Napoca, az ókori Kolozsvár III. Hadrianus városa

Legutóbbi írásunkban Kolozsvár római történetének legkorábbi, Traianus korabeli (Kr.u. 106-117) időszakával foglalkoztunk, amikor a mai félmilliós város környékén feltehetőleg még őshonos dákok, vagy dák törzsek, népcsoportok éltek, egy Napouka (latinosan Napoca) nevű falusias településen, melyet sajnos egyelőre nem sikerült megnyugtatóan azonosítani Kolozsvár területén. Ez a kicsi település azonban bármilyen misztikus is legyen korai, Traianus előtti és a hódító császár uralkodásának első éveire eső története, a császár halálakor már bizonyosan rómaias jellegű házak, a római kultúrának a jegyeit és tárgyi emlékeit hordozó lakosság lakta. Traianus korából már jól ismertek a római város első, fából épült házainak lenyomatai, az újonnan, a birodalom minden szegletéből, de különösen a szomszédos provinciákból, Pannóniából és Noricumból ideérkezett lakosság által használt érmék, kerámiák és néhány felirat is. A feltételezhetően a Szamos partján, a mai Múzeum-téren (Karolina tér, Óváros) területén kibontakozó település – bármennyire is római volt tárgyi kultúrájában – mai szemmel falusias jellegű településnek tűnne ha egy időutazás folyamán visszatérnénk Kr.u. 117-be. Ám ekkor egy olyan császár került Róma élére és öltötte magára az imperátor bíborát, akinek 21 éves uralkodása döntően meghatározta a Római Birodalom új bel és külpolitikáját és - ami Kolozsvár történetére vonatkozóan még fontosabb – várospolitikáját is.  Publius Aelius Hadrianus (Kr.u. 76-138) a hispániai születésű, szakállas, utazó császár volt az, aki a falusias jellegű Napoca települést városi rangra fogja emelni és ezzel integrálja ezt a régiót egy több, mint kétezer várost magába tömörítő sűrű gazdasági, jogi, kulturális és politikai hálózatba, amit Római Birodalom néven ismerünk ma.

Hadrianus várospolitikája

Hadrianus császár uralkodása igen rosszul indult. A Kr.u. 117-ben, Traianus császár hirtelen  halálával sürgősségi szenátusi rendelettel kinevezett uralkodónak gondjai akadtak Arábiában, Judeában és a mai Erdély területén is. Traianus szokatlanul makacs expanzív külpolitikája és területi terjeszkedései számos meghódított területen mozgolódásokat és lázadásokat váltottak ki, amelyeket a katonai életben jártas, ám a politikában és diplomáciában még kevésbé tapasztalt Hadrianusnak

Timgrad (Algéria) római városának alaprajza

kellett megoldania. Mindezt úgy, hogy a Szenátus és a hadsereg kegyeit se veszítse el. Hadrianus végül nagyon józan döntésként kivonult Arábia és a Közel kelet újonnan meghódított  területeiről, leverte a judeai lázadást és Daciában, a mai Erdély területén is sikeresen rendezte a 117-118-ban kitört roxolán-jazig támadást. A császár nem sokkal Traianus halála után Dacia dunai határához sietett ahol elrendelte az ókori világ egyik építészeti csodájának számító drobetai római híd lerombolását, megakadályozva az ellenséges „barbár” népességek déli előrenyomulását. Ugyanakkor kinevezte Quintus Marcius Turbo-t a környék legióinak vezetésére, akinek sikeres hadjáratát bizonyítja a daciai fővárosban és valószínűleg több más erdélyi római településen is felállított dicsőítő szobortalapzatai és egykori, ma már elveszett szobrai. A késő antikvitásban keletkezett Historia Augusta Hadrianus életrajza szerint, a fiatal császár annyira kétségbeesett, hogy fel akarta adni az alig tíz éve létező provinciát, hisz stratégiailag nem tartotta hasznosnak és fenntarthatónak. A római szenátorok csak azzal tudták meggyőzni, hogy ne hamarkodja el a döntést, hogy a tíz év alatt ide sereglett római állampolgárokra hivatkoztak, akik ezzel a lépéssel munka és otthon nélkül maradnának és földönfutókká válnának. Végül, Hadrianus úgy döntött, hogy nem adja fel a frissen létrehozott provinciát, hanem újra-rajzolja annak határait, megerősiti azt és belső adminisztrativ reformokat kezdeményezett Daciában. Elvitte a provinciából (Berzobisból) a IV Flavia Felix legiót, igy a provincia 118 után egyetlen legióval, az Apulumban állomásozó XIII Geminával maradt.  A provincia déli tartománya, Dacia Inferior jóval kisebb lett, mint a traianusi időkben, a másik két tartomány – Dacia Superior és Dacia Porolissensis – változatlan maradt, ám határai ekkor rögzültek. Míg a legióval rendelkező Dacia Superiort egy szenátori rangú kormányzó vezette, a másik két tartomány élén lovagi rangú procurator állt.

Dacia Porolisssensis, a történelmi Szilágyság és Erdély északi része jelentette nemcsak Dacia északi régióját, de egyben a Római Birodalom észak-keleti határvidékét is. A mai Mojgrád falu mellett kialakult Porolissum auxiliáris tábora védte azt a vámhivatali állomást is, amely a Barbaricum és a

Dacia térképe (Höpken et al. 2016)

birodalom közötti kereskedelmet felügyelte. Ez a vidék volt két világ közötti kereskedelem és mobilitás egyik fő útvonala és ütőere, így ennek a régiónak a védelme különösen fontos volt a birodalom számára. Ezt bizonyítja az a mintegy 165 katonai létesítmény (erőd, megfigyelőtorony) amelyet eddig Dacia Porolissensis területén sikerült feltárni vagy azonosítani. Ezek a katonai létesítmények ugyanakkor rengeteg római kereskedőt is vonzottak, hisz az itt állomásozó segédcsapatok és kihelyezett őrállomások katonái mögött egy másik „civil hadsereg” – nők, gyerekek, kereskedők, orvosok, kuruzslók és megannyi más foglalkozás képviselői – telepedtek le. A tartomány lovagi rangú procuratorainak pontos állomása és feltételezhető palotája – vagy székhelye – sajnos mind a mai napig nem ismert. Egyesek szerint ez a tartomány névadó Porolissum katonai táborában vagy az akörül kialakult vicus területén keresendő, mások szerint a procurator Napoca településen székelt. A római adminisztráció hagyományait és intézményei ismerve az sem kizárt, hogy a lovagi rangú kormányzó vándor-udvarral rendelkezett és nem volt állandó székhelye.

Hadrianus tehát újrarajzolta a birodalom határait, racionálisabb és kevésbé kűroszi vagy nagysándori terveket hessegetve maga előtt, mint hódító elődje. Reálpolitikai döntésének részeként a határokat nemcsak racionalizálta, de elindított egy nagyszabású védelmi, defenzív katonai politikát is, melynek következményeként 117 és 138 között a birodalom legtöbb pontján – így Daciában is – kőből épült

erődök épülnek majd és kialakult az a római határvédelem és komplex kulturális struktúra, amelyet ma egységesen csak a Római Limesként ismerünk. Ám hadtörténeti döntései mellett, Hadrianus legfőképp mint a Római Birodalom nagy városalapítója maradt fent a történelemben: 34 olyan település ismert a birodalom minden területéről – de különösen a veszélyeztetett, határvidékekről – amelynek jogi státusza változott az ő uralkodása idején. Tizenhét település kapott például Africa Proconsularis provinciában municipiumi vagy colonia rangot, amely a településeknek sajátos jogi státuszt és számos jogot adott, amelyek elsősorban a várost vezető politikai és gazdasági elit tudott kihasználni, akiket ezzel a lépéssel a császár azonnal a maga oldalára állított. Városi politikája az utazó császárnak Dacia provinciát sem kerülte el: Kr.u. 124 előtt nyer municipiumi rangot Drobeta katonai vicusa és Napoca települése is. A Szamos partján kialakult római település ekkor válik Dacia Porolissensis legfőbb városi központjává.

A Szamos parti Róma kezdetei: Municipium Aelium Hadrianum Napoca

Hadrianus császárságának kezdetén tehát a Kis-Szamos partján, valószínűleg a mai Óvár és a Főtér környékén elterülő római település a Napoca nevet viselhette. Jogi státusza sajnos nem ismert: lehetett egy civil pagus vagy vicus, amely egy nagyobb territorium központi településeként működött, de a Hunyadi téri Opera előtti ásatásokból előkerült cohors I Alpinorum katonai bélyeges tégláira alapozva néhány kutató  - elsősorban Tóth Endre – feltételezte, hogy Napoca is katonai alapítású település, vagyis a korai, traianusi időszakban – itt is létezhetett egy katonai tábor, melynek környékén alakult ki az a katonai vicus amely Kr.u. 124 körül megkapta a municipiumi rangot.

Bárhogy is legyen, annyi bizonyos, hogy erre a lépésre a nagy adminisztratív változások és Dacia Porolissensis létrehozása után, vagy azzal egy időben került sor, a két esemény ennélfogva szorosan összefügg. Az sem kizárt, hogy az új municipium – amely 124 után mint Municipium Aelium Napocensium néven ismert – azért kapta ezt a kiemelkedő rangot, mert itt székelt a tartományi procurator. A másik település, amely Napocával egy időben emelkedik városi rangra Drobeta katonai vicusa volt – amely akár Dacia Inferior procuratori székhelyéül szolgálhatott egy ideig. A politikai és

A római Napoca térképe (Diaconescu 2004 nyomán)

adminisztratív okokon túl, Napoca azért is kaphatott városi rangot számos más jelentős civil település előtt, mert fontos kereskedelmi és gazdasági gócpontban helyezkedett el, földrajzi helyzete kiemelten fontossá tette úgy a sókereskedelemben, mint a fő császári út mentén zajló mozgásokban. A település új státusza több feliraton is megmaradt számos formában: Aelia Napoca, municipium Aelium Hadrianum Napoca.

Az új városi rang számos változást hozhatott a település életében: ekkor épült meg a római város első kőből épült védőfala, amelynek bizonyos szakaszait sikerült azonosítani a Jókai utcában (str. Napoca 15.) és két további helyszínen is, igaz ezek ma nem látogathatóak, annak ellenére, hogy a város legrégebbi erődítményei és különösen jelentős régészeti helyszínnek minősülnek. A régebbi ásatásoknak köszönhetően ma már megnyugtatóan tisztázódtak a város keleti, déli és nyugati falainak szakasza, kevésbé ismert azonban a keleti fal pontos helye.

A municipiumi rang ugyanakkor nemcsak erődített falakkal látta el a települést: az eredetileg az Óvár környékére koncentrálódó település Hadrianus uralkodására kiterjedt egészen a mai Főtér déli területéig, míg keleten magába foglalta a Híd utcát (Str. Ferdinand) is. Hadrianus idején alakulhat ki az ortogonális, rácsos utcarendszer, amelyet sikerült néhány ponton, különösen a Híd utca területén dokumentálni (cardines és decumani utcák). A római városok a birodalom szinten minden részén hasonló struktúrákat követtek, így municipium Aelium Hadrianum Napoca esetén is feltételezzük, hogy az ortogonális úthálózat közepén állt a város fő tere, a Fórum, amely körül monumentális épületek (templomok, közfürdő, bazilika) állhattak. Sajnos ezeknek pontos helye nem ismert, bár a város municipiumi rangját jelző votiv feliratok egyike (CIL III 14465) a Főtéren került elő, míg a Híd utcában, a mai Central Áruház építésekor egy monumentális építészeti elemekkel díszített Silvanus vagy Jupiter templom került elő. Ezekre alapozva a mai kutatás azt feltételezi, hogy a hadrianusi város Fóruma a Főtér észak-keleti sarkában, a Szent Mihály-templom területe és a Gyógyszerészeti Múzeum között húzódhatott. Érdekesség még, hogy a Szent Mihály-templom környékén egy Hercules szobrot is találtak, amelyek – hagyományos módon – a városi közfürdőkben voltak elhelyezve. A korai római municipium területének déli perifériáján alakult ki az a birodalmi léptékben is egyedülálló fibula-gyártó műhely, amelyet a Memorandisták emlékművének építését megelőző régészeti ásatásokon tártak fel 1992-3-ban. A mintegy 1000 fibulát és öntőformát tartalmazó műhely jól jelzi, hogy Hadrianus városi rangjának köszönhetően Napoca valóban Dacia Porolissensis egyik vezető települése lehetett, igaz, úgy méretében, mint gazdasági erejében eltörpült Sarmizegetusa vagy Apulum mellett.

CIL III 14465

A municipiumi rang ugyanakkor szigorú város adminisztrációval is járt. A város hivatalos, bronztáblára irt városi törvényt kapott, amelyet a település fórumára függesztettek ki. Ilyen városi törvények ritkán maradtak fent, hisz a bronz mindig is értékes, beolvasztható és újrahasználható forrás volt már a késő antikvitásban is. Szerencsénkre, Románia területéről is maradt fent ilyen jellegű városi törvény Troesmis ókori városából (Dobrudzsa területe). Napoca ma már elveszett városi törvénye szerint (lex municipalis Napocensis) a várost két „polgármester”, duumvir vezette, akiket a decuriók gyűlése, az ordo decurionum (ma a városi tanácsnak felelne meg) segítette. Hozzájuk csatlakozott az ötévente választott duumvir quinquennalis, a városi közjegyzők és cenzorok, akik közül kettőt ismerünk Napocából (CIL III 14465). A duumvirek – ahogy a Napocában polgármesterkedő  Lucius Iulius Bassianus is (CIL III 14468) – legtöbbször a provincia szinte összes városában rendelkeztek valamilyen funkcióval. Valósággal halmozták a titulusokat, amelyek bár nem jártak feltétlenül anyagi előnyökkel, jelentősen hozzájárultak az illető személy politikai és gazdasági vonzatú személyi tőkéjének gyarapításához és politikai pályafutásuk előmeneteléhez. A városi magisztrátusok (tisztségviselők) egyik fő feladata – a büntetlen előélet és római erények gyakorlásán túl – az evergetes tevékenység folytatása volt, vagyis nagy köztéri építkezések támogatása saját vagyonából. Hálából a városi közösség ezeknek a nagy építtetőknek a neveit márványba, oltárba véste és a város közterein vagy a támogatott épületen helyezte el. A városnak természetesen hivatalos papsága is volt, amelyek a vallásos élet kalendáriumi betartásáért és a főbb szertartások megszervezéséért feleltek. A városi elit Napocában látható módon jól járt a tisztségek halmozásával: mivel Dacia Porolissensisben Napoca volt közel fél évszázadon át az egyetlen városi rangú település, az itteni városi elit számára óriási territorium állt rendelkezésre, amelyeket hatalmas villagazdaságokkal használtak ki. Elég itt csak az Apahida vagy Csomafája területén feltárt római villára gondolni, vagy a Bács határán működő római kőfejtő bányára, amely valószínűleg egy jelentős villa vagy település kialakulásához vezetett. Napoca municipium közvetlen fennhatósága alá tartozhatott az a falusias település (pagus) is, melynek részleteit és földbemélyített házait a Polus bevásárlóközpont építésekor tártak fel.

A város területéről is számos városi domus (városi nagyház, villa) ismert – gondoljunk csak a Ferencesek utcájában (Str. Deleu) feltárt hatalmas házra vagy a Főtér botrányossá lett, de igen fontos ásatására.

Ezek a főbb változások – a városfal kiépítése, a monumentális kőépítkezések kezdete – jól jelezte, hogy Kr.u. 117 és 168 között az egykori aprócska, az Óvár területére zsúfolódott kis településből néhány évtized alatt jelentős regionális város lett.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2018. április 21-i számában.

folyt. köv.

Én és Hadrianus

Publius Aelius Hadrianus a kedvenc császárom. Nem csak azért, mert élete viszonylag jól dokumentált és számos aspektusa ismert versekből, feliratokból, életrajzának részleteiből és későbbi forrásokból de az ezekből és épületeiből körvonalazható személyisége is igen közel áll hozzám. Kora a Birodalom fénykora, személyisége pedig több, mint egy mitikus, ködbe veszett ókori emberé. Egy igazi egyéniség, egy mély, gondolkodó és állandóan a kiváncsiságtól nyughatatlan embert láthatunk, ha nyomvonalát követjük. Nemcsak a történészek számára fontos császár ő - munkásságáról és életének minden aspektusáról egy -egy monográfia ismert - de a nagyközönség számára is egyre népszerűbb. 

Számomra a római utamig csak az önéletrajzok, szobrok, tankönyvek és a provinciális emlékekből körvonalazható császárként élt Hadrianus. Rómában látva az általa nemegyszer személyesen megtervezett vagy  a számára Tivoliban felépitett gyönyörű villa meglátogatása sokkal többet árult el ennek a komplex személyiségnek az életéből. Látthattam hogyan élt, milyen módon kereste és találta meg a szépséget, a nyugalmat vagy netalán a hatalom statuálását római vagy tivoli tartózkodása idején. Mint állandó, szegény vándornak, nekem az ő utazásai és állandóan nyughatatlan természete is igen szimpatikussá teszik. Városépitései, a görög kultúra iránti szerette és széleskörű érdeklődése különleges személyiséggé tették még egy annyira változatos korban is, mint a hellenizált Róma.

Több száz ábrázolása ismert - többsége a tivoli villából származó szobrok prototipusaként készült - amely ma a világ szinte minden nagyobb múzeumában szétszórva található. Mivel utazó császár volt, szinte minden provinciában megtalálni szobrát, torzóját. Aki azt a célt venné nyakába, hogy összegyűjti a létező összes Hadrianus ábrázolást, bizony be kell utazza a teljes Római Birodalmat. De még azon túl is...

Jó kis terv. Ime az eddigi termés (copyright): 

Hadrianus - Nápoly, Museo Arheologico
Hadrianus - Ostia Antica, Museo Arheologico

1) Bronz Hadrianus - London, British Museum
2) időskori Hadrianus - London, British Museum

Hadrianus, pontifex maximus-  Roma, Musei Capitolini

Hadrianus - Roma, Palazzo Altemps

Hadrianus - Roma, Musei Capitolini

Hadrianus - Berlin, Pergamon Museum

Hadrianus-  Roma, Musei Vaticani

Hadrianus - Roma, Palazzo Massimo

A. Gianelli alabástrom szobrocskája Hadrianusról

A kutatókönyvtárakról

Az ókorban is több száz könyvtár létezett a Római Birodalomban. Bizonyára néhány tehetősebb értelmiséginek, például Ciceronak vagy Senecának is tekintélyes könyvtára lehetett. Hatalmas levelezésük, könyveiknek a másolatai, próbálkozásai, elrontott vagy éppen készülő változatai állhattak százasával permagenen, papiruszon vagy dobozformájú könyvekben összefogva. Többeknek – akár tehetős arisztokrata nőknek – aprócska, összefűzött könyveik voltak. Mégis, ha egy értelmiségi írásra és

Fori Imperiali

kutatómunkára adta a fejét – mint Titus Livius, Tacitus, Suetonius vagy mások – akkor nem volt elég személyes élményeik, barátaik beszámolója és az éppen saját könyvtárukban fellelhető könyvek. Utazásra kényszerültek a világ legnagyobb gyűjteményeiket meglátogatni. Rómában több, ilyen „kutatókönyvtár” volt már az ókorban is: kiemelendő a Traianus császár idején, a dákok aranyából felépített monumentális fórumon, a neves oszlopot közrefogó két könyvtár. Az egyikben görög, a másikban latin könyvek ezrei várták a kutatókat. De neves könyvtár volt a philohellén Hadrianus által építtetett Athenaeum, amely bizonyára ugyancsak a görög kultúra neves könyveit is tartalmazhatta. De vándoroltak a kutatók Pergamonba is, ahol 200.000 könyv várta az érdeklődőket. Alexandriában is jelentős könyvtár gyűlt össze a VII. Kleopátra idején leégett könyvtár újraépítését követően.

Manapság sincs ez másképp, amikor az ókor iránt érdeklődő kutatók igazán elmélyülni szeretnének a múltban. Igaz, mostanság minden jelentős európai egyetem könyvtára tartalmaz ókorral, régészettel foglalkozó könyveket, mégis létezik egy íratlan „hierarchia” a könyvtárak és azok specializációja között. Vannak könyvtárak amelyek a hadtörténet iránt érdeklődőket szolgálják elsősorban, mások az ókori művészettörténet vagy vallástörténet (Erfurt) iránt érdeklődők számára jelentenek kincsesbányát. Ezeken túl pedig ott vannak azok a „mamut” könyvtárak, amelyek már alapításuk óta azt a célt szolgálják, hogy összegyűjtsék a világ minden tájáról a legfontosabb monográfiákat, folyóiratokat. Ezek a világ legnagyobb kutatókönyvtárai.

Rómában az egykori Birodalom fővárosában értelemszerűen jelenleg több, ilyen régészeti könyvtár is van. Kiemelendő a Piazza Venetián található Biblioteca diArcheologia e Storia dell'Arte (150.000 szakkönyv), a Palazzo Farneseben található Francia Akadémia könyvtára, a British School at Rome, a Deutsche Archaeologisches Institut könyvtára és nem utolsó sorban az American Academy of Rome könyvtára. Ezeken kívül számos, főleg nemzeti nyelvükön irt régészeti monográfiát és folyóiratot találunk a Spanyol

American Academy of Rome

Akadémia, a Holland Királyi Akadémia, a Finn Akadémia régészeti könyvtáraiban. Külön könyvtára van az egyetemeknek is: a Központi Egyetemi Könyvtár mellett jelentős régészeti könyvtára van a Latin Epigráfia tanszéknek, az Ókori Topográfia tanszéknek is (igaz, ezek elsősorban a diákság munkáját szolgálják).Jómagam két kutatókönyvtárt látogatok rendszeresen, így ezekről tudok érdemben véleményt írni. Első hónapban legtöbbet a The British School at Rome könyvtárában voltam. A város szívében található Borghese Parkban található British Academy monumentális, neoklasszicista épületében kialakított könyvtárba belépni mindig felemelő érzés. Valóban azt az érzést adja a hatalmas timpanon és oszlopsor, hogy egy „templomba” lépsz be. A tudományok templomába. A könyvtárba elengedhetetlen a tesszera, azaz az intézményi belépő. Ez ingyenes, ha különleges engedélyed vagy kutatói megbízásod van. Ha nincs, akkor is nyitott minden, legalább MA. végzettségű régésznek, ókortörténésznek, filológusnak, de fizetni kell egy kis összeget az éves bérletre. Lehet ideiglenes vagy rövid időre szóló belépőt is készíteni. A könyvtárosok többsége fiatal, nagyon kedves emberek, akik készséggel segítenek. Angolul is értenek, igaz, beszélni nem tudnak valami helyesen (kicsit abszurd ez egy brit intézményben, de nem Olaszországban, amely Magyarországgal együtt sereghajtó a legkevesebb idegennyelvet beszélő országok sorában). A könyvtár szabadpolcos rendszerrel működik: a tematikusan beosztott, ABC sorrendbe állitott könyveket csak leemeled a polcról, jelezve egy jelzővel az asztalszámod, neved és a könyv kódját. A kutatókönyvtárak többsége (a francia és a német kivételével) egy közös adatbázissal rendelkeznek (URBS), amelyben nagyon könnyen lehet könyveket keresni. A brit könyvtár különösen Róma és Ostia régészeti topográfiájáról, ókori művészettörténetről, kutatástörténetről és általános régészeti szakirodalomban gazdag és egyike a legjobb könyvtáraknak. Mivel elég kevesen használhatják egyszerre a könyvtárat (30 – 40 ember), ezért mindig nagyon zsúfolt (főleg amióta megnyitották az egyetemisták számára is). Kevés hadtörténeti, epigráfiai és vallástörténeti könyvet találunk ott. Ahogy ez lenni szokott, a Közép – európai (magyar vagy román) szakirodalom szinte teljességgel hiányzik a könyvtárból. Néhány alapmű – RIU, IDR, castrum – monográfiák azért megvannak.

A másik könyvtár, ahol manapság a hétköznapjaimat töltöm, az Amerikai Akadémia könyvtára. A janiculumi (Gianicolo) dombon található, gyönyörű környezetben megépült könyvtár szelídebb épülete barátságosabb hangulatot áraszt, mint a monumentális brit intézmény. Kisebb épület, szebb környezet. Akik a központban, vagy az egyetemváros körül élnek, nekik igen távol van, mázlimra nekem jelenleg megfelelő távolságban található.

Ez a könyvtár is intézményi, különleges belépővel rendelkezik, amelyre úgy online, mint helyszíni regisztrációval lehet csak igényt tartani. Kutatói engedéllyel vagy professzori ajánlással ez is ingyenes (ha nincs, 10 euró az éves díj). Itt csak doktoranduszok, kutatók, professzorok  vagy még annál is nagyobb agyak gyakorlatoznak. A könyvtár jóval nagyobb, alighanem a legnagyobb kutatókönyvtára a városnak (kétségtelenül a legnagyobb, amit én valaha láttam). 30 – 40.000 ókorral, régészettel foglalkozó könyv várja az ide látogatót. Szinte bármi megtalálható itt, kevés olyan könyvet találtam a szakirodalomban, ami nem volt meg (sajnos, akadt azért néhány spanyol, francia vagy német cím, ami itt sincs meg, különösen folyóiratokban közölt munkák). Román és magyar szakirodalom itt sem bővelkedik, de minden más – angol, olasz, francia nyelvű szakirodalom – megtalálható. Különösen római társadalomtörténet, vallástörténet és topográfia témakörben igen gazdag, de építészeti és művészettörténeti részlegében is több száz kötet akad. Ez a könyvtár is szabadpolcos. Elvileg öt kötetet lehet lefoglalni, de szerencsére az aznap kiválasztott 10  -20 kötetet is otthagyják a könyvtárosok az asztalomon, másnapra is. A könyvtár fő olvasótermében a donátorok és nagy amerikai mágnások, kutatók mellszobrai között, egy hatalmas aulában lehet kutatni. Kicsit olyan hangulatot áraszt, mint egy középkori kolostor könyvtára. Monumentális, szelíd és árad belőle a tudomány illata. A csendet szinte követeli a tér. Ezt néha megszakítja egy –egy diplomáciai csoport látogatása, akiket a mindig elegáns és nagyon kedves igazgató vezet végig. A fő olvasóteremben főleg a klasszikus latin – görög irodalom nagyjainak műveit találjuk (többek között a teljes Loeb sorozatot, amit még soha nem láttam egészben), de itt van a latin epigráfia részleg is, Alföldy néhány könyvével.

A könyvtár többi része az alagsorban van: topográfia, vallás, történelem, társadalomtörténet, művészettörténet, szobrászat, építészet az első alagsorban. Ezt követően a lentiben modern kor, művészettörténet, reneszánsz, itáliai tanulmányok. Egy külön szobában pedig a periodikák, folyóiratok (ennyit, egy helyen még nem láttam). Román folyóiratok közül ha jól láttam csak a Dacia található meg. Magyarokat nem láttam sajnos (de lehet akad az is). Kevés szerb, szlovén, bulgár folyóirat van, Közép – Európa nagyon rosszul képviseli magát, ellenben a nyugati kiadványok közül szinte minden megvan naprakészen (2010 –től napjainkig is).

Ideális hely a kutatásra, a munka egészen jól megy, rengeteg inspiráló kérdést tud szülni egy olyan tér, ahol a szellem minden igényét egy kattintással megoldja egy könyv, tanulmány. Egy hónap után is még abban a fázisban vagyok, hogy mindent lefényképeznék, mindent elolvasnék, hogy ha eljön a fájdalmas pillanat, hogy el kell hagynom ezt a teret, vihessem magammal az egész könyvtárat. Kész csoda ez.

A könyvtárosok többsége segítőkész, kedves ember – akad 1-2 furcsább is azért. A büfé és a kávézó sajnos nagyon drága, az akadémia ösztöndíjasainak pénztárcájához vannak az árak igazítva (egy nagyon kicsi szendvics 4 euró, egy ebéd 16 euró). Az átriumos csarnokban az épület közepén a kerengő falait római feliratok díszítik: első századitól késő antik, keresztény feliratokig van itt minden, mi szem szájnak ingere.

A Német Régészeti Intézet könyvtárában kevés alkalommal voltam, leginkább konzultáció céljából, de ott is nagyon sok könyv található, a német szakirodalom szinte teljes repertoárja megtalálható. Ott mindenkinek 10 euró a belépő, nincs kedvezmény. A kutatásom második felében oda is elnézek majd gyakrabban.