2021. október 1., péntek

Oltott lázadók, avagy a mellékhatások és az emberi jogok

 


Lassan két éve, hogy New Yorkban megtartották az Event 201 elnevezésű globális pandémia-szimulációt 2019 október végén. Ezzel szinte napra pontosan, párhuzamos eseményként Wuhanban -igen, abban a városban -  zajlott a katonáknak rendezett speciális olimpiai játékok. Ez utóbbit már az amerikai kongresszus is vizsgálja, mint "superspreader" eseményt, vagyis a pandémia első hivatalos szóródási forrását.  Egy éve még, amikor ezt irtam, akkor "összeesküvés elmélet volt" - ma már történelmi tényként, az amerikai kongresszus vizsgálja hivatalosan. Érdekes ez, hogy ami egykor mitosz és emberi megérzés, hónapok vagy évek múlva nemegyszer tényekkel és forrásokkal is alátámasztható valósággá válhat. Majd ez is kiderül, mennyiben igazolható. A lényegen ez már egyébként sem változtat semmit - még ha a történelem majd igazolja is, hogy a virus mondjuk laborból szabadult, amit ismételten, már számos szakember elfogadható hipotézisnek tart. Az tény, hogy virus szabadult a világra és lassan két éve már terjed és mutálódik. Az is tény, hogy ez a történelemből ismert járványok változásokat előidéző jelenségénél is sokkal nagyobb változásokkal járt, amelyeket nem az emberek döntöttek el, nem referendumon szavazták meg, nem közös akaratból döntöttünk el, hanem egy nemzetközi (szakmai?) szervezet hatására, a világ politikusai és gazdasági vezetői hozták meg ezeket a döntéseket, nekünk pedig el kell fogadni ezt - ha tetszik, ha nem. Ennek ugyan rengeteg jogi és filozófiai dimenziója van, amelyről néhány bátor ember ugyan vitatkozik még (Giorgio Agamben, Roberto Esposito, Bruno Latour), de az emberek és politikusok többsége úgy vélekedik, hogy pandémiában megszünik a demokratikus jogállam és életbe lép a vészhelyzeti, kivételes és medikalizált állam (state of emergency, state of exception, state of medicalised politics and politiced medicine). Ezt azzal legitimizálják, hogy a többségi és közösségi jog felülirja az egyéni jogokat és hogy az élethez és életbenmaradáshoz való jog fontosabb és felsőbbrendűbb, mint az egyéni jogok, a szabad mozgáshoz és egyéni döntéshez való jogok. 

Erről sok jogi vita alapvetően nem zajlott, bár azért néhány jogász és jogi szervezet megfogalmazta kételyeit és aggodalmait ezzel a témával kapcsolatban. Olyan egyszerű, de nagyon is pertinens kérdésekre nincs egyelőre válasz, mint: 1) mikor ér véget a szükségállapot és a "state of emergency" állama? A válasz rögtön szokott jönni: amikor véget ér a pandémia. De mikor ér véget egy pandémia? A gond ezzel csak az, hogy a pandémia meghatározása is fluid és nagyon változó: úgy hirdettek pandémiát például 2020 március 13-án, hogy alig néhány száz, pár ezer eset volt 7,8 milliárd emberre, csupán regionális sajátosságban volt globális jelenség és statisztikákból tudták levezetni az exponenciális növekedés gyorsaságát. Tehát elvileg, a pandémia akkor ér(het, érne) véget, ha a virus már nincs jelen több kontinensen egyszerre, vagy lokalizálódik, enyhül, gyengül vagy globálisan eléri a szerzett, vagy beavatkozással (oltás) létrehozott nyájimmunitást (endémia lesz). Tehát elvileg, a "state of exception" és a kivételes állam állapota - amely komoly filozófusokat és jogászokat, neves kutatókat és még kritikus hangot pedzeni merő embereket elgondolkodtatott nem kellene állandósuljon. Egyelőre tudtommal Dánia az egyetlen állam, amely teljesen felhagyott a kivételes állam státuszával és minden korlátozást elvetett. Svédország és néhány afrikai ország az elején nagyon bátran próbált ellenállni ennek az új államforma bevezetésének, de végül ilyen-olyan okok miatt a svédek is megtörtek és bevezették (igaz, össze sem hasonlitható ennek az új és remélhetőleg ideiglenes államformának az izraeli, amerikai vagy újzélandi változatával). Dánia példája azt mutatja, hogy a state of exception csak akkor valósulhat meg, ha az emberek 80% oltott lesz. Ez sok országban utópia egyelőre: az európai országok többsége 60-70% körül áll, sok helyen - igy Romániában is - a helyzet egyenesen tragikus és apokaliptikus most. Romániában a 80%-os átoltottságra esély sincs, igy ott a sars-cov-2 virus legfeljebb endémia lehet természetes nyájimmunitás révén - legyen ennek bármennyi áldozata. Van ahol az átoltottság maximalizálását úgy akarják elérni, hogy még durvább formáját vezetik be az agambeni biopolitika kivételes államának: az állam adófizető és munkás rétegét kényszeritik arra, hogy munkájuk fejében oltsák be magukat. Olaszországban elvesztheti bárki a munkáját, ha nincs beoltva vagy nem esett át az oltáson (vagy nem teszteli magát hetente).  Ez egy radikálisan új szintje ennek a disztópikus államformának, amely a biopolitikai kontroll új szintjét súrolja, továbbra is a "közösségi jogok fentebb valók az egyéni jogoknál" érvrendszert használva.  Hol van a kivételes, pandémiabeli államforma határa? Meddig lehet tolni a demokratikus államforma határait? Ki és hogyan hatalmazta fel a politikusokat erre? 

Ezek a kérdések az embereket most nem érdeklik, hisz egy hipnotikus állapot halálfélele uralkodik mindenhol: a sajtó halál-mantrája napi 20-30 alkalommal biztositja, hogy a legelemibb emberi ösztön, a halálfélelem és életbenmaradás elve állandóan bizseregjen és bekapcsolva maradjon. 

Engem például az érdekelne, hogy a kivételes államforma (state of exception) törődik-e például olyan kisközösségekkel, amelyek a covid-betegség vagy oltás után keletkeztek? Például az ún. "long-covid"-ban szenvedők, akik a virustámadáson átesett emberek hosszú távú hatásai miatt munkaképtelenek lettek vagy állandó orvosi ellátásra, vizsgálatokra szorulnak: fizeti-e nekik az állam a vizsgálatokat, van-e nekik valamilyen szakmai, lelki segitség? Mi van azzal a kicsi, de létező - ámbár sokak által vehemensen tagadott - réteggel, akik az oltás után mellékhatásokkal vagy maradandó tünetekkel kell élniük? Mi van azzal, ha valaki elfogadta a 2 oltást, de mellékhatások miatt nem hajlandó a harmadikat, vagy a majdani negydiket, ötödiket és fene tudja hanyadikat is elfogadni? Olaszországban ő például majd jövőre elvesztheti az állását? nem léphet be majd vendéglőbe, csak azért, mert érthető módon fél egy harmadik, negyedik oltástól? 


Sok olyan részlet van, ami életbevágó több ezer és tizezer embernek. Ki törődik velük? vagy a state of exception, a kivételes államban nincsenek kisebbségek sem? Nem számitanak ők sem? Az ő életük, sorsuk nem számit, csak az oltás-folyamatossága? 

Nehéz kérdések és nem tudom, kik adhatnak erre jó választ. Egyáltalán, van-e jó válasz erre.


1 megjegyzés:

  1. Van még néhány kisebbség. Például az a kategória, akikről – mint a szellemekről – mindenki beszél, de én még nem láttam: akiknek orvosilag ellenjavallt az oltás. Mert olyan ismerősöm több is van, akinek orvos csendesen, négyszemközt, kategorikusan elmondja, hogy az ő helyzetében, kórtörténetével, állapotában, stb. inkább ne. De hogy valamelyik orvos ezt le is írja, valamiféle igazolást állítson ki erről, olyanról nem tudok. És ha írna is orvos valamilyen oltás-alól-felmentő igazolást, ugyan mit kezdenénk vele? Mert védettségi igazolást – ugye – ennek alapján nem adnak.
    Ahogy azoknak sem jár “green pass”, akik tesztelés nélkül estek át a betegségen. Nincs szükségük oltásra, de ezt nem tudják bizonyítani. Ők talán nincsenek is annyira kisebbségben és számuk napról napra növekszik.
    És még lenne egy kategória: még nem találkoztam ilyennel, de remélem, hogy felbukkannak egy adott pillanatban. Olyan oltottak, akik azt mondják: “azért oltattam be magam, hogy ne legyek beteg, nem pedig azért, hogy kiváltságos legyek egy olyan világban, ami igazságtalan diszkriminációra épül”. Aki oltottként visszautasítja a green pass-t, szolidaritásként azokkal, akiket a társadalom kirekeszt. Lehet, ha naiv vagyok, de én hiszem, hogy lesz ilyen is. Ha felismerik, hogy ők tehetnek igazán sokat egy igazságosabb társadalomért.

    VálaszTörlés