Peter Brown Rómában

Róma és a világ nagy kutatókönyvtáraival büszkélkedhető városokban azért is jó tanulni, mert nagyobb eséllyel találkozhat a nebuló olyan élő legendákkal, szakirodalmi dinoszauruszokkal, akik "provinciális" közegben ritkán fordulnak elő. Legutóbb az ókeresztény kor és a késő antikvitás kutatásának élő legendájával, iskolateremtő szakemberével találkozhattam. Peter Brown Rómában járt. És beszélt. Nem is akárhogy.

Peter Brownt nem kell bemutatni a történészhallgatóknak, de még a kicsit jártas értelmiségieknek sem. Iskolateremtő munkássága, Szent Ágostonról irt, többszörösen dijazott és számtalan alkalommal, tucatnyi nyelvre leforditott könyve, tudománytörténeti alapműként számontartott Szentek kultusza közismert szerzővé és történésszé tette. Azon kevés ókorászok egyike, akik a legmagasabb amerkai, állami kitüntetéseket is megkapták. Népszerűsége nemcsak brilliáns kérdésfelvetéseivel, nyelvtudásával, forrásismeretével és egyedülálló irói vénájával magyarázható, hanem ahogy mostmár személyesen láthattam, pozitiv kisugárzásával, lehengerlően kedves, közvetlen személyiségével is, amelyhez nagy orátori tehetség is párosul. Ahogy ez egy nagyformátumú történészhez illik is. 

Peter Brown most a Római Amerikai Akadémia meghivására a Patricia H. Labelme Friends of the Academy megtisztelő előadását tartotta. Amerikai szokás, hogy egy nagy, évente egyszer tartott előadást- amelynek természetesen óriási eseményként hirdetnek szerteszét - nevet adnak. Ezt az előadás az akadémia támogatói ("friends and benefactors") tiszteletére tartanak, akik ez alkalommal is szép számmal összegyűltek. Kicsit feszélyeztetve is éreztem magam a római amerikai közösség legkrémesebbjei között, akik természetesen nem akartak túlságosan lemaradni az egymás előtti nyájas, de érzékelhető, konzervativ hivalkodásban. Mindennek tökéletes keretet adott a patinás, valóban lenyűgöző Villa Aurelia diszterme.

Peter Brownt az akadémia elnöke és a könyvtár igazgatója konferálta fel. Az idős, sajnos mostmár egyre nehezebben beszélő, de még mindig rendkivüli szellemi frisseségével hivalkodó és végtelenül kedves professzor Eusebios és Constantinus korába kalauzolta a jelenlévőket. Azt a kérdést járta körül közel egy órás előadásában, hogy mit tudott és hogyan láthatta a neves történetiró és maga a császár a kereszténység jövőjét. Peter Brown először is kijelentette, hogy szerinte - és a kutatás jelenlegi állása szerint - Constantinus valóban keresztény volt. Ezzel máris besorolta magát a nagy történészek (igy Alföldi András is) sorába, akik évszázadok óta vitatkoznak ezen a talán megoldhatatlan problémán. A kutató hangsúlyozta, hogy Eusebios műve valójában egy kissebbségben lévő, de "nagyszájú" és önmaga új horizontját felismerő, ideologizálást és megerősitést igénylő vallásos közösség hivatalos szószólója. Úgy véli, hogy Eusebios hevesen tagadja Celsus és más, kortárs  - különösen pogány szerzők - filozófiáját. Ellentétbe helyezi a kor asztrológiai felfogását és a vallások szimbolikáját azzal a nézettel, ami a történetiró több művéből is sugárzik. Számos további, kopt és szir forrást is hozott - többségüket eredeti nyelven olvasva - amelyeket úgy értelmez, hogy a kereszténység 313 körül új dimenzióba, "világkorszakba" lépett Eusebius szerint. Egy korszakba, amelyet ugyanazzal az asztrológiai narrativával magyaráz a szerző, mint a korabeli pogány társai. Peter Brown úgy véli, hogy a kereszténység győzelme valójában Hadrianus korában kezdődik, aki betiltja az emberáldozatokat...ezt a kijelentését kevésbé értettem, de talán utánna kellene járnom, mikor is történik a római emberáldozatok hivatalos tiltása és melyik az a törvény, amely ezt kimondja (az tény, hogy gyakorolni már a pun háborúkat követően nem fogják- lásd Várhelyi Zsuzsa cikkét).Azt kétlem azért, hogy Hadrianus korában a kereszténységnek lett volna már ilyen hatása, hogy jogi döntéseket a császár miattuk hoz. Ez eleve ellentétben állna Brown önön kijelentésével, amelyet többször hangoztatott: Eusebios jövőképe bizonytalan, alig körvonalazható és egyáltalán nem látta előre a kereszténység felemelkedését, viszont azt már mint a démoni erők (értsd: pogányság és ikonok) hanyatlása és az új erő felemelkedését hirdette.

Többször idézte Timothy Barnest is - akihez ugyancsak volt szerencsém ezen a héten - akinek néhány tézisét ugyan birált, de egyet értett abban vele, hogy a késő antikvitást és a kereszténység felemelkedését nem szabad egy 313 utáni gyorsitott folyamatként látni. Hibaként emlitette, hogy számos szerző átugrik Constantinusról Theodosiusra....miközben a 313 és 395 közötti időszak, az akkori keresztények önmagukról alkotott jövőképe, sorsa és ideológiai kerete nagyon is bizonytalan volt. Pontosan ez az a "leghosszabb évszázad" amely alapjaiban határozza meg a kereszténységet. Ennek motorja volt Constantinus és első hivatalos rétora Eusebius.

Mondja Peter Brown, aki hozzátette: Constantinus felfedezte a hajzselét is.

Zseniális személyiség...óriási történész.

A kutatókönyvtárakról

Az ókorban is több száz könyvtár létezett a Római Birodalomban. Bizonyára néhány tehetősebb értelmiséginek, például Ciceronak vagy Senecának is tekintélyes könyvtára lehetett. Hatalmas levelezésük, könyveiknek a másolatai, próbálkozásai, elrontott vagy éppen készülő változatai állhattak százasával permagenen, papiruszon vagy dobozformájú könyvekben összefogva. Többeknek – akár tehetős arisztokrata nőknek – aprócska, összefűzött könyveik voltak. Mégis, ha egy értelmiségi írásra és

Fori Imperiali

kutatómunkára adta a fejét – mint Titus Livius, Tacitus, Suetonius vagy mások – akkor nem volt elég személyes élményeik, barátaik beszámolója és az éppen saját könyvtárukban fellelhető könyvek. Utazásra kényszerültek a világ legnagyobb gyűjteményeiket meglátogatni. Rómában több, ilyen „kutatókönyvtár” volt már az ókorban is: kiemelendő a Traianus császár idején, a dákok aranyából felépített monumentális fórumon, a neves oszlopot közrefogó két könyvtár. Az egyikben görög, a másikban latin könyvek ezrei várták a kutatókat. De neves könyvtár volt a philohellén Hadrianus által építtetett Athenaeum, amely bizonyára ugyancsak a görög kultúra neves könyveit is tartalmazhatta. De vándoroltak a kutatók Pergamonba is, ahol 200.000 könyv várta az érdeklődőket. Alexandriában is jelentős könyvtár gyűlt össze a VII. Kleopátra idején leégett könyvtár újraépítését követően.

Manapság sincs ez másképp, amikor az ókor iránt érdeklődő kutatók igazán elmélyülni szeretnének a múltban. Igaz, mostanság minden jelentős európai egyetem könyvtára tartalmaz ókorral, régészettel foglalkozó könyveket, mégis létezik egy íratlan „hierarchia” a könyvtárak és azok specializációja között. Vannak könyvtárak amelyek a hadtörténet iránt érdeklődőket szolgálják elsősorban, mások az ókori művészettörténet vagy vallástörténet (Erfurt) iránt érdeklődők számára jelentenek kincsesbányát. Ezeken túl pedig ott vannak azok a „mamut” könyvtárak, amelyek már alapításuk óta azt a célt szolgálják, hogy összegyűjtsék a világ minden tájáról a legfontosabb monográfiákat, folyóiratokat. Ezek a világ legnagyobb kutatókönyvtárai.

Rómában az egykori Birodalom fővárosában értelemszerűen jelenleg több, ilyen régészeti könyvtár is van. Kiemelendő a Piazza Venetián található Biblioteca diArcheologia e Storia dell'Arte (150.000 szakkönyv), a Palazzo Farneseben található Francia Akadémia könyvtára, a British School at Rome, a Deutsche Archaeologisches Institut könyvtára és nem utolsó sorban az American Academy of Rome könyvtára. Ezeken kívül számos, főleg nemzeti nyelvükön irt régészeti monográfiát és folyóiratot találunk a Spanyol

American Academy of Rome

Akadémia, a Holland Királyi Akadémia, a Finn Akadémia régészeti könyvtáraiban. Külön könyvtára van az egyetemeknek is: a Központi Egyetemi Könyvtár mellett jelentős régészeti könyvtára van a Latin Epigráfia tanszéknek, az Ókori Topográfia tanszéknek is (igaz, ezek elsősorban a diákság munkáját szolgálják).Jómagam két kutatókönyvtárt látogatok rendszeresen, így ezekről tudok érdemben véleményt írni. Első hónapban legtöbbet a The British School at Rome könyvtárában voltam. A város szívében található Borghese Parkban található British Academy monumentális, neoklasszicista épületében kialakított könyvtárba belépni mindig felemelő érzés. Valóban azt az érzést adja a hatalmas timpanon és oszlopsor, hogy egy „templomba” lépsz be. A tudományok templomába. A könyvtárba elengedhetetlen a tesszera, azaz az intézményi belépő. Ez ingyenes, ha különleges engedélyed vagy kutatói megbízásod van. Ha nincs, akkor is nyitott minden, legalább MA. végzettségű régésznek, ókortörténésznek, filológusnak, de fizetni kell egy kis összeget az éves bérletre. Lehet ideiglenes vagy rövid időre szóló belépőt is készíteni. A könyvtárosok többsége fiatal, nagyon kedves emberek, akik készséggel segítenek. Angolul is értenek, igaz, beszélni nem tudnak valami helyesen (kicsit abszurd ez egy brit intézményben, de nem Olaszországban, amely Magyarországgal együtt sereghajtó a legkevesebb idegennyelvet beszélő országok sorában). A könyvtár szabadpolcos rendszerrel működik: a tematikusan beosztott, ABC sorrendbe állitott könyveket csak leemeled a polcról, jelezve egy jelzővel az asztalszámod, neved és a könyv kódját. A kutatókönyvtárak többsége (a francia és a német kivételével) egy közös adatbázissal rendelkeznek (URBS), amelyben nagyon könnyen lehet könyveket keresni. A brit könyvtár különösen Róma és Ostia régészeti topográfiájáról, ókori művészettörténetről, kutatástörténetről és általános régészeti szakirodalomban gazdag és egyike a legjobb könyvtáraknak. Mivel elég kevesen használhatják egyszerre a könyvtárat (30 – 40 ember), ezért mindig nagyon zsúfolt (főleg amióta megnyitották az egyetemisták számára is). Kevés hadtörténeti, epigráfiai és vallástörténeti könyvet találunk ott. Ahogy ez lenni szokott, a Közép – európai (magyar vagy román) szakirodalom szinte teljességgel hiányzik a könyvtárból. Néhány alapmű – RIU, IDR, castrum – monográfiák azért megvannak.

A másik könyvtár, ahol manapság a hétköznapjaimat töltöm, az Amerikai Akadémia könyvtára. A janiculumi (Gianicolo) dombon található, gyönyörű környezetben megépült könyvtár szelídebb épülete barátságosabb hangulatot áraszt, mint a monumentális brit intézmény. Kisebb épület, szebb környezet. Akik a központban, vagy az egyetemváros körül élnek, nekik igen távol van, mázlimra nekem jelenleg megfelelő távolságban található.

Ez a könyvtár is intézményi, különleges belépővel rendelkezik, amelyre úgy online, mint helyszíni regisztrációval lehet csak igényt tartani. Kutatói engedéllyel vagy professzori ajánlással ez is ingyenes (ha nincs, 10 euró az éves díj). Itt csak doktoranduszok, kutatók, professzorok  vagy még annál is nagyobb agyak gyakorlatoznak. A könyvtár jóval nagyobb, alighanem a legnagyobb kutatókönyvtára a városnak (kétségtelenül a legnagyobb, amit én valaha láttam). 30 – 40.000 ókorral, régészettel foglalkozó könyv várja az ide látogatót. Szinte bármi megtalálható itt, kevés olyan könyvet találtam a szakirodalomban, ami nem volt meg (sajnos, akadt azért néhány spanyol, francia vagy német cím, ami itt sincs meg, különösen folyóiratokban közölt munkák). Román és magyar szakirodalom itt sem bővelkedik, de minden más – angol, olasz, francia nyelvű szakirodalom – megtalálható. Különösen római társadalomtörténet, vallástörténet és topográfia témakörben igen gazdag, de építészeti és művészettörténeti részlegében is több száz kötet akad. Ez a könyvtár is szabadpolcos. Elvileg öt kötetet lehet lefoglalni, de szerencsére az aznap kiválasztott 10  -20 kötetet is otthagyják a könyvtárosok az asztalomon, másnapra is. A könyvtár fő olvasótermében a donátorok és nagy amerikai mágnások, kutatók mellszobrai között, egy hatalmas aulában lehet kutatni. Kicsit olyan hangulatot áraszt, mint egy középkori kolostor könyvtára. Monumentális, szelíd és árad belőle a tudomány illata. A csendet szinte követeli a tér. Ezt néha megszakítja egy –egy diplomáciai csoport látogatása, akiket a mindig elegáns és nagyon kedves igazgató vezet végig. A fő olvasóteremben főleg a klasszikus latin – görög irodalom nagyjainak műveit találjuk (többek között a teljes Loeb sorozatot, amit még soha nem láttam egészben), de itt van a latin epigráfia részleg is, Alföldy néhány könyvével.

A könyvtár többi része az alagsorban van: topográfia, vallás, történelem, társadalomtörténet, művészettörténet, szobrászat, építészet az első alagsorban. Ezt követően a lentiben modern kor, művészettörténet, reneszánsz, itáliai tanulmányok. Egy külön szobában pedig a periodikák, folyóiratok (ennyit, egy helyen még nem láttam). Román folyóiratok közül ha jól láttam csak a Dacia található meg. Magyarokat nem láttam sajnos (de lehet akad az is). Kevés szerb, szlovén, bulgár folyóirat van, Közép – Európa nagyon rosszul képviseli magát, ellenben a nyugati kiadványok közül szinte minden megvan naprakészen (2010 –től napjainkig is).

Ideális hely a kutatásra, a munka egészen jól megy, rengeteg inspiráló kérdést tud szülni egy olyan tér, ahol a szellem minden igényét egy kattintással megoldja egy könyv, tanulmány. Egy hónap után is még abban a fázisban vagyok, hogy mindent lefényképeznék, mindent elolvasnék, hogy ha eljön a fájdalmas pillanat, hogy el kell hagynom ezt a teret, vihessem magammal az egész könyvtárat. Kész csoda ez.

A könyvtárosok többsége segítőkész, kedves ember – akad 1-2 furcsább is azért. A büfé és a kávézó sajnos nagyon drága, az akadémia ösztöndíjasainak pénztárcájához vannak az árak igazítva (egy nagyon kicsi szendvics 4 euró, egy ebéd 16 euró). Az átriumos csarnokban az épület közepén a kerengő falait római feliratok díszítik: első századitól késő antik, keresztény feliratokig van itt minden, mi szem szájnak ingere.

A Német Régészeti Intézet könyvtárában kevés alkalommal voltam, leginkább konzultáció céljából, de ott is nagyon sok könyv található, a német szakirodalom szinte teljes repertoárja megtalálható. Ott mindenkinek 10 euró a belépő, nincs kedvezmény. A kutatásom második felében oda is elnézek majd gyakrabban.