forditása magyarul (nyersforditás Karen L. King angol szövegéből):
„ nem én(nekem). Anyám adott élet(et....)
.A tanitványok mondák Jézusnak, .[
tagad(om). Mária (nem?) méltó rá [
...Jézus mondá nékik: „Feleségem ... [
...tanitványom lesz ... [
Hagyd, hogy a bűnös emberek dagadozzanak... [
Ami engem illet, vele maradok, ezért... [
...egy kép... [