Karakánul Kolozsvár műemlékeiért

Portré: Virgil Pop (1958) a Kolozs megyei kulturális és műemlékvédelmi hatóság munkatársa,

Kolozsvár műemlékeiért felelős műépítésze, a Nyugat-Erdélyi Területi Műemlékvédő Bizottság titkára. A Technikai Egyetem Építészet Karának elvégzését követően, 1990 után került az akkor átszerveződő regionális műemlékvédelmi hatósághoz, melynek azóta is munkatársa, 2004 óta pedig a Technikai Egyetem Építészet és Városrendezés Karának docense. Számos tanulmány és kötet, így Konzerválás története című alapvető munka szerzője.

1) Bár Virgil Pop nevét valószínűleg minden kolozsvári befektető ismeri és rettegi, az Ön intézménye – a Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Hatóság – ellenben ritkán kap publicitást az erdélyi magyar sajtóban és kevés kolozsvári tudja, mivel foglalkozik ez az intézmény és melyek a legfőbb feladatkörei. Hogyan foglalná össze az intézmény struktúráját és működését?

A Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Hatóság valóban rosszul áll a nagyközönséggel való kommunikáció terén. Az intézmény honlapja immár hónapok óta nem működik és nagyon kevés alkalommal kapunk lehetőséget a közönséggel történő nyílt párbeszédre. Az intézet feladatköre igen szerteágazó és számos intézménnyel áll meglehetősen bonyolult viszonyban – amely többek között, a hatékony működést is megnehezíti. A kulturális örökségünkért felelős minisztérium (január óta: Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztériuma) igen bonyolult struktúrával működik. Elkülönül az immobilis, mobilis és szellemi örökségér felelős szervezetek. Az immobil (épített) örökségért a Nemzeti Örökségvédelmi Hatóság felel, amelynek kötelező jelleggel konzultálnia kell a Nemzeti

Régészeti Bizottsággal és a Történelmi Műemlékek Nemzeti Bizottságával. Ezek alá tartozik a 12 regionális műemléki bizottság. A mobilis (tárgyi) műemlékekért a Nemzeti Örökségvédelmi Hatóság a nemzeti múzeumokkal együtt felel és a Múzeumok és Gyűjtemények Nemzeti Bizottságával kell konzultálnia. E bizottságnak is vannak regionális formái. A szellemi örökségért is külön bizottsággal kell konzultálnia a Nemzeti Örökségvédelmi Hatóságnak. Ezek fő szervezetek alá tartoznak tehát a megyei hatóságok, amelyek együttesen felelnek egy megye épített, tárgyi és szellemi kulturális örökségéért. Magyarán: a színházi előadásoktól, a múzeumi tárgyakon keresztül az épített örökségünkig a legváltozatosabb kulturális javakért is ez az intézmény felelős Kolozs megyében. A bonyolult bürokrácia nemcsak az olvasónak tűnhet átláthatatlannak: nemegyszer jómagam is csapdájába esek ennek a rendszernek, ami nagyban nehezíti az épített örökségünk hatékony védelmét Kolozs megyében.

2) Kolozsvár kevesebb, mint tíz év alatt óriási léptékben megváltozott, a város területileg és urbanisztikai szempontok szerint is nagyot változott. A több, mint négyszázezer lakosú város rengeteg külföldi befektetőt is vonz amelyek nemegyszer súlyos mértékben veszélyeztetik a város építészeti és kulturális összképét és örökségét. Ezek monitorizálásában az Ön intézményének óriási szerepe van. Hogyan történik a város épített örökségének védelme és milyen helyi hatóságokkal működnek együtt?

A legnagyobb gond, amivel az intézményünk küzd, az a társadalom hozzáállása az épített (immobilis) örökséghez. Ezen a téren nemcsak a Kolozsvárra került és a városhoz érzelmileg nem kötődő külföldi befektetők, de a helyi lakosságnak is óriási hiányosságai vannak. Romániában még nem jutottunk el oda, hogy a nagyközönség ugyanolyan értékesnek találjon egy műemléki épületet, mint egy híres festményt vagy egy arany tárgyat. A tárgyi örökség megbecsülése és a múzeumi tárgyak iránti egyre növekvő érdeklődés sajnos nem érzékelhető ilyen mértékben az épített örökségünkkel szemben. Intézetünk szoros kapcsolatot tart fent a városi és megyei rendőrséggel, ahol létezik egy kulturális szakosztály. Cristian Luca, a Kolozs Megyei Rendőrség munkatársa felel az épített és tárgyi örökséget ért visszaélésekről. A polgármesteri hivatalnak is van ilyen feladatkörrel megbízott szakbiztosa, így a helyi lakosság három intézményhez is fordulhat, amennyiben műemléki épületek rongálásáról vagy tárgyi örökséggel kapcsolatos visszaélésekről értesül. A Kolozs Megyei Kulturális és Műemlékvédelmi Hatóság a havonta egyszer összeülő regionális szakmai bizottsággal közösen dönt minden egyes kolozsvári és Kolozs megyei építkezésről és nagyberuházásról, amelyeknek tőlünk kell engedélyt kérniük.  Azokban az esetekben, amikor visszaélést vagy az épített örökség épségét fenyegető jelenséget tapasztalunk, a Hatóság jelentést küld a rendőrségnek és a polgármesteri hivatalnak, amelyek – elvileg – jogi hatalommal rendelkeznek, hogy az építkezéseket leállítsák vagy inspekciót végezzenek. Sajnos a gyakorlatban azonban ezek a pontosan meghatározott jogi folyamatok nem mindig működnek.

3) Az erdélyi magyar sajtóban legtöbbet a Házsongárdi Temetőben tapasztalt rongálások és visszaélésekről olvashatunk. Bár a temetőt ma már szinte minden, román vagy magyar nyelvű városi útikalauz, mint Kolozsvár egyik legfőbb történelmi emlékhelyét mutatja be, mégis, a temetőben tovább folyik az új sírok kialakítsa. Milyen szabályok vannak jelenleg érvényben a temetőre vonatkozóan?

A 2013 februárjában elfogadott új Városrendezési Terv (Plan Urbanistic General) szabályainak

értelmében, a temető teljes területe műemléki státusszal rendelkezik. Ennek értelmében a temetőben a felszín fölé 80 cm-re emelkedő (100 x 200 cm-es területű) sírokat nem szabad semmilyen formában módosítani vagy megrongálni. Nem engedélyezett ezekben, a jól látható síroknak az újrahasználása, amennyiben az nem üres. Az üresen álló sírokat ellenben a jelenleg érvényben lévő szabályok értelmében újrahasználhatják. Több esetben adtunk negatív jelentést és nem engedélyeztünk számos olyan síremlék építését, amely vagy a régi történelmi síremlékeket vagy a temető összképét, úthálózatát és hagyományos térrendezését módosította volna. A Házsongárdi temető esetében ugyanis nemcsak a régi síremlékek, de a temető úthálózata és struktúrája is védett.

4) Néha nagy visszhangot kelt néhány történelmi emlékműre helyezett otromba reklámfelirat vagy egy-egy épület homlokzatát megrongáló építkezés vagy felújítás. Melyek a jelenleg Kolozsváron észlelhető legjelentősebb műemlékvédelmi visszaélések és rongálások?

A ház eredeti homlokzata

Évente mintegy harminc olyan jelentést terjesztünk a polgármesteri hivatal és a helyi hatóságok elé, amelyek épített örökségünk és a város építészeti arculatát súlyosan rongálják.  Ezek közül kiemelendő az Unió utca 16. szám (Memorandumului nr. 16) esete. A XVIII. századi épület kiemelkedő műemléki értékkel bír (műemléki kódja: CJ-II- a-A- 07240), elsősorban barokk homlokzata miatt. Az épület 2007-ben még eredeti állapotában volt látható, 2010-ben azonban súlyos módosításokat

Az új homlokzat

észleltünk a homlokzaton. Bár a helyszíni kutatást megnehezítette a jelenlegi arab lakók közreműködésének hiánya és a velük tapasztalt nyelvi nehézségek (sem román, magyar vagy angol nyelven nem kommunikáltak velünk), légi fotókon és később Google térképes felvételeken kiderült, hogy nemcsak az épület homlokzata, de a teljes belső udvar is radikális átalakítást szenvedett. Ugyancsak eltűnt az épület szépen kialakított magas padlása is. A homlokzaton kialakított két újabb ablak é a padlás radikális átalakítása az eredeti homlokzatot és barokk épületet teljesen új, „balkáni” vonásokkal csúfította el. Minderre 2007 és 2010 között, a város egyik legforgalmasabb, több ezer ember által látogatott buszmegállójának közelében került sor. Az engedély nélkül kezdeményezett építkezést és a műemléki épület súlyos rongálásáról azonnal jelentést küldtem a polgármesteri hivatalnak, ám sajnos azóta sem történt érdembeli változás ez ügyben.

Hasonlóan súlyos esetről számolhatunk be az Eötvös utcában (ma Str. Constanta) emelt Europa Business Center tizenkét emeletes monstruma esetén. A Iosif Pop és Matei Miko által építtetett hatalmas épület számos pontban sérti a város építészeti összképét. Az épület felépítésére 2009-ben a városi tanács adott engedélyt Sorin Apostu polgármestersége idején, kijátszva az akkor Regionális Városrendezési Tervet (PUZ), amelyben még az Eötvös utca a belváros részeként, műemlékvédelmi státusszal rendelkezett, így bármilyen építkezés esetében ezen a területen szükséges lett volna a mi intézetünk jóváhagyása és engedélye. A 2012-ben elindult építkezés már az Alin Tișe féle új Általános Városrendezési Terv értelmében indult, amely – a megyei tanács elnökének személyes érdekeltségei miatt – kivette az Eötvös utca környékét a műemlékvédelmi zónából, így az építkezésnek immár jogi akadálya sem volt.

Véleményem szerint, hasonlóan botrányos a Trencsén téren (Piata Cipariu) jelenleg emelkedő Görög – katolikus templom is. Az eredeti tervek – amelyeket majd negyed évszázada, még az 1990-es évek

elején nyújtottak be – egy jóval kisebb és egyszerűbb, görög kereszt alakú épületről szóltak. A jelenlegi forma egy az ázsiai pagodákra, a cigány barokkra és a balkáni felületességre utaló jegyeket is magán hordozza és súlyosan rontja a város építészeti összképét. Addig, amíg a helyi lakosság nem lesz érzékenyebb az épített örökség és a város építészeti arculatának védelmére és megőrzésére, sajnos az ilyen visszaélések csak szaporodni fognak. Bízom benne, hogy a fiatal generáció már másképp fog Kolozsvár történelmi emlékeire tekinteni.

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2017. február 4-i számában.

Verespatak világörökségéről

Elogy for Rosia Montana (Verespatak, Alburnus Maior), one of the few places in the world, where Roman mines were discovered and a continuous mining activity existed since antiquity. The site - after a struggle of a decade with politics and wild capitalism - was finally accepted as official nomination for the UNESCO World Heritage site. Official decision in 2018.

A leköszönő Dacian Cioloș kormány egyik utolsó döntéseként 2017. január 4-én sikeresen benyújtották a Verespatak – kulturális és bányászati táj címet viselő vaskos pályázati anyagot az UNESCO Nemzetközi Bizottságához. Ezzel egy 2011 óta tartó folyamat zárult le, melynek előzményei azonban kétezer évvel ezelőtt kezdődtek. Elógium arról, miért egyedülálló a világon Verespatak kulturális és természetvédelmi tája.

Az ókori latin források szinte kivétel nélkül megemlítik, hogy Traianus császár két háborúban elfoglalta a Dák Királyságot és Decebalus király mesés, 160 tonnát nyomó aranykincséből felépítette a ma is milliók által látogatott Forum Traiani-t és világhíres oszlopát Rómában. Azt már valószínűleg Traianus is tudta, hogy a Dák Királyság területén vannak olyan hegyek, amelyek igen gazdagok aranyban. A dákokkal akkor már két évszázada létező gazdasági kapcsolatok bizonyára számos római kereskedőt sodortak az Érchegység ködös völgyeibe, ahol a feltételezések szerint, a dákok is űzték az aranybányászatot – vagy legalábbis, az aranymosást. A meghódított Erdély alig néhány év alatt vált a Római Birodalom szerves részévé és lett 160 éven át Európa egyik legfontosabb gazdasági erőforrása. Bár a rómaiak bányásztak aranyat Hispániában és Dalmáciában is, az Érchegység közepén elterülő Nagycsetáté, Nagykirnyik és Igrény vulkanikus-dacit masszívumai a Római Birodalom

legfontosabb felszínalatti aranybányái lettek. A Kr.u. 131 és 167 között keletkezett, a világon szinte egyedülálló viaszos táblácskák – amelyeket az egykori római bányászok a bányajáratokban felejtettek – bizonyítják, hogy Dalmáciából és a Birodalom szinte minden részéről sereglettek ide az aranybányászatban jártas szakemberek, bányászok és kereskedők. Alburnus Maior, a mai Verespatak csak egyike volt a ma már név szerint is ismert számos római bányászgyarmatnak, amely Ampelum (Zalatna) körül csoportosult. Az Érchegységnek ez a középső régiója – a kimeríthetetlen aranyforrás miatt – olyan különleges pontja volt a Római Birodalomnak, hogy sajátos jogi státusszal és saját

pénzügyi biztossal rendelkezett. Ekkor keletkeznek azok a római bányajáratok, amelyek ma a világon egyedülállóak. A több kilométeres római bányajáratoknak ma csak egy rövid szakasza látogatható 1981 óta a nagyközönség által, de az 1999 óta Béatrice Cauuet francia régész és csapata által vezetett nemzetközi kutatócsoport ásatásai révén sikerült feltárni újabb, eddig ismeretlen római járatokat és tisztázni a bányák kronológiáját is. Nagyrészt ezek a bányák tartották életben Dacia provinciát és tették lehetővé azt, hogy a mi vidékünk is részese lehetett annak a birodalomnak, amely a mai modern Európa alapkövének számít. A római bányák és az ott folyó bányászéletről tanúskodó, 1786 és 1855 között felfedezett viaszos táblácskák nemcsak egyedülálló jellegük miatt érdemesek a világörökségi címre, de a régió és általánosságban, Európa történetében játszott szerepük miatt is. A Római Birodalom határai és gazdasága másképp nézett volna ki, ha a dalmáciai illír bányászok nem áskálódnak olyan mélységekig a Nagycsetáté gyomrában.

A római aranyának legendája a középkorban is elevenen élt a köztudatban. A francia kutatócsoport talált olyan fadarabokat is a római vájatokban, amelyek a X-XII. századra datálhatók. Levéltári

források pedig arról tanúskodnak, hogy a Kirnyik (Chernech) neve már 1347-ben is ismert volt. Köleséri Sámuel pontosan háromszáz éve keletkezett Erdély aranybányászatáról (Auraria Romano-Dacica, Szeben, 1717) című munkájában azt írja, hogy az arany bányászata Verespatakon és Abrudbányán folyamatos volt. Erről tanúskodik Georg von Reichersdorff 1550-es vagy Pierre Lescalopier 1574-es beszámolója is. A Bethlen Gábor féle bányászreform után, 1684-ben már 60 kőzúzó malom létezett Abrudbánya környékén, ezek egyike ma is a verespataki Bányászati Múzeumban látható. Köleséri Sámuel 1717-ben irt és egész Európában ismert könyvében rendkívül szemléletesen örökíti meg azt a Verespatakot és az abrudbányai aranybányászatot, amely még a nagy Mária Terézia féle bányászreform előtti állapotokat tükrözi. Leírásából számos, korabeli régészeti felfedezésről és az egykori római világ emlékeinek állandó jelenlétéről is olvashatunk. A XVIII. században Verespatak minden szempontból megváltozott. 1756 után szászokat telepítenek a településre, új evangélikus, unitárius, katolikus templom épül és a környék számos masszívumában újraindul a földalatti bányászat. Alig 40 év alatt, Verespatak faluból egy kisvárossá nőtt és lett az Érchegység aranybányászatának és Erdély gazdaságának egyik jelentős központjává. Ez fokozódott a XIX. században is, amelyről többek között Téglás Gábor régészeti beszámolói és CsikyLajos 1873-as pittoreszk felvételei is tanúskodnak. 1857-ben például Lukács Béla a Korabia hegycsúcson felfedezi azoknak a római bányászoknak a temetőjét, akik a világhíres vájatokban dolgoztak. Ekkor készül el a verespataki bányák első bányász-térképe is 1868-ban Franz Pošepný által. A bányász városban – ahogy 1800 évvel ezelőtt is – mindenki a föld alól előkerülő arany kitermeléséből élt egészen az 1980-as éveik, amikor a föld alatti bányászatot felváltotta a felszíni bányászat. Az 1999-ben indult, sok vitát és politikai csatározást kiváltott, a Rosia Montana Gold Corporation kanadai vállalat által kezdeményezett és részben általuk is támogatott régészeti ásatások egészen 2012-ig tartottak és a világon egyedülálló római bányászgyarmat-rendszert tártak fel. A kanadai cég egy évtizeden keresztül tartotta feszültségben az országot és segítette elő azt az egyedülálló civil mozgalmat és kezdeményezést, amely tízezreket vitt utcára az ország számos nagyvárosában és tette lehetővé Verespatak nemzetközi elismertetését és megismertetését.

A „Verespatak-ügy” egy olyan mozgalommá nőtt, amely etalonjává lett a liberális, környezettudatos és saját kulturális és természeti örökségéért felelősséget vállaló, azt megismerni és megőrizni akaró fiatalok Romániájának.  Verespatakért két, Európát megrengető Birodalom is eljött hozzánk és ez a település játszotta a legnagyobb szerepet abban, hogy Romániában is felismerjék végre, hogy a természeti örökség és a régészeti emlékek nem csak kövek a tájban, hanem saját identitásunk meghatározó elemei. Ezt, a ma alig 2000 fős községet és annak omladozó épületeit, még menthető természeti és kulturális örökségét terjesztette fel Románia most a világörökségi listára és remélhetőleg, 2018-ban el is nyeri azt.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2017. január 9-i számában.

A római Limes Romániában: új perspektívák kulturális örökségünk védelmében

Interjú Hegedüs Csilla volt kulturális miniszterrel, az RMDSZ kulturáért felelős főtitkár - helyettesével

Hegedüs Csilla

1)     A mai Románia területén végigvonuló római limes-szakasz egyike a leghosszabbaknak Európában. Számos ország, így az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország is tagja a Frontiers of the Roman Empire nevű nemzetközi kezdeményezésnek, amely a római limes teljes szakaszát kívánja a világörökség részévé tenni. 2014 decemberében még kulturális miniszterként bejelentette, hogy Romániában is elindult ez a folyamat, a Limes-kutatását célzó öt éves (2015-2019) projekt révén. Miben áll ez a kezdeményezés, és kik vesznek részt benne?

Romániának már régóta szüksége van egy ilyen nagy ívű programra, hiszen azoknak az európai országoknak a zöme, amelyeknek területén végighalad a Római Birodalom határvonala, megtették már a szükséges lépéseket: valódi attrakcióvá alakították a Limes-t.

Nekünk ezekhez a folyamatokhoz kell felzárkóznunk, ezért fel kell tárnunk, tudományos és turisztikai szempontból is hasznosítanunk kell ezt a páratlan értékű régészeti örökséget. Ugyanakkor, fontos része

A Római Birodalom és határai

ennek a folyamatnak a hazai társadalom ilyen vonatkozású tájékoztatása, és annak tudatosítása, hogy ezt az örökséget érdemes az idegenforgalom tekintetében is hasznosítani.

      A programban azoknak az intézményeknek a felkészült szakemberei vesznek részt, amelyeknek tevékenységi körébe tartozik a limes kutatása. A bizottságnak pedig legfontosabb küldetése az UNESCO világörökségi listára való felterjesztéshez szükséges dokumentáció összeállítása. Konkrétan: megszületett a miniszteri rendelet, amely értelmében létrehoztuk az Országos Limes Programot, amelyet a kulturális tárca örökségvédelmi főosztálya a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeummal, a Keleti Kárpátok Múzeumával illetve a bukaresti Országos Történeti Múzeummal együtt koordinál. A program szakmai menedzsmentjét az Országos Limes Bizottság biztosítja, melynek tagjai a felsorolt intézmények képviselői, a Tudományos Akadémia, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Maros Megyei Múzeum és a Bukaresti Egyetem képviselői.

2)     A magyarországi Limes szakasz(Ripa Pannonica) nevezési projektjének bemutatóján 2011-ben dr. Visy Zsolt régészprofesszor kiemelte, hogy a pályázat egyik legnagyobb kihívása a társintézmények munkájának összehangolása és a helyi hatóságokkal, városokkal és bürokráciával történő kiegyezés, és együttműködés volt. Hogyan látja az Ön által említett intézmények majdani együttműködését és milyen akadályokkal számolnak?

Nyilvánvalóan nem egyszerű folyamatról beszélünk, hiszen első lépésként azokat kell majd felkeresni, akiknek a telkén a birodalmi határvonal húzódik. Abban a tekintetben sem lesz zökkenőmentes a munka, és számítunk arra, hogy nem mindenütt jellemző a leleltek jó, tudományos szempontból hasznosítható állapota, és a helyi önkormányzatok segítsége, pozitív viszonyulása is döntő fontosságú lesz.

Reménykedünk azonban a telektulajdonosok, a helyhatóság és – általában – a közvélemény kedvező hozzáállásában. A kellő szaktudás már a mi oldalunkon áll, és bízunk abban, hogy nemcsak a bizottság, hanem a teljes hazai régésztársadalom is mellénk áll. A helyi önkormányzatok, akikkel eddig felvettük a kapcsolatot, támogatják a projektet, hisz az kiváló munkahely-teremtési lehetőséget kínál, mind a kutatás, mind a hasznosítás folyamatában. Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy egy UNESCO-helyszín menedzsmentje többlet feladatot jelent majd az önkormányzatoknak, amire fel kell őket készíteni, de a haszon, amit egy ilyen jelentős örökség-helyszín nyújt, megéri a befektetést.

3)     Az Egyesült Királyságban található Hadrianus falát és Antoninus Pius “falát” valamint a Limes Germanicus számos helyszínét évente több százezren látogatják, de hasonló népszerűségnek örvend Carnuntum is Ausztriában. Miért nem sikerült eddig Romániában megfelelően beépíteni a nemzetközi körforgásba olyan egyedülálló helyszíneket, mint Porolissum (Mojgrád, Szilágy megye)? Hogyan látja ezeknek a helyszíneknek a jelenlegi és jövőbeli helyzetét?

Végső soron minden azon múlik, hogy helyi szinten mennyire ismeri, és mennyire tudja kiaknázni a 

Hadrianus fala

közösség azt az örökséget, amelynek birtokosa, hiszen a regionális fejlesztési stratégiát helyi szinten dolgozzák ki és léptetik életbe. Amíg ez hiánycikk, addig bárki jön „kívülről”, nem tudja olyan szinten érvényre juttatni ezeket az értékeket, hogy az kedvező legyen az ország és a helyi közösség, a tudomány és a turizmus számára is. Gazdája kell legyen, mégpedig jó gazdája minden örökség-helyszínünknek.

Természetesen, fontos szerepe van ebben a kormánynak is, amelynek a kulturális turizmus fellendítésére is kellene törekednie. Ehhez azonban nem kell sajnálnunk „pénzt, paripát és fegyvert” a kutatás mellett a népszerűsítésre. Ebben pedig ismételten a  régésztársadalom, valamint a turisztikai szakemberek lehetnek a folyamat fontos hátországa.

Bízom abban, hogy nem csak Porolissum – amely szintén egy olyan érték, amelyre érdemes felfigyelni országos és nemzetközi szempontból is –, hanem az ország több más hasonló helyszíne sűrűn látogatott attrakció lesz. Ilyen értelemben azért történt előrelépés: a Szilágy Megyei Tanács EU-s pénzek lehívásával óhajtja hasznosítani a római kori örökséget, ennek a pályázatnak a lebonyolítása folyamatban van, s szerintem nemsokára érezhetőek, láthatóak is lesznek az első eredmények.

4)     Amennyiben Románia is szeretné világörökségi helyszínné nyilvánítani a Limes Dacicust, szoros együttműködést kell kialakítania Bulgáriával és Szerbiával is. A téma felmerült már 2011-ben Pécsett is és a 2012-es bulgáriai Limes Kongresszuson is. Lát erre lehetőséget a jövőben?

A Duna-menti Limes dokumentációjának összeállításában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal már együttműködik ezekkel az országokkal és számos más európai állam szakembereivel. A Limes Dacicus esetében az általunk kinevezett bizottság minden tagjának jelentős tapasztalata van a már világörökségként jegyzett helyszíneket kutató szakemberekkel való együttműködésben. Nos, mivel a Limes-program végre "hivatalosan" is a kulturális tárca egyik prioritása, nyilvánvalóan a munkát nem elszigetelten, hanem a nemzetközileg elismert szaktekintélyekkel való állandó kapcsolattartásra alapozva kell elvégezni, hisz egy transznacionális jelölésről van szó, nem beszélve arról, hogy mind a kutatás, mind a menedzsment és a hasznosítás terén kötelességünk, és egyben érdekünk a legjobb tapasztalatokat felhasználni.

5)     Számos régészeti helyszínen, így a tordai (Potaissa) légiós táborban évtizedek óta folynak nemcsak szisztematikus régészeti ásatások, de rekonstrukciók vagy részleges rekonstruálások is. Ezek egy részét – így Közép – Európa egyik legnagyobb katonai fürdőjét – rendszeresen megrongálják vandál kezek. Hasonlóan tragikus helyzettel számolhatunk Románia legnagyobb urbánus rommezején is, a gyulafehérvári Maros-partosban, de siralmas a helyzet a világörökségi helyszínnek számító dák főváros, Sarmizegetusa Regia esetében is. Ön szerint mi az oka a felületességnek és a régészeti helyszínek ilyen jellegű elhanyagolásának?

Nagyon fontos volna az, hogy a kulturális örökség ne csak kampánytéma legyen, és szép kerek mondatokban megfogalmazott érték, hanem megtanuljunk "élni vele", védeni és hasznosítani azt. Ennek alapvető feltétele az, hogy megértsük, az örökség nem teher, hanem egy helyi és regionális fejlődést generáló tényező. Amennyiben időt, és energiát fordítunk erre, az nemsokára megtérül, munkahelyeket teremt, piacot a helyi termékeknek, és hozzájárul, a kulturális turizmus által sok nehéz helyzetben levő település fejlődéséhez.  Ehhez azonban helyi szintű kezdeményezés szükséges, hiszen a helyiek a gondnokai ennek az örökségnek.

 Ugyanakkor a régészeti kutatások folyamatos támogatása is gondot jelent, mert igaz, ugyan, hogy a külhoni pályázatok a szükséges anyagi fedezet egy részét szolgáltatják, ám az országnak is folyamatosan és következetesen áldoznia kellene erre a szakterületre, és meg kellene már végre érteni, intézményi szinten is általánosan elfogadottá tenni azt, hogy ezek a tevékenységek nem pénzt visznek, hanem pénzt hoznak. A kutatás teremti meg az alapfeltételét annak, hogy legyen, amit bemutatni, hasznosítani.

Ha nem vagyunk hajlandók befektetni, akkor nem is térülhet meg. Sőt, olyan helyszínek válnak elhanyagolttá, amelyek azelőtt jelentősebb támogatásokban is részesültek. Ha a kutatási folyamat abbamarad, az addig befektetett pénz és energia hiábavalóvá válik.

Porolissum, Szilágy megye

6)     Van-e kedvenc régészeti helyszíne Romániában, amit szívesen látogat? 

Nem sokan tudják azt, hogy középiskolásként kerültem szorosabb kapcsolatba a régészettel, hisz azon szerencsések közé tartozom, akik részt vettek a létai ásatási táborban 4 éven keresztül. Emiatt a Géczi vár, bár napjainkban már nem kutatott, mindig az abszolút kedvenc lesz. Jól ismerem Porolissumot, és nagyon értékelem a Szent László nyomait kutató nagyváradi ásatásokat, valamint a Szilágy megyei tuszatelki Árpád-kori erődítményt, ahol a régészeti topográfia alapjait sajátítottam el. Histria ugyanakkor megfogott a hihetetlen kiterjedésével, és természetesen a Bonchidán felfedezett Őrök háza, valamint a Rabok háza nagyon közel áll a szívemhez.

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2015 január 24 -i számában. 

A láthatatlan örökség: a római Limes Romániában

Short remarks about why the Roman Limes in Romania is important for local tourism and a summary on the latest researches carried out in the field.

Számos erdélyi és bánáti kistelepülés legendáriumába és köztudatába épült be „Tráján útja”, számos falú máig legjárhatóbb és legforgalmasabb ütőere. Az egykor egész Erdélyt behálózó római úthálózat és az ideköltözött Róma örökségének látható nyomai már a középkorban bevésték a nagy kultúra emlékét a köztudatba. Ez az élő örökség – bár változatos formában túlélte a történelem viszontagságait – még nem kapott nagyságához és jelentőségéhez méltó megbecsülést. Ennek első fontos lépése előtt állunk most: az egykori Római Birodalom határrendszerének romániai szakasza, a Limes Dacicus végre a világörökség részévé válthat.

A Limes a Római Birodalom határát jelző latin kifejezés. A határ fogalma azonban 1800 évvel ezelőtt egészen mást jelentett, mint manapság. Nemcsak adminisztratív, politikai, katonai és gazdasági határvonalként szolgált, de kulturális és ideológiai hatása is jelentős volt. Két provincia vagy a Birodalom és az azon kívül eső terület (Barbaricum) határát több tucat monumentális építészeti elem (katonai táborok, erődök, megfigyelőállomások, postaállomások, vámok, sáncok és néhány esetben akár falak is) mellett egymással szoros kereskedelmi és kulturális kapcsolatot ápoló település, tehát táradalom is jelezte. A római Limes nemcsak egy vékony, néhány száz méter széles vonalként húzódott több ezer kilométeren át Britanniától a mai Szíriáig, hanem egy szövevényes, jóval szélesebb kereskedelmi, gazdasági és kulturális hálózatként magával ragadta a kor összes népét.  A Limes – bár számos helyen jóformán ma már láthatatlan – valójában monumentálisabb örökségként épült be a mai Európa, Észak – Afrika és a Közel Kelet államainak kulturális örökségébe mint a leghíresebb római épületek. Jelentőségük és hosszú távú hatásuk nagyobb volt, mint az ókori Róma olyan emblematikus épületeinek, mint a Pantheon vagy a Colosseum. A Limes, mint fogalom tehát egy nagyon sok részelemből álló, kulturális, gazdasági és politikai fogalom is, amely méltán nyerte el már a középkoriak fantáziáját és érdeklődését is, beépülve számos erdélyi és olténiai település közös emlékezetébe.

Románia területének jelentős része az egykori Dacia római provincia részét képezte. A provincia pontos határvonalát ugyan máig nehéz pontosan meghúzni, a mai kutatás ma már viszonylag pontos térképet tud készíteni az egyik legkésőbbi római provincia formájáról, Limeséről. Kutatása európai szinten kiemelkedő régiséggel büszkélkedhet: számos neves erdélyi és román ókorász, kincsvadász és polihisztor már a XVIII és XIX. század első felében megemlíti írásaiban az erdőkben, folyópartokon, dombokon át ívelő sáncokat, árkokat és római erődöket. Különösen az erdélyi szakasz kutatása kiemelendő, amelyet olyan neves magyar kutatók jártak be, mint Torma Károly, Téglás Gábor vagy Ferenczi István. Az ő munkásságuk alapozta meg a ma már külön tudományággá nőtt romániai Limes – kutatást. Számos történelmi témával ellentétben, a katonai táborok kutatása, régészeti feltárása és intenzív publikálása nem szenvedte meg a XX. század ideológiai váltakozásait: a romantikus historicizmus és pozitivizmus, majd az imperium – váltás hozta szakgárda – csere ugyanúgy kedvezően hatott a Limes – kutatásra, mint a kommunizmus. Ebben az időszakban számos római erőd, így a porolissumi (Mojgrád, Szilágy megye), tordai (Potaissa) és olténiai erődök (Drobeta) is feltárultak, többükben részleges restaurálásra is sor került – kisebb, nagyobb sikerrel. A kilencvenes években is folytatódott a Limes kutatása, elsősorban az északi határon, a mai Szilágy megye területén. A térség részletes kutatásának köszönhető részben, hogy Zilahon rendezhették meg 1997 – ben a világ egyik legnagyobb régészeti konferenciáját, a Limes Kongresszust.

A római határvidék legismertebb és legjobban megőrzött részei (Hadrianus fala, Antoninus Pius

fala, a németországi germán-raetiai limes) ma már a Világörökség részét képezik. A 2005–ben indított nagyszabású nemzetközi projekt (Frontiers of the Roman Empire – Culture 2000) folytatásaként 2008–ban Visy Zsolt pécsi régészprofesszor által kezdeményezett Danube Limes UNESCO World Heritage projekt  révén Szlovákia és Magyarország is elkészítette  a nevezési dokumentációt, melynek révén a közel jövőben remélhetőleg római határvédelmi emlékeik a világörökség részét fogják képezni.

Ebbe a nagyszabású régészeti, műemlékvédelmi és turisztikai körforgásba ágyazódott be szervesen és igen dinamikusan a Maros Megyei Múzeum csapata, amely 2007 óta öt intézménnyel társulva (Pécsi Légirégészeti Téka, Haáz Rezső Múzeum, Molnár István Múzeum, Csíki Székely Múzeum, Székely Nemzeti Múzeum) Maros, Hargita és Kovászna megyékben a Limes Dacicus Orientalis (LIDOR) projekt keretén belül terepbejárások, légirégészeti kutatások, geofizikai mérések és régészeti feltárások révén számos jelentős eredménnyel gazdagította az eddigi kutatásokat és az egykori Dacia provincia határvédelmi rendszerének ezt a viszonylag kevésbé ismert részét.

2011–ben a projekt folytatásaként további, immár külföldi intézményekkel is társulva (berlini Humboldt Egyetem, Kölni Egyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem) a kutatás elsősorban a Maros megyei Limes szakaszra fókuszált (Marosvécs, Mikháza, Sóvárad).

A keleti Limes dicséretes kutatása mellett további jelentős projektek is indultak: terepbejárások és nemzetközi projekt révén (Limes Dacicus Occidentalis) sikerült feltérképezni és végre tisztábban látni a historiográfiai szindrómának is nevezhető Nyugati Limest. Ebben a munkában ugyanakkor jelentős segítséget nyújtott a Szegedi Tudományegyetem népvándorlás – kori és Barbaricum –i régészetre szakosodott kutatócsapata is, valamint az Arad – Temesvár autópálya – szakaszt feltáró romániai régészgárda is, akik révén sikerült új perspektívába helyezni  a nyugati határvonalon túli népek és a Birodalom között folyó intenzív kapcsolatokat.

Nagyon fontos kutatásokat folytat már évek óta a kolozsvári Régészeti és Történeti Múzeum és a Régészeti Intézet is az északi Limes számos állomásán is. Legutóbb, a Román Tudományos Akadémia, a BBTE és a kolozsvári Régészeti Intézet közreműködésével 2014 – ben indult el egy nagyszabású projekt Porolissum és Dacia Porolissensis határszakaszának kutatására. A projekt a legújabb régészeti és természettudományos technológiát (LIDAR, légirégészet, NASA fotók) fogja alkalmazni.

A Délen, Olténia területén húzódó Limes szakasz kutatása ugyan sokáig elhanyagolt volt, számos új kezdeményezés született ennek kutatására és további feltérképezésére is. Kiemelendő fontosságú a délromániai Limes kutatásban a bukaresti Régészeti Intézet munkatársainak munkája, amely több konferenciát is szervezett e témában. Az internet mindent behálózó hatásának köszönhetően pedig egyre nagyobb tömeget tudnak megfogni a szakemberek a régészeti lelőhelyek nyilt napjainak, az ásatási hirek, időszaki kiállitások Facebookon történő népszerűsitésével.

2014 december 4 –én Hegedűs Csilla bejelentette, hogy 2015 – 2019 közötti időszakban Románia kormánya jelentős összeggel támogatja egy, a római Limes hazánk területére eső szakaszának régészeti feltárását, szakszerű megőrzését és a nagyközönség előtt történő bemutatását. A szűkszavú nyilatkozatból csak annyi derült ki, hogy a kezdeményezés óriási léptékű és első alkalommal tudta egyetlen program alá vonni az ország legkülönbözőbb pontjait és tudományos, kultúrális intézményeit.  A programról várhatóan január végén fognak ismét részleteket közölni.

Miközben Hadrianus falát, az afrikai erődöket, a Limes Germanicus burgusait és városait vagy a Massadai katonai tábort ezrek látogatják évente óriási turisztikai potenciállá téve Róma legdominánsabb örökségét, addig a romániai Limes szakasz továbbra is csak a belföldi turizmus elit régetét vonza. Néhány kivételes alkalom és helyszint leszámitva, a Limes emlékeiről még csak a helybeliek sem szereztek tudomást. Ezen állapotok megváltoztatását tűzte ki célúl a román kormány és ezt a magunk szerény módján mi is támogatni fogjuk további ismeretterjesztő irások és cikkek révén.

 Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2015. január 12 -i számában.