A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tudománytörténet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tudománytörténet. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 17., szerda

Az ókori Róma egy újabb története

Az ókori Rómáról Quintus Fabius Pictor óta több ezer összefoglaló munka keletkezett. Valami miatt az írni tudó vagy akaró embereket több mint két évezrede furdalja a kíváncsiság, hogy megfejtsék: hogyan válhatott egy átlagos, mocsaras területen létrejött faluból vagy falu-csoportosulásból Európa kulturális alapjait meghatározó birodalom? A kérdésre és a faluból lett birodalom metamorfózisainak elemzésére több száz történész vállalkozott már az ókor óta, legutóbb Mary Beard, a brit ókortudomány nagyasszonya és karizmatikus feministája vállalkozott erre SPQR című bestseller kötetében, amely trendsetternek is nevezhető a maga műfajában.
Mary Beard neve jól ismert úgy az ókortudományban és az ókori Róma kutatásában jártas
Mary Beard
szakembereknek, mint a művelt nagyközönségnek. A sajátos stílusáról, szenvedélyes műsorairól, tudóstól szinte meghökkentőnek számító, közvetlen blogjáról és aktív politikai és közéleti szerepéről ismert Cambridge-i professzor a BBC számos dokumentumfilm-sorozatában szerepelt már (Caligula, Meet the Romans, The Ultimate Rome, Pompeii – life and death in a Roman Town). Neve azonban nemcsak az ókor iránt érdeklődő nagyközönség számára ismert, hanem a kortárs női mozgalmak hívei előtt is, akik egyféle prófétájukat, élharcosukat tisztelik a bohém ókortudósban. Egyike azon kevés ókortörténészeknek, aki vitathatatlan tudományos eredményei és paradigmatikus szakmai munkája mellett, bátran kiáll a közéletbe, hogy filmjeiben és könyveiben elmondja véleményét, saját világnézetét nőkről, férfiakról, hatalomról és Rómáról – valamint ezek üzenetéről a XXI. században.
2015-ben közölt új, monumentális kötete – ahogy az előszóban fogalmaz – negyven év munkájaként
született meg és összefoglalja a művelt nagyközönségnek azt, amit ő látott, értett az ókori Rómából illetve Róma mai emberhez szóló üzenetéről. A kötetet nemrég, román nyelvre is lefordították (Beard, M., SPQR. O istorie a Romei antice, Editura Trei, 2017) és már készül a magyar nyelvű fordítás is Magyarország egyik legnevesebb kiadójánál. A több, mint négyszáz oldalas, rengeteg fotóval díszített kötet címe is meglepő, már-már furcsa: SPQR. Alighanem a legismertebb és talán legrégebbi akroníma, hisz Róma városának „társadalmi szerződését”, politikai berendezkedését örökíti meg közel 2100 éve. A Senatus Populusque Romanus (a Szenátus és a Római Nép) fogalma a Köztársaság korának végén, Cicero idején jelenik meg és terjed el, lesz egyféle szimbóluma annak a társadalmi berendezkedésnek – társadalmi piramisnak, ahogy Alföldy Géza elképzelte – amely a vezető elit (a szenátus) és a többiek viszonyát jelzik. Róma, mint szimbólum, mint  hatalom ekkor a szenátus kezében van még, akik így, vagy úgy, de együttműködnek a néppel. Mary Beard jól ráérzett az ókori Róma lényegére, amikor ezt a sajátos mozaikszót választotta könyvének címéül: a legismertebb római akronima szinte minden ókori épületének ott van, ezt látjuk Saturnus monumentális templomán a Forum Romanum egyik legmagasabb pontján és ez mai napig Róma városának jelszava, amely minden csatornafedelen és villanyoszlopon ott díszeleg. Nincs is ennél jobb szimbólum az ókori Róma örökségének továbbélésére, folytonos átalakulására és aktualitására. Az ókori Róma velünk él, mindennapjaink része – mondja Beard. És az ókori Róma nagyon fontos – kezdi, jó íróként egy hatásos mondattal kötetét.
Miért  fontos Beard új kötete az ókori Rómáról? Egy olyan korban, ahol szinte évente kiadnak egy-egy új „Róma történetet”, elég nehéz nagyot, vagy akár paradigmatikusat alkotni. Mary Beard szakmai tudása azonban garancia arra, hogy ez a kötet se legyen csak „egy” a sok Róma történet közül, bár azt a szerző is hangsúlyozza, hogy nincs az a történész, aki mindent látna, értene és objektívan tudná tolmácsolni egy 2000 évvel ezelőtti társadalom sajátosságait. A téma eleve
szubjektív jellegétől függetlenül, Mary Beard kötete azért fontos, mert Róma történetének jól ismert forrásait és eseményeit úgy elemzi, hogy állandóan arra reflektál: hogyan látták a rómaiak saját magukat? hogyan értelmezték ők „Róma történetét” és felemelkedését  valamint mi a mai üzenete ennek a civilizációnak? Beard zsenialitását furfangos, játékos nyelvezete, meghökkentő elméletei, sajátos nézetei adják, a szakmában jártas olvasó azonban észreveheti, hogy a könnyed és a művelt nagyközönségnek irt kötet mögött mekkora tudás rejtőzik. Beard esettanulmányai és az általa megidézett ókori emberek és azok tárgyai nem az átlagos Róma történetek példái, hanem egy olyan történész szakmai tudásának kivetülése, akinek bejárása van a British Museum raktárába, Pompeii kevésbé ismert régészeti ásatásaiba valamint Róma legvédettebb kincsei közé is. A kötet aktualitását és erősségét mi sem mutatja jobban, mint az első fejezet, amely Cicero legendás Catilina-féle összeesküvését és beszédeit elemzi. A politikai szállóigévé, örök manifesztummá lett Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra (meddig élsz vissza türelmünkkel, Catilina?) gyönyörű szólamát Beard a kortárs brit és magyar politika szemszögéből mutatja be, rávilágítva – Pomogáts Béla 2015-ös híres, Népvszavában közölt cikkéhez hasonlóan – a politikai elit visszaéléseinek és metamorfózisainak veszélyére és a civil társadalom fékező erejének szerepére. Beard persze, a maga politikai hitvallásánál fogva kissé elfogultan, talán idealizáltan látja doktori disszertációjának hősét, Cicerót, akinek Catilina elleni beszédét a politikai diktatúrák és visszaélések egyik szimbólumaként ábrázolja. Megjegyzendő persze, hogy Cicero játszmája Kr.e.63-ban rég nem a köznép, az átlag római ember sorsáról szólt, hanem a szenátuson belüli hatalmi erők tisztázásáról. Látunk erre példákat ma is, amikor miniszterelnökök jönnek, mennek egy-egy politikai csoportosulás belső harcának eredményeként. Cicero mondatai azonban valóban, Róma, mint kulturális jelenség és szubsztrátum örökségének tekinthető. A tény, hogy még ma, a XXI. század második évtizedében is latin nyelvű szállóigéket közölve jelennek meg az illiberális (konzervativ, irányított, pszeudo-, részleges, hibrid) demokráciákat bíráló plakátok és újságcikkek, jól jelzi, hogy az ókori Róma fontos. Fontos, ma 2018-ban is.
Mary Beard könyvéből nemcsak az alapvető forrásokat tudjuk meg Rómáról, de egy friss, radikálisan más szemszögből fogjuk látni az antik Róma mai, kortárs értelmét és üzenetét. Beard kötetének magyar nyelvű fordítása ha minden igaz, már készül. Megjelenése azért lesz nagyon fontos, mert a magyar könyvpiacon eleve kevés munka jelenik meg az angolszász történetírás sajátságos, a mifelénk még mindig divatos pozitivizmustól eltérő munkáiból. Beard Rómájának története elsősorban a
művelt nagyközönségnek és az egyetemi hallgatóknak szól, de mint historiográfiai csemege, a szakembereknek is. A jelenleg magyarul olvasható Róma történetekhez képest (Matyszak, Antik Róma napi öt denariusból, Kertész I., Regélő Róma, Salles, Hétköznapi élet a római császárok korában, Frideczky J., Roma aeterna, Officina Nova, Róma és a római világ története, Hahn-Ferenczy, Az ókori Róma története, Havas-Hegyi-Szabó, Római történelem, Ürögdi Gy, Róma, Morvillez, E. Az ókori Róma, J.N.Robert, Az ókori Róma), Mary Beard kötete egy valódi szakmai és szellemi felfrissülés. Ehhez hasonló kötet a 2012-ben megjelent, de egyelőre sem magyar, sem román nyelven nem kapható Greg Woolf, Rome. An Empire’s Story (Róma. Egy birodalom története) című paradigmatikus kötete. Csak remélni tudjuk, hogy a magyar könyvpiac, a művelt nagyközönség és a szakma egyaránt nyitott lesz a nyugati szakirodalom és tudományos-ismeretterjesztés legjobb példáinak befogadására.



2015. november 11., szerda

Bodor András, az elfeledett ókortudós


András Bodor (1915-1999), one of the few historians of ancient history from Transylvania, who was well known in foreign academic circles too, was born 100 years ago. His rich intellectual heritage (more than 400 articles, translations, books and manuals) are still waiting for a detailed analysis and proper presentation. 

Magyarszovát
Erdélynek kevés olyan történésze akadt, aki Oxfordban tanulhatott az 1930-as években. Ugyancsak kevés olyan szülötte volt a Kárpátoknak, aki több, mint egy tucat ókori és modernkori szerzőt fordított magyarra. Mégis, az idén száz éve, 1915. augusztus 5 – én született Bodor András ókortörténész nevéről idén méltatlanul elfeledkezett a kollektív emlékezet. Ezt az űrt igyekszik pótolni ez a rövid megemlékezés.

Bodor András még az Osztrák-Magyar Monarchiában, 1915. augusztus 5 –én született Bodor Márton és Székely Sára gyermekeként. Az ifjú Bodor számos forrásból lelt értelmiségi támaszra, de a legerősebb hatást a neves kolozsvári János Zsigmond Unitárius Gimnázium gyakorolta szakmai fejlődésére. Kiváló tanárai révén, a történelem és a klasszika-filológia ragadta el, ám a vallásos intézmény és családi háttér a teológia iránti érdeklődését is megalapozta. Ilyen hatások eredményeként válik egyszerre két intézmény, az Unitárius Teológia és az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójává 1933 és 1937 között. Ezt követően
két éven át, 1939 –ig lehetőséget kapott egy angliai ösztöndíjjal Oxfordban, a „Manchester Collegeben” tanulnia. A neves angol intézményben szerzett szakmai és főleg, nyelvi tudását és kapcsolatait nemcsak későbbiekben tudta kamatoztatni, de egy részletes naplóban is leírta. Emlékezéseit és számos, máig közöletlen munkáját, leveleit– melyet éveken át irt, majd őrzött – ma a család és az Unitárius Kollégium Levéltára őrzi.
Szabó T. Attila
A harmincas évek pezsgő értelmiségi elitjéből olyan neves személyiségek oktatták és nevelték tudóssá, mint Kelemen Lajos vagy Szabó T. Attila, aki 1940-től már a kolozsvári egyetem oktatójaként ismerte meg Bodort. A fiatal kutatót a klasszika-filológia és az ókori görög világ története ragadta el, bár ezt a tudását csak jóval később tudta kamatoztatni. Doktori disszertációja is középkori témában íródott, Gellért csanádi püspök Deliberatio  cimű munkájáról szólt. Ebben elsőként mutatta ki, hogy a szentéletű püspök latin nyelvű teológiai művében Szent Isidorus Etymologiae című munkájából inspirálódott. Doktorijának rövid, ötven oldalas változatát már 1943 –ban a Századokban közölte.
Unitárius
Gimnázium
 1941 és 1945 között, a legzivatarosabb időszakban, tanárát és egyik példaképét, az ugyancsak klasszika-filológus és rendkívül művelt Gálffy Zsigmondot váltja az Unitárius Gimnázium tanári gárdájában, majd 1945 és 1948 között annak igazgatói székében is. 1947-től már a Bolyai Egyetemen tanít angol nyelvet, majd 1948-tól ókortörténetet. Ezekben az években ismerkedik meg Szabó György irodalomtörténésszel is, aki nemcsak jóbarátja, de hosszú éveken át szerző és műfordító-társa is lesz. Ebben, az utókor által sokat bírált és sötét korszakban a tanszék dékánja is volt. 1969 –től válik az ókortudomány professzorává az akkor már Babeș-Bolyai Tudományegyetemként ismert intézményben.
Tudományos munkássága közel 400 tanulmányból, ismeretterjesztő cikkből, esszéből, műforditásból, tankönyvből és kulturális írásból áll. Bibliográfiáját ő maga is figyelemmel vezette, de igen részletesen megmaradt az Erdélyi Régészeti Múzeum adattárában is. Ókortörténészi munkásságának hatását és jelentőségét az erdélyi és általában véve, romániai ókortudomány területén máig nem térképezték fel, remélhetőleg ezt a mulasztást hamarosan letudhatjuk. Tanulmányait nemcsak román és magyar, de angol, német és francia nyelven is közölte. Tudományos kapcsolatai
Bodor András (balról első), D. Protase, R. Étienne és
H. Daicoviciu társaságában
olyan személyiségekkel kötötték össze, mint a legendás angol régész és ókortörténész, Eric Birley vagy a nemrég elhunyt francia középkorász, Jacques Le Goff. Ennek is köszönhető, hogy egyike volt azon kevés romániai ókortörténésznek, akiket felkértek az Aufstieg und Niedergang der Römischen Welt cimű többkötetes, monumentális munka megírására. Bodor a daciai ún. görög-római vallás emlékanyagát mutatta be. Ez a tanulmánya – amely alighanem a legtöbbet idézett külföldön is – máig pótolhatatlan munka a romániai ókorkutatásban. Kolozsvári berkekben jól ismert a Napoca név felvételekor irt tanulmánya vagy az erdélyi ókorkutatás történetét összefoglaló munkája.
Tanári munkásságáról már életében legendák keringtek. Sajátos hangulata, néha zárkózott természete, de mindig elegáns, karizmatikus és jellegzetes előadásmódja sokakat meghatározott. 1990 után egyike volt a magyar nyelvű felsőoktatás úttörőinek, a Bolyai Társaság egyik oszlopos tagjaként pedig sokat tett a megújhodó erdélyi tudományosságért. Élete utolsó évében is tanított latint, igaz, akkor már húsz éve nyugdíjazott tanárként. Több száz diákja és hallgatója közül sokan ma már a BBTE oktatói.
Műfordítóként, olyan műveket ültetett át magyarra, mint Rotterdami Erasmus „A balgaság dicsérete”, Aiszóposz meséi, Francis Bacon – Az új Atlantisz vagy M. Gandhi, Hind Szvarádzs cimű, 2010-ben posthumus kiadott munkáját.  Műforditásainak nagy részét a Téka sorozat adta ki, számos munkáját Szabó György és tanára, Gálffy Zsigmond segítette.
Bodor sirja a Házsongárdi temetőben
Bodor András 1999 október 4 –én hunyt el, alig egy évvel vegyész fia, Bodor A. András halálát követően. Temetésén Csucsuja István hangsúlyozta, hogy a kolozsvári egyetem „Nestora, korunk legnagyobb tudású tanára” távozott. Bodor munkássága mindezen túlmutat azonban. Egy olyan korban tudott Erdély talán első és máig leghíresebb magyar ókortörténésze lenni, amikor a Pósta Béla iskola már rég megvetette a klasszika-régészet biztos pillérét Kolozsváron. Kortársai, László Gyula és Ferenczi István ezt a hagyományt vitték tovább. Bodor viszont, az Alföldi András és Kerényi Károly által Magyarországon meghonosított egyetemes és interdiszciplináris ókortudomány irányvonalának egyetlen, talán túlságosan is magányos, magának való titánja volt. Egy olyan korban oktatott magyar és román diákokat, majd karolta fel a magyar régészet és ókoroktatást, amikor meg kellett küzdenie többszörös kisebbségiként számos politikai és kulturális ideológiával. Annak megítélése, hogy ki, hogyan állta a sarat ezekben az években, nem a mi generációnk feladata.
2009-ben, Bodor halálának tízedik évfordulója alkalmából e sorok szerzője egy emlékkötetet próbált létrehozni Erdély legnagyobb ókortudósának emlékére. A kötet előkészületét a BBTE számos tanára, így Vekov Károly, Bajusz István is lelkesen támogatták. Ez alkalommal került sor az Unitárius Gimnázium által őrzött Bodor hagyaték feldolgozására és Bodor István, a történész fiával készült interjúra is. Sajnos, néhány nagynevű, gátló erő – mely azóta elcsitult – nem tette lehetővé az emlékkötet létrejöttét.
Bodor András munkássága megérdemelne egy emlékkonferenciát vagy egy doktori dolgozatot. Ahogy Imreh István, Constantin Daicoviciu vagy Cserni Béla munkássága is feldolgozásra került, úgy a száz éve született Bodor András szellemi hagyatéka is égető feladatként kiállt és vár a következő generációk szorgalmasabb és a kolozsvári egyetemi intézmény iránt elkötelezett tagjaira.


 Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2015. november 14-i számában.