Rég készültem már egy bejegyzésre, ahol barátaim temérdek
kérdéseire tömör és lehetőleg kultúrédes választ tudok adni arról, milyen is az
élet az örök városban. Elég nehéz lesz összefoglalni két olyan hetet, amelyben
megközelitőleg 100 km -t sétáltam, közel 30 helyet pipálhattam ki az általam
kijelölt hosszú látványosság - listán és közel 3000 oldalt fényképeztem a világ
egyik leggazdagabb régészeti könyvtárában. A fáradtság úgy ül ki az arcomra,
mint Göethének vagy annak a közel két tucat kalandornak, akiknek római
élményeiket megtaláltam összefoglalva egy nagyon aranyos kis angol nyelvű
könyvesboltban. A város a kultúrára éhes embereknek egy kincsesbánya. A római
kor, a pápák uralmának emlékei, a barokk paloták és a Risorgimento emlékei
minden sarkon ott leselkednek ránk, szinte várva egy -egy lehulló zöld moha
alól a csodálkozó arcokat. Az utcák ezreit járva már nem is csodálkozunk azon,
hogy Thomas Mann a Pantheonnal szembe választotta ki lakását, vagy Aba Novák
Vilmos festőiskolát hozott itt létre. Ahogy azon sem csodálkozunk, hogy a
barokk kortól a romantikán át minden kor adott egy helyi festőt, költőt, irót
aki megénekelte ezeknek az utcáknak a történetét, legyen szó a Trastevere
festőiről vagy az EUR furcsa vidékeit megéneklő Passoliniről.
Az első napokban természetesen az éppen (még) aktuális
lakóhelyem környékét fedeztem fel, hisz igy dukál ez: hol vásárol az
emberfia, mit esznek itt, hol lehet telefonszámot venni és hogyan lehet a
vilávégéről a világ köldökének számitó fórumokig vagy könyvtárakig eljutni. A
kérdésre a választ néha azóta is felteszem és mérgesen keresem. Rómában ugyanis
- bár öröm gyönyörködni az épületekben, emberekben, szokásokban, szinekben és
szagokban - a tömegközlekedés erre bőséggel ad "lehetőséget", az
ugyanis siralmasan lassú és kaotikus. Amikor fél órát kell gyalogolni a buszig,
amely aztán fél órán át tolakodik a motrok, biciklik és furikázó kocsik sorában
hogy elérjen a legközelebbi metrómegállóig....már csak az olvasás és a zene
segit. Mivel nemcsak a föld felett, de különösen a föld alatt elképesztő
mennyiségben és minőségben tömörül az ókor, érthető, hogy a városban csak két
metróvonal van (egy -egy megállóban, igy a Cipróban is római szarkofágot
csodálhatunk meg, bár soha egy érdeklődőt sem látok a paraván előtt). A harmadik
most készül 3 milliárdból - valószinüleg pesti sebességgel, óriási kárt okozva
a régészetnek és az emberiségnek. Két hét még nem volt elég, hogy megszokjam,
Rómában az idő valóban örök, itt a napsütés, a szép bőrszin, a pálmafák, a
beszéd szépsége és élvezetes művelése - megélése, ahogy Ritoók Zsigmond mondta
- az emberek agyára ment. Annyira más az emberek mentalitása, hogy ezt egy
Közép - Európában, protestáns szigorral nevelt jómagamnak elég nehéz megszokni.
A késés általános, mitöbb, itt természetes. Az adminisztráció olyan kaotikus,
mint a janiculumi sziriai szentélyt benövő burjánzó. Az utcán bármikor
elüthetnek (különösen ha zöld jelzésnél mész át) és azon a helyiek meg sem
botránkoznak, ha a járókelők között hajt el egy robogó. Az emberek alapjában
véve nem túlságosan kedvesek, különösen hétfőn reggel...és amúgy sem. Engem
rendszeresen néznek koldusnak, kéregetőnek, ha kérdéssel fordulok hozzájuk,
amin nem is csodálkozok, a város tele van román, indiai, pakisztáni koldusokkal
és furcsábbnál furább emberekkel. Románból valóban sok van, garantáltan több
román szót hallottam itt, mint Székelyföldön. Többségük egyértelműen nem
turista, bár olyannal is találkoztam. Magyar is akad rengeteg - ha itt élnek
már néhány napja, azonnal sznobokká vagy undoritóakká válnak, viszont amig
turisták, nagyon aranyosak. Az olaszokról egyelőre nem is irok, túlságosan sok
impresszió ért velük kapcsolatban, ők megérnek egy teljes bejegyzést.
A bejárt tájakról, emlékekről röviden: leirhatatlanok.
Ezzel el is ástam a blogom és ennek a bejegyzésnek a létjogosultságát is, de
kétlem, hogy a több ezer (valóban, több ezer!) várostúráztató és városbemutató
könyvet, monográfiát, szintézist felülmúlhatom saját élményeimmel. Megirták már
százak versben, regényben azt, milyen a Doria Pamphili család villája körül
kialakitott ligetben sétálni, milyen egy kis utcából kiruccanva a Pantheon
monumentális homlokzatát meglátni vagy a Santa Maria in Trastevere ókeresztény
feliratait böngészni nagy áhitattal. Leirni a hangulatot, amit a több tucat
lejárt kilóméter, a százszámra megismert új útca, vagy az olasz fagyi ize ad
egy -egy könyvtárazás utáni esti sétának...nem lehet. A város még mélyen éli a
turistaszezont, ezt a helyiek a legjobb periódusnak nevezik, "vénasszonyok
nyarának". Ezt érezni is lehet, nemcsak a 25 -30 fokos hőség és kellemes
szellők miatt, de az utcákat megtöltő turisták tömege miatt is.
Számomra a legérdekesebb - és turisták által nem
igazán látogatott hely kétségtelenül a Trastevere kis utcái, az ottani spanyol
nagykövetség épülete mellől nyiló gyönyörű kilátás és a zóna adta kultúrális
sokszinűség jelentette. Ez a vidék, már Augustus császár korában is a
kultúrális szokszinűség helye volt: amikor a 8 -as villamosra felszálló
bangladeshi, pakisztáni vagy éppen román szegények szagát érzem, eszembe jut,
hogy itt vagyunk a janiculumi dombon, ahol már 2000 évvel ezelőtt is sziriaiak,
palymr, arámiai, zsidó közösségek - magyarán bevándorolt, a rómaiaknak is furcsán
ható, "más" emberek - éltek. A szines, szokszinű, kultúrájában,
nyelvében radikálisan más világ hagyatéka tehát ma is él, és ez óriási
hitelességet ad a környék több ezer bevándorlójának - még ha ők nem is
feltétlenül tudnak erről. Nagyon érdekes még a Citta Universitaria is. Ez
Kolozsvárról nekünk kicsit hiányzott, legfejlebb a Hasdeu (Kőkert) adta ezt a
hangulatot, bár nem hasonlitható semmihez az, amikor egy helyen találunk
könyvtárakat, egyetemi épületeket és bentlakásokat is. Egy helyen van a mérnöki
kar és a filozófia, a matematika és az epigráfia is. Ez az igazi
interdiszciplinaritás, ahol Bartókról tudtam beszélni egy muzikológus
szépséggel (múzsai...) és ahol a görög feliratok mellett rögtön a
vallástörténeti tanszékre fordulsz. Kiráz a hideg...különösen akkor, amikor
megláttam Jancsó Miklós "Szegénylegények" cimű filmét reklámozó
plakátot.
Szép természetesen az összes templom...Bernini szobrai, a
folyékony márvány, amihez a világon semmi se fogható. Gyönyörű. Nem is
szaporitom a szót....
Sokszor érzem, hogy a kultúrsokk annyira nagy itt, hogy nem
tudom eléggé kifejezni a hatásukat. Mit is kezdjek ezzel a sok világörökséggel
és impresszióval? Jobb időkben az emberek erről festettek, irtak. Manapság
lehet, hogy megteszi egy szerény blog is. Tudományos téren is sokkal több
kérdést tudok feltenni, a gazdag bibliográfia miatt pedig sokkal több érdekes
téma jut eszembe, ami a kutatásra is termékenyen hat.
A következő bejegyzések már tematikusak lesznek, Róma egy –
egy nevezetességét fogja bemutatni, saját élményeimmel, meglátásommal
fűszerezve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése