Istoria Romei antice în istoriografia românească

Mary Beard, marele istoric al antichităţii şi profesor la Cambridge, a publicat in 2015 cartea SPQR – O istorie a Romei Antice, carte ce a fost tradusă şi publicată în limba română la Editura Trei în 2017.

Cartea a devenit un bestseller și în România, fiind una dintre puținele lucrări non-fiction despre antichitate care a devenit un succes imens. Acest fapt se datorează și faimei autoarei, care a devenit celebritate și intelectual public, ,,tezaur național” al Angliei datorită emisiuniilor de televiziune și de popularizare științifică pe care le-a realiat. Mary Beard – un etalon contemporan al fenomenului de

public intellectual – fiind totodată și un scriitor original, astfel istoria Romei antice a lui Beard oferă o viziune radical diferită despre Roma și rolul antichității în societatea contemporană. Traducerea cărții a fost deci, o alegere foarte bună și mult așteptată, fiindcă întroduce pentru prima dată și în literatura românească un nou val istoriografic, o viziune radicală în interpretarea antichității reprezentată azi de niște autori cum sunt Mary Beard, Greg Woolf, Clifford Ando sau Andrew Wallace-Hadrill. Alături de cartea lui Mary Beard biblioteciile universitare, orășene și private sunt pline de alte lucrări mai puțin sau la fel de importante despre Roma antică, istoriografia și literatura românească producând nenumărate variante și traduceri despre această temă, care a reprezentat nu numai un interes istoric, dar și național, uneori politic pentru români.

În ultima perioadă au fost publicate foarte multe titluri noi despre istoria și civilizația Romei antice. Majoritatea acestor lucrări sunt cărți de specialitate, comunicând exclusiv cu un public academic, însă găsim și cărți importante scrise pentru publicul larg, milioane de oameni care vor să știe ceva despre

istoria orașului care a ajuns să fie un imperiu și în care probabil, o mare parte din români au fost deja ca turiști, şi nu numai.  Dintre cărție recent apărute merită de menționat lucrarea lui Alberto Angela (O zi în Roma antică: secrete și curiozități, Corint, București, 2016) și ediția nouă a legendarului Edward Gibbon, Istoria prăbușirii și a declinului Imperului Roman (București, Humanitas, 2018). La fel de important este traducerea cărții lui M. Cary și H. Scullard, Istoria Romei pănă la domnia lui Constantin (Editura All, București, 2008). Printre autorii români, numele regretatului profesor și filolog din București, Eugen Cizek reprezintă intelectualul public, care a contrbuit cel mai mult la popularizarea Romei antice încă din anii 80. Istoria Romei (I. ediție din 2002, ediția revizuită din 2010) a lui Cizek reprezintă probabil cea mai importantă sinteză scrisă de un român în această temă.  Cărțile lui Adrian Husar (Curs de istoria Romei, Tărgu Mureș, 1997) sau Ligia Bârzu și coautorii săi (Istoria Romei antice, București, 2004) erau mai degrabă cursuri universitare fără un ecou și un impact relevant în literatura non-fiction din România.

În perioada postcomunistă, înainte de sinteza lui Cizek din 2002, literatura românească s-a concentrat

mai mult pe traducerea unor lucrări și autori francezi. Așa apărut traducerea lui Pierre Grimal, Viața în Roma antică (Corint, București, 2000), Rosa Agizza, Mituri și legende ale Romei Antice (București, Lider, 2006) sau cartea foarte populară a lui Jean Noel Robert, Roma antică (Editura All, București, 2002). O carte foarte populară și des folosită și azi încă în educația universitară este volumul editat de Andrea Giardina, Omul roman (București, Polirom, 2001). Republicarea operei monumentale a lui Theodor Mommsen (Istoria Romană I-IV, editura Polirom, 2008) reprezenta un moment important în literatura de specialitate.

Perioada între 1965 și 1990 a produs la fel, traducerea mai multor lucrări importante despre istoria Romei antice. Printre nenumărate lucrări importante, menționăm aici M. Bordet, Istoria Romei antice (București, 1970), R. Etienne, Viața cotidiană în Pompeii (București, 1970), J. Carcopino, Viața cotidiană în Roma la apogeul Imperiului (București, 1979), P. Grimal, Civilizația romană I-II. (București, 1973), N. Hannestad, Monumente publice ale artei romane, București, 1989 și prima ediție a Istoriei Romane a lui Mommsen tradusă de Joachim Nicolaus în 1987 și 1988. Cărțile lui Horia C. Matei și N. Lascu reprezintă interpretări locale ale istoriografiei românești produse în anii 60 și 80. Istoriografia din anii 1950 al stalinismului este reprezentată de opera dogmatică a lui N. Maskin, Istoria Romei antice (București, 1951) scrisă original în limba rusă și distribuită și tradusă apoi în majoritatea țărilor sovietice.

Înainte de aceste traduceri și lucrări originale ale unor istorici români din secolul XX, literatura și istoriografia românească a cunoscut istoria romană mai ales din surse literare, primare sau din lurări canonice germane sau franceze. Totuși, cartea lui Alexandra Ciocârlie (În dialog cu anticii, Cartea Românească, București, 2016) arată că elita intelectuală din secolul XIX. cunoștea bine literatura strâină și sursele literare latine, chiar și dacă acestea nu erau încă traduse în limba română.

Mirajul Romei, tradițiile istorice românești, mitul latinității și prezența Romei în Dacia au contribuit la popularitatea temei deja în secolul XVIII și acest interes față de Roma antică s-a păstrat pănă azi, așa cum arată și popularitatea cărții lui Mary Beard.

Az ókori Róma egy újabb története

Az ókori Rómáról Quintus Fabius Pictor óta több ezer összefoglaló munka keletkezett. Valami miatt az írni tudó vagy akaró embereket több mint két évezrede furdalja a kíváncsiság, hogy megfejtsék: hogyan válhatott egy átlagos, mocsaras területen létrejött faluból vagy falu-csoportosulásból Európa kulturális alapjait meghatározó birodalom? A kérdésre és a faluból lett birodalom metamorfózisainak elemzésére több száz történész vállalkozott már az ókor óta, legutóbb Mary Beard, a brit ókortudomány nagyasszonya és karizmatikus feministája vállalkozott erre SPQR című bestseller kötetében, amely trendsetternek is nevezhető a maga műfajában.

Mary Beard neve jól ismert úgy az ókortudományban és az ókori Róma kutatásában jártas

Mary Beard

szakembereknek, mint a művelt nagyközönségnek. A sajátos stílusáról, szenvedélyes műsorairól, tudóstól szinte meghökkentőnek számító, közvetlen blogjáról és aktív politikai és közéleti szerepéről ismert Cambridge-i professzor a BBC számos dokumentumfilm-sorozatában szerepelt már (Caligula, Meet the Romans, The Ultimate Rome, Pompeii – life and death in a Roman Town). Neve azonban nemcsak az ókor iránt érdeklődő nagyközönség számára ismert, hanem a kortárs női mozgalmak hívei előtt is, akik egyféle prófétájukat, élharcosukat tisztelik a bohém ókortudósban. Egyike azon kevés ókortörténészeknek, aki vitathatatlan tudományos eredményei és paradigmatikus szakmai munkája mellett, bátran kiáll a közéletbe, hogy filmjeiben és könyveiben elmondja véleményét, saját világnézetét nőkről, férfiakról, hatalomról és Rómáról – valamint ezek üzenetéről a XXI. században.

2015-ben közölt új, monumentális kötete – ahogy az előszóban fogalmaz – negyven év munkájaként

született meg és összefoglalja a művelt nagyközönségnek azt, amit ő látott, értett az ókori Rómából illetve Róma mai emberhez szóló üzenetéről. A kötetet nemrég, román nyelvre is lefordították (Beard, M., SPQR. O istorie a Romei antice, Editura Trei, 2017) és már készül a magyar nyelvű fordítás is Magyarország egyik legnevesebb kiadójánál. A több, mint négyszáz oldalas, rengeteg fotóval díszített kötet címe is meglepő, már-már furcsa: SPQR. Alighanem a legismertebb és talán legrégebbi akroníma, hisz Róma városának „társadalmi szerződését”, politikai berendezkedését örökíti meg közel 2100 éve. A Senatus Populusque Romanus (a Szenátus és a Római Nép) fogalma a Köztársaság korának végén, Cicero idején jelenik meg és terjed el, lesz egyféle szimbóluma annak a társadalmi berendezkedésnek – társadalmi piramisnak, ahogy Alföldy Géza elképzelte – amely a vezető elit (a szenátus) és a többiek viszonyát jelzik. Róma, mint szimbólum, mint  hatalom ekkor a szenátus kezében van még, akik így, vagy úgy, de együttműködnek a néppel. Mary Beard jól ráérzett az ókori Róma lényegére, amikor ezt a sajátos mozaikszót választotta könyvének címéül: a legismertebb római akronima szinte minden ókori épületének ott van, ezt látjuk Saturnus monumentális templomán a Forum Romanum egyik legmagasabb pontján és ez mai napig Róma városának jelszava, amely minden csatornafedelen és villanyoszlopon ott díszeleg. Nincs is ennél jobb szimbólum az ókori Róma örökségének továbbélésére, folytonos átalakulására és aktualitására. Az ókori Róma velünk él, mindennapjaink része – mondja Beard. És az ókori Róma nagyon fontos – kezdi, jó íróként egy hatásos mondattal kötetét.

Miért  fontos Beard új kötete az ókori Rómáról? Egy olyan korban, ahol szinte évente kiadnak egy-egy új „Róma történetet”, elég nehéz nagyot, vagy akár paradigmatikusat alkotni. Mary Beard szakmai tudása azonban garancia arra, hogy ez a kötet se legyen csak „egy” a sok Róma történet közül, bár azt a szerző is hangsúlyozza, hogy nincs az a történész, aki mindent látna, értene és objektívan tudná tolmácsolni egy 2000 évvel ezelőtti társadalom sajátosságait. A téma eleve

szubjektív jellegétől függetlenül, Mary Beard kötete azért fontos, mert Róma történetének jól ismert forrásait és eseményeit úgy elemzi, hogy állandóan arra reflektál: hogyan látták a rómaiak saját magukat? hogyan értelmezték ők „Róma történetét” és felemelkedését  valamint mi a mai üzenete ennek a civilizációnak? Beard zsenialitását furfangos, játékos nyelvezete, meghökkentő elméletei, sajátos nézetei adják, a szakmában jártas olvasó azonban észreveheti, hogy a könnyed és a művelt nagyközönségnek irt kötet mögött mekkora tudás rejtőzik. Beard esettanulmányai és az általa megidézett ókori emberek és azok tárgyai nem az átlagos Róma történetek példái, hanem egy olyan történész szakmai tudásának kivetülése, akinek bejárása van a British Museum raktárába, Pompeii kevésbé ismert régészeti ásatásaiba valamint Róma legvédettebb kincsei közé is. A kötet aktualitását és erősségét mi sem mutatja jobban, mint az első fejezet, amely Cicero legendás Catilina-féle összeesküvését és beszédeit elemzi. A politikai szállóigévé, örök manifesztummá lett Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra (meddig élsz vissza türelmünkkel, Catilina?) gyönyörű szólamát Beard a kortárs brit és magyar politika szemszögéből mutatja be, rávilágítva – Pomogáts Béla 2015-ös híres, Népvszavában közölt cikkéhez hasonlóan – a politikai elit visszaéléseinek és metamorfózisainak veszélyére és a civil társadalom fékező erejének szerepére. Beard persze, a maga politikai hitvallásánál fogva kissé elfogultan, talán idealizáltan látja doktori disszertációjának hősét, Cicerót, akinek Catilina elleni beszédét a politikai diktatúrák és visszaélések egyik szimbólumaként ábrázolja. Megjegyzendő persze, hogy Cicero játszmája Kr.e.63-ban rég nem a köznép, az átlag római ember sorsáról szólt, hanem a szenátuson belüli hatalmi erők tisztázásáról. Látunk erre példákat ma is, amikor miniszterelnökök jönnek, mennek egy-egy politikai csoportosulás belső harcának eredményeként. Cicero mondatai azonban valóban, Róma, mint kulturális jelenség és szubsztrátum örökségének tekinthető. A tény, hogy még ma, a XXI. század második évtizedében is latin nyelvű szállóigéket közölve jelennek meg az illiberális (konzervativ, irányított, pszeudo-, részleges, hibrid) demokráciákat bíráló plakátok és újságcikkek, jól jelzi, hogy az ókori Róma fontos. Fontos, ma 2018-ban is.

Mary Beard könyvéből nemcsak az alapvető forrásokat tudjuk meg Rómáról, de egy friss, radikálisan más szemszögből fogjuk látni az antik Róma mai, kortárs értelmét és üzenetét. Beard kötetének magyar nyelvű fordítása ha minden igaz, már készül. Megjelenése azért lesz nagyon fontos, mert a magyar könyvpiacon eleve kevés munka jelenik meg az angolszász történetírás sajátságos, a mifelénk még mindig divatos pozitivizmustól eltérő munkáiból. Beard Rómájának története elsősorban a

művelt nagyközönségnek és az egyetemi hallgatóknak szól, de mint historiográfiai csemege, a szakembereknek is. A jelenleg magyarul olvasható Róma történetekhez képest (Matyszak, Antik Róma napi öt denariusból, Kertész I., Regélő Róma, Salles, Hétköznapi élet a római császárok korában, Frideczky J., Roma aeterna, Officina Nova, Róma és a római világ története, Hahn-Ferenczy, Az ókori Róma története, Havas-Hegyi-Szabó, Római történelem, Ürögdi Gy, Róma, Morvillez, E. Az ókori Róma, J.N.Robert, Az ókori Róma), Mary Beard kötete egy valódi szakmai és szellemi felfrissülés. Ehhez hasonló kötet a 2012-ben megjelent, de egyelőre sem magyar, sem román nyelven nem kapható Greg Woolf, Rome. An Empire’s Story (Róma. Egy birodalom története) című paradigmatikus kötete. Csak remélni tudjuk, hogy a magyar könyvpiac, a művelt nagyközönség és a szakma egyaránt nyitott lesz a nyugati szakirodalom és tudományos-ismeretterjesztés legjobb példáinak befogadására.