Menekültek, migráció és vallás Kolozsváron: egy vallástudományi konzultáció margójára

A short summary of a recently organized workshop from Cluj Napoca about religious pluralism and the problem of contemporary migration in Europe. The workshop was organized as part of a larger project, which hopefully will promote the importance of inter-religious dialogues in Romania and will contribute to the foundation of a stronger Religionswissenschaft (studies of Religions) school in Cluj too.

Október 21-én a kolozsvári BBTE Biblikus Tanulmányi Központjában (Centrul de Studii Biblice) került megszervezésre Zamfir Korinna, a Római Katolikus Teológia Kar professzorának és

intézetigazgatójának közreműködésével a „Menekültek, migráció és vallási pluralizmus” című kerekasztal-beszélgetés. A rövid, négy előadásból és az azokat követő intenzív beszélgetésből álló workshop egy nagyobb, interdisciplináris projekt része (Vallás, politika és emberi jogok), amely további konferenciákat tervez a felekezetek közötti párbeszéd, a vallástudomány és a kortárs vallásos problémák tudományos vizsgálatának céljából, ezáltal új színfoltot hozva a még gyermekcipőben járó romániai (magyar) vallástudomány életébe.

A legutóbbi kerekasztal beszélgetés egy olyan témát érint, amely óriási népszerűségnek örvend immár számos diszciplínában. A migrációról és annak számos válfajáról, történelmi esettanulmányairól szóló konferenciák száma világszerte robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt három évben. Legutóbb Laurence E. Tacoma neves holland ókortörténész és demográfus szervezett nemzetközi konferenciát az ókori társadalmak migrációjáról és az ókori mobilitás kérdéséről. Bár a konferencia számos érdekes tanulmányt szült, amely új megvilágításba  helyezi az ókori (főleg görög-római) kultúrák közötti kapcsolati rendszer és népességmozgás jelenségeit, nem tért ki a bibliai népek és a Szentföldhöz köthető migráció kérdésére. Ilyen szempontból kiváló kiegészítésként

szolgálhat Hans Klein előadása, amely számos példát hozott a Bibliában (Ó- és Újszövetség) említett migrációra és mobilitásra. Esettanulmányai – Ábrahám útja Mezopotámiából, József menekülése Egyiptomba, Jákob és a héberek diaszpórája Egyiptomban, Ruth példája és nem utolsó sorban a szent család menekülése Egyiptomba – olyan bibliai parabolák, amelyek a migráció teológiai üzenetén túl rámutatnak arra, hogy az ókori Izrael társadalmi, politikai, gazdasági és vallási viszonyai a migráció számos formáját kiváltották. Ugyanazt tükrözte a Jézus korába betekintést adó tékozló fiúról szóló példabeszéde, valamint a kora kereszténység mobilitását tükröző Akvila és Priszka helyzete. Az előadását követő termékeny beszélgetésből kiderült, hogy maga a migráció fogalma igencsak anakronisztikus és felületes kategória, amely terminológiai finomításokat igényel. Ábrahám esete például a mai sajtó által „gazdasági migránsként” ismert opportunista vándor példájaként is értelmezhető, ellenben Jézus és szüleinek menekülése Egyiptomba egy krízis és életveszélyes helyzet előli szükségszerű menekülés kiváló példája. Fontos elkülöníteni a migráció időtartamát is: vannak hosszú távú vagy vissza nem fordítható migrációs hullámok (amikor az egyének és csoportok végérvényesen elhagyják komfortzónájukat és új világot választanak otthonukká – Jákob és a héber diaszpóra Egyiptomban) és rövid távú migrációk (a Szentcsalád példája). A bibliai példák rámutatnak

ugyanakkor a „más” és az „idegen” vallásos csoport (héberek) integrációs problémáira egy radikálisan más vallási struktúrával és jogrendszerrel rendelkező államban (Egyiptom) és az állam, mint intézmény reakcióira a vallásos pluralizmus és ebből fakadó konfliktus kezelésére. Klein előadása egyébként egy olyan témát feszeget, amely ma óriási népszerűségnek örvend elsősorban teológiai és ökumenikus fórumokon. A Ferenc pápa felhívására pozitívan reagáló egyházi szervezetek sorra adnak ki köteteket, amelyek a migráció bibliai előképeivel igyekszenek a nagyközönséget tájékoztatni a fogalom sokszínűségére és bonyolult mivoltára. Legutóbb például Lucila E. T. Luna „Migráns történetek a Bibliában” címmel adott ki egy vaskos könyvet a témában.

Stefan Tobler svájci származású szebeni teológus a vallásközi párbeszéd modelljeit mutatta be Peter L. Berger megközelítésében. A neves német vallásszociológus és teológus „Dialog Zwischen Religiösen Traditionen in einem Zeitalter der Relativität” című kötetében a vallások közötti konfliktusokat 5 párbeszéd-formában látja megoldhatónak, feloldhatónak. Ezek kitérnek az empatikus dialógusra – amire jó példa a Németországban már

gyakorolt 4 perces farkasszemet nézés, amely a menekült és a német állampolgár közötti mély, empatikus kapcsolatot azonnal feloldja és elmélyíti. Egy másik példa a politikai dialógus, amikor az állam közvetít a vallásos csoportok közötti párbeszédben és a politikai diskurzus részévé emeli ezt a konfliktust. Nem utolsó sorban kiemelendő ugyanakkor az akadémiai dialógus is, amelyre ez a konzultáció is jó példa. A kolozsvári eseményen - számomra meglepő módon – valódi dialógus és tudományos diskurzus tudott felépülni ortodox, görög-keleti, református, lutheránus, római katolikus teológusok, pszichológus, vallástörténész és médiakutató között. A felekezeti és interdiszciplináris párbeszéd elősegítette a fogalmak és problémák értelmezésében felmerült problémák megoldását és termékeny vitát szült. Ezt a tudományos életben ma már számos helyen alkalmazott interdiszciplináris és ökumenikus akadémiai párbeszédet azonban feltétlenül át kell emelni a médiába: a vallásos fanatizmus (keresztény és iszlám) egyaránt a médiában és az interneten, mint foucault-i harmadik térben (thirdspace) terjed. Ennélfogva az ellenpólust, a vallásos dialógust, az iszlám tudományos népszerűsítését és a kortárs társadalmi problémák közvitáját ki kell emelni a tudományos elefántcsonttoronyból és átvinni a nagyközönség legfőbb kommunikációs csatornáiba: Facebookra, twitterre, youtube-ra, internetre, újságokba, blogokba, televízióba.  Peter L. Berger liberális ötlete a vallásközi párbeszéd válfajaira persze sok pontban támadható is, ahogy ez a kolozsvári beszélgetésből is kiderült. A hozzászólók egy része hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükség van a határok meghúzására: meddig mehetünk el a toleranciában, meddig nyithatunk a párbeszédre és mi van akkor, amikor a másik fél nem hajlandó erre? Berger erre aligha tud hathatós megoldást javasolni, azonban az a kolozsvári vitából kiderült, hogy az iszlám Európába történő térhódításának a számos problémán túl, pozitív hatást is gyakorol: közvitára helyezi ismét az immár nyolcvan éve élő „Nyugat válságát”, Európa jövőjének kérdését és az európaiság alapgondolatát is. Az iszlám, mint ellenpólus megjelenése a kortárs narratívákban elősegítette a keresztény ökumenikus párbeszédet és talán felgyorsíthatja az „európaiság” gyökereinek újradefiniálását.  A keresztény felekezetek elsősorban Jézus személyét, mint intézmények és állami struktúrák fölött álló entitásban látták a megoldás kulcsát, hisz az ő vallásos üzenete és teológiája az, amely gyökereiben összefogja az összes európai államot és a társadalom döntő többségét és ugyanakkor kapcsot is jelent a Koránt ad litteram értelmező muszlim közösségekkel, ahol Jézus maga is nagy tiszteletnek örvend. Jézus példája pedig a szeretet-teológia alappéldájaként válasz lehet a megoldás felé.

Kiváló összefoglalót hallhattunk Vincze Hanna Orsolya médiakutatótól a menekültekről és azok vallásáról szóló, a kortárs sajtóban megjelenő narratívákról és terminológiákról. Vincze szerint a menekült-válság előtérbe hozta a vallásosság problémáját egy ma már alapvetően szekuláris térben (Európa) és ennek érdekes következményei lehetnek úgy az állami, politikai, mint társadalmi

apparátus jövőjében is. Esettanulmányai felhívták a figyelmet arra, hogy amikor a sajtó az emberek félelmére apellál, azonnal a valláshoz fordul és az iszlámot (egyes számban!) mint a gonosz, a félelem forrását hangsúlyozza. Vincze Orsolya kutatási kérdésként vetette fel, hogy az iszlám erőteljes jelenléte Európában hozzájárulhat a civil szféra, illetve a vallás közéleti szerepének újraértelmezéséhez. Kiemelte azt is, hogy angol nyelvű források (például az angol nyelvű Al-Jazeera) elítéli a „migráns” szó használatát is. A hajókon százszámra útra kelő, kamionokban megfulladó és fél kontinensen át vándorló embereket nem nevezhetjük egy üres és felületes szóval „migránsnak”, hisz a kifejezés dehumanizálja a menekülteket és a szélső-jobboldali radikalizálódásnak kedvez. Ahogy Stark Tamás történész is kiemelte nemrég a HVG-nek adott interjújában: a migránsozás ma kezd átmenni ugyanabba a veszélyes diskurzusba, ami a húszas és harmincas évek Európájában a zsidózás formájában megjelent. Sokaknál ez csupán szalon-antiszemitizmus volt, „Zeitgeist”, kordivat ám mégis, ez a kordivat jelenléte tudta legitimizálni a negyvenes évek genocidumát. A példa lehet, hogy sarkított, ám az tudományos tény, hogy a nyelvi diskurzus egy első lépés a radikalizálódás felé. A sajtóorgánumoknak ennélfogva óriási szerepe van abban, hogy a nagyközönség milyen képet alkot a migráció komplex jelenségéről. Ezt ismét az elefántcsonttoronyból kimászó akadémiai diskurzus tudná ellensúlyozni.

Az utolsó előadó, Illyés Magda valláspszichológus két modellt mutatott be a konfliktus-kezelésre és a vallásos identitás dinamikájára. Az egyik modell Albert Ellis neves amerikai pszichológus konfliktus-kezelési modellje volt, a racionális-emocionális viselkedésterápia. Eszerint egy esemény (jelen esetben a menekültválság, az iszlám beáramlása Európába) két reakciót válthat ki: irracionális vagy racionális gondolkodást. Az irracionális gondolkodás – amely jelenleg sajnos az európai társadalom többségére jellemző – egy eseményt általában apokaliptikus képként érzelmez („ezt nem tudom megoldani”, „ez szörnyűséges”, „ez a világ romlásához vezet”) és feszültséget, szorongást okoz. A szorongás leküzdését pedig vagy elfojtás és különböző projekciók által igyekszenek megoldani, vagy a fundamentalizmushoz, radikalizmushoz, szélső-jobboldali autoriter erőkhöz fordulnak. Ezt használják ki a populista hatalmak és politikusok, akik most virágkorukat élik Európában.  Ezzel szemben, a racionális gondolkodás a probléma értelmezésére fókuszál. Természetesen, a racionálisan gondolkodók is kételyeket éreznek a migrációs krízis láttán. Ez természetes reakció, hisz félünk. Ám a félelem leküzdésének racionális stratégiája itt a „coping”, azaz a megküzdés. Ennek számos válfaja ismert, de mind a szembesüléssel, a probléma megismerésével kezdődik. Le kell ülni egy menekülttel beszélgetni. Meg kell hallgatni egy tucat előadást az iszlám vallás változatosságáról, válfajairól, ezerféle arcáról. Meg kell érteni a migráció számos válfajának okait. Meg kell érteni, miért nem tud több embert befogadni Libanon vagy Jordánia vagy miért nem kívánkozik senki Szaúd-Arábiába menekülni. Ezek a coping módszerek segítenek abban, hogy a félelem ne váltson át szorongásba, ami egyenes út az autoriter hatalmak felkarolására.

Ilyés Magda ugyanakkor bemutatta David Wulff valláspszichológus Paul Ricoeur filozófiájára épülő

modelljét. Ez a mátrix az individuum és a közösségek hitét két dimenzió, a transzcendes elfogadása vagy elutasítása, illetve a vallási szövegek szó szerinti vagy szimbolikus értelmezése alapján négy kategóriába sorolja: a vallásos szövegeket szó szerint értelmező és az isteni világot a mindennapjaiba beépítő ortodoxia, a vallásos szöveget szó szerint   értelmező és az istenit az életéből teljesen kizáró ateizmus , a transzcendenst kizáró, a vallásos szövegeket szimbolikusan értelmező külső kritika, és legfontosabbként, a transzcendenst elfogadó, a vallásos szövegeket szimbolikusan  értelmező második naivitás. Ez a skála, ha úgy tetszik egy jó lehetőség arra, hogy úgy a „keresztény Európát”, mint az „iszlám migránsokat” sokkal árnyaltabban lássuk. Egyrészt, nem beszélhetünk egységes keresztény Európáról. Aligha hozható egy kalap alá a protestáns liberális Hollandia az ortodox Romániával vagy Görögországgal, vagy a kortárs Magyarországgal. Ezek a fluktuációk és változások jól mutatják, hogy nemcsak közösségi, felekezeti szinten, de egyének szintjén is óriási különbségek vannak köztünk, keresztények között is. Ugyanez érvényes az iszlám hívőkre is.  Wulff tipológiája segíthet abban, hogy ne általánosítsunk, illetve megérteti a fundamentalizmus hátterét.

A Biblikus Központ által szervezett konzultációra sajnos nem kapott meghívást a kolozsvári muszlim közösség egyetlen képviselője sem. Remélhetőleg, hogy az ilyen, kiváló alkalmak a közel jövőben nemcsak egy tudományos kerekasztal beszélgetést fognak eredményezni, hanem az erdélyi sajtó és szociális médiák által is közvetített nyílt vitára is precedenst adnak. A TED Talkhoz hasonló kiváló közoktatási módszerek ma már virágkorukat élik, így ennek meghonosítása Erdélyben lassan, de biztosan új perspektívákat nyithat úgy a felekezetközi, mint vallástudományos párbeszédre és az emberek világszemléletének megváltoztatására is.

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap október 27-i számában.

Szíriai sorok II.

Refugees will change Europe radically. Yes, that's true. But what if we think on the migration in a historical perspective? Some analogies for refugees and migrant groups from history will help us to see this situation totally differently.

Azt senki sem tagadja, hogy az ún. migráns-hullám és a menekült- áradat gyökeres változásokat fog eredményezni szerte Európában. Bármi is legyen a szíriai háború vége és bárhogyan is történjen a hatalmas menekült áradat integrálása az öreg kontinensen, Európának szembe kell nézni egy gyökeres változással, amely a legnagyobb félelmet és aggodalmat okozza az emberek számára. Mindez leginkább azért történik, mert az átlag európai elfelejti saját, évezredes kontinensét történelmi perspektívákban szemlélni. Nézzük, mi történik akkor, ha a menekült-áradatot és féltve féltett Európánkat két évezredes történelmi perspektívából nézzük?

Az első példa a Római Birodalomból érkezik a ma emberéhez. A birodalom fővárosában, fénykorában, a Kr.u. 3. században közel egymillió ember élt. Ezek a mediterrán világ minden szegletéből odasereglett kereskedők, katonák, veteránok és szerencsét próbálók voltak. A Római Birodalom ugyan legendás toleranciáját és viszonylag hosszan tartó stabilitását erős és verhetetlen hadi gépezetének, infrastruktúrájának és szervezettségének köszönhette, Róma, a főváros de a legtávolabbi provinciák etnikai, vallási és kulturális sokszínűsége jól bizonyította, hogy bár a

Sziriai nő az ókori Palmyrából

„másság”, az „idegenség” és a „marginalitás” jelensége és fogalmai léteztek számukra, ezek csak a legextrémebb esetben okoztak gondot vagy váltottak ki felháborodást az átlag római polgár szemében. A mai Trastevere negyed római kori elődje, a Transtiberis szuburbiuma már kétezer éve egy kisebb szíriai enklávénak számított, ahol több ezer szíriai és közel keleti kereskedő és bevándorló élt. Saját nyelvükön és saját isteneikhez imádkoztak, sajátos palmyr írásaikkal látták el felirataikat és mindezt úgy, hogy a Római Birodalom főbb jogszabályait és a császár tiszteletét megtartották. De ókori szíriaiakat nagy számmal találnánk az 1800 évvel ezelőtti Erdély területén is, ahol számos auxiliáris csapat állomásozott a városok királynője, Palmyra vidékéről ide vándorolva. A Birodalom bukását nem is ők, de még csak nem is a 4. században egyre nagyobb tömegben érkező bevándorlók okozták. Egy jóval összetettebb folyamat eredményeképp, a birodalmak természetes bukásának következményeként múlt el Róma dicsősége is.

Hasonlóképp, Kr.u. 895 körül, az akkor már többségében keresztény Európát közel 600.000 lovas félnomád „istennyila” özönlötte el, akiket a nyugati és bizánci források „hunoknak”, ők magukat pedig magyaroknak nevezték. Érkezésük után fél évszázaddal, Európa lángokban állott. Mégis, sikerült őket „integrálni”: első királyuk, Szent István néven az egyetemes nyugati kereszténység és európai értékrend szolgája és követője lett. Igen, rólunk, magyarokról beszélek. Ugyanazokról a magyarokról, akik 1890 és 1918 között, majd 1956-ban ismét százezresével özönlötték el Nyugat-Európát, Kanadát, Ausztráliát és az Egyesült Államokat.

A mór épitészet csak egy,
a középkori arab kultúra hagyatékából

Nagy sokkot jelentett a kora középkori Európának számos déli királyság, így Córdoba vagy Szicília arab meghódítása is. Mégis, ma milliók látogatják kultúrájuk lenyűgöző emlékeit, amelyek – ahogy Henri Pirenne belga történész régesrég bebizonyította – szervesen  hozzájárult Európa gazdaságának felserkentésére és gyökeres megváltoztatásához.

A történelmi analógiákat sorolhatnánk, számos más esetet ismerünk: török kultúra beáramlása a Balkán vidékére, a szovjet – orosz kultúra befolyása a Vasfüggöny szögesebb oldalán….A lényeg, mindenhol ugyanaz volt: egy „más”, „idegen”, „betolakodó”, „hirtelen jött”, „kontrolálhatatlan” és „ismeretlen” érkezett Európába vagy annak egy vidékére. Az idegentől pedig az ember – természetes reakcióként – félelemmel, bezárkózással, falak és rácsok felemelésével válaszol. Európa bebástyázza magát a muzulmán áradattal szemben, annak ellenére, hogy nagyvárosainak döntő többségében már évtizedek óta virágzó arab, török negyedek léteznek. A bevándorló kérdés nem is a nagyvárosoknak vagy a fejlett, nyugati társadalmaknak okoz most gondot, hanem a monokróm, egynemzetiségű vagy még mindig a nemzetállami elveket valló országoknak és a kisvárosi közösségeknek. Aprócska, egynemzetiségű városok, mint a német Erfurt, vagy világpolitikai szempontból jelentéktelen kis országok, mint Magyarország éreznek leginkább most félelmet és látnak minden egyes bevándorlóban betörőt, terroristát, bűnözőt. Pedig döntő többségük – jelzem, a jelző fontos, döntő többségük – csak a terror elől menekül, ahogy tették azt őseik kétezer éve is Rómába, vagy mi, magyarok számos alkalommal történelmünk során.  Az, hogy a helyzetet sajnos sok török, szudáni vagy bulgár és albán is kihasználja, sajnos a jelenség hátulütője. Ha a bevándorlók még százezressével is érkeznek, ez is csupán 0,5-1% változást okoz Európa demográfiai és vallási térképén! A közel 510 milliós Európai Unió (ahol jelenleg kb. 20 millió muszlim él) most retteg a legrosszabb esetben is 800.000 vagy 1 millió fős bevándorló tömegtől. Ennek a tömegnek egy része – ha még nem is mindenki, de jelentős része – eleve szekuláris fiatal, akik pontosan egy radikális vallási környezettől megrémülve rohannak. Miért hisszük azt, hogy ezek az emberek, akik megremegnek, ha szülővárosuk neveit kiejtik előttük, valaha ölni fognak egy vallás nevében, amely szomszédjukat, barátaikat, netalán szüleiket is megölte?

A fent említett példák és a makro-skálán láttatott számok jól példázzák, hogy a jelenség – hosszú távon és történelmi léptékkel nézve – ugyan súlyos és valóban, történelmi, de egyáltalán nem tragikus vagy egyedülálló. A jelenlegi társadalom szerepe, hogy saját magát helyezze új helyzetbe és nagy léptékben, a költő szavaival élve, „csillagokkal mérve” lássa jogosan féltett kontinense jövőjét.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2015 szeptember 25-i számában.

Szíriai sorok I.

Interview with a Syrian student about life in Syria before the war and the problem of the refugees, with some personal notes and additions experiences by myself in the so called "Arabic quartier" of Manchester.

 

Aligha van ma olyan ember, aki a reggeli kávé vagy utcai találkozások alkalmával ne aszíriai helyzetről, az ún. migráns-hullámról és Európa radikális változásáról beszélne. A globalizáció és az információ-robbanás világában ma már a tőlünk több száz kilométerre zajló háború is a szobánkba és zsebünkbe tudott költözni, olyannyira, hogy annak legártatlanabb áldozatai is sokkal hamarabb válhatnak ma már mindennapjaink részévé. Háborúmentes generációk egész sora élni most át saját bőrén azt, hogy milyen is egy világ, ahol nincs béke. A koszovói válság óta először érezhetjük, hogy a háború a nyakunkon.  A válságról, a szír helyzetről és a migráns kérdésről rengeteg kiváló publicisztika árasztja el naponta a megfelelően szelektáló olvasót. A számos perspektíva közül, most egy Németországban tanuló, szíriai fiatal szemszögéből láttatom a jelenséget.

I. M. (23) a dél szíriai Tartusban született. A legtöbb európai városnál idősebb település rendkívüli történelmi emlékeivel, gyönyörű tengerpartjával, keresztények és muszlimok lakta vegyes lakosságával és az országos átlagnál magasabb életszínvonalával egy békés

Aleppo a háború előtt

városnak mutatkozott még 2009-ben, amikor M. elhagyta a várost, hogy Ciprus törökök lakta vidékén telepedjen le és folytassa egyetemi tanulmányait. Ez igen gyakori jelenség volt a szíriai fiatalok körében már a nyolcvanas, kilencvenes években is, már az ő apja is külföldön tanult, ráadásul Bukarestben, a Műszaki Egyetemen. M. szerint, Szíria 2009-ben sem volt egy békés, vagy élhető ország, igaz, az akkori viszonyok össze sem hasonlíthatóak a maiakkal. Akkor még Damaszkusz vagy Aleppó virágzó arab városok voltak, utóbbi az egyik leghíresebb éjszakai élettel és bazárjaival több ezer nyugati turistát is kecsegtetett évente. Mi több, az Arab Államok kulturális fővárosa címet is elnyerte. Az átlag turista aligha érezhette a vészjósló jeleket. Arab ország, bazárok, minaretek, keresztények, felfoghatatlanul szép ókori romok, napsütés, tenger, alkudozás, színek és hangok sajátos mediterrán kavalkádja…Ám a helyiek másképp látták a dolgokat már 2009-ben is. Assad és kormánya gyakorlatilag ugyanazt a féldiktatorikus rendszert alkalmazta, amit harminc éve apja vezetett be. Az arab államokon végigsöprő kommunista

tendenciák az ötvenes, hetvenes években fosszilisként, egyféle oligarchikus diktatúrákként maradtak meg, amelyek próbáltak alkalmazkodni a mindig is a háttérben élő tribális, tradicionális szövetségekre és politikai berendezkedéshez. Ahogy a diktatúrákhoz dukál,

Assad kormányának is volt milíciája, kőkemény hadserege és rettegett titkosrendőrsége. A szigorú kormányzat ellenére, a hatalmi viszonyokban továbbra is nagy szerep jutott a vallási

vezetőknek, a szegény néprétegeket Marionette bábúként irányító imámoknak. Hogy a

Aleppó most

helyzet még bonyolultabb legyen, a szíriai vallási viszonyok ráadásul az egyik legheterogénebb képet mutatták az összes arab ország közül: voltak itt saját egyházzal rendelkező szíriai keresztények, görög keletiek, katolikusok, új protestánsok, síiták, szunniták és azon belül is több kisebb, nagyobb vallási csoport. Az, hogy ki hogyan és milyen módon értelmezi a Koránt, M. szerint attól is függ, milyen oktatásban részesült már otthon, családja körében.

A Korán egyféle „tribális” könyv: mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, így nagyon könnyen

válhat akár az agresszió útlevelévé. Az Assad kormány megtorlásai miatt egyre növekvő elégedetlenség, szegénység következménye az lett, hogy a kilátástalan szegénységbe jutott régiók lakói – ahogy ez alapszabály minden társadalomban – az extrémizmus, a szélsőség felé menekült. Egy arab országban ez azonban nem fasizmus, kommunizmus, anarchizmus formájában fog jelentkezni, ahogy mi, európaiak megszoktuk. Egy arab országban ez wahhabizmus néven fog elterjedni, azaz az iszlám egy olyan ágát fogják felkarolni a szegények, amely a legradikálisabb, legerőszakosabb. 

160.000 menekült egy táborban Jordániában

A 2011 –es „arab tavasz” természetesen Szíriában is kirobbantotta a forradalmat, ám a többiországhoz hasonlóan, itt sem úgy sikerült, ahogy az utcára vonuló fiatal elit elképzelte. M. szerint, akkor jelen volt még egy viszonylag demokratikus, kompromisszumokra kész, Assad-ellenes politikai elit, akik képesek lettek volna az országot megmenteni. Sajnálatos módon azonban, a kormány időben „lefejezte” az ellenzéket, így a forradalomból ismétvallási

kérdés lett, ami még csecsemőkorában ölte meg a forradalom eszméit. Így kerülhetett sorb arra, hogy a kormány és az ellenzék harcának eredményeként – és persze a környező hatalmak óvatos, de érezhető közbenjárására – megszületett az „Iszlám Állam” nevű terrorszervezet.

M. elmondása szerint, akik ehhez csatlakoznak, gyerek korúk óta szegénységben és agymosásban élő fiatalok, akik gondolkodás nélkül követik a helyi vallási vezetők szavait. Többségük még csak nem is törekszik önálló gondolkodásra, hisz szüleiktől is azt tanulták, hogy a túlélést az amúgy is hátrálná.  Szerencséjére, neki nem volt része már a háború szörnyűségeit átélni, hisz jóval azelőtt elhagyta szülőföldjét és azóta sem tért vissza. Szülei és testvérei azonban továbbra is Szíriában élnek. A déli országrész és szülővárosának környéke jelenleg is viszonylag „csendes” vidék, bár a feszültség, a félelem ott van az utcán és az emberekben minden egyes nap.

M. jelenleg Erfurtban, Németország szívében és alighanem legszebb városában tanul május óta. A jelenlegi helyzet miatt most úgy gondolja, hogy esélye sincs visszatérni hazájába és nem is szándékozik. Hevesen iszlám és vallás-ellenes, mert szülőföldje elpusztításának és a

Sziriai menekültek megköszönik a németek segitségét
Erfurtban

forradalom kudarcának is ebben látja okát. Szerinte az iszlám és a több tucat vallási ága rég eltért az egykor híres arab filozófia és az európai értékeket megmentő

egykori kultúra értékeitől. Fél attól, hogy a bevándorlók akik most Európában akarnak letelepedni, ide is elhozzák a vallási identitásukból fakadó félelmeiket, frusztrációikat, ezzel gátolva az integrációt és új konfliktusokat hozva létre. M. sajnos igen borúlátó: nem látja a menekültválság végét és még ha valami csoda folytán, a Nyugat belátná, hogy az egyedüli

valódi megoldás, a háború megállítása lenne Szíriában, az ottani emberek mentalitásának

megváltoztatására évtizedek kellenek majd. És a vallási konfliktusok által fertőzött mentalitásra most már rátelepedett a félelem és a terror szörnyűségeinek felejthetetlen traumája is.

*

Saját véleményként, néhány gondolattal megtoldanám kedves barátom, M.I.eszmefuttatását. Nemrég Manchesterben, az Egyesült Királyság második legnagyobb városában jártam. A szállásom az ún. „arab negyedhez” igen közel esett, így egy héten át, napi rendszerességgel többször is módomban állt az impozáns neogótikus egyetem felé vezető úton ennek a sajátos világnak a sejtelmeit megtapasztalni. A nagyobb európai városokban már évtizedek óta fejlődő és egyre terebélyesedő arab negyedek találhatóak. Ezeknek a városrészeknek az elemzése megfelelő képet adhat azoknak, akik rettegéssel és félelemmel tekintenek Európa megállíthatatlan átváltozásával szemben. A manchesteri ún. „arab negyedben” élők – k

Manchester, Rusholme negyed

urdok, afgánok, törökök, szírek, pakisztáni és indiai lakosok – döntő többsége szorgos, dolgos ember, akiknek rég van stabil munkahelye. Mi több, jelentős részük igen tehetős, befektető és a városi elitnek egy sajátos, igaz, kissé szeparatista részét képezik. Az utcák telistele egzotikusabbnál egzotikusabb éttermekkel, shisha bárokkal, bazárokkal és csillogó, villogó ruhásüzletekkel, ahol a legváltozatosabb muszlim divatot lehet napirenden követni. A legfrissebb és legjobb datolyát – életem egyik legjobb gasztronómiai élménye volt – is ott lehet kapni. A valósághoz hozzá tartozik ugyanakkor, hogy ez a városrész az egyébként is szörnyen koszos és rendezetlen manchesteri utcákhoz képest is sokkal kaotikusabb és gondozatlanabb. Ha ez vár a legtöbb német, svéd, finn vagy netalán, magyar városra az elkövetkező évtizedekben, akkor számolnunk kell azzal, hogy új infrastruktúrát és városkép-rendezést kell majd létrehozni a helyi politikusoknak.

Az, hogy miként fogja az egyre rasszistább, önmaga elefántcsonttornyából kommentáló és félelemtől elvakított Európa saját értékeit megvédeni és újraértékelni, sajnos egyelőre a számos megválaszolatlan kérdések egyike.

 

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2015. szeptember 15-i számában.