Róma,
az Örök Város. Császárok és pápák, szenátori és nagy nemesi családok városa, a
nyílt téri múzeum, amely évente több millió turistát vonz. Rómát látni és
meghalni, minden út Rómába vezet – szokás sorolni a néha ókori gyökerekkel
rendelkező közmondások sorát, amely az Urbs nagyságát hivatott szépíteni,
hiperbolizálni. A Rómáról szóló legendák és az itt, közel 2700 év alatt
felhalmozott épített örökségről könyvtárnyi szakirodalom és annál is nagyobb
szépirodalom és ponyva gyűlt össze. A város zarándokhely volt már az ókorban
is, ide sereglett a Római Birodalom lakossága, ha a Capitoliumi Jupiter
templomát vagy a császári triumfusokat akarta látni, de Péter és Pál apostolok
önfeláldozását követően, lassan 2000 éve a kereszténység fellegvára,
valláspolitikai központja is. A XV. század óta a reneszánsz, a XVIII. század
óta pedig a barokk művészet fővárosa lett, az ókori műemlékek iránti csodálat
és a modern muzeológia és örökségvédelem is itt születik meg. Piranesi rajzai
és Goethe utazása Rómában a város legendáját csak növelték, amely a
tömegturizmus és tömegzarándoklat megjelenésével a XX. században már nem csak
egy elérhetetlen Mekkává tette Rómát, hanem egy közkedvelt
turista-látványossággá, nyílt téri múzeummá. Róma ezer arcát maga alakítja az
idelátogató hívő zarándok, a múzeum-fogyasztó kultúrturista, a diaszpórává lett
amerikai-olasz közösség, a divatvilágban csillámló elit, a szakkönyvtárakat
látogató kutató és a mediterrán világra vágyó átlagturista is. A többség valóban csak 2-3 napot tud
eltölteni a városban, amelyre egy élet sem elég, így igen nagy kihívás a Rómába
látogató számára, hogyan ossza be idejét és mit nézzen meg a Stendhal-effektus
veszélyével csábító világvárosból. Az alábbiakban tehát egy olyan rövid Róma-túrát
ajánlok, amely révén a 2-3 napra Rómába látogató, művelt, de nem szakbarbár
turista valóban megízlelheti Róma minden szegmensét és valamelyest
megbarátkozhat az örök város ezerféle arcával.
I.
Az
első nap
Rómában
érdemes a szállást egy metró-megálló közelében lefoglalni, mivel a városnak
számos olyan régiója van, ahová csak busszal lehet eljutni, azok pedig jelenleg
egy felmérésben a boliviai tömegközlekedéssel került egy színvonalra: buszokra
itt legalább 20-30 percet kell várni, spontán, órarend nélkül közlekednek,
időpontra leszögezett találkozókat pedig csak metró-megálló mellett érdemes
ígérni. Ez egy alapvetően fontos tényező akkor, amikor a várostúrát tervezzük,
mert még ha a napi 15-18 km-t le is gyalogoljuk (nekem ez volt az átlagos, napi
adagom) kellemetlen meglepetésekben lehet részünk ha csak a buszra számítunk.
Az első napot tehát érdemes a Colosseo metrómegállónál kezdeni és Róma
születésének helyszínével, a Forum Romanummal, a város 2800 éves szakrális
központjával indítani. Azért is érdemes a város történetét kronológiai
sorrendben kezdeni, mert – túl azon, hogy az ókori város szíve ma is, a város
topográfiai központja és jól megközelíthető metróval is – így érthető meg
legkönnyebben, hogyan vált néhány apró falu szövetségéből ez a város a világ
köldökévé, a klasszikus, majd később a keresztény Európa és művészet
központjává.
A
Forum Romanum épületkomplexumát meglátogathatjuk ugyanazon jeggyel, amellyel a
Palatinus császári palotáit és a Colosseum épületét is (12 euró). Érdemes a
Fórummal kezdeni, bár a Colosseumnál csak időpontra kérhető jegy, tehát
meglehet, ez a sorrend felborul. A Kr.e. VIII. században, néhány falu
egyesüléséből és egy vaskori társadalom kezdetleges, proto-urbán vallási
központjából elterjedő, később a környező népeket meghódító latinok legszentebb
tere, a Fórum a királyság korába, az anyafarkas legendájának és Romulus idejébe
vezeti az arra járót. A Lapis Niger, vagyis a Fekete Kő a római koros kutatók
„mekkája” és „Kába köve”, a latin nyelv legrégebbi forrása. A Fekete Kő ott áll
a ma már csak alapjaiban megmaradt Rostra-kő mellett, ahol a Római Köztársaság
korában a pun háborúk győzelmeit ünnepelték a díszes hadvezérek, ahol Cicero
beszédeit mondta és ahol később levágott kezeit – amelyek felbecsülhetetlen
ókori forrásainkat adták és írták – kiszögezte Marcus Antonius. A Fórumra
látogatónak érdemes megnéznie a Curia épületét is, ahol a római szenátus gyűlt
össze – igaz nem akkor, amikor Caesart megölték, erre az eseményre a városnak
egy másik pontján került sor. Sokan ellátogatnak a Fórum azon, furcsán fedett
és kevésbé látványos részére is, ahol Iulius Caesart, minden populista
politikus atyját és az első soha nem volt római császárt halála után imádták és
a legenda szerint, eltemették. A Fórum további látványosságai közzé tartoznak a
Vesta szüzek temploma és átriuma, ahol az örökké égő lángot, a Sybillák
jóskönyveit és megannyi más ősi, 2500 éves tárgyat is őriztek egészen a Kr.u.
V. század végéig. A zsidó közösség számára zarándokhellyé lett Titus
diadalíve, hisz az a Második Templom
lerombolásának egyik ikonikus jelenetét, a Nagy Menóra elhurcolását ábrázolja.
Ez adta a mai Izrael állam címerét is. De nem csak római történelem és zsidó
kultúra iránt érdeklődők számára zarándokhely ez a hely: a Fórum a Kr.u. V. század
után az átalakulás, a vegyes, pogány-keresztény szimbiózis mintaképe volt. A
régi pogány templomokat – így Antoninus Pius és feleségének, Faustina templomát
vagy Romulus templomát – keresztény kápolnává alakítják. Ezeket ma is
látogathatjuk ritka alkalmakkor. Romulus templomának különlegessége, hogy az
ókori Róma két, eredeti bronzajtajának egyikét őrzi. A Fórumból
meglátogathatóak a császári paloták is: minden nyelvben a „palota” fogalma a
Palatinus dombon álló császári palotákból ered. A „paloták anyja” azonban 2700
éve még igencsak más képet festett: kunyhók és viskók voltak itt, később itt
állt
Romulus „háza” (egy pszeudo-emlékmű) és itt alakulnak ki a nagy szenátori
villák. Emiatt dönt úgy Augustus, az első valódi császár (vagyis első számú
szenátor, princeps), hogy házát kibővíti és ezt követte összes utóda is, akik
végül egy egész domboldalt beépítettek a hatalmas palotákkal. Az itt
kialakított múzeum ezek történetét meséli el, kertjében pedig láthatjuk, hogyan
alakult át ez a városrész is a középkorban és reneszánsz korban.
A
Fórum és Palatinus után (2 óra), a Colosseum kerül sorra: az eredetileg
Amphiteatrum Flavium néven ismert, a Római Birodalom legnagyobb
amfiteátrumaként épült hatalmas épületbe fél órás sorbaállás után lehet
bejutni. A fénykorában 60-80.000 embert befogadó, szobrokkal, márványlapokkal
díszített épület nevét a mellette álló, Nero, később Sol vagy Apollo óriási
szobráról kapta (Colossus). Ennek ma már csak a talapzata van meg. Eltűnt
mellőle Mussolini „jóvoltából” a Meta Sudans nevű emlékmű is, amelyről még
szép, XIX. századi festmények maradtak fent. A Colosseum az egyik legzsúfoltabb
látványossága Rómának, nyomasztóan sok turistával, akik csak manapság értik meg
néhány száz eurós büntetés után, hogy a római emlékeket nem firkáljuk össze! A
hely nemcsak az ókori gladiátorjátékok legfontosabb helyszíne, de egyben
keresztény mártírium-hely is, ahol a nagypénteki misét tartja Róma püspöke,
azaz a mindenkori pápa. A Colosseum mellett mindenképp érdemes megpihenni
Constantinus császár diadalíve mellett, amely köztudottan úgy
épült fel, hogy a
rajta lévő szobrokat – dákok ábrázolását például – és Hadrianust ábrázoló
domborműveket Traianus császár fórumáról hordták össze, emlékezve az egykori
„dicső” korszakra. Ezt követően érdemes végigsétálni a Via dei Fori
Imperiali-n, Mussolini szörnyűséges sugárútján, amellyel kettészelte a császári
fórumokat, tönkretéve számtalan római emlékművet. Most itt épül(ne) a harmadik
metróvonal is, ám a római emlékek miatt ez gyakorlatilag egy sziszüphoszi munka.
Itt megcsodálhatjuk Augustus fórumát, Nerva fórumának nyomait és végül a román
történetirás számára szinte szakrális hellyé lett Traianus fórumát, melynek
része az in situ álló, tökéletes állapotban megmaradt Traianus oszlopa. Az
egykor a görög és latin könyvtárak között álló, szinesre festett és
gyakorlatilag egy képeskönyvként szolgáló oszlop a dák-római háborúkat
ábrázolja. A császár maga is az oszlop talapzatában kialakitott mauzóleumban
nyugodott, sajnos sírját kifosztották. Egykori szobrát ledöntötték, helyére az
„új Róma”, a keresztény világbirodalom alapítójának, Péternek a szobra került. Kontinuitás
a legjavából, mi más: az egykori római pontifex maximus (főpap), azaz a császár
helyét Rómában mindenhol az új pontifex maximus, Róma püspöke, a világ pápája
váltja fel ikonográfiában, szobrászatban és építészetben is. Ahogy egykor
néhány római család (Scipio, gens Iulia, gens Claudia), a reneszánsz korban
nagy nemesi családok adják Róma vezetőit és a pápákat, újrarajzolva az Örök
Város római emlékeit (Borghese, Barberini, Colonna, Farnese, Doria-Pamphili, Frangepán).
Szerencsére,
az ókori Róma egykori dicsőségét ezerszer újraalkotó, újra-kisajátító
történelmi korszakok közül a legszerencsésebb a reneszánsz kor volt, melynek
remekműve és a kortárs múzeológia kezdete az egykori Jupiter nagytemplom
romjain létrehozott Capitolini Múzeumokban indul. Ide kerülnek a még a
középkorban talált, egy ideig a Lateráni Bazilikában őrzött felfoghatatlan
szépségű kincsek: az Anyafarkas etruszk szobra, Marcus Aurelius lovasszobra,
Constantinus császár bronz és márvány feje. A múzeumot is érdemes megnézni még
az első nap egy kiadós ebéd és egy egy eurós, mesefinom espresso után, igaz
erre 3-4 órát kell szánni. A nap ezzel (Forum Romanum, Palatinus, Colosseum,
Musei Capitolini) gyakorlatilag véget is ért, a hátralévőkben érdemes sétálni a
Velence térről a Rotonda térig, ahol az ókori Róma legcsodálatosabb épülete, a
Pantheon található. Az épület 19 óra után zár, tehát ideális legalább fél
órával zárás előtt már ott lenni. Az Agrippa bronz feliratát eredetiben
megőrző, a legnagyobb bronz római ajtóval rendelkező épület kupolája a világ
legnagyobb cementium (római beton) kupolája, „minden kupola anyja”, a római
építészet és mérnöki innováció etalonja. Ez inspirálta a firenzei dóm és a
római Szent Péter bazilika kupoláját is, de számos másolata volt már az ókorban
is. Míg az ókorban „minden istenek temploma volt”, ma az olasz nemzeti
identitás „panteonja”, benne a XIX. század végén létrejött Olasz Királyság
atyjának, II. Viktor Emánuelnek sírjával.
A
Pantheon után érdemes megkeresni a Frigidarium vagy Della Palma fagyizókat,
majd azt követően a Navona téren megcsodálni az esti forgatagot és Bernini
csodálatos, és nem kevésbé ironikus az egyháznak „beintő” szobrát. Vacsorázni igencsak
ajánlott mellékutcákban, kevésbé főtéri helyeken, például a Navona Notte
vendéglőben. Ezt követően – ha még van erő a lábakban – sétálni lehet a Tiberis
partján, megcsodálni az Angyalvár kivilágitott épületét, felkeresni Giordano
Bruno szobrát a Campo del Fiori-n vagy jobb híján fél órát szánni arra, hogy a
legjobb buszt megtaláljuk ami hazavisz minket az első nap után.
Sétáink
közben érdemes az olasz üzletek, narancs és kávéillatú kávézók, gyönyörű belső
udvarok és szökőkutak szépségén elmerengeni, hisz ez adja meg valójában a
„helyi”, az igazi Róma arcát és hangulatát.
folyt. köv.
Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2019. szeptember 4-i számában.
