Egy konferencia margójára

Idén szeptember 22 és 28. között Rómában ismét régész és ókortörténész - tumultus lett: a XVI. nemzetközi ókeresztény régészeti konferenciának hat napon át ad otthont az

örök város, amely az idén 1700 éves mediolanumi edictum (313) miatt Constantinus császárnak és korának van szentelve. A konferencián közel kétszáz neves résztvevő van jelen, amely ezáltal a legrangosabb nemzetközi fóruma az ókeresztény régészeti kutatásoknak. A szervezők között ott találjuk a Katolikus Kongregáció Kutatói Intézményét, A Szentszék Kultúráért felelős Konsziliumát, az ókeresztény emlékek régészeti ásatásaiért felelős vatikáni intézményt (Pontificia Commissione Di Arheologia Sacra) valamint a Nemzetközi Klasszika – archaeológiai Szövetséget is. Természetesen a szervezésben aktív részt vállalt Róma városa is. A hat napos konferenciának számtalan előadása több tematikát ölel át, többek között ezeket találhatjuk a rendkívül bájos és kellemes küllemű programfüzetben: szakrális topográfia a constantinusi Rómában és a provinciákban, a constantinusi építészet újításai, funerális művészet pogányság és kereszténység között, ókeresztény epigráfia keleten és nyugaton (Rómát is beleértve) valamint két napon át az új régészeti eredmények és a fiatal kutatóknak szánt előadások sorakoznak a füzetben. Ehhez járul még hozzá a kávészünetekben böngészhető poszterek, amelyek között megtaláljuk Szerbia ókeresztény emlékeit bemutató Marko Kaplarevic valamint Patrizio Pensabene és Javier Á. Domingo a constantinusi Szent Péter bazilika anyagi költségeit megbecsülő alkotását is.

A konferenciát tematikus várostúrák színezik, természetesen a Rómában található constantinusi emlékekre koncentrálva. A csoportokat neves régészek és művészettörténészek, többek között a számomra ikonikus Filippo Coarelli vagy Claudio Parisi Presicce vezetik.

Coarelli és Guidobaldi

Mivel a kutatási projekt amin dolgozok valamint egy már nagyon is elmaradóban lévő régebbi munkám nem enged mostmár aludni sem (tényleg nem!), sajnos nem tudok részt venni a konferencia minden előadásán. Volt szerencsém azonban a keddi nap első szesszióját végig ülnöm. Nem titkoltan Filippo Coarelli, Róma városának talán legnevesebb régésze miatt ültem be a klérustól hemzsegő közönségbe, ahol  - jaj nekem ismét – mindenki 3-4 nyelven ért és olvas. A mellettem ülő hölgy például minden előadást (olaszul, franciául, angolul és spanyolul) az elhangzott nyelven jegyzetelte.

Az első előadás Federico Guidobaldié volt, aki a bazilika, mint kora – keresztény építészeti tömeg és stílus ókori gyökereire és fejlődésének útjára világított rá, néhány új eredményt, rekonstrukciót és hipotézist bemutatva. Olasz nyelvű előadása érthető, szépen felépített és logikus volt, szigorúan követve a húsz perces időbeosztást. Előadásában kiemelte, hogy a császárkori bazilikákban – így a Basilica Iulia, Aemilia vagy a treviri Aula Palatina esetén is – a hajók árkádos kialakítása volt az egyik döntő elem, amely átkerül a kora keresztény bazilikák építészetébe – mi több, filozófiájába. A szekció minden előadója kihangsúlyozta, hogy bár előadásukban egy – egy épületről vagy épülettípusról beszélnek, itt nemcsak egy építészeti hagyomány átörökítéséről van szó, hanem az azt hordozó üzenetről, filozófiáról is, amely már a szellemi és vallási szinkretizmus tematikája felé terelte az előadások tartalmát.

A második előadás az általam olyannyira várt Filippo Coarellié volt. Az örök várost, annak Mithras szentélyeit és topográfiáját évtizedeken át kutató perugiai professzor egyféle ikon számomra. Szakirodalmi dinoszaurusz, ha úgy tetszik, akit az ember többet lát könyvek címlapján, mint élőben. Nos, most mázlim volt őt élőben is látni és hallani. Az előadás az elején kissé feszülten zajlott, az idős generáció rendszerint rosszul bánik a technika olyan „vívmányaival”, mint a power point vagy a laptop. A kezdeti bajok után azonban már gond nélkül és olaszos elánnal tudott megfiatalodni az előadó. A tudósi religio belőle is előjött: a fáradt, hetvenes évei végén járó ókorkutató valósággal lángolt az előadás végére. Szines

bemutatójában a constantinusi mauzóleumok (elsősorban a Santa Constanza és Santa Elena) császárkori (II – III. századi) prototípusairól, előfutárairól beszélt. A neves kutató kiemelte, hogy a rotondális szerkezet és a kupolás megoldás egyértelműen a pogánykori „tomba” szerkezetére utal. Kijelentését számos példával illusztrálta, többek között Maxentius mauzóleumával, Romulus mauzóleumával és természetesen Augustus majd Hadrianus mauzóleumával. Véleménye szerint az etruszk eredetre visszavezethető tomba, azaz császársir (vagy egyszerűen, a nemesség sírja, ahogy a Via Appia számos példája mutatja) szerkezeti formáját megtalálhatjuk néhány császári család, így a Flaviusok családi templomában is, amely - szerinte – családi kriptaként is szolgálhatott. A „templum”, mint szakrális fogalom (caellus – égi szféra a disciplina etrusca szerint) tükröződik a kupolával fedett, kerek alaprajzot követő mauzóleumokban is, amely a túlvilágra jutott császár vagy neves személyiség „égi templomát”, nyughelyét jeleníti meg. Innen öröklődik át a forma számos constantinusi – de még előtte – maxentiusi épületbe. Külön érdekesség volt számomra megtudni azt, hogy a Pantheon kupolája és szerkezete hogyan lett a diocletianusi korra valódi építészeti prototípusa nemcsak bazilikáknak, de mauzóleumoknak is. Egy félreeső zárójelben elegáns szarkazmussal elvetette az egyik híres kutató elméletét, miszerint a „Pantheon” nem is „pantheon” azaz, minden istenek temploma volt, hanem Marsé és Vénuszé lehetett. Bizonyítékként nemes egyszerűséggel a Septimius Severus féle újraépítési feliratot említette, amely egyértelműen megnevezi az épület akkori nevét: Pantheon. Másik bizonyíték, a nemrég letisztult alaprajz és belső szerkezet, amely nyolc fülkés épületet tükröz. Coarelli szerint itt a tizenkét főisten állhatott (Dii Consentes), de nem kizárt, hogy a Hadrianus előtti megistenült császárok szobrai állhattak itt. Zseniális párhuzamként a Santa Constanza és a Basilica Apostolorum rotondális szerkezetét hozta, amely már nem a tizenkét főistennek, hanem a tizenkét apostolnak állit emléket. Zárásként kiemelte: hülyeségnek tartja jövőre Augustus 2000 éves halálát „megünnepelni” Rómában (márpedig megünneplik!), mivel a császárok mindig az életet ünnepelték és az imperátor születésnapját.

A harmadik előadó Elzbieta Jastrzebowska volt, aki angolul bemutatott előadásában arról beszélt, hogyan „manipulálta” Constantinus a történelmet azzal, hogy elődjét, Maxentiust gyakorlatilag pogánynak és vérszomjas diktátornak mutatta be, önmagát pedig restitutor imperii et urbis- nak, azaz a város és a Birodalom megújítójának. Az előadó rámutatott, hogy a constantinusinak vélt nagy építkezések jelentős része – igy többek között a lateráni és a vatikáni bazilikák is – a maxentiusi hatalmas épitkezési projektek folytatásaként értelmezhetőek, mi több, a ma is Maxentius bazilikájaként ismert Basilica Nova alaprajza több, mint egy évszázadra meghatározta a római templomok építészetét.  A damnatio memoriae ez esetben tehát valódi történelem – hamisítás volt Constantinus részéről és bár őt ünnepeljük idén, érdemes megemlékezni elődjéről, a valószínűleg „ugyanannyira” keresztény Maxentiusról is.

Michel Yves Perrin előadásából sajnos alig értettem valamit. Gyönyörű francia anyanyelvén előadott filológiai értekezéséből annyi volt egyértelmű számomra, hogy egy euszébioszi passzust újraértelmezve sikerült azonosítani egy ókeresztény templomot az irodalmi források tükrében. Ritka találkozása ez régészetnek és filológiának.

A szekció utolsó előadója volt a legbőbeszédűbb. A spanyol Rafael Hidalgo Prieto a cordobai ásatásokról tartott – egyetlenként szabadon – egy nagyon színes és lenyűgöző előadást. Cordoba várost kettészelő régészeti ásatások során egy hatalmas, több kilométer hosszú szakaszon kerültek elő a korakeresztény kor emlékei. Egy hatalmas árkádos kialakitású épület köré szerveződő komplexumról van szó, amelyben találunk bazilikákat, villákat és feltételezhetően, akár császári palotát is. A nagy baj ugyanis ezekkel a valóban lenyűgöző méretű és leletanyagában gazdag épületekkel, hogy túlságosan nehéz a funkcionalitásukat azonosítani.

Az öt előadás csekélység volt a konferencia nyújtotta érdekes témákból, amelyet jómagam kihagyok, egy hét túlságosan hosszú most erre (ha római vallástörténet vagy császárkori történelem lenne, akkor természetesen mindegyik előadáson ott lennék). Szomorú tény, hogy egyetlen magyar előadó, de még poszter sem képviselte Magyarországot (Martin Kovács neve sajnos nekem nem sokat mond). Román előadó is csak a visszatérő vendégnek számító Irina Achim valamint Octavian Bounegru volt. Nagy kíváncsisággal várjuk a konferencia kötetét!