A láthatatlan örökség: a római Limes Romániában

Short remarks about why the Roman Limes in Romania is important for local tourism and a summary on the latest researches carried out in the field.

Számos erdélyi és bánáti kistelepülés legendáriumába és köztudatába épült be „Tráján útja”, számos falú máig legjárhatóbb és legforgalmasabb ütőere. Az egykor egész Erdélyt behálózó római úthálózat és az ideköltözött Róma örökségének látható nyomai már a középkorban bevésték a nagy kultúra emlékét a köztudatba. Ez az élő örökség – bár változatos formában túlélte a történelem viszontagságait – még nem kapott nagyságához és jelentőségéhez méltó megbecsülést. Ennek első fontos lépése előtt állunk most: az egykori Római Birodalom határrendszerének romániai szakasza, a Limes Dacicus végre a világörökség részévé válthat.

A Limes a Római Birodalom határát jelző latin kifejezés. A határ fogalma azonban 1800 évvel ezelőtt egészen mást jelentett, mint manapság. Nemcsak adminisztratív, politikai, katonai és gazdasági határvonalként szolgált, de kulturális és ideológiai hatása is jelentős volt. Két provincia vagy a Birodalom és az azon kívül eső terület (Barbaricum) határát több tucat monumentális építészeti elem (katonai táborok, erődök, megfigyelőállomások, postaállomások, vámok, sáncok és néhány esetben akár falak is) mellett egymással szoros kereskedelmi és kulturális kapcsolatot ápoló település, tehát táradalom is jelezte. A római Limes nemcsak egy vékony, néhány száz méter széles vonalként húzódott több ezer kilométeren át Britanniától a mai Szíriáig, hanem egy szövevényes, jóval szélesebb kereskedelmi, gazdasági és kulturális hálózatként magával ragadta a kor összes népét.  A Limes – bár számos helyen jóformán ma már láthatatlan – valójában monumentálisabb örökségként épült be a mai Európa, Észak – Afrika és a Közel Kelet államainak kulturális örökségébe mint a leghíresebb római épületek. Jelentőségük és hosszú távú hatásuk nagyobb volt, mint az ókori Róma olyan emblematikus épületeinek, mint a Pantheon vagy a Colosseum. A Limes, mint fogalom tehát egy nagyon sok részelemből álló, kulturális, gazdasági és politikai fogalom is, amely méltán nyerte el már a középkoriak fantáziáját és érdeklődését is, beépülve számos erdélyi és olténiai település közös emlékezetébe.

Románia területének jelentős része az egykori Dacia római provincia részét képezte. A provincia pontos határvonalát ugyan máig nehéz pontosan meghúzni, a mai kutatás ma már viszonylag pontos térképet tud készíteni az egyik legkésőbbi római provincia formájáról, Limeséről. Kutatása európai szinten kiemelkedő régiséggel büszkélkedhet: számos neves erdélyi és román ókorász, kincsvadász és polihisztor már a XVIII és XIX. század első felében megemlíti írásaiban az erdőkben, folyópartokon, dombokon át ívelő sáncokat, árkokat és római erődöket. Különösen az erdélyi szakasz kutatása kiemelendő, amelyet olyan neves magyar kutatók jártak be, mint Torma Károly, Téglás Gábor vagy Ferenczi István. Az ő munkásságuk alapozta meg a ma már külön tudományággá nőtt romániai Limes – kutatást. Számos történelmi témával ellentétben, a katonai táborok kutatása, régészeti feltárása és intenzív publikálása nem szenvedte meg a XX. század ideológiai váltakozásait: a romantikus historicizmus és pozitivizmus, majd az imperium – váltás hozta szakgárda – csere ugyanúgy kedvezően hatott a Limes – kutatásra, mint a kommunizmus. Ebben az időszakban számos római erőd, így a porolissumi (Mojgrád, Szilágy megye), tordai (Potaissa) és olténiai erődök (Drobeta) is feltárultak, többükben részleges restaurálásra is sor került – kisebb, nagyobb sikerrel. A kilencvenes években is folytatódott a Limes kutatása, elsősorban az északi határon, a mai Szilágy megye területén. A térség részletes kutatásának köszönhető részben, hogy Zilahon rendezhették meg 1997 – ben a világ egyik legnagyobb régészeti konferenciáját, a Limes Kongresszust.

A római határvidék legismertebb és legjobban megőrzött részei (Hadrianus fala, Antoninus Pius

fala, a németországi germán-raetiai limes) ma már a Világörökség részét képezik. A 2005–ben indított nagyszabású nemzetközi projekt (Frontiers of the Roman Empire – Culture 2000) folytatásaként 2008–ban Visy Zsolt pécsi régészprofesszor által kezdeményezett Danube Limes UNESCO World Heritage projekt  révén Szlovákia és Magyarország is elkészítette  a nevezési dokumentációt, melynek révén a közel jövőben remélhetőleg római határvédelmi emlékeik a világörökség részét fogják képezni.

Ebbe a nagyszabású régészeti, műemlékvédelmi és turisztikai körforgásba ágyazódott be szervesen és igen dinamikusan a Maros Megyei Múzeum csapata, amely 2007 óta öt intézménnyel társulva (Pécsi Légirégészeti Téka, Haáz Rezső Múzeum, Molnár István Múzeum, Csíki Székely Múzeum, Székely Nemzeti Múzeum) Maros, Hargita és Kovászna megyékben a Limes Dacicus Orientalis (LIDOR) projekt keretén belül terepbejárások, légirégészeti kutatások, geofizikai mérések és régészeti feltárások révén számos jelentős eredménnyel gazdagította az eddigi kutatásokat és az egykori Dacia provincia határvédelmi rendszerének ezt a viszonylag kevésbé ismert részét.

2011–ben a projekt folytatásaként további, immár külföldi intézményekkel is társulva (berlini Humboldt Egyetem, Kölni Egyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem) a kutatás elsősorban a Maros megyei Limes szakaszra fókuszált (Marosvécs, Mikháza, Sóvárad).

A keleti Limes dicséretes kutatása mellett további jelentős projektek is indultak: terepbejárások és nemzetközi projekt révén (Limes Dacicus Occidentalis) sikerült feltérképezni és végre tisztábban látni a historiográfiai szindrómának is nevezhető Nyugati Limest. Ebben a munkában ugyanakkor jelentős segítséget nyújtott a Szegedi Tudományegyetem népvándorlás – kori és Barbaricum –i régészetre szakosodott kutatócsapata is, valamint az Arad – Temesvár autópálya – szakaszt feltáró romániai régészgárda is, akik révén sikerült új perspektívába helyezni  a nyugati határvonalon túli népek és a Birodalom között folyó intenzív kapcsolatokat.

Nagyon fontos kutatásokat folytat már évek óta a kolozsvári Régészeti és Történeti Múzeum és a Régészeti Intézet is az északi Limes számos állomásán is. Legutóbb, a Román Tudományos Akadémia, a BBTE és a kolozsvári Régészeti Intézet közreműködésével 2014 – ben indult el egy nagyszabású projekt Porolissum és Dacia Porolissensis határszakaszának kutatására. A projekt a legújabb régészeti és természettudományos technológiát (LIDAR, légirégészet, NASA fotók) fogja alkalmazni.

A Délen, Olténia területén húzódó Limes szakasz kutatása ugyan sokáig elhanyagolt volt, számos új kezdeményezés született ennek kutatására és további feltérképezésére is. Kiemelendő fontosságú a délromániai Limes kutatásban a bukaresti Régészeti Intézet munkatársainak munkája, amely több konferenciát is szervezett e témában. Az internet mindent behálózó hatásának köszönhetően pedig egyre nagyobb tömeget tudnak megfogni a szakemberek a régészeti lelőhelyek nyilt napjainak, az ásatási hirek, időszaki kiállitások Facebookon történő népszerűsitésével.

2014 december 4 –én Hegedűs Csilla bejelentette, hogy 2015 – 2019 közötti időszakban Románia kormánya jelentős összeggel támogatja egy, a római Limes hazánk területére eső szakaszának régészeti feltárását, szakszerű megőrzését és a nagyközönség előtt történő bemutatását. A szűkszavú nyilatkozatból csak annyi derült ki, hogy a kezdeményezés óriási léptékű és első alkalommal tudta egyetlen program alá vonni az ország legkülönbözőbb pontjait és tudományos, kultúrális intézményeit.  A programról várhatóan január végén fognak ismét részleteket közölni.

Miközben Hadrianus falát, az afrikai erődöket, a Limes Germanicus burgusait és városait vagy a Massadai katonai tábort ezrek látogatják évente óriási turisztikai potenciállá téve Róma legdominánsabb örökségét, addig a romániai Limes szakasz továbbra is csak a belföldi turizmus elit régetét vonza. Néhány kivételes alkalom és helyszint leszámitva, a Limes emlékeiről még csak a helybeliek sem szereztek tudomást. Ezen állapotok megváltoztatását tűzte ki célúl a román kormány és ezt a magunk szerény módján mi is támogatni fogjuk további ismeretterjesztő irások és cikkek révén.

 Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2015. január 12 -i számában.