Menekültek, migráció és vallás Kolozsváron: egy vallástudományi konzultáció margójára

A short summary of a recently organized workshop from Cluj Napoca about religious pluralism and the problem of contemporary migration in Europe. The workshop was organized as part of a larger project, which hopefully will promote the importance of inter-religious dialogues in Romania and will contribute to the foundation of a stronger Religionswissenschaft (studies of Religions) school in Cluj too.

Október 21-én a kolozsvári BBTE Biblikus Tanulmányi Központjában (Centrul de Studii Biblice) került megszervezésre Zamfir Korinna, a Római Katolikus Teológia Kar professzorának és

intézetigazgatójának közreműködésével a „Menekültek, migráció és vallási pluralizmus” című kerekasztal-beszélgetés. A rövid, négy előadásból és az azokat követő intenzív beszélgetésből álló workshop egy nagyobb, interdisciplináris projekt része (Vallás, politika és emberi jogok), amely további konferenciákat tervez a felekezetek közötti párbeszéd, a vallástudomány és a kortárs vallásos problémák tudományos vizsgálatának céljából, ezáltal új színfoltot hozva a még gyermekcipőben járó romániai (magyar) vallástudomány életébe.

A legutóbbi kerekasztal beszélgetés egy olyan témát érint, amely óriási népszerűségnek örvend immár számos diszciplínában. A migrációról és annak számos válfajáról, történelmi esettanulmányairól szóló konferenciák száma világszerte robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt három évben. Legutóbb Laurence E. Tacoma neves holland ókortörténész és demográfus szervezett nemzetközi konferenciát az ókori társadalmak migrációjáról és az ókori mobilitás kérdéséről. Bár a konferencia számos érdekes tanulmányt szült, amely új megvilágításba  helyezi az ókori (főleg görög-római) kultúrák közötti kapcsolati rendszer és népességmozgás jelenségeit, nem tért ki a bibliai népek és a Szentföldhöz köthető migráció kérdésére. Ilyen szempontból kiváló kiegészítésként

szolgálhat Hans Klein előadása, amely számos példát hozott a Bibliában (Ó- és Újszövetség) említett migrációra és mobilitásra. Esettanulmányai – Ábrahám útja Mezopotámiából, József menekülése Egyiptomba, Jákob és a héberek diaszpórája Egyiptomban, Ruth példája és nem utolsó sorban a szent család menekülése Egyiptomba – olyan bibliai parabolák, amelyek a migráció teológiai üzenetén túl rámutatnak arra, hogy az ókori Izrael társadalmi, politikai, gazdasági és vallási viszonyai a migráció számos formáját kiváltották. Ugyanazt tükrözte a Jézus korába betekintést adó tékozló fiúról szóló példabeszéde, valamint a kora kereszténység mobilitását tükröző Akvila és Priszka helyzete. Az előadását követő termékeny beszélgetésből kiderült, hogy maga a migráció fogalma igencsak anakronisztikus és felületes kategória, amely terminológiai finomításokat igényel. Ábrahám esete például a mai sajtó által „gazdasági migránsként” ismert opportunista vándor példájaként is értelmezhető, ellenben Jézus és szüleinek menekülése Egyiptomba egy krízis és életveszélyes helyzet előli szükségszerű menekülés kiváló példája. Fontos elkülöníteni a migráció időtartamát is: vannak hosszú távú vagy vissza nem fordítható migrációs hullámok (amikor az egyének és csoportok végérvényesen elhagyják komfortzónájukat és új világot választanak otthonukká – Jákob és a héber diaszpóra Egyiptomban) és rövid távú migrációk (a Szentcsalád példája). A bibliai példák rámutatnak

ugyanakkor a „más” és az „idegen” vallásos csoport (héberek) integrációs problémáira egy radikálisan más vallási struktúrával és jogrendszerrel rendelkező államban (Egyiptom) és az állam, mint intézmény reakcióira a vallásos pluralizmus és ebből fakadó konfliktus kezelésére. Klein előadása egyébként egy olyan témát feszeget, amely ma óriási népszerűségnek örvend elsősorban teológiai és ökumenikus fórumokon. A Ferenc pápa felhívására pozitívan reagáló egyházi szervezetek sorra adnak ki köteteket, amelyek a migráció bibliai előképeivel igyekszenek a nagyközönséget tájékoztatni a fogalom sokszínűségére és bonyolult mivoltára. Legutóbb például Lucila E. T. Luna „Migráns történetek a Bibliában” címmel adott ki egy vaskos könyvet a témában.

Stefan Tobler svájci származású szebeni teológus a vallásközi párbeszéd modelljeit mutatta be Peter L. Berger megközelítésében. A neves német vallásszociológus és teológus „Dialog Zwischen Religiösen Traditionen in einem Zeitalter der Relativität” című kötetében a vallások közötti konfliktusokat 5 párbeszéd-formában látja megoldhatónak, feloldhatónak. Ezek kitérnek az empatikus dialógusra – amire jó példa a Németországban már

gyakorolt 4 perces farkasszemet nézés, amely a menekült és a német állampolgár közötti mély, empatikus kapcsolatot azonnal feloldja és elmélyíti. Egy másik példa a politikai dialógus, amikor az állam közvetít a vallásos csoportok közötti párbeszédben és a politikai diskurzus részévé emeli ezt a konfliktust. Nem utolsó sorban kiemelendő ugyanakkor az akadémiai dialógus is, amelyre ez a konzultáció is jó példa. A kolozsvári eseményen - számomra meglepő módon – valódi dialógus és tudományos diskurzus tudott felépülni ortodox, görög-keleti, református, lutheránus, római katolikus teológusok, pszichológus, vallástörténész és médiakutató között. A felekezeti és interdiszciplináris párbeszéd elősegítette a fogalmak és problémák értelmezésében felmerült problémák megoldását és termékeny vitát szült. Ezt a tudományos életben ma már számos helyen alkalmazott interdiszciplináris és ökumenikus akadémiai párbeszédet azonban feltétlenül át kell emelni a médiába: a vallásos fanatizmus (keresztény és iszlám) egyaránt a médiában és az interneten, mint foucault-i harmadik térben (thirdspace) terjed. Ennélfogva az ellenpólust, a vallásos dialógust, az iszlám tudományos népszerűsítését és a kortárs társadalmi problémák közvitáját ki kell emelni a tudományos elefántcsonttoronyból és átvinni a nagyközönség legfőbb kommunikációs csatornáiba: Facebookra, twitterre, youtube-ra, internetre, újságokba, blogokba, televízióba.  Peter L. Berger liberális ötlete a vallásközi párbeszéd válfajaira persze sok pontban támadható is, ahogy ez a kolozsvári beszélgetésből is kiderült. A hozzászólók egy része hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükség van a határok meghúzására: meddig mehetünk el a toleranciában, meddig nyithatunk a párbeszédre és mi van akkor, amikor a másik fél nem hajlandó erre? Berger erre aligha tud hathatós megoldást javasolni, azonban az a kolozsvári vitából kiderült, hogy az iszlám Európába történő térhódításának a számos problémán túl, pozitív hatást is gyakorol: közvitára helyezi ismét az immár nyolcvan éve élő „Nyugat válságát”, Európa jövőjének kérdését és az európaiság alapgondolatát is. Az iszlám, mint ellenpólus megjelenése a kortárs narratívákban elősegítette a keresztény ökumenikus párbeszédet és talán felgyorsíthatja az „európaiság” gyökereinek újradefiniálását.  A keresztény felekezetek elsősorban Jézus személyét, mint intézmények és állami struktúrák fölött álló entitásban látták a megoldás kulcsát, hisz az ő vallásos üzenete és teológiája az, amely gyökereiben összefogja az összes európai államot és a társadalom döntő többségét és ugyanakkor kapcsot is jelent a Koránt ad litteram értelmező muszlim közösségekkel, ahol Jézus maga is nagy tiszteletnek örvend. Jézus példája pedig a szeretet-teológia alappéldájaként válasz lehet a megoldás felé.

Kiváló összefoglalót hallhattunk Vincze Hanna Orsolya médiakutatótól a menekültekről és azok vallásáról szóló, a kortárs sajtóban megjelenő narratívákról és terminológiákról. Vincze szerint a menekült-válság előtérbe hozta a vallásosság problémáját egy ma már alapvetően szekuláris térben (Európa) és ennek érdekes következményei lehetnek úgy az állami, politikai, mint társadalmi

apparátus jövőjében is. Esettanulmányai felhívták a figyelmet arra, hogy amikor a sajtó az emberek félelmére apellál, azonnal a valláshoz fordul és az iszlámot (egyes számban!) mint a gonosz, a félelem forrását hangsúlyozza. Vincze Orsolya kutatási kérdésként vetette fel, hogy az iszlám erőteljes jelenléte Európában hozzájárulhat a civil szféra, illetve a vallás közéleti szerepének újraértelmezéséhez. Kiemelte azt is, hogy angol nyelvű források (például az angol nyelvű Al-Jazeera) elítéli a „migráns” szó használatát is. A hajókon százszámra útra kelő, kamionokban megfulladó és fél kontinensen át vándorló embereket nem nevezhetjük egy üres és felületes szóval „migránsnak”, hisz a kifejezés dehumanizálja a menekülteket és a szélső-jobboldali radikalizálódásnak kedvez. Ahogy Stark Tamás történész is kiemelte nemrég a HVG-nek adott interjújában: a migránsozás ma kezd átmenni ugyanabba a veszélyes diskurzusba, ami a húszas és harmincas évek Európájában a zsidózás formájában megjelent. Sokaknál ez csupán szalon-antiszemitizmus volt, „Zeitgeist”, kordivat ám mégis, ez a kordivat jelenléte tudta legitimizálni a negyvenes évek genocidumát. A példa lehet, hogy sarkított, ám az tudományos tény, hogy a nyelvi diskurzus egy első lépés a radikalizálódás felé. A sajtóorgánumoknak ennélfogva óriási szerepe van abban, hogy a nagyközönség milyen képet alkot a migráció komplex jelenségéről. Ezt ismét az elefántcsonttoronyból kimászó akadémiai diskurzus tudná ellensúlyozni.

Az utolsó előadó, Illyés Magda valláspszichológus két modellt mutatott be a konfliktus-kezelésre és a vallásos identitás dinamikájára. Az egyik modell Albert Ellis neves amerikai pszichológus konfliktus-kezelési modellje volt, a racionális-emocionális viselkedésterápia. Eszerint egy esemény (jelen esetben a menekültválság, az iszlám beáramlása Európába) két reakciót válthat ki: irracionális vagy racionális gondolkodást. Az irracionális gondolkodás – amely jelenleg sajnos az európai társadalom többségére jellemző – egy eseményt általában apokaliptikus képként érzelmez („ezt nem tudom megoldani”, „ez szörnyűséges”, „ez a világ romlásához vezet”) és feszültséget, szorongást okoz. A szorongás leküzdését pedig vagy elfojtás és különböző projekciók által igyekszenek megoldani, vagy a fundamentalizmushoz, radikalizmushoz, szélső-jobboldali autoriter erőkhöz fordulnak. Ezt használják ki a populista hatalmak és politikusok, akik most virágkorukat élik Európában.  Ezzel szemben, a racionális gondolkodás a probléma értelmezésére fókuszál. Természetesen, a racionálisan gondolkodók is kételyeket éreznek a migrációs krízis láttán. Ez természetes reakció, hisz félünk. Ám a félelem leküzdésének racionális stratégiája itt a „coping”, azaz a megküzdés. Ennek számos válfaja ismert, de mind a szembesüléssel, a probléma megismerésével kezdődik. Le kell ülni egy menekülttel beszélgetni. Meg kell hallgatni egy tucat előadást az iszlám vallás változatosságáról, válfajairól, ezerféle arcáról. Meg kell érteni a migráció számos válfajának okait. Meg kell érteni, miért nem tud több embert befogadni Libanon vagy Jordánia vagy miért nem kívánkozik senki Szaúd-Arábiába menekülni. Ezek a coping módszerek segítenek abban, hogy a félelem ne váltson át szorongásba, ami egyenes út az autoriter hatalmak felkarolására.

Ilyés Magda ugyanakkor bemutatta David Wulff valláspszichológus Paul Ricoeur filozófiájára épülő

modelljét. Ez a mátrix az individuum és a közösségek hitét két dimenzió, a transzcendes elfogadása vagy elutasítása, illetve a vallási szövegek szó szerinti vagy szimbolikus értelmezése alapján négy kategóriába sorolja: a vallásos szövegeket szó szerint értelmező és az isteni világot a mindennapjaiba beépítő ortodoxia, a vallásos szöveget szó szerint   értelmező és az istenit az életéből teljesen kizáró ateizmus , a transzcendenst kizáró, a vallásos szövegeket szimbolikusan értelmező külső kritika, és legfontosabbként, a transzcendenst elfogadó, a vallásos szövegeket szimbolikusan  értelmező második naivitás. Ez a skála, ha úgy tetszik egy jó lehetőség arra, hogy úgy a „keresztény Európát”, mint az „iszlám migránsokat” sokkal árnyaltabban lássuk. Egyrészt, nem beszélhetünk egységes keresztény Európáról. Aligha hozható egy kalap alá a protestáns liberális Hollandia az ortodox Romániával vagy Görögországgal, vagy a kortárs Magyarországgal. Ezek a fluktuációk és változások jól mutatják, hogy nemcsak közösségi, felekezeti szinten, de egyének szintjén is óriási különbségek vannak köztünk, keresztények között is. Ugyanez érvényes az iszlám hívőkre is.  Wulff tipológiája segíthet abban, hogy ne általánosítsunk, illetve megérteti a fundamentalizmus hátterét.

A Biblikus Központ által szervezett konzultációra sajnos nem kapott meghívást a kolozsvári muszlim közösség egyetlen képviselője sem. Remélhetőleg, hogy az ilyen, kiváló alkalmak a közel jövőben nemcsak egy tudományos kerekasztal beszélgetést fognak eredményezni, hanem az erdélyi sajtó és szociális médiák által is közvetített nyílt vitára is precedenst adnak. A TED Talkhoz hasonló kiváló közoktatási módszerek ma már virágkorukat élik, így ennek meghonosítása Erdélyben lassan, de biztosan új perspektívákat nyithat úgy a felekezetközi, mint vallástudományos párbeszédre és az emberek világszemléletének megváltoztatására is.

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap október 27-i számában.

Migráncsok – avagy a gyűlölködés népszavazása

Notes on the Hungarian referendum focusing on the so called compulsory migration rate. As in my latest article, I still claim, that the only solution for this crisis of Europe would be the patient education, informing the masses with appropriate methods and analogies. A communication between refugees and non-refugees and a deep change of the European border-system and education system. While some of the leading EU politicians represent the "honey" policy of Willkommenskultur, the other half of Europe jumped in the other opposition of terrible hate. Where is rationality and Realpolitik in Europe?

Nagy erőkkel beindult a kampány Magyarországon, ahol úton, útfélen másról szem szólnak a hírek, mint az ország integritását, munkahelyeit, biztonságát és már-már egzisztenciáját fenyegető migránsok hadáról. A világ háta mögötti magyar falvak református szószékeitől az autópályák mentén díszelgő hatalmas, kék plakátokig, mindenhol azt olvashatjuk, hogy néhány ezer embertársunk milyen gonosz, elvetemült, terrorista és opportunista. Ha részleteiben elemezzük a kampány érveit és diskurzusait, egyértelműen kitűnik: Európa félelmetesen kettészakadt és ezerféle

hangon szól hozzánk. Mit tehetünk mi ez ellen?

Nemrég még arról cikkeztem, hogy az Európát immár másfél éve szétszakító migrációs válság és kulturális összecsapás milyen módon hozta létre a mai politikai diskurzus dichotómiáját és végletekig feszült kettősségét. Gyakorlatilag két véglet között kell a szavazónak és a hétköznapi embernek döntenie: a Merkel – féle méztenger és Európát óriási tömegekkel revitalizáló új társadalom-politika vagy az erre pánikszerűen reagáló és a populista figurák aranykorát hozó gyűlölet-politika között. A két végletet sokan a liberalizmus kontra konzervativizmus, multikulturalizmus kontra bezárkózás politikájának felületes diskurzusává tették és tömegeket bélyegeznek meg mindkét vélemény táborából. Míg Brüsszelből az éles és sokszor

ironikus bírálat és parancsolgatás folyik, addig az önmaguk törékeny biztonságát és gyenge identitását most kerítéssel és szögesdróttal védelmező kis országok elefántcsonttoronyba menekülnek és saját gyengeségüket a gyűlölet-politikával próbálják kompenzálni. Makrotársadalmak pszichológiája sem különbözik sokkal az egyéni szintű emberi reakcióktól (elvégre, emberek társadalmat formálnak, vagy mi fene): ahol félelem van, ott védekezés jön és ha kell, igen agresszív fajta. A web2 társadalomban, ahol mindenki össze van kötve internetes hálózatok tucatnyi kötelékével, ez még egyszerűbb és gyorsabb. Magyarország most retteg, fél – védelemért kiállt. A védelem pedig szögesdróttal, gyűlölet kampánnyal jön egy olyan vélt vagy valós veszély és „ellenség” ellen, amelyet gyakorlatilag nem is ismerünk. Nézzük meg, kitől félünk és miről is szól ez a szavazás.

Személyes tapasztalattal jövök, mert sem politikus, szem szociológus, sem arab világ szakértő nem vagyok. Ellenben történészként az elmúlt négy évben fél Európát bejártam és három éven át

Németországban éltem. Abban az országban, ahol főleg a Nyugat-német régióban teljesen természetes, hogy mindenki akcentussal, tört-németet beszél, a kedvenc borbélyod arab, a szombat reggeli csokis kiflit a török csajtól veszed a pékségben és ha este buliból tántorogsz haza mindig van egy igazi török vagy jordániai étterem, ahova betérhetsz. Ők ugyanúgy ott élnek és a hétköznapok részei, mint a több ezer romániai, albán, bolgár vagy magyar vendégmunkás – vagy ha tetszik, gazdasági migráns, aki hazája helyett, külföldön próbálkozik a boldog élet felépítésével.   A most Európába beáramló hatalmas tömegekkel nem az a gond, hogy újabb migrációs hullámot generált: ez egy természetes történelmi jelenség, migráció mindig is létezett és létezni fog – elvégre Márai is megírta a Szegények iskolájában – hogy mi, szegények állandóan vándorlunk.  A gond az, hogy kulturális különbségeket, életmód-típusokat és különböző, nemegyszer kiegyezhetetlen értékrendeket kényszerit gyorsan, azonnal egy fizikai térbe. Ez a felgyorsított folyamat okozza a félelmet, amely aztán a kis országokban, mint az etnikailag szörnyen monokróm Magyarország is gyűlölet-politikát szül. Mert ami jelenleg ebben a kampányban folyik, az sajnos már a végletekig feszült gyűlölködés: az arab és a muszlim 2001. szeptember 11. óta lassan de mára már biztosan szinonimája lett a mi vidékünkön (is) a terroristának, bűnözőnek és most, a „migráncsnak”. Pontosan az a folyamat zajlik le, mint a roma (cigány) közösség integrációs problémája esetén, amely párhuzamos társadalmat hozott létre a legtöbb magyar településen. Hosszú évek után, csak most értünk el oda, hogy az ún. „cigány-bűnözés” helyett – vagy mellett – a sajtó nagyobb figyelmet fordít a sikeres, társadalomba beilleszkedő és ott vezető pozíciót szerzett roma orvosok, értelmiségiek bemutatására is és nagyobb erőket és pénzeket fektetnek a hátrányos helyzetűek integrációjára. Évek munkája ez és nagyon messze még a siker. Ez is könnyebben ment volna, ha a megbélyegzés és undor helyett kezdettől fogva a nyitottság politikájával kezdtünk volna a problémákon dolgozni – elvégre, mi, keresztények ezt hallottuk gyerekkorunkban a templomban még.: szeresd felebarátod….Mindig Esterházy jut eszembe, ha bibliát idézek?

 Ma már viszont ott is, a szószékből a mózesi sáskajárásban a migráns-veszélyt kell kiolvasnunk a pap szájából. A „jobb félni, mint megijedni” alapelvet lehetne úgy is követni, hogy részletesen tájékoztatjuk a szavazókat arról, kiket, pontosan hány menekültet, meddig és hogyan engednénk be az országba. Tájékoztatni kellene a tömegeket arról is, hogy a migrációs-kvóta csupán arra kötelezné

Magyarországot, hogy a betelepülést kérőknek a papírjait elbírálja. Az már a magyar hatóságok döntése lenne, hogy megfelelő papírok hiányában beengedi vagy sem a menedékkérőt. Lenne-e a kevesebb, mint 2000 menekültkérő között terrorista, radikalizálódásra hajlamos egyén vagy erőszakoskodó? Meglehet, sőt, néhány biztosan. De képzeljük el, hogy a magyar társadalomból

kiemelünk 2000 személyt akiket útra bocsájtunk, mint menekültet. Nem lenne ebben a tömegben is néhány tucat őrült, pszichopata vagy erőszakoskodó?

Európa sorsa és a migrációs kérdés valóban súlyos és rendkívül bonyolult. Az Európai Unió radikális változásokon kell átmenjen és remélhetőleg ez be is következik mielőtt még további tagok kilépnek. Schengen eltörlése szükséges lenne, ahogy a muszlim integráció elősegítését szorgalmazó és a kulturális különbségeket csillapító tájékoztatásra, oktatásra is. Ez lassú folyamat, amelyet türelmetlen brüsszeli politikával nem fognak elérni. Ám az sem megoldás, hogy a magát kereszténynek valló, alkotmányának első sorában Isten nevét idéző ország velejéig a gyűlölködés színterévé váljon és emberek tömegeit bélyegezzen meg csak azért, mert szerencsésebb országban születtek, ahol épp, nincs háború, éhínség, forradalom, katonai puccs vagy erőszakolt amerikai „demokrácia-export”.Ne

feledjük: hatvan évvel ezelőtt 200.000 ember futott kétségbeesetten Európa jobb helyeire, Kanadába, Ausztráliába és az Egyesült Államokba. Bár hasonló kulturális szokások szülöttei voltak, mégis, mások. Mert mindenki más. Én soha nem tudtam „német” lenni 3 év után sem és kétlem, hogy ha még tíz évig ott élek, azzá válok. Mert magyarként gondolkodom és olyan „balkáni”, erdélyi az én eszem. Nem német, nem angol, nem olasz, nem spanyol – sose lesz az! Mégis, befogadtak, néhányuk barátnak tekint.

Az a 200.000 menekülő hatvan évvel ezelőtt is befogadásra lelt a világ különböző részein. Ők magyarok voltak – 1956 hősei.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2016 szeptember 19-i számában.