Egy disztópikus elmélet a világról

 Mi lenne, ha valaki elolvasná ezt a hipotézist néhány évszázad távlatából? Hogyan látná az ember önmaga történetének 20-21. századi alakulását? Sose tudjuk meg, de nem árt azért a nagy képet végig figyelemben tartani. 

 Az államok - főleg nemzetállamok - végét hirdetik  a döntően az angolszász világ által vezetett globalista szónokok évtizedek óta. Ennek érdeklében nemzetfelletti szövetségek, hálózatokat hoznak létre, globális cégeket és kvázi-rabszolga hadseregüket (korporatisták) applikációkkal és technológiával teljes kontroll alatt tudják tartani (surveillance culture avagy figyelni "under and over the skin"). Aki pedig még nem fér be ebbe a képletbe, demonizálják, kizárják, különösen az eurázsiai kereskedelmi egységre törekvőket és a selyemútak hálózatát. Ennek a hipotézisnek a tükrében minden lépés - az internet folyamatos bevezetése, a facebook létrehozása, az okosvárosok, a 15 perces városok, a covid-lockdown és a biopolitika - egy disztópia szerteágazó, bonyolult és lassan adagolt fejezetei. Ezek Messiás-tudatú, egyetemes tervekkel rendelkező, türelmes emberek (elvégre 100 évet élnek) és több generáción át terveznek. Aki nincs velük, az ellenség, esély sincs harmadik utasnak lenni? Pedig erre is sokszor volt igény, sokaknak össze is jött. 

A Facebook terrorizmusa

A Facebook - mint megannyi más big tech cég - a világ egyik vezető hatalma. Vagyona jóval több, mint a harmadik világ bármelyik államának, lakossága meghaladja Kináét és Indiáét, forradalmakat, lázadásokat ott szerveznek, politikusokad buktat meg és a világ legnagyobb hatalmú elnökét, az akkor még hivatalban lévő amerikai elnököt is letilthatja, letörölheti, elnémithatja. Egy cég, amely milliók teljes mozgásterét, szokásait, vásárlási, társalgási, kedvelési és szerelmi életét és habitusát algoritmusokkal figyeli és alakitja, hogy a big data és a dataizmus bűvöletében aztán új embereket faragjon a maga hasonlatosságára és hasznára. A teremtésnek és a világformálásnak ez az új, digitális dimenziója és veszélyei már sokak számára feltüntek. A Social Dilema cimű film megtekintése után jómagam is eldöntöttem, hogy törlöm az applikációt a telefonról és minimalizálom jelenlétem ott. Két-három hétig ment. A függőségem egyértelművé vált, nem csak személyes szinten, de intézményi, munkaköri szinten is: diákcsoportok, tanszéki oldalak, tudománynépszerűsitő munkám számos aspektusa köt oda. Igy alakult és az elmúlt 12 évem feltehetően néhány gigabájtnyi információt adott már a tech-óriásnak, korunk Molochának. Ilyen ez.

Függőséget okozó algoritmusain és határtalan neoliberalizmusán túl persze, a Facebook az elmúlt években új dimenziókat és társadalmi jelenségeket is felkarolt, nevezetesen a political correctness néven ismert PC-terrorizmus legvadabb formáit. Olyan szintre hág a digitális világ érzékenysége és gondolatrendőrsége, hogy egyes országokban már büntetni akarják az embereket a Facebookos kommentjeik miatt. Van aki egyenesen börtönnel büntetné a digitális, online világ átlagos kommentelőit, miközben több százezres tömegeket vonzó politikusok, üzletemberek és sarlatánok százai és ezrei fizetett oldalaikon minden gond nélkül virágoznak és manipulálnak. Ahogy ez lenni szokott, minden kontroll-rendszerrel és tömeg-ellenőrzéssel, most is a kisembereken csattan az ostor. Ritka kivételként - például Trump eklatáns esete - a PC kultúra (többnyire szélsőbaloldali jelenség) nagy ellenségeivel is leszámol a Facebook, bár erre sokkal kevesebb példát láttunk eddig. Az esetek döntő többségében az átlagos, vagy pár száz, pár ezer fős követőtáborral rendelkező embereket tiltogatja le az algoritmus vagy az amögött álló horda, akiknek hálózata egy izgalmas téma lehetne. Egy-egy poszt, komment vagy beszélgetés, tartalom feljelentése esetén elvileg egy algoritmus és azt követően egy élő ember - vagy egy csapat (?) - dönt arról, hogy a "bűnt" elkövetett személyt eltiltják-e a digitális élettér lehetőségeitől. A büntetés legtöbbször 24 órás, ám ha néhány hónapon belül további feljelentéseket kap az illető, akkor 3 napos, 7 napos majd 30 napos büntetést kapunk. Ez utóbbi a "Facebook jail", azaz a Facebook börtön.

Nekem idén a digitális büntetések mindegyike kijárt, igaz, két posztom miatt azonnal a 7, majd a 30 napos börtönt kaptam. Irásaimat, gondolataimat jelenleg 4100 ember olvassa vagy követi saját oldalamon és 3000 további az általam igazgatott öt, többnyire szakmai vagy tudománynépszerűsitő oldalon. Ez már egy olyan tömeg, amelyben egyértelműen akad néhány kedves emberke, akinek egyetlen célja - a jó kis román történeti hagyományt követve - hogy figyeljen és amikor csak tud kapni az alkalmon, jelentsen, feljelentsen. Manapság már nem "pártelnöknek" vagy főtiszteknek (vagy nem csak), hanem a digitális láthatatlan hadseregnek, amelynek néhány távol-keleti vagy dél-kelet ázsiai katonája végül automatikusan letilt, eltilt a szólás szabadságától, a legtöbb esetben természetesen teljesen indokolatlanul.

Július környékén akkor kaptam 7 napos eltiltást, amikor posztoltam Emil Boc elhiresült nyilatkozatáról egy rövid kis szöveget a translatio imperii fogalmáról és arról, kik vallották a történelemben azt, hogy ők Róma egyedüli örökösei. A rómaiság évszázadokon átivelő metahistorikus kontinuitásának hite egy kalap alá helyezi Nagy Konstantin császárt a bagdadi kalifával, török szultánnak, orosz cárral, Napoleónnal, amerikai elnökökkel és persze a XX. század két legismertebb fasiszta diktátorával. Nevüket azonban leirni - különösen Emil Boc társaságában - úgy látszik, hogy nem szabad. Egy történelmi elemzést tehát már nem lehet kiirni. 

Ezen túlmenően, 2021. október 5-én vehemens vitába keveredtem Gabriel Preda oldalán egy Sorin Camner nevű, enyhén szólva gyanús alakkal, aki nem kevesebbet állitott, mint "minden oltatlan antiszemita". Ezt a logikátlan és felháboritó, önmaga transzgenerációs traumáját mindenkire, úton, útfélen kivetitő kommentet nehéz volt szó nélkül hagyni. A feljelentés szerint pedig egyértelműen a PC gépezet aktivizálódott - feltehetően úgy, hogy az eredeti nyelvi közeget se értette a feljelentést követő döntést meghozó egyén (vagy algoritmus?). 

30 napon át tehát elhallgattattak. Végül is, szerencse: életem egyik nagy kötetét irom, ennek a felforgató, kevés alvással járó hónapnak a nagy munkája mellett végül is jó, hogy Románia történetének ebben a kritikus hónapjában legalább nem kell idegenekkel, elmebetegekkel és propagandistákkal viaskodnom. A jelenség disztopikus jellege azonban nagyon aggasztó: a Facebook gondolatrendőrsége, önjelölt erkölcsi, morális, "fact checked" mércéje egyre durvább dimenziókat dönget és mostmár a valós életbe is beleszól. Ebben a harminc napban (amely egyébként csak november 5-én jár le) nem tudtam semmilyen szakmai eseményt (2 nemzetközi konferenciát szerveztem pont ebben az időszakban), semmilyen hirértékű és szakmai csoportok számára releváns fotót, hireket megosztani. Mindeközben a több ezer emberre negativan ható szélsőjobbos és szélsőbalos csoportok propagandisták busásan fizetett oldalaikon öntik a mérgező szövegeket az emberekre, szitva a gyűlöletet és épitve a globális Milgram-kisérletet, amely Kina-méretűvé lett. Történik mindez úgy, hogy a szinte biztosan laborból szabadult (vagy kiszabaditott) virus őshazájában - állitólag - már 15 hónapja nincs járvány. Fel is épült a járvány feletti győzelmet hirdető wuhani covid-múzeum. Ki érti ezt? Valaki biztos hazudik, de szerencsénkre Kronosz mindig az igazság mellett áll: előbb, utóbb minden kiderül. 

November 5. után visszatérek a Facebookra, de a kommentálást abbahagyom hivatalos oldalammal. Sok értelme amúgy sincs, a Milgram-kisérletnek csak big data adathalmazt szolgálunk, semmi értelme az átlagember szempontjából - Zuckerberg abból is csak gazdagodik. Minden komment centeket hoz neki. Ma az adatforgalom az új arany, a chip pedig az új kőolaj. 

Személyes oldalamra és szakmai oldalaimhoz több adminisztrátort rendelek, amely megelőzi majd, hogy a következő letiltások esetén a gondolat szabadsága is elnémuljon. 

Olyan világ jön, ahol a totális kontroll, a dataizmus és pszicho-, valamint biopolitika átveszi az uralmat immár globális szinten. Ahogy a kortárs svájci-német filozófus, Byung-Chul Han irja: 

"Az egész digitális kort az élet mérhetőségének és számszerűsithetőségének hite uralja. A számszerűsitett én is ennek a hitnek hódol. A testet szenzorokkal látják el, amelyek automatikusan számokat termelnek. Még a lazitásnál is a teljesitmény és a hatékonyság számit. A puszta adattömeg azonban amely eközben felhalmozódik nem válaszol a kérdésre: ki vagyok én? Az ént az értelmetlenségig adatokra bontják.  Az adatok és a számok additivak, nem narrativak. Az értelem viszont a narráción alapul, az adatok az értelemnek csupán a hiányát töltik ki.". A narráció, a mesélés tehát alapvető, hogy a transzhumanista korban a humanisták túléljük a szemünk előtt siettetett jövőt. 

Mesélni fogunk, nem hagyjuk abba. 

Oltott lázadók, avagy a mellékhatások és az emberi jogok

 

Lassan két éve, hogy New Yorkban megtartották az Event 201 elnevezésű globális pandémia-szimulációt 2019 október végén. Ezzel szinte napra pontosan, párhuzamos eseményként Wuhanban -igen, abban a városban -  zajlott a katonáknak rendezett speciális olimpiai játékok. Ez utóbbit már az amerikai kongresszus is vizsgálja, mint "superspreader" eseményt, vagyis a pandémia első hivatalos szóródási forrását.  Egy éve még, amikor ezt irtam, akkor "összeesküvés elmélet volt" - ma már történelmi tényként, az amerikai kongresszus vizsgálja hivatalosan. Érdekes ez, hogy ami egykor mitosz és emberi megérzés, hónapok vagy évek múlva nemegyszer tényekkel és forrásokkal is alátámasztható valósággá válhat. Majd ez is kiderül, mennyiben igazolható. A lényegen ez már egyébként sem változtat semmit - még ha a történelem majd igazolja is, hogy a virus mondjuk laborból szabadult, amit ismételten, már számos szakember elfogadható hipotézisnek tart. Az tény, hogy virus szabadult a világra és lassan két éve már terjed és mutálódik. Az is tény, hogy ez a történelemből ismert járványok változásokat előidéző jelenségénél is sokkal nagyobb változásokkal járt, amelyeket nem az emberek döntöttek el, nem referendumon szavazták meg, nem közös akaratból döntöttünk el, hanem egy nemzetközi (szakmai?) szervezet hatására, a világ politikusai és gazdasági vezetői hozták meg ezeket a döntéseket, nekünk pedig el kell fogadni ezt - ha tetszik, ha nem. Ennek ugyan rengeteg jogi és filozófiai dimenziója van, amelyről néhány bátor ember ugyan vitatkozik még (Giorgio Agamben, Roberto Esposito, Bruno Latour), de az emberek és politikusok többsége úgy vélekedik, hogy pandémiában megszünik a demokratikus jogállam és életbe lép a vészhelyzeti, kivételes és medikalizált állam (state of emergency, state of exception, state of medicalised politics and politiced medicine). Ezt azzal legitimizálják, hogy a többségi és közösségi jog felülirja az egyéni jogokat és hogy az élethez és életbenmaradáshoz való jog fontosabb és felsőbbrendűbb, mint az egyéni jogok, a szabad mozgáshoz és egyéni döntéshez való jogok. 

Erről sok jogi vita alapvetően nem zajlott, bár azért néhány jogász és jogi szervezet megfogalmazta kételyeit és aggodalmait ezzel a témával kapcsolatban. Olyan egyszerű, de nagyon is pertinens kérdésekre nincs egyelőre válasz, mint: 1) mikor ér véget a szükségállapot és a "state of emergency" állama? A válasz rögtön szokott jönni: amikor véget ér a pandémia. De mikor ér véget egy pandémia? A gond ezzel csak az, hogy a pandémia meghatározása is fluid és nagyon változó: úgy hirdettek pandémiát például 2020 március 13-án, hogy alig néhány száz, pár ezer eset volt 7,8 milliárd emberre, csupán regionális sajátosságban volt globális jelenség és statisztikákból tudták levezetni az exponenciális növekedés gyorsaságát. Tehát elvileg, a pandémia akkor ér(het, érne) véget, ha a virus már nincs jelen több kontinensen egyszerre, vagy lokalizálódik, enyhül, gyengül vagy globálisan eléri a szerzett, vagy beavatkozással (oltás) létrehozott nyájimmunitást (endémia lesz). Tehát elvileg, a "state of exception" és a kivételes állam állapota - amely komoly filozófusokat és jogászokat, neves kutatókat és még kritikus hangot pedzeni merő embereket elgondolkodtatott nem kellene állandósuljon. Egyelőre tudtommal Dánia az egyetlen állam, amely teljesen felhagyott a kivételes állam státuszával és minden korlátozást elvetett. Svédország és néhány afrikai ország az elején nagyon bátran próbált ellenállni ennek az új államforma bevezetésének, de végül ilyen-olyan okok miatt a svédek is megtörtek és bevezették (igaz, össze sem hasonlitható ennek az új és remélhetőleg ideiglenes államformának az izraeli, amerikai vagy újzélandi változatával). Dánia példája azt mutatja, hogy a state of exception csak akkor valósulhat meg, ha az emberek 80% oltott lesz. Ez sok országban utópia egyelőre: az európai országok többsége 60-70% körül áll, sok helyen - igy Romániában is - a helyzet egyenesen tragikus és apokaliptikus most. Romániában a 80%-os átoltottságra esély sincs, igy ott a sars-cov-2 virus legfeljebb endémia lehet természetes nyájimmunitás révén - legyen ennek bármennyi áldozata. Van ahol az átoltottság maximalizálását úgy akarják elérni, hogy még durvább formáját vezetik be az agambeni biopolitika kivételes államának: az állam adófizető és munkás rétegét kényszeritik arra, hogy munkájuk fejében oltsák be magukat. Olaszországban elvesztheti bárki a munkáját, ha nincs beoltva vagy nem esett át az oltáson (vagy nem teszteli magát hetente).  Ez egy radikálisan új szintje ennek a disztópikus államformának, amely a biopolitikai kontroll új szintjét súrolja, továbbra is a "közösségi jogok fentebb valók az egyéni jogoknál" érvrendszert használva.  Hol van a kivételes, pandémiabeli államforma határa? Meddig lehet tolni a demokratikus államforma határait? Ki és hogyan hatalmazta fel a politikusokat erre? 

Ezek a kérdések az embereket most nem érdeklik, hisz egy hipnotikus állapot halálfélele uralkodik mindenhol: a sajtó halál-mantrája napi 20-30 alkalommal biztositja, hogy a legelemibb emberi ösztön, a halálfélelem és életbenmaradás elve állandóan bizseregjen és bekapcsolva maradjon. 

Engem például az érdekelne, hogy a kivételes államforma (state of exception) törődik-e például olyan kisközösségekkel, amelyek a covid-betegség vagy oltás után keletkeztek? Például az ún. "long-covid"-ban szenvedők, akik a virustámadáson átesett emberek hosszú távú hatásai miatt munkaképtelenek lettek vagy állandó orvosi ellátásra, vizsgálatokra szorulnak: fizeti-e nekik az állam a vizsgálatokat, van-e nekik valamilyen szakmai, lelki segitség? Mi van azzal a kicsi, de létező - ámbár sokak által vehemensen tagadott - réteggel, akik az oltás után mellékhatásokkal vagy maradandó tünetekkel kell élniük? Mi van azzal, ha valaki elfogadta a 2 oltást, de mellékhatások miatt nem hajlandó a harmadikat, vagy a majdani negydiket, ötödiket és fene tudja hanyadikat is elfogadni? Olaszországban ő például majd jövőre elvesztheti az állását? nem léphet be majd vendéglőbe, csak azért, mert érthető módon fél egy harmadik, negyedik oltástól? 

Sok olyan részlet van, ami életbevágó több ezer és tizezer embernek. Ki törődik velük? vagy a state of exception, a kivételes államban nincsenek kisebbségek sem? Nem számitanak ők sem? Az ő életük, sorsuk nem számit, csak az oltás-folyamatossága? 

Nehéz kérdések és nem tudom, kik adhatnak erre jó választ. Egyáltalán, van-e jó válasz erre.

Oltásmánia és oltásellenesség, avagy a transzhumanizmus felemelkedése

 Másfél éve, hogy elindult az elmúlt 70 év alighanem legtöbb ember életét felkavaró esemény, a COVID-19 jelenség (szándékosan nem a pandémia szót használom, mert sajnos ez már régen túllépte az orvosi és egészségügyi jelenség határait). Ez a "jelenség" sok politikus szerint "háború": egy virus és az emberiség közötti háború. A virus eredetéről máig nincs biztos adat: a gain of fuction laboratórium-vizsgálatok eddig "konspiracionistának" bélyegzett elmélete, Shi Zhengli (Kina "denevérnője") kutatásai és a virus labor-eredete mostmár úgy tűnik, a hivatalos elméletek közzé lett emelve a szakralizált és kanonizált szakemberek által is. 

 A háború szót egyébként politikai ideológiától függetlenül szinte minden politikus elszórta már, Trumptól kezdve Bidenig, Orbántól Macronig. Azoban kevesen voltak olyanok, akik ezt a "háborút" szó szerint értették: néhányan a Pentagonból és Trump-közeli források azonban gyakran hivatkoztak óvatosan arra, hogy ez a jelenség valójában Kina és a szabad világ közötti háborút jelentené. Ez a szóhasználat leginkább a Trump-közeli republikánus körökben terjed, de komolyabb, a mainstream média és a politológusok által is idézett oldalak is gyakran az USA és Kina közötti új hidegháborúról beszélnek. A kiélezett, feszült helyzet nem most indult persze és nem is ezzel a járvánnyal fog véget érni, de az sokatmondó, hogy a Davos 2020-as online konferencián már nem az amerikai elnök, hanem a kinai elnök szónokolt 45 percen át, egy napsütötte, maoista háttér előtt. Az ember azt hihetné, elérkezett a globális Kina kora ennek a beszédnek a hallatán. Klaus Schwab nyájas-nyálas köszöntése szinte az 1950-es évek sztálinista hiradóit idéző szólamokkal vezette fel Xi Jinping beszédét. Ok...fogjuk rá, hogy ez csak egy felemelkedni akaró, új globális gazdasági elit (big tech, big pharma) oportunista térnyerésének szinjátéka és reménykedése. A Forbes 2021-es listája radikálisan kicserélődött, ami nagyon jól jelzi, kik is az igazi nyerteseni ennek az átpolitizált, politikától és gazdasági versenytől monopolizált járványnak. 

Az emberek egy jelentős része azonnal, szinte kritika és gondolkodás nélkül alávetette magát a biopolitikának: a félelem, a virus újdonsága és furcsa természete (ami úgy tűnik, sokkal inkább egy vaszkuláris betegég), a halottak és betegek nagy száma és annak állandó mediatizálása a "sürgősségi" vagy "kivételes állam" (state of exeption, state of emergency) állapotát természetessé tette: már fel se tűnik senkinek, hogy 18 hónapja vészhelyzet vagy sürgősségi állapot van elrendelve. Ezt is "megszoktuk". Mások, kritikus szemmel, de az óvatossági szabályokat betartva nézték, figyelték a történteket és próbálták az információ-háborúban a "hiteles" forrásokat kiszűrni - ami manapság nem egy könnyű feladat. Ötletem sincs, hogy fél évszázad múlva a jövő történészei milyen primér, elsődleges források alapján fogják majd a COVID-19 jelenség történetét megirni. A harmadik csoport - akiket az első "virustagadóknak" és "oltáselleneseknek" nevez - számos elmélettel állt elő, amelyből a többséget ugyan könnyű érvekkel és tudományos forrásokkal lehengerelni, de néhányat elég nehéz egyelőre megdönteni, mig mások bizony valósnak bizonyultak 1,5 év alatt. A COVID-19 jelenség végletekbe osztotta a társadalmat sajnos. Jómgam is rengeteg emberrel kerültem emiatt konfliktusba, néhánnyal elhidegült a kapcsolatom, mások - akik nem tűrik a gondolkodás szabadságát, a vélemények polaritását - letöröltek, leblokkoltak és kigyót-békát rámhordtak. Tették ezt csupán azért, mert egy komplex jelenséget nem sablonokkal és egyszerű válaszokkal akarok megérteni. Az ő dolguk. Néhány hónapja minden hircsatornáról leiratkoztam, kevesebb időt töltök neten és őszintén, nagyon jól érzem magam anélkül, hogy tudnám, hány halott van, épp mit csinált xy elnök vagy jön-e a negyedik, ötödik hullám is. 

Még be is oltottam magam, annak ellenére, hogy nagy kétségeim voltak és vannak egy fél év alatt kifejlesztett, bár már rég ismert módszerrel létrehozott oltásban. Az első oltás után 24 órával a vádlimban furcsa fájdalom hasitott egy hosszú idő után, bemelegités nélkül végzett kis biciklizést követően. A fájdalom és kellemetlen érzet, a nehéz láb jelleg nem múlt el, igy elmentem egy Doppler vizsgálatra, amit egy huszonéves orvos végzett. Nem mutatott semmit: "biztos meghúztam a lábamat". Rendben. Az estére kifáradó láb, a nehézláb érzet azonban nem múlt el, sőt, a második oltás után felerősödött. Egy második Doppler vizsgálat egy másik orvosnál két viszeret mutatott ki. Nocsak, nocsak...az orvos szerint valószinütlen, hogy ez az oltástól alakult ki, hisz ezek elsősorban genetikai jelenségek, minden bizonnyal annak már rég ott kellett legyen (érdekes, 3 hete a másik nem látta), de - idézem - "lehetséges, hogy az oltás felgyorsithatta a kialakulását". Mit mondjak akkor erre? Érdekes jelenség, annak kontextusában, hogy már 14 hónapja számos cikk foglalkozott a SARS-COV-2 ún. "covid-láb" jelenségével, ami egy jó ideje nem kapott figyelmet a sajtóban és orvosi szakirodalomban. Lehet nem ártana mégis figyelni erre. 

Fura időket élünk sajnos. Az orvostudomány 18 hónap alatt elválaszthatatlan lett a politikától, pontosan úgy, ahogy Bruno Latour, Michel Foucault vagy Giorgio Agamben félelmei és disztópiáiban megjelenik. Oltóközpontokban az önkénteskedő orvoshallgatók mellett katonák és "új generációs" politikusok sürögnek, forognak, akiknek alapvetően annyi lövésük van az orvostudományhoz és az új-technológiás oltásokhoz, mint nekem. Hogy háziorvosomat idézzem: "nem olvastam pontosan,hogy működik az oltás, de biztos hogy biztonságos". 

A kettéosztott, kontrollált és biopolitikába változott világ egy másik sajátossága a felgyorsult transzhumanista tendencia:  online oktatás, online konferencia, online kutatás, online szülinap, online ünnepnap, online egyház, online vásárlás, online mozizás, online sport, online jóga, online szerelem, online élet. Musk és a transzhumanisták új, fetisizált Szentjei online templomokká tették a Z generáció Facebook csoportjait, ahol az új, traszhumanista világ viziója sejlik fel egyelőre bizonytalan, csak sejthető valóságában. Shoshana Zuboff által leirt kapitalista megfigyelés-világ és Harari által vizonált "feleslegesek tömege" és munkanélküliek óriási száma sajnos egyre inkább a valóság részévé válik. A traszhumanista hajszában viszont a nagy kérdés: mi lesz velünk, humanistákkal, a régi világ őrzőivel?

Kicsit olyan ez, mintha Cato Maior világából nézné valaki Róma felemelkedését és átváltozását. A tranzit-korok sajátossága, hogy egy része a társadalomnak nehezen alkalmazkodik és egy ideig ellenszegül, keresi önmagát a radikálisan új világban. Mikro-világokba menekül, ahol a régi világ apró szeletei vagy illuziója még megtalálható: egy parkban, a természetben, egy kis faluban, egy-egy hasonlóan gondolkodó, kis közösségben. Most az átmeneti állapotok korát éljük, ahol transzhumanisták és humanisták, oltásmániások és oltásellenesek feszülnek egymás ellen. Akik pedig valahol a kettő között, külsőként próbálnák személni ezt a jelenséget, nehéz helyzetbe kerülnek, mert a harc, a háború sajnos beszippantó erejű. 

Pedig jó lenne egyféle posztmodern Mózesként, a régi világ utolsó generációjaként még lenézni a Hegyről, megőrizni az elmúlt 30-40 év élményeit, mert ebben az Új Kánaánban nem tudom, be tudunk-e lépni mi, humanisták. 

Reméljük, valahogy igen.

A pandémia egy éves története

 A koronavirus-világjárvány ha minden igaz, 2019. novemberében indult el Kinában, Wuhan városában. A járvány "hőfőse" egy, a már évtizedek óta ismert és évente, szezonálisan velünk élő koronavirusok családjába tartozó, ám az eddig ismert koronavirusoktól néhány apró genetikai részletben eltérő, gyorsan fertőző virus lett (SARS-CoV-2). A virus feltehetően 2019 decemberében már terjedt Wuhanban, de az ottani események kronológiáját valószinüleg soha nem fogjuk pontosan megtudni: előre sajnálom a jövő történészeit és orvostörténészeit, akik majd néhány évtized múlva ezzel a témával akarnak foglalkozni. Az, hogy a virus honnan ered, hogyan került át állatból emberre egyelőre bizonytalan. A WHO 2021-es helyszini kutatása annyit tudott megállapitani, hogy minden bizonnyal nem Wuhanban, hanem egy dél-kinai barlangban vagy ahhoz közeli kistelepülésen történhetett a mutáció, amely végül az új virust létrehozta. A WHO szakértői gárdájának kutatási nyilatkozata és összefoglalója egyelőre nem ismert, feltehetően majd az lesz. Bár úgy szakmai, mint "jobboldalinak" vagy "járványtagadónak" kikiálltott források felvetették a virus labor-eredetét, a témát a WHO lezárta a wuhani viruskutató intézet munkatársainak kikérdezését követően. A dialógus részletei és jegyzőkönyve sajnos nem nyilvános egyelőre. Shi Zengli wuhani kutatóprofesszor koronavirus-kutatásai évek óta közismertek, ezek és az új virus közötti összefüggés azonban nem bizonyitott. Az ügyben azonban történtek letartóztatások is. 

Az új virus alig két hónappal azt követően jelent meg, hogy 2019 októberében New Yorkban, a John Hopkins Intézet szervezésében megtartották az Event 201 néven elhiresült világjárvány-szimulációt. A szimulációban résztvevő intézmények között. találjuk az elmúlt 20 évben az oltáskampányokban nagy szerepet játszó GAVI, CEPI nemzetközi szervezeteket és a Bill Gates Alapitványt, amely ezekben és a WHO pénzügyi támogatásában nagy szerepet vállalt az elmúlt években.  A szimuláció nem az első ilyen terv volt, a Dark Winter néven ismert 2001-es szimuláció óta számos alkalommal végeztek ilyen jellegű világjárvány-szimulációt. Ezek közül kiemelkedő a Rockefeller Center Lockstep Plan nevű terve 2010-ből. Mig a nagyközönség ezt egyértelműen összefüggésbe hozza a jelenlegi járvánnyal, a Rockefeller alapitvány ezt tagadja.  Az Event 201 szervezői 2020 tavaszán hivatalos közleményben tagadták, hogy bármilyen közük van a járványhoz és azzal érveltek, hogy egy ilyen új virus létrejötte és elterjedése csupán idő kérdése volt, erre a virológusok és szakemberek évek óta számitanak. Ezt bizonyitja például egy 2007-es tanulmány, Bill Gates 2015-ös előadása és A. Fauci 2017-es nyilatkozata is egy "meglepetés nyárványról".  Fauci 2017-es nyilatkozata és az Event 201 egybeesése, valamint  Kary Mullis Nobel-dijas kutató, a PCR teszt felfedezőjének és Fauci legvehemensebb birálójának váratlan, 2019-es halála az összeesküvés elméleteket terjesztő közösségekben elhitentték a bizonytalanság és a globális elit gondolatának magvait. Fauci és Mullis kapcsolatáról egyelőre nincs tudományos jellegű munka, a PCR tesztek érzékenységéről viszont ma már számos tanulmány kimutatta, hogy az amplifikáció számától függően (40 felett mindenkit pozitivnak adna ki) túlérzékeny módszernek számit és kiegészitő forrásokkal adhat valós képet egy társadalom átfertőzöttségéről. 

2020 január végén Davosban Donald Trump beszéde felháborodást keltett, amelyben megismételte 2019-ben, az ENSZ-ben elhangzott beszédét, amelyben a globalizmus ellen szólalt fel. Trump beszéde  összetűzésbe került az eseményt domináló klima-válság vezetőivel. A beszédet követően számos résztvevő birálta Trumpot. 

A 2019 decembere és 2020. március 11. közötti időszakról a jövő történészei ismételten számos tanulmányt fognak irni, amelyben majd részletesen elemzik politikusaink, ovosaink vagy közegészségügyi szakembereink felelősségét. A 2020 januárjában már ismert virus ugyanis három hónapon át szabadon szárnyalt a világban, mig végül 2020 március 11-én a WHO hivatalosan kijelentette, hogy pandémia, azaz világjárvány van. A világjárványnak pontos meghatározása nincs a WHO hivatalos honlapján. 

2020. március 11-ét követően a fertőzöttek száma rohamosan növekedett a világ minden pontján. A növekedést naprapontosan minden ország jelentette számos, központositott honlapnak, ezek közül kiemelkedő a John Hopkins honlapja, amely az Event 201 szimuláció platformjához hasonló módszert követ ma is.  Egy másik ilyen honlap a független önkéntesek által működtetett worldometers oldala. A halottak, fertőzöttek, súlyos, lélegeztetőgépet igénylő betegek számlálása és a sajtóban átlagosan napi 20-30 cikkben közölt adathalmaza az 1880-as években, Franciaországban megjelent közegészségügy egyik módszere lett. Ezt a jelenséget Bruno Latour filozófus "Franciaország pasteurizációjának" nevezte. A beteg és egészséges emberek mozgását, fizikai aspektusát (maszk) és viselkedését egyaránt korlátozó intézkedések 2020. márciusában és áprilisában szinte minden országban megjelentek, amelyek számos filozófus - G. Agamben, R. Esposito, B. Latour és mások - a foucault-i biopolitika veszélyének vizsgálatára késztetett. 2020 márciusa és áprilisa között számos jelentős tanulmány jelent meg a járványügyi intézkedések miatt bevezetett hadiállapot és szükségállapot emberjogi vonatkozásairól és hosszú távú következményeiről. Ezek egy részét azóta G. Delanty kötetben is kiadta. A járvány miatti drákói intézkedések a politikát és az orvostudományt egyesitették, olyan mértékben, ahogy soha azelőtt: új fogalmak jelentek meg (lockdown, social distancing, covid-calendar, stb.). A lockdown, mint módszer az orvostudományt is megosztotta, erről mai napig nincs egyértelmű konszenzus. A lockdown, mint járványkezelési módszer ellen felszólalt többek között S. Gupta oxfordi epidemiológus, John Ioannidis stanfordi epidemiológus, Martin Kulldorff orvosprofesszor, Harvard Medical School, Jay Bhattacharya, orvosprofesszor Stanfordi Egyetem, Stefan Baral epidemiológus, Johns Hopkins Egyetem, Michael Levitt, Nobel-dijas kémikus és számos más jelentős kutató. A Great Barrington Nyilatkozat néven ismert kezdeményezést aláirói (13.000 kutató, 42.000 orvos, 765.000 állampolgár) a lockdown gazdasági és közegészségügyi, valamint politikai következményeitől félnek. A lockdown mellett érvelők szerint, a szigorú intézkedések milliók életét mentették meg. Ezeket elsősorban matematikai statisztikákkal támasztják alá. A problematikus téma csak a Nature honlapján mintegy 5000 tanulmányt szült az elmúlt egy évben. Újabb fejtörés majd a jövő történészeinek és orvostörténészeinek, akik a lockdown sikerét, rövid és hosszú távú hatásait fogják majd valamikor kutatni.

Mig az orvostudomány, jogtudomány és társadalomtudomány a lockdown szükségességéről és a jogállamiság egy éve tartó korlátozásáról vitatkozik - a vita ma sem zárult le - addig a 12 hónap alatt közel 10 billió dollárral gazdagodó top 1% és a politikai erők már a nagy újrakezdésről tervezgetnek. Ennek számos formája és utopikus viziója ismert: egyike a Klaus Schwab és a World Economic Forum által kiadott Great Reset terve, amely a világ sorsát vizionálja 2030-ig, egy másik Bill Gates új kötete, amelyben saját jövőképét mutatja be (ez utóbbi számos pontban rezonál Schwab viziójával). A politika pedig óriási újrainditási reformokkal próbálja újrainditani a gazdaságot az Egyesült Államokban és Európában közel 3 billió dollár értékben (3.000.000.000.000). 

2020. decemberében elindult az oltási folyamat is, amely várhatóan néhány országban (Izrael, USA, UK) 2021 őszéig eléri a 70%-os összoltottsági szintet, amelyet a pandémia végeként is emlegetnek egyesek, bár erről sem derült egyelőre ki, milyen feltételekkel jöhet ez létre. Az oltások - ahogy minden más is ezzel a járvánnyal - óriási viharokat kavarnak, amelyek elválaszhatatlanná tették a politikát az orvostudománytól.

Számos közegészségügyi szakértő emlitette a harmadik és negyedik hullámot is, igy egyelőre bizonytalan, hogy a járvány 2021-ben, vagy 2022-ben véget ér-e. Az sem igazán érthető, hogy az otlást követően bevezetett covid-pass milyen módon fogja a mobilitást elősegiteni, vagy a be nem oltottakat korlátozni. Az viszont tény, hogy az EU már 2018 óta dolgozik egy ilyen dokumentum kiadásán. 

Bármi is legyen, egy biztos: ez a jelenség-sorozat egyike lesz a XXI. század legvitatottabb eseményeinek. A jövő történészeivel szolidarizálok, akiknek nagyon, nagyon nehéz dolguk lesz. Mig nekünk sokszor a hiteles források hiánya okoz gondot, addig nekik a túlzsúfolt források megszűrése és az események közötti összefüggések értelmezése fog gondot okozni. A jövő történésze már nem fogja tudni orvos, szociológus, pszichológus, politológus nélkül megirni ennek az eseménynek a részletes történetét, a rendelkezésre álló források heterogén jellege és már most, 12 hónap alatt létrehozott felfoghatatlan mennyisége is óriási kihivást jelent majd a kutatók számára. 

Annyi viszont biztos: a reptiliánus világkormánytól, tömeggyilkosságtól rettegők tábora és az idegen politikusok és közegészségügyi szakemberekbe maximális bizalmat szavazók és azokat vakon követők két végletes csoportja között van egy jelentős, de messze nem kritikus tömeg, akik aggódva nézik a világ átalakulását. A pandémia - bárhogy is indult - bizonyosan himérává nőtt politika és orvostudomány elválaszthatatlan szövetségében, ez pedig paradigmatikussá teszi az emberiség történetében. Nem a 0,3%-os halálozási arány miatt (amely egyre inkább úgy tűnik, hogy jóval kevesebb, hisz az aszimptomatikusok száma sokkal nagyobb), hanem a gazdasági elit játszmái révén lesz ez a járvány "történelmi esély" (Schwab 2020) egyeseknek. 

List of gratitudes 2020

 This year was hard for everyone. For many of us from the first world (EU, USA but not only) this was the worst year since 1990.  However, in a longue durée historical perspective, it is obviously not even comparable to the most terrible years of the 20th century (1914-1918, 1939-1945 and many more, even in the 1990's for some countries). Our society was living in such a beautiful, calm and luxurious abundency, that we lost our connection with the reality of nature, the reality of life and the proximity of death. The reaction of the human race for this pandemic - not the first and not even the last one we face - was unusual and odd: on one hand it proved that we are now fully a global society, a unified homo sapiens  which resonates as one in deep crises too. It proved also, that science, politics and the new industry (industrial revolution 4.0) are strongly working together in a symbiosis where one can hardly separate the opinion of a politician, a specialist and an industrialist. This pandemic - although far from being the most severe and most dangerous in the last 100 years - provoked unprecedented changes in human history, which necessity will be put on the ballance of history in the future. We will see, if this paradigmatic year will change indeed the evolution of the homo sapiens and its relation with planet Earth. It is rare in history to have a great comet and the Jupiter-Saturn conjunction too in the same year: that would have been a clear sign for ancient societies that this year was a very, very unusual one. 

On a much more micro-level, the society was atomized, deconstructed, individualised, isolated and virtualised or digitized. Our feelings and interpersonal relations were transformed into digital zoom, google meets, teams and skype meetings. It was a hard year for everyone, in a way or another. For me personally it was a terrible one, but it could be much worse too. At least 70% of what I consider important in life (dynamic social life, meeting friends, interaction with university and academic environments, conferences, travelling, cultural tourism, nature, walking, urban life, research in the big libraries of my field) was digitized,  limited or forbidden in this year. It is enough to see my last year: 16.000 km in 4 countries, meeting 30-40 friends in dozens of cities. This year that was impossible. This created a strong anxiety in me, a struggle which I often failed to negociate in my inner world, not really famous for patience and stoicism. Online education is a total mess, a tragedy as well as online research which limited my work and made it impossible to finish many of my chapters of the book project I am working on. All my planned conferences was cancelled and I became basically a robot speaking with my power points 5-6-7 hours daily, spending 10-12 hours daily on digital media. Despite of this inner struggle - which was connected with the collective suffering of humanity this year - I tried to focus on some good things of this year for which I am very grateful. 

- I am happy that in February I spent two weeks again in Berlin, meeting amazing friends (old and new too) there again. I love that city and a big part of my heart is already there since ten years now. 

- glad that I had at least 1,5 month to teach in real life in early spring. That cannot be replaced by online spaces

- glad that I met in February my friends and colleagues from Szeged. I hope that we can spend more time in the future 

- happy for my few, but good friends from Sibiu who helped me a lot in these difficult times with their presence, company and patience. That helped me through this year. 

- glad that I spent so much time in parks, nature, forest. I had some really nice moments there, helped me during lockdowns. 

- glad I visited some local touristic sites and the Szeklerland (Székelyföld) too

- happy for the most spontaneous meeting with my Alterego and his family. That was a shocking meeting in Csikszereda.

- I was lucky to spent some long nights with friends in search of Jupiter, Saturn and the comet Neowise.

- I am happy for my 10 small articles and studies which are in press now. Although it is not the product of 2020, my book on András Bodor was finished in this year too. 

- I am happy for some new gastronomic experiences I made home, lot of new music, films discovered. 

- greatful that in the time of crisis I realised who are those really close to me and who are the people who fail to stay close in these difficult times. 

- glad that despite of my hypochondria and few hundreds of euros spent on medicine this year I am still alive at least, even if I am not healthy anymore. 

I hope for myself and all of us for a better, happier year with real hugs, real interaction and lot of physical meetings too.

Merengés korona-időben

Ez egy nagyon személyes hangvételű bejegyzés, tehát nem kell sem szakmai, sem tudományos véleményként felfogni.

Világjárvány van, hivatalosan is már vagy hatvan napja. A mi kis életünkben, személyes, egyéni és közösségi szinten is rendkivüli állapot ez: ilyesmit mi, európaiak, vagy úgy általában, a "nyugati civlizáció" néven ismert politikai és kulturális konstrukció nem élt még át. Nekünk tehát, a luxushoz és kényelemhez szokott embereknek, háborús helyzettől idegen, járványt, mélyszegénységet soha nem tapasztalt generációnak ez valóban sokkoló élmény. Eddigi életünk radikálisan megváltozott és nem fog ez jobb lenni május 15. után sem, sőt, talán egy év múlva sem. Egy ilyen esemény hatása évekre szól, ha nem egy egész emberöltőre. Ez utóbbira még nem esküdnék azért meg. Minden esetre az emberek döntő többsége nehezen éli meg ezt az időszakot, bár óriási különbségek vannak a nyugati civilizáció csoportjai között is. Akik munkájukat elvesztették - csak Romániában 1,1 millió ember - azoknak ez a járvány szörnyűbb, mint annak a 15.000 fertőzöttnek, akikből minden bizonnyal legalább 13.000 élve fog túlesni ezen és néhány éven belül már csak halovány, rossz emlékként fogja felidézni a 10-20 napos kórházi kinokat. Ők tehát a legfőbb elszenvedői ennek az időszaknak. A munkanélkül maradottak és a betegek. Nem kellemes persze a helyzetük azoknak sem, akiknek rokonaik betegedtek meg, vagy haltak meg: ez máris Románia szintjén több tizezer embert érint közvetlen módon. Jómagam közel 3000 ismerősömből szerencsére csak egyetlen egyet ismerek - egy madridi fiatal nőt - aki átesett a koronaviruson, minden komolyabb probléma nélkül.  Több ismerősömet - főleg politikusokat- teszteltek is, negativak lettek.  Nem kellemes azoknak a helyzete sem, akiknek a karantén radikálisan új élethelyzetet hozott. A karantén mást jelent mindenki számára. Másképp éli ezt meg, az, akinek nagy háza, természetközeli, kertes, erdős környezete van, másképp éli meg az, aki eddig is home officeból dolgozott és családjával van összezárva vagy az, akinek eddig gazdag, szociális élete, kirándulásokkal, konferenciákkal teli, kutatói életstilúsa volt és most  egy betonrengetegben, négy fal közzé zárva kell megtalálni önmagunkhoz az útat. Jó nagy tükör, szembenézés, lehetőség a befeleforduláshoz, mondhatni egy nem kért, nem önmagunk által vállalt kötelező lelki gyakorlat ez. 

Ha kicsit kinézünk luxushoz szokott európai életünkből, máris látjuk, hogy a világ közel nyolcmilliárd lakójának fele eddig is járványoktól, szegénységtől és állandósult krizishelyzettől veszélyeztetve élte hétköznapjait. A halál, a halál tudata, a halál közelsége és banalitása ott a hétköznapok része. Az emberi élet és lét természetes eleme. Mifelénk, valami furcsa transzformáció révén, a "progressziv" társadalom és a jóléti, felgyorsult, fiatalságkultuszban és szinte az örök életben hivő társadalomban a halál ki lett iktatva a lehetséges opciók közül. A halál rendszeridegen lett mifelénk: rettegünk tőle, jobban mint bármikor. Nem látjuk naponta, nem vettünk tudomást róla, nem volt része a mentalitásunknak már. Pedig a halál nagyon is jelen van, itt van köztünk. Része sejtjeinknek, akik naponta millárdszámra halnak el, változnak át. Része a természetnek, része az előttünk lehulló madaraknak, elhaló állatoknak. A halál annyira természet-ellenes lett az európai, "nyugati" mentalitásban, hogy ha éppen felbukkan - most egy közepes kategóriába sorolt, nagyon fertőző, de nagyon alacsony mortalitású virus formájában - akkor azonnal bepánikolunk és totálisan, teljesen leállitjuk az életünket. Kicsit abszurd ez: félretesszük legalább a 80%-át annak, amit az életnek, életünk értelmének mondunk, csak azért, hogy "túléljünk". De biztos ez a helyes megoldás? Ez a hihetetlen halálfélelem normális? 

A témát mostanában 2-3 cikk komolyan vizsgálta. Egyrészt a progressziv oldal nagy prófétái, mint Harari, aki erről nemrég egy nagy visszhangot keltett cikket irt. Szerinte normális az, ha a halált teljesen kiiktatjuk az életünkből és az emberi fejlődés nagy útján elérünk majd oda, hogy a halál közelésége, természetessége még rendszeridegenebb lesz. Mert a tudomány, az orvostudomány fejlődése ide vezet. Stb. stb. Másik részről azonban, felhozták azokat a tudományos, antropológiai példákat, amelyek a régmúlt és a közelmúlt halál-értelmezéseit és az idősgondozás problémáját elemezték.  Az öregek feláldozásának problémája egy állandó jelensége az emberi fajnak, ami persze egy fontos, de nagyon érzékeny antropológiai téma. 

A megszámlálhatatlan konteo-elméleteken túl, amelyeket felsorolni is nehéz - ezek közül talán a legelterjedtebb a laborban kifejlesztett és hibrid-háborút feltételező "fake-pandemy" elmélet amelyet az oltásellenes csoportok és érdekszférák terjesztenek  - az ma már bizonyosnak tűnik, hogy a karantén valóban segitett a járvány-kontrollban és a hires görbe féken tartásában, legalábbis Olaszország és Spanyolország példája ezt mutatja. Az is reménykeltő, hogy ma már legalább száz laborban folyik az oltás iránti verseny és egy éven belül biztos meglesz az oltás, vagy legalább egy hatékony anti-virális gyógymód. Azt is tudjuk azonban, hogy az országok amelyek már lassan megnyitottak, újból elindult a virus terjedése, tehát lehetetlen a teljes nyitás, de a teljes kontrol is kizárt és értelmetlen bezárkózni. Bele kell tehát nyugodni, hogy igen, halnak majd meg emberek, az élet veszélyes, de szerintem - és itt fognak sokan kiakadni - jobb élni, mint bezárva lenni. 

Az élet rizikó. Az élet veszélyes. De ez a szép benne. Bezárkózni, rettegni, félni, a pánikot ilyen szinten terjeszteni az immunrendszer legnagyobb ellensége. Annak az immunrendszernek a tönkretételében ügyködünk intézményes formában, amely még mindig - főleg oltás hiányában - a legfőbb és legfontosabb ellenszere a virusnak. Ehhez sem konteó, sem "hit" nem kell: ez szintiszta tudomány. A napfény-hiány, a bezárkózás, a bizonytalanság, a szociális élet hiánya az immunrendszer legfőbb ellensége, tehát a karantén nem megoldás hosszú távon. Dél-Korea ezt már jól tudja, ott a massziv, akár a teljes társadalmat tesztelő rendszerben hisznek. Milliónyi teszt kell, amely révén csakis azokat fogjuk elkülöniteni, akik biztosan pozitivak. A többieknek pedig folytatni kell a normális, emberhez méltó életet. 

A karantén - amely az olasz quarantena, azaz "negyven" szóból ered, nem véletlenül 40 napra lett tervezve. 

Remélem, hogy a józan ész visszatér majd a politikába és ez a járvány - amely tudjuk jól, hogy történelmi perspektivákban egyáltalán nem a legsúlyosabb és messze nem a legveszélyesebb még a jelenleg is duló járványok közül sem - kellően lesz kezelve majd. Még mindig mázlisták vagyunk, hogy a 21. század második évtizedében tört ránk egy ilyen járvány és nem száz éve. Óriási mázli most is, hogy Európában tört ránk és nem Afrika kellős közepén, ahol még vagy 3-4 másik járvány is pusztit - már ha túléled a vizfertőzést, éhinséget és polgárháborúkat. 

Tartsuk meg a józan észt, pánik nélkül. A halállal pedig talán kicsit többet kellene foglalkozzunk, úgy érzem ez sokaknak teljesen rendszeridegen fogalom lett.  Kiváló alkalom, hogy olvassunk például Philippe Aries munkáit, tanulmányait vagy Camus klasszikusát, a Pestist.