Gyorsulás ellen: a rezonanciáról

Presenting shortly for the first time in Transylvania the latest book of Hartmut Rosa on Resonance, as a possible solution for the accelerated society. 

Hartmut Rosa, a kortárs német szociológia egyik legismertebb alakja nemrég új könyvet adott ki: Rezonancia – a világkapcsolat szociológiája (Resonanz: Eine Soziologie der Weltbeziehung) címmel. A vaskos, félezer oldalas kötet a neves jénai kutató válasza előző, sokat elemzett munkájára, amely az akcelerációról, azaz a felgyorsult társadalomról szólt. Ebben az új kötetben Hartmut Rosa egy „megoldást” akar nyújtani a felgyorsult és értékvesztett globális társadalom legégetőbb problémáira, a megoldás kulcsszava pedig az általa kidolgozott rezonancia fogalma.

Előző jelentős művében, Rosa a felgyorsult társadalom legfőbb problémájaként említette a technológiai fejlődés és az információ-robbanás sebességének radikális növekedését, amelyet az emberi test és szellem nem tud hasonló dinamikával követni. Az ebből fakadó különbségek súlyosan érintik a kortárs társadalmat és egyéneket, akik egyre nehezebben találnak biztos pontot a rohanó világ globalizált és túlságosan diverzifikált értékrendjében. A határidők, éleződő versenyek és utópisztikus modellek világában a mai ember nagyon nehezen talál magának olyan életformát és életmodellt, amely kompatibilis lehet a felgyorsult társadalom sebességével. Magyarán, hátramaradunk, lemaradunk saját világunktól, követhetetlenné válik a szociális környezetünk és ebben a szociológiai deficitben olyan pszichológiai diszharmónia alakul ki, amelynek egyik leglátványosabb társadalmi következménye a burn-out, azaz szellemi kiégések döbbenetesen magas

száma.  Rosa szerint, a felgyorsult és globalizált társadalomhoz sem testünk, sem lelkünk nem tud ilyen sebességgel illeszkedni, ám mivel ezt a folyamatot már megfordítani, „lelassítani” aligha lehet, olyan stratégiákra és megoldásokra van szüksége az emberiségnek, amellyel egyensúlyra tudunk találni ebben a sebes életben is. Ezt a probléma-megoldó stratégiát hívja ő „rezonanciának”. Egy olyan életérzésről van szó, amelynek célja, hogy a felgyorsult társadalomból kiléphessünk, teret adjunk saját testünk és lelkünk megszokott, normális sebességének és dinamikájának és rezonáljunk, átéljük, magunkba építsünk olyan pozitív életérzést és élményt, amellyel néhány óra, vagy nap után újra belemászhatunk a gyorsvonatként száguldó nagyvilág forgatagába.

Maga az ötlet nem forradalmian új: ilyesmit olvashattunk már Hankiss Elemér műveiben is, aki az értékvesztett, vallás és más dogmatikus ideológia nélküli, félelemmel teli világban olyan új szimbólumokat talált, amelybe a kortárs társadalom szokott kapaszkodni. De Rosa rezonanciájához hasonló ötlettel találkozunk számos, New Age mozgalom tanítójának, így Eckhardt Tolle-nak a műveiben is – persze mindenféle tudományos háttértudás vagy jól kidolgozott elmélet nélkül. Míg a fellendülőben lévő spirituális tanítók műveiben a rezonanciához hasonló fogalmak az „awarness” vagyis a „jelenben lenni” fogalma jelenik meg, addig a neves német szociológus rezonancia alatt egy jóval bonyolultabb szociálpszichológiai folyamatot mutat be. Rezonálni Rosa szerint azt jelenti, hogy teljes testünk – tehát biokémiai szintekig, serteinket is beleértve – módosul azokban a pillanatokban, amikor endorfint tudunk termelni, rezonálni tudunk egy-egy személlyel, eseménnyel, olvasmánnyal, koncerttel, múzeumi kiállítással vagy kedvenc háziállatunkkal. Rosa azzal a céllal alkotta meg a rezonancia fogalmát, hogy új, szociológiai perspektívát adjon a pszichológiában ismert, autenticizmus és autentikus életforma fogalmának. Két, ókori hasonlattal példázta a felgyorsult

társadalomban útkereső emberek számára megoldást nyújtó rezonancia jelenségét: az egyik életmód, amit élhetünk, egy orpheusi, álmokra, kreativitásra épülő életvitel, amely szemben áll a jelenlegi társadalmat uraló prométheuszi némasággal, dominanciával és kontroll-uralommal. Nekünk, akik olvasták Lucian Blaga, Én nem zúzom szét a világ csodakelyhét című híres versét ismerősnek tűnhet ez a két életmodell, amelyből a neves román filozófus is az előbbit, tehát a költői, erotikus, kreatív és önteremtő, a misztériumoknak teret adó világot akarja járni és nem a mindent uraló, racionális, száraz és emberi esszenciánkat elsöprő sebességgel dübörgő kapitalizmus útját.

Hartmut Rosa ötlete ugyan nem új, hisz maga is elismeri, hogy nagyban befolyásolta őt Herbert Marcuse, a frankfurti iskola egyik vezető alakjának modern társadalomkritikája de Bruno Latour a létezés módjairól alkotott elmélete is. Rosa szerint, egy világban, amely elszaladni látszik alattunk és amelynek sebességét – időben és térben sem – tudjuk emberi érzékszerveinkkel követni – a túlélési, fejlődési stratégia az lehet, hogy a világba kiáltva bajunkat, hangunkat, vágyainkat rezonanciára, válaszra lelünk ilyen, olyan csatornákon keresztül. A válaszadó, rezonáló csatornák kiválasztása, megtalálása és megtartása már a mi, kemény munkánk gyümölcse és feladata kell legyen.

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap március 18-i számában.