Short obituary of Margaret Thatcher, summarizing why was she one of the most important political figures in the second half of the XX.th century, why half of Britain hates her and what is the faith of the thatcherism.
Néhány napja a londoni St. James’ Parkban sétálva egy
kedves barátnőmmel szóba került, hogy legközelebb a Union Jack bizonyára
Margaret Thatcher (1925 – 2013) halála miatt lesz ismét félárbocra eresztve. A
fura megérzés valósággá lett április 8 –án amikor Nagy Britannia és Észak
Írország első női miniszterelnöke 88. életévében szélütés következtében
elhunyt. Halálával nemcsak a XX. század
második felének egyik ikonikus és sokat vitatott személyisége, de a nevét
viselő thatcherizmus is lassan, de biztosan sírba száll.
A szerény, de nem feltétlenül szegény kelet- angliai
családban született Margaret Thatcher az oxfordi egyetemen nemcsak a kémia
tudományában, de a konzervatív mozgalmakban is aktív szereplő lett. Már az 1950
–es évek elején kitűnt mint kisvárosi konzervatív politikus, nagyivű karrierje
1959 –ben vette kezdetét amikor tagja lett az Alsóháznak. 1975 –ben lett a
Konzervatív Párt elnöke, első nőként töltve be egy országos párt vezetői
tisztségét. Az 1979 –es miniszterelnöki választások során aratott sikerével
történelmet irt, hisz a Downing Street 10 –es szám elsőként kapott női
házigazdát. Az egykori fényes birodalomból útkereső és válságba került országot
11 éven át vezette 1990 –ben történt lemondásáig, alapvető változásokat hozva a
gazdaságban, társadalomban, bel és külpolitikában egyaránt. Bár „regnálását”
nehéz lenne egységes politikai irányként meghatározni, gazdasági és társadalmi
döntései a „thatcherizmus” néven ismertek mind a mai napig.
Gazdaságpolitikájának lényege a dereguláció, a szabad munkaerőpiac áramlása, az
állami beavatkozások csökkentése, a privatizáció támogatása, a szigetországban
két évszázados hagyományra visszatekintő szakszervezeti mozgalmak
visszaszorítása valamint a jövedelmi adók csökkentése
volt. Ezek az intézkedések
alapjaiban változtatták meg a hagyományos és az ötvenes években már nagyon
döcögő, mondhatni a birodalom halott szelleme és Churchill árnyékában
megöregedő angol társadalmat. A felső és a középréteg, a harmadik szektor
óriási fejlődésnek indult, London ismét Európa pénzügyi központja lett és
sikerült az ország gazdasági mutatóit pozitív irányba terelni, radikálisan
átalakítva az ország gazdaságát, megerősítve végérvényesen az angol fontot és
számos szociális intézkedésével segítve a társadalom egy részének a fejlődését.
Ugyanakkor a társadalom alsóbb rétegei – különösen a bányászok, a
szakszervezetek, az ipari szektor dolgozói – radikális életmódváltásra lett
kötelezve, melynek nyűgeit még ma is anekdotákban és csúfondáros
szófordulatokban őrzik („Margaret
Thatcher, the Milk Snatcher”). A
rendőrség óriási szerepet kapott gazdasági rendszerének kiépítésében és
megtartásában, amelyre főleg az 1980 –as évek végén, belpolitikai válságának
csúcspontján derült fény a nagy bányászsztrájkok és tüntetések alkalmával.
Miniszterelnökségének végén sajnos 3 millió ember élt munka nélkül a
szigetországban, többségüket az ipari szektor egykori munkásai és a bányászok
képezték.
A külpolitikában is új fényt hozott Nagy Britannia
számára, Churchill óta nem látott karakteres miniszterelnökként aktív
főszereplője volt a hidegháború utolsó fejezetének. Ronald Reagan személyes
jóbarátjaként, „lelki társaként” ahogy az amerikai sajtó fogalmazott, rávette
az USA elnökét, hogy a nyíltnak bizonyuló Gorbacsovot vonják be a tárgyalásokba.
Az Argentina ellen a brit fennhatóság alá tartozó Falkland szigetékért
folytatott háborúval 1982 –ben végérvényesen külpolitikai nagyhatalommá tette
ismét Nagy Britanniát, amellyel egy időre ismét népszerűvé válhatott az akkor
már saját maga által is vasladynek becézett politikus. Külpolitikája sem volt
ugyanakkor botrányoktól mentes: támogatta az Egyesült Államokat az 1986 –os
libiai háborúban, ellenezte Pinochet lemondatását és terroristának nevezte
Nelson Mandelát.
1990 –es lemondását követően a bárónővé kinevezett immár
nemes hölgy kevés alkalommal mutatkozott a nagyközönség előtt, ám a Felsőház
gyűlésein aktívan részt vett 2002 –ben bekövetkezett első súlyos szélütéséig. Mindig
divatos, kimért, elegáns és nagyon brit megjelenésével 11 éves miniszterelnöksége
alatt a szigetországot két nő, mondhatni két királynő vezette. Mesterségesen
mélyített hangja, határozott, néha érces és kemény felszólalásai, lovon,
tankban és fegyverben is mutatkozó szabados jelleme egy vitatott, de semmiképp
nem feledhető ikont faragott belőle.
Hatása máig él, nemcsak a brit társadalomban, de a
világgazdaságban is. Jóslata, miszerint Európa és a Nyugat túlélheti a
Szovjetuniót és a Japán óriást, beigazolódott, ám halálának idején ismét egy
pesszimista,euroszkeptikus kor látszik körvonalazódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése