Napoca, az ókori Kolozsvár. I.

A rómaiak nyomában: Kolozsvár ókori múltjának kutatása

In a series of ten posts and articles (published in the local newspaper Szabadság, from Cluj-Kolozsvár), I will present the first synthesis on the  history of Napoca (Colonia Aurelia Napocensis) the Roman city lying under the modern hearth of Cluj-Kolozsvár. After the work of Jakab Elek from 1870 and the seminal work of András Bodor from 1957, there were no attempts for a detailed analysis of the city (short remarks were published in 1993 and 2004 too). Each post will deal with different topics and aspects of the Roman urban life of Napoca, presenting the heritage of the Romans for the greater public, who live or visit Cluj-Kolozsvár. The articles will be later published also in form of a booklet for the greater public. This article presents the historiography of research from the work of Zamosius from 1598 till the latest excavations in 2014.

Pestisjárvány (15. századi metszet)

Kolozsváron 1574-ben pestis pusztított. A fekete halál félelemben tartotta a várost és 

számos halott között ott találjuk Heltai Gáspár nevét is. Szamosközy István ekkor négyéves kolozsvári kisfiúként a csodával határos módon élhette túl a szörnyű járványt. Szülővárosában sétálva az ifjú Szamosközy láthatta az éppen akkor kiszélesített és felújított Malomárkot, amelyből valószínűleg számos érdekes kő kerülhetett elő. A város középkori falában és a dominikánusok templomában kopott, nehezen olvasható latin betűk százai sorakoztak márványköveken, nemegyszer kopott, torz arcokkal díszítve. Ezeket naponta láthatták a kolozsváriak, de olyan kíváncsiskodók is, mint a francia Pierre Lescalopier, aki nem sokkal a pestis-járvány előtt járt a városban.

 A kíváncsi és hamar az értelmiségi pályára lépett Szamosközyt hamar elkapta a korszellem, amely a római múlt iránti érdeklődést sarkalta. Nemcsak Báthori fejedelem gyűjtötte a lysimachosi érméket és a római feliratokat a gyulafehérvári fejedelmi palotában, hanem Szamosközy művelt nevelője, Kovacsóczky Farkas kancellár is jól ismerte a római auktorokat és irodalmi forrásokat. Tragikus sorsát a kancellár nemegyszer a köztársaságkori római hadvezérekével vetette össze. Az ifjú kolozsvári humanista talán még halhatta azt a történetet, amelyet Megyericsei János, az erdélyi epigráfia atyja jegyzett le az első, teljesen érintetlen római szarkofág felfedezéséről Kolozsvárott (CIL III 866). A humanista szellem hatása és a római múlt látható és bizonyos emlékei a kincses városban nagy hatást gyakoroltak Szamosközyre, aki alig 23 évesen megírta Antonio Bonfini, Megyericsei János és Mihail Siegler nyomán az első jelentős művet Erdély ókori történetéről és feliratos emlékeiről. Ezt követte aztán 1598-ban Inscriptiones Romanae című munkája, amely bár

Szamosközy fő műve

elsősorban a gyulafehérvári feliratokat veszi számba, kolozsvári emlékeket is felsorol. Szamosközy nagy érdeme volt, hogy egy, a város falában talált Fortuna istennőnek ajánlott oltár feliratából rájött arra, hogy az állító, Ulpius Masculinus, az V. Macedonia legio zászlóvivője (signifer legionis) leszerelését követően nem Apulum, azaz az ókori Gyulafefehérvár (Colonia Aurelia Apulensis), hanem az ókori Kolozsvár (Colonia Napocensis) előljárója (decurio) volt. Minderre a 28 éves humanista úgy jött rá, hogy gyakorlott epigráfusként a római által gyakran használt hármas ligatúrát, azaz rövidítést elsőként oldotta fel helyesen. A nehezen olvasható felirat a városfalon belül mindenki által jól látható volt, ám a hármas betűösszeírás (ligatúra) feloldása nem volt egyértelmű a szakavatatlan szemek számára. Szamosközy 1598-ban kiadott munkájában viszont már bátran meri kijelenteni, hogy „az AVP (NAP) sokkal inkább Napocának, mintsem Apulumnak értelmezném […]. Ezért úgy gondolom, hogy Napoca

CIL III 854

Colonia csakis ott állhatott ahol a mai Claudiopolis városa vagy ahol Gyalu opiduma van”. Szamosközy zseniális sejtése azonban két és fél évszázadon át a feledésbe merült. A későbbi történetírók közül csupán Bethlen Farkas 1789-es műve említi Szamosközy megállapítását. Benkő József nagy történeti munkájában ugyan megemlíti, hogy „mások Kolozsvárt az ókori Napocával azonosítják”, de nem találja megbízhatónak ezt a feltételezést. A Szamosközyt követő történészek többsége, így a Kolozsváron 1700-ban megfordult angol utazó, Edmund Chishull vagy Huszty András 1791-es munkája is még a Ptolemaios féle térképen szereplő Zeugmával azonosítja a várost. Chishull figyelmét elkerülte az, hogy bár látott egy szépen vésett sírfeliratot Kolozsvár városfalába beépítve (CIL III 869), nem vette figyelembe hogy a 40 éves korában elhunyt augustalis, M. Aurelius Papia valójában Col(onia) Nap(ocensis) elöljárója volt.

Mivel a római városból szinte semmi sem volt már látható a XVI-XVII. században, egyedüli forrásként a kevesebb, mint húsz epigráfiai forrás és az antikvárius szakirodalom által állandóan idézett ptolemaioisi térkép állt a humanisták és felvilágosult történészeink rendelkezésére. Az soha nem volt kérdés a helyi lakosok számára sem, hogy Kolozsvár alatt a rómaiaknak egy nagy városa nyugszik. Benkő József megörökített egy helyi hagyományt is, amely szerint a dominikánusok temploma (ma Ferenciek temploma) egy „pogány római szentélyre épült”. Egy másik hagyomány – amelyet már Szamosközy is nevetségesnek tartott – úgy vélte, hogy Kolozsvárt Claudius császár alapította, innen kaphatta a Claudiopolis

"Claudiopolis" 1617-ben

nevet. A római múlt állandóan jelen volt a középkori és újkori város kollektív mentalitásában, ám a nagy rejtély továbbra is az maradt, mi volt a római város valódi neve. A köztudatot ez a kérdés egyre inkább foglalkoztatta a XIX. században. Számos jelentős felfedezésre került sor a század első felében, amely serkentette a római múlt iránti érdeklődést is. 1801-ben például egy monumentális római felirat került elő a mai Bob utcában, a görög katolikus templom építése közben, amely minden bizonnyal egy kisázsiai közösség kollégiumi házára épült rá (CIL III 870). Ugyanitt találják

Priapus

1846 végén a híres kolozsvári Priapus szobrot és egy trónoló Jupiter szobrot is. A romantika
korában, amikor már az igényesebb kolozsvári nagyközönség napi rendszerességgel olvasta a helyi sajtót, a város területén történő építkezések során előkerült régészeti felfedezések híre egyre több emberhez eljutottak. Az 1840-es években számos helyen történtek jelentős felfedezések a városban, ezek közül kiemelkedik az ún. Tauffer ház alatt talált római fürdő valamint számos, az akkori belső-Monostor utcai épület pincéjében feltárt római oltár.

1851-ben, J.F. Neigebaur már félszáz római emléket sorol fel Kolozsvár területéről, ám továbbra is mint Zeugmát említi a város római neveként. Szerinte Napoca a Maros-megyei Pókával volt azonos. Kolozsvár római történetének kutatásában a mérföldkő Theodor Mommsen, a legendás epigráfus erdélyi látogatásával érkezik el. A neves német történész 1857-ben Kolozsváron is megfordult és az addig rendelkezésére álló feliratok és topográfiai

Torma Károly

források alapján bebizonyította, hogy Colonia Napocensis a mai Kolozsvárral azonosítható. Elméletét aztán erdélyi kollegája és a Dacia-kutatás úttörője, Torma Károly honosította meg 1865 után, aki 1880-ban a provincia északi erődítményeiről irt munkájában már a római város topográfiáját is megpróbálta behatárolni viszonylag nagy pontossággal.  Ebben nagy szerepet játszott az 1859 és 1860 között a mai Cipariu téren (akkor Czigány sor) feltárt számos római szarkofág, amely a római város számos temetőjének egyikét határolta. A feltárt szarkofágok egyike Jakab Elek leírása szerint érméket és további leleteket is tartalmazott. Ugyancsak a neves helytörténész 1870-es munkája sorolja fel azokat a főbb ásatásokat, amelyek a XIX. század második felében radikálisan átváltozott Kolozsváron folytak. Összefoglaló munkája a város római kori történetéről ugyan mára már elavultnak számit, mégis közel egy évszázadon át az egyetlen munka volt a város római múltjáról.

Az 1822 és 1870 közötti időszak fontosabb építkezései során előkerült római emlékek nagy száma jól jelzi az ebben az időszakban elveszett információ mennyiségét is. Kolozsvár városképének radikális átalakulása a XIX. század második felében nemcsak a középkori városfal és erődítményrendszerének teljes felszámolásával, de számos még megmenthető

1860-ban felfedezett szarkofág

római emlék elpusztításával is járt. Ahogy Apulum (ma Gyulafehérvár) és Brigetio (Ó-Szőny) esetén is, a kolozsvári vasút építése során is oltárok és római emlékek kerültek elő 1867-ben (CIL III 7658). A Trencsén (majd Bocskai) téri hatalmas építkezések is a század végén érintették az egykori római temető területét (CIL III 7667). Erről a területről számos további sírfelirat és funerális emlék fog előkerülni a XX század folyamán is (ILD 558, 561, 563).

Valamikor a boldog békeidők utolsó éveiben, 1913 előtt az Unió utca (Memorandumului) 6-os szám alatt fedeztek fel egy jelentős feliratot, amely a szíriai istennő, Dea Syria Magna Caelestis templomából származhatott. Az impérium-váltást követően, a két világháború közötti időszakban Kolozsvár a Dacia kutatás és az epigráfia egyik fellegvára lett. Mindez a Torma Károly és Pósta Béla régészeti iskola hagyatékára ráépült C. Daicoviciu féle új múzeum és egyetemi oktatás jóvoltából történhetett. A neves román ókortörténész jóvoltából, a város római múltja is közelebb került és számos részletére derült fény. 1943-ban a Szent Mihály templom körülötti ásatások több római emléket hoztak a felszínre, többek között egy Hercules Farnese szobor-töredéket is. Ez a lelet igazolhatja Jakab Elek feltételezését, aki az 1822-es fürdő felfedezése alapján a mai Szent Mihály templom környékére tette a város római fürdőjét.

A Második Világháborút követő pusztítások és ismételt rezsimváltás újra nagyszabású építkezési hullámot indított el, újabb radikális arculatváltást eredményezve Kolozsváron. A

Fortuna-Tyché

Postapalota építésekor az 1950-es években egy nagyméretű Fortuna szobor került elő az Emil Zola utcában. A Ferencesek templomába befalazott számos Fortuna Augusta feliratból ítélve nem kizárt, hogy ezen a területen valóban egy szentély állhatott, ahogy azt Benkő József is lejegyezte még a XVIII. században. Az egyre gyarapodó régészeti emlékek lehetővé tették, hogy 1957-ben Bodor András, az erdélyi ókortudomány jeles alakja megírja nagy tanulmányát „Napoca a feliratok tükrében” címmel, amely mai napig a legteljesebb – ám kiegészítésekre szoruló – összefoglalója a város római múltjának. 1975-ben a Central Áruház építésekor számos római oszlop és egy 1,5 m magas római oltár is előkerült, amely egy szentély jelenlétére utal. A helyszínen azóta további oltár igazolja, hogy a via decumana mentén egy szentély állhatott. Ugyancsak ekkor kerül sor a város névváltoztatására, amely bár a kommunista diktátor birodalmi megalomniáját és nacionalista történetírás sikerességét bizonyította, ad absurdum módon, hozzájárult Kolozsvár római múltjának hangsúlyozására. A kolozsvári történészek egy része, így Bodor András és Hadrian Daicoviciu is számos cikkben hangsúlyozták ekkor a város római múltjának jelentőségét.

 A XX. század második felében megszaporodtak a városi régészet sajátosságának mondható mentőásatások, amelyek során számos műhely nyoma is előkerült. A Jókai utca 9-es szám alatt, a Caragiale parkban, a Technikai Egyetem alagsorában és a Bábszínház alatt sikerült azonosítani a római városfalnak számos részét. A városfalon kívül, a mai Cipariu tér és Brăncuși utca találkozásánál számos római emlék került elő, amely egy későrómai temető nyomairól tanuskodnak. A legújabb ásatásoknak sikerült úgy a cardo, mint a decumana

Deleu utcai ásatás

utakat azonositani a Bánffy palota udvarán valamint a Central áruház alagsorában történt ásatások során. A Főtéren folytatott botrányba fulladt ásatások és a Malomárok közelében, a mai Deleu utcában folyó ásatások a római városnak eddig három fafázisát állapitották meg, amely jól jelzi, hogy a város lassan gyarapodott és számos fejlődésen és átalakuláson ment keresztül már a rómaiak korában is. A Petőfi utca 25. szám alatt és a Kétágú Református templom mögött zajló ásatások során nemrég sikerült újabb római temető részleteket azonositani, igy a várost körülvevő nekropoliszok száma immár jóval több, mint eddig sejteni lehetett.

Amikor Megyericsei János és Szamosközy István a XVI. században elkezdték gyűjteni a Kolozsváron fellelhető római emlékeket, merni sem gondolták, hogy fél évezreddel később már közel száz felirat és megannyi jelentős szobrászati emlék, épületrész válik ismertté a város alatt nyugvó egykori római településből. Mig Szamosközynek még csak egyetlen felirat állt rendelkezésére, hogy a római városnak egyáltalán a nevét megfejtse, addig mára lehetőség nyilt, hogy Napoca ókori történetét és a Kis-Szamos partján élő rómaiak életét tüzetesebben megismerjük. Több, mint fél évszázaddal Bodor András mérföldkőnek számitó tanulmánya után, ez a sorozat elősként kivánja Kolozsvár római múltját az Olvasók elé tárni.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap augusztus 27-i számában.

(folyt. köv.)

 Jelmagyarázat a térképhez (lásd még az AMN 49.I, 2012 -es számát)

 (Visconti 1691-es térképe Kolozsvárról. Bartos-Elekes 2012 nyomán):

Nr.1: a római fórum és fürdő feltételezett  helye

Nr.2: városi villa (domus urbana)

Nr.3: a deleu utcai ásatás (domus urbana)

Nr.4: Fortuna Augusta szentély?

Nr.5: via decumana és Silvanus-szentély

Nr.6: a Dea Syria Magna Caelestis szentély épitési feliratának helye

Nr.7: a kisázsiai collegium gyülekező-terme (Priapus Pantheus szentély?)

Nr.8: Liber Pater szentély feltételezett helye

Nr.9-13: római temetők