2019. szeptember 10., kedd

Kisebbségi paradigmák


Dan Barna, a Mentsük meg Romániát (USR) pártszövetség elnöke Marosvásárhelyen azt nyilatkozta, hogy Romániának ki kell lépnie az etnikai kategóriák és diskurzusok bűvkörből és Románia lakóinak elsődleges, közös állampolgári igényeire kellene fókuszálni magyaroknak és románoknak egyaránt. Az RMDSZ természetesen nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az etnikai kérdésen nem túllépni, hanem azt megoldani kell. A két nyilatkozatban nemcsak két, egymással alapvetően versengő párt folytatott szócsatát, de két érdekes ideológia is találkozott, amelyet érdemes részleteire bontanunk.
Az erdélyi magyarok 99 év alatt egy olyan jogi helyzetbe kerültek, amely sajátosan alakította politikai választásaikat, reprezentációjukat is. Ez, európai szinten azonban nem egyedülálló eset volt sem 1923-ban, az új román alkotmány idején, sem ma, 2019-ben, száz évvel a nagy egyesülés után. Európa sajátos demográfiai, kulturális és történelmi kontextusából adódóan mindig is heterogén, változatos és színes térkép volt, ahol etnikai csoportok jöttek, mentek az évezredek folyamán, néha apró kulturális szigeteket, enklávékat létrehozva egy-egy régióban. Románia kisebbségi politikája ugyan nem a legrosszabb Európában és ezt a román anyanyelvű állampolgárok állandóan hangsúlyozzák, néha ironikusan „diszkriminatívnak” nevezve az erdélyi magyarok jogállását, ami gyakorlatilag az anyanyelvi oktatásban (I. osztálytól doktorátusig) és a néhol jelenlevő kétnyelvű táblácskákban kimerül. A románok – egyrészt a történelmi háttér, másrészt az öt milliós diaszpóra miatt is – sokkal mobilisabbak, világot jártabb emberek, mint az erdélyi magyarok. Sokkal több román élt külföldön, tapasztalta meg az etnikai, kulturális és nyelvi sokszínűséget mint erdélyi magyar. Ez egy elvitathatatlan tény, amely ugyanakkor a diaszpórába került románokat vagy az onnan  hazatért embereket nyitottabbá, a nemzeti identitással kapcsolatban legtöbbször flexibilissé teszi. Egy világot járt ember, aki 3-4 nyelvet beszél, tucatnyi kulturális közeggel találkozott, saját nemzeti, etnikai, kulturális identitását nem fogja olyan vaskörömmel védeni és a Benedict Anderson által elképzelt közösségi identitásoknak nevezett nacionalizmusokba nem fog olyan erősen kötődni, nem ez fogja meghatározni hétköznapjait. A románok tehát egyrészt emiatt is látják radikálisan másképp az etnikai helyzetet, másrész ugyanakkor egy évszázada azt
tanulják iskolákban, tankönyvekben, otthon és a sajtóban, hogy az egykor bevándorolt, elnyomó, arisztokrata, arrogáns ám szorgalmas és szavahihető magyarok (ezek a legalapvetőbb sztereotípiák rólunk) mindenféle privilégiummal rendelkeznek, ők is románok, hisz Romániában élnek. Ezek, a rossz oktatási modellből fakadó sztereotípiák a francia nacionalizmust követik, ahol az állampolgár és a nemzetiség egyazon fogalom köré épül. Franciának lenni, francia nyelven beszélő embert jelent, aki Franciaország állampolgára. Románnak lenni tehát, román állampolgárokat jelent, akiknek kötelességük jól románul tudni. Ez elsősorban a déli román megyék és a főváros lakóinak attitűdjében érzékelhető. De nemcsak a XIX. századi francia modell, a rossz történelem-tankönyvek és a teljesen hibás etnopolitikai narratíva miatt alakultak ki ezek a tévhitek, amelyek megfojtották az erdélyi magyarok és Bukarest közeledését, hanem az 1947 és 1990 között kommunistának nevezett (valójában nacionálkommunista, diktatorikus) rendszer homogenizáló politikája is. Dan Barna nyilatkozata sajnálatos módon, nem egy Nyugat-európai vagy Észak-európai ország etnopolitikáját hozza modellként, hanem ezt, a történelmi traumáktól, Bibó István által leirt nacionál-frusztrációktól fertőzött narratívát ismétli. Ugyanaz a szöveg, amit száz éve hallunk s amiből az RMDSZ harminc éve élhet.
A gond az, hogy míg jelenleg a román politikai elit és a román pártok körében nincs egyetlen olyan személy vagy párt sem, amelynek részletes és jól kidolgozott terve lenne Románia kisebbségei számára (kisebbségi kerettörvény), addig a magyar képviselet – az 1990 óta több százra rugó törvényjavaslaton és vitán, patetikus szoborállításokon és épület-felavatásokon kívül – semmit nem tudott tenni azért, hogy Kós Károly Kiáltó szava, az erdélyi önálló identitás, a Budapesttől független politikai, kulturális tér valóban létrejöjjön. Budapest-függők lettünk, onnan jön pénz, ideológia, politikai szerepvállalás – gyakorlatilag minden, ami az erdélyi magyarok életét meghatározza. 1990 és 2008 között volt egy enyhe közeledés Budapest és Bukarest között – elég itt az 1996-os temesvári nyilatkozatra vagy a két kormány közös gyűléseire gondolnunk. Sajnos ez az egyébként formális, de szerintem jelentős kezdeményezés is elhalt 2010 óta. Ugyancsak elhalni látszik a román-magyar történelmi vegyesbizottság munkája is, amelyet mindkét országban kezd felváltani egy félelmetes, politikailag vezényelt történelem-szemlélet és történetírás. Elég itt a Román Akadémia elnökére, vagy Raffay Ernő üstökös-pályájára gondoljunk. Bármennyire is hihetetlen, a két ország államfője hivatalosan tíz éve nem találkozott. El tudjuk képzelni azt, hogy Franciaország és Németország, Svédország és Finnország vezetői tíz éven át ne találkozzanak, ismerve az országokat összekötő politikai és történelmi kapcsolatok hosszú történetét?
A magyar-román diplomácia és közös tudománypolitika kudarca vezetett oda, hogy Erdély kulturális és pénzügyi szempontból is Budapest-kolónia lett. Dan Barna javaslata, miszerint elsősorban állampolgári felelősségünk szerint kell politikai választásainkat megtegyük és az állampolgári helyzetünket veszélyeztető állapotokra kell figyelnünk, valóban egy racionális ötlet: románok és magyarok 90%-ban valóban, ugyanazzal a problémával küzdenek. A korrupt politikai rendszer, az állami szervek (rendőrség, posta, állami vasút) totális csődje, a nemzeti infrastruktúra teljes hiánya és középkori szintű állapota, az egészségügyi rendszer helyzete, a kórházak, idősotthonok, pszichiátriai intézetek kriminális állapota, az oktatási rendszer több évtizedes válsága, az egyházak túl nagy szerepe a politikában és közéletben csak néhány olyan elem, amely valóban, románt és magyart ugyanúgy, súlyosan érint. Az emberi „boldogság” alapvető igényei (anyagi biztonság, társadalmi, fizikai épség és biztosítás, a gondoskodó, működő állam ideája) Romániában igencsak ingatagan állnak és ezek működésképtelen mivolta miatt, az alternatíva Dan Barna világképében csakis a magánszférából érkezhet, ahol az etnikai kérdések elvegyülnek, eltűnnek, jelentéktelenné válnak. Ez a modell sajnos nem állja meg a helyét Romániában, hisz átugrik számos olyan társadalom-evolúciós fázison, amely nálunk még nem érkezett el és figyelmen kívül hagyja a jelenlegi romániai realitásokat is. De ugyanúgy elavult sajnos az RMDSZ etnopolitikája, aki továbbra is azért várja az erdélyi magyarok szavazatát, mert „csak ők foglalkoznak velünk”.
Mindkét üzenet hibás és semmitmondó.
A megoldás a kettő között lenne egy normálisan működő, európai demokráciában. Nem magától értendő az, hogy magyarként Romániában kötelességem (?) egy magyar pártra szavaznom. Ennek az ideológiának a kora lejárt. Ahogy az sem magától értendő a XXI. században sem, hogy az etnikai, kulturális identitásokat fel tudják oldani a neoliberális  gazdasági rendszerek skatulyái és új fogalmi, ideológiai kategóriái. A két „ajánlat” között ebben, az ideológiáktól túlfeszitett világban nehéz a józan eszet megtalálni. Nehéz kimászni a „Soros-Orbán”, „jobboldal-baloldal”, „nemzeti-nemzetromboló” beteges dichotómiák világából. Sajnos, úgy a magyar, mint manapság a román politikai közgondolkodás is – egy globális tendenciát követve – ebben a kettős paradigmában fortyog. Mintha nem lenne más: mintha a világ fekete-fehér filmben peregne előttünk, az emberek csak románok vagy magyarok lehetnek, de nem romániai magyarok, vegyes házasságban élő magyarománok, vagy románomagyarok, románul tudó székelyek vagy magyarul is tudó szórványmagyarok. Ezernyi identitást összemosunk és általánosítunk, úgy, hogy abból politikai tőkét tudjunk csinálni, hisz a politikában minden csak a letisztult kategóriákról, jóról és rosszról szól, mint a Gyűrűk Urában, vagy bármelyik mitikus toposzban.
Mi lehetne a megoldás?
Először is el kell felejteni a kettős kategóriákat. A világ több, mint kettő. Másodszor, Romániának és Magyarországnak nemzetpolitikai szinten barátságra kellene törekednie: száz év után, 2020-ban erre pontosan megérne az idő. Budapestet és Bukarestet több minden köti össze, mint ami szétválasztja: EU és NATO tagok, mindkét országban élnek magyarok és románok egyaránt, történelmünk, hagyományaink, néprajzi és gasztronómiai hagyományaink, építészetünk, zenei és sportvilágunk alapvetően hasonló, közös szálak – még ha nem is mindig erősek és pozitívak - kötik össze. Olyan ez, mint a lengyel-német, francia-német, angol-francia, koreai-japán, mexikói-amerikai kapcsolatok. Elválaszthatatlanok, akármennyire is akarták külön utakra terelni ezeket. A két országnak nemzeti és diplomáciai szintű megújhodásra, történelmi kiegyezésre van szükségük. Ez közös kisebbségi kerettörvényt igényelne, amelyet mindkét ország ratifikál és biztosítja, hogy ezeket valóban, ténylegesen a gyakorlatban is betartja. Szükség lenne egy új, radikális oktatásra is: ahol nem ősi, történelmi ellenségek, furcsán beszélő népességekként tekintünk egymásra, hanem a közös kulturális örökséget építjük és használjuk fel. Közös tankönyvek, székely programok a déli megyékben és román kulturális események sokasága Székelyföldön. Új román nyelvű oktatás, napi több román óra a székelyeknek, ahol nem irodalomtörténetet tölcséreznek a diákok fejébe, hanem valóban, a  beszélt nyelvet gyakorolják egymás között, román osztályokkal. Magyar napok Bukarestben és Jászvásáron, román napok Székelykeresztúton és Csíkszeredában. Közös román-magyar örökségvédelmi intézkedések a szász és magyar örökség védelmére Erdélyben és a román kulturális örökségek (Kelet-
Magyarországi települések, ereklyék, iskolák, Gozsdu-hagyaték és alapítvány) revitalizálása.
Ezekkel az intézkedésekkel el lehetne jutni oda, hogy egymást valóban megismerjük, megértsük, toleranciát tanuljunk a tudás révén. A tudás mindig hatalom, de a politika ettől mindig fél, hisz a politikában nem a komplexitást, nem a változatosságot, hanem a letisztult, egyszerű, a botrányra építhető kettőséget kell hangsúlyozni. Nem kérünk többet ebből a politikából, de a valóság tagadását sem támogatjuk. Erdélynek új Kiáltó Szó kell: egy román-magyar közös kiáltó szó.


1 megjegyzés: