A középkori Kolozsvár a régészet tükrében - egy nemzetközi konferencia margójára

Short summary of the papers presented on the international conference on the 700th anniversary of Cluj-Kolozsvár-Klausenburg, capital of Transylvania. The papers are presenting the latest results of the Medieval archaeology and history of the city.

A hétvégén zajló nemzetközi történész-konferencia a 700 éve szabad királyi városi rangot kapott Kolozsvár múltjába tekintett vissza, bemutatva a kutatás legújabb eredményeit, érintve a várostörténet számos, eddig nem kutatott aspektusát. Hasonlóan a 2000-ben megszervezett nagyszabású konferenciához, amely Kolozsvár 1000 éve címmel később kötetben is megjelent, ez a tudományos fórum is feltehetőleg majd egy tanulmánykötetben fogja közölni a négy ország 71 előadójának munkáit, amely fontos adaléka lesz a várossal eddig foglalkozó tudományos munkáknak. A nemzetközi konferencia számos új eredménye közül elsősorban a város középkori régészetével foglalkozó előadások érdemelnek nagyobb figyelmet, mivel a megszaporodó városi beruházások egyre nagyobb veszélyt jelentenek a város amúgy sem számos középkori emlékeire.

A konferencia pénteki előadásai közül egy teljes szekció foglalkozott Kolozsvár középkori emlékeivel és a kutatások új eredményeivel. Gáll Erwin, a bukaresti Vasile Parvan Régészettudományi Intézet munkatársa – Gergely Balázs és Nagy Szabolcs kolozsvári régészek közreműködésével készült előadásában – a kincses város úgynevezett „születésével” és legkorábbi, 11-14. századi emlékeivel foglalkozott. A témát monografikus formában is közölt szerzők kiemelték, hogy a jelenleg 30 helyszínen azonosított középkori lelőhelyek Kolozsváron és közvetlen környékén a nem megfelelő ásatási technikák valamint az állandóan változó historiográfia nemegyszer torzító narratívái miatt alig ismertek vagy kevés információval szolgálnak. Bár a régészeti források összevetése a levéltári dokumentumokkal és kartográfiai ábrázolásokkal több részletre deríthet fényt, a 30 helyszín többségében máig közöletlen vagy félreértelmezett régészeti anyaga az immár kilenc éve haldokló Erdélyi Történeti Múzeum leltárában alussza álmát. Gáll Erwin előadásában elmondta, hogy úgy a kolozsmonostori temető(k), mint a Főtéren a Szent Mihály templomban és környékén történt temetőásatások igen problematikusak úgy azok kronológiáját mint a temetők fejlődésében és terjeszkedésében bekövetkezett változások tekintetében. Nem tudjuk biztosan, hogy Kolozsmonostoron tényleg létezhetett-e két templom, ahogy ezt nemrég Mordovin Maxim, az ELTE Régészeti Intézetének kutatója feltételezte. Ugyancsak problematikus a régi szakirodalom által 14. századinak datált kerámia-anyag pontos kora. Gáll Erwin kiemelte, hogy Kolozsvár kora középkori településtörténetének megértéséhez szükséges lesz nemcsak az utóbbi évek jól dokumentált ásatásainak részletes közlése, de a még kutatható és hozzáférhető régi ásatási anyag újraértelmezése is.

Feld István az ELTE egyetemi tanára a középkori Magyar Királyság városfalaival és azok kapuival foglalkozó előadásában kiemelte, hogy a témával – bár igen kecsegtetően hat – sem a történeti, sem a régészeti kutatás nem foglalkozott mélybehatóan.  A történész felsorakoztatta előadásában azokat a városfalakat, amelyeknek legkorábbi védművei viszonylag jól dokumentáltak régészetileg. Ezek közül Pest, Buda, Pécs városfalai a leginkább kutatottak, de viszonylag jól datálhatóak a nagyszebeni városfal fázisai is – elsősorban Radu Lupescu kolozsvári történész kutatásai révén. Érdekességként jegyezte meg, hogy Pest második, bővített városfala meglepően hasonlít a kolozsvári városfalhoz, amely a két erődítmény azonos korával – és akár tervezőivel – is magyarázható. Feld kiemelte, hogy a közeljövőben szükséges lesz a városkapuk fejlődésének részletesebb kutatására. Bár aligha megnyugtató hír, a magyar történész megjegyezte, hogy német nyelvterületen is csak nemrég jelent meg a középkori német városok városfalairól összefoglaló munka.

Különösen érdekes volt Lupescu Radu, a Sapientia EMTE történészének előadása Kolozsvár városfalairól. Az eddig ismert régészeti és levéltári forrásokat új, XIX. századból származó kartográfiai és építészeti felmérések eredményeivel összevető kutatás számos pontban módosította a kincses város második középkori (a rómaival legalább a harmadik) városfaláról alkotott ismereteinket. Előadásában elmondta, hogy az 1366 óta ismert Óvár városfala már 1448-ban mint „Vetus castrum” azaz régi vár, régi erődités néven volt ismert és az új fal épitése már 1404-ben megfogalmazódik. Az épités 1405 és 1500 között folyamatosan zajlik, a városfalat igen nagy számban megszakitott városkapuk és tornyok nagy része már Mátyás király uralkodásának második felében áll (1460-1470’es évek). Ezek egy részét szerencsére évre pontosan lehet feliratokkal datálni. Lupescu Radu a négy, legjobban dokumentálható városkaput elemezte előadásában. A Lakatosok céhe által fenntartott Híd utcai kaputornyot 1872-ben bontották le. Szerencsénkre, a városfal nagy részének lebontása előtt egy budapesti Régészeti Bizottság részletes jelentést és tervrajzot készített erről a  kaputoronyról is. A Veress Ferenc fotóin és számos XVIII-XIX. századi festményen és metszeten is megjelenő épület három szintes épület stílusában nagyban hasonlít a városfal többi kaputornyára és a vajdahunyadi vár egyik tornyára. Ez az 1477-ben épült kapu is a Mátyás korabeli építészet jegyeit viseli magán, bár a későbbi időkben többször módosítják.

A Monostor utcai Szűcsök kaputornyát 1843-ban bontották le, így ennek dokumentálása jóval szerényebb. Szerencsére nemrég került elő az az 1842-ből származó vázlat, amely a kapu lebontás előtti állapotát dokumentálja. Ugyancsak ismert Nagyajtai Kovács István és Jakab Elek XIX. századi metszete a kapu címeréről, amely Lupescu Radu értelmezése szerint Mátyás király korára datálja a feltételezhetően 1476-ban befejezett kaput.

A Közép-utcai kaputorony amelyet a Mészárosok céhe tartott fent, ugyancsak Jakab Elek munkája révén ismert. Ez volt a legnagyobb becsben tartott kaputornya a városnak, az óramester lakása, a város dobosának székhelye. Az ugyancsak a XV. században befejezett épületen állhatott a város első köztéri címere is, amelyet csak Nagyajtai Kovács István leírásából ismerünk.

A városrendezés és a műemlékvédelem talán legkorábbi kolozsvári történeteként jelenik meg a Magyar utcai városkapu tragikus sorsa. Az 1872-ben lebontott kaput 1869-ben részletesen dokumentálják, de Veress Ferenc fotói is kiváló forrásként szolgálnak. A megmentésére indult kezdeményezés és városi civil mozgalom sajnos – ahogy számos mai műemlékvédelmi mozgalom esetében is – sikertelen volt, az épületet porig rombolják Kolozsvár gyors terjeszkedése és a bővülő forgalom miatt.

Rendkívül fontos előadás volt Csók Zsolt rövid beszámolója a jelenleg Kolozsváron folyó régészeti ásatásokról. Az Erdélyi Történeti Múzeum régésze hangsúlyozta, hogy a 2005 és 2015 között megtízszereződött ingatlan-beruházások és a nem megfelelő városrendészeti szabályzat miatt számos műemlék került veszélybe Kolozsváron. Külön problémaként emlegette a középkori régészek hiányát az átalakulás előtt álló múzeumban valamint a középkori emlékek elhanyagolását az őskori és római emlékekkel szemben. Az elmúlt néhány hónapban 8 helyszínen zajló ásatások – többek között a Szent Mihály templomban, a Petőfi utcában, a Református Kollégiumban, a Karolina téren és a Kinizsi Pál utcában – új adalékokkal szolgálhatnak a város középkori történetéhez és remélhetőleg felhívják a helyi intézmények és városvezetők figyelmét az egyre növekvő számú beruházásokra. Ezek nemegyszer olyan értékeket is veszélybe sodornak, mint legutóbb a Kinizsi Pál utcában történő bontás során a középkori városfalat is érintő építkezésnél megfigyelhető.

 Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap november 14-i számában.

Nyilt levél a magyar szóért

Tisztelt polgármester Úr, dr. Emil Boc!

A kincses város egykori egyetemistájaként és nagy tisztelőjeként éveken át jártam a város utcáit és merengtem el a Majális utca, a Trefort dűlő vagy az Erzsébet utca gyönyörű épületein, Pákey Lajos és Moll Elemér hagyatékán. Számos barátomat és idelátogató egyetemistát Új - Zélandról, Szingapúrból, Németországból, Magyarországról, New Yorkból, Spanyolországból vagy Franciaországból kalauzoltam Kolozsváron. Mind el voltak ragadtatva a város történeti

sajátosságaitól, multikulturalizmusának ma is élő pezsgésétől és attól a magyarok, szászok majd románok által létrehozott építészeti és szellemi örökségtől, amelyben Ön és politikustársai ma is dolgoznak, kutatnak, szórakoznak és élnek.

Most, az egyre népesebb diaszpóra tagjaként, azt kell olvasnom a romániai sajtóból, hogy annak a városnak a vezetősége, amelyik elvileg mindent megtesz, hogy Kolozsvárból Európa kulturális fővárosa legyen és amely város idén Európa ifjúsági fővárosaként büszkélkedik, nem képes tisztelni és kellő alázattal kezelni városának valódi múltját és jelenét. Ez ugyanis azt feltételezné, hogy igyekszenek megismerni és elismerni Kolozsvár történeti sajátosságait és jelenlegi szellemi összetételét. Ha tetszik, ha nem, ha akarják, ha nem a városban ma is naponta találkoznak és fognak még nagyon sokáig magyarokkal és a magyar szóval, nyelvvel és kultúrával szembesülni. Magyar egyetemisták ezrei tanulnak és élnek ma is az Önök által vezetett város évszázados falain belül, akik közül néhányan talán világhírű kutatókká válnak évek múltán és legméltóbb követei lesznek a kincses város régi hírnevének, hirdetve Klausenburg, Kolozsvár, Cluj nevét a világ legkülönbözőbb tájain. Európai politikusként Önnek és munkatársainak egyetlen nagy feladata és felelőssége van, mégpedig ennek a multikulturális örökségnek és nagyon is jelenlevő, aktuális jelennek a feltétel nélküli tisztelete és odaadó, tudatos építése lenne. A büszke erdélyi „servus” (servio, servire – szolgálni), amelynek jelentőségéről nemrég a város kiemelkedő értelmiségije, Ioan Aurel Pop is külön előadást tartott, Önnek és a városatyáknak naponta meg kellene kongatnia a vészharangot, hogy Kolozsvár elöljárójának lenni egyet jelent a magyar, német és román kultúra együttes és egyenrangú tiszteletével.

Számomra érthetetlen és mélységesen elszomorító, hogyan tudja Ön elfogadni azt a számunkra, magyarokra nézve megalázó és a város kultúrpolitikájával szöges ellentétben lévő jelenséget, amely jelenleg a város határában történik. Hogyan lehetséges az, hogy a többségében magyar turisták által látogatott, több, mint tizenöt százalékban magyarok által lakott és több ezer magyar befektetőt és egyetemistát vonzó erdélyi kulturközpont határában koreai és francia nyelven is üdvözlik az ide látogatót, de az Európai Unió egyik hivatalos nyelvén, magyarul, nem? Szégyenteljes jelenség, a városhoz és Önökhöz is méltatlan. De leginkább az Önöket megválasztó és bizalmat szavazó magyarok ezreinek jelent ez súlyos sértést és szellemi bántalmazást.

Mint a kincses város egykori diákja, nagy csodálója és visszavágyó elszármazottja, bízom abban, hogy Ön és politikustársai azonnal változtatnak ezen a szégyenteljes, a városhoz és magyar lakosaihoz méltatlan helyzeten.

Üdvözlettel,

Szabó Csaba

Régész, vallástörténész

Erfurt, 2015. június 3.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap június 5 -ig számában.