2013. április 9., kedd

A vaslady és egy korszak vége


Short obituary of Margaret Thatcher, summarizing why was she one of the most important political figures in the second half of the XX.th century, why half of Britain hates her and what is the faith of the thatcherism.   
Néhány napja a londoni St. James’ Parkban sétálva egy kedves barátnőmmel szóba került, hogy legközelebb a Union Jack bizonyára Margaret Thatcher (1925 – 2013) halála miatt lesz ismét félárbocra eresztve. A fura megérzés valósággá lett április 8 –án amikor Nagy Britannia és Észak Írország első női miniszterelnöke 88. életévében szélütés következtében elhunyt.  Halálával nemcsak a XX. század második felének egyik ikonikus és sokat vitatott személyisége, de a nevét viselő thatcherizmus is lassan, de biztosan sírba száll.
A szerény, de nem feltétlenül szegény kelet- angliai családban született Margaret Thatcher az oxfordi egyetemen nemcsak a kémia tudományában, de a konzervatív mozgalmakban is aktív szereplő lett. Már az 1950 –es évek elején kitűnt mint kisvárosi konzervatív politikus, nagyivű karrierje 1959 –ben vette kezdetét amikor tagja lett az Alsóháznak. 1975 –ben lett a Konzervatív Párt elnöke, első nőként töltve be egy országos párt vezetői tisztségét. Az 1979 –es miniszterelnöki választások során aratott sikerével történelmet irt, hisz a Downing Street 10 –es szám elsőként kapott női házigazdát. Az egykori fényes birodalomból útkereső és válságba került országot 11 éven át vezette 1990 –ben történt lemondásáig, alapvető változásokat hozva a gazdaságban, társadalomban, bel és külpolitikában egyaránt. Bár „regnálását” nehéz lenne egységes politikai irányként meghatározni, gazdasági és társadalmi döntései a „thatcherizmus” néven ismertek mind a mai napig. Gazdaságpolitikájának lényege a dereguláció, a szabad munkaerőpiac áramlása, az állami beavatkozások csökkentése, a privatizáció támogatása, a szigetországban két évszázados hagyományra visszatekintő szakszervezeti mozgalmak visszaszorítása valamint a jövedelmi adók csökkentése
volt. Ezek az intézkedések alapjaiban változtatták meg a hagyományos és az ötvenes években már nagyon döcögő, mondhatni a birodalom halott szelleme és Churchill árnyékában megöregedő angol társadalmat. A felső és a középréteg, a harmadik szektor óriási fejlődésnek indult, London ismét Európa pénzügyi központja lett és sikerült az ország gazdasági mutatóit pozitív irányba terelni, radikálisan átalakítva az ország gazdaságát, megerősítve végérvényesen az angol fontot és számos szociális intézkedésével segítve a társadalom egy részének a fejlődését. Ugyanakkor a társadalom alsóbb rétegei – különösen a bányászok, a szakszervezetek, az ipari szektor dolgozói – radikális életmódváltásra lett kötelezve, melynek nyűgeit még ma is anekdotákban és csúfondáros szófordulatokban őrzik („Margaret Thatcher, the Milk Snatcher”).  A rendőrség óriási szerepet kapott gazdasági rendszerének kiépítésében és megtartásában, amelyre főleg az 1980 –as évek végén, belpolitikai válságának csúcspontján derült fény a nagy bányászsztrájkok és tüntetések alkalmával. Miniszterelnökségének végén sajnos 3 millió ember élt munka nélkül a szigetországban, többségüket az ipari szektor egykori munkásai és a bányászok képezték.
A külpolitikában is új fényt hozott Nagy Britannia számára, Churchill óta nem látott karakteres miniszterelnökként aktív főszereplője volt a hidegháború utolsó fejezetének. Ronald Reagan személyes jóbarátjaként, „lelki társaként” ahogy az amerikai sajtó fogalmazott, rávette az USA elnökét, hogy a nyíltnak bizonyuló Gorbacsovot vonják be a tárgyalásokba. Az Argentina ellen a brit fennhatóság alá tartozó Falkland szigetékért folytatott háborúval 1982 –ben végérvényesen külpolitikai nagyhatalommá tette ismét Nagy Britanniát, amellyel egy időre ismét népszerűvé válhatott az akkor már saját maga által is vasladynek becézett politikus. Külpolitikája sem volt ugyanakkor botrányoktól mentes: támogatta az Egyesült Államokat az 1986 –os libiai háborúban, ellenezte Pinochet lemondatását és terroristának nevezte Nelson Mandelát.
1990 –es lemondását követően a bárónővé kinevezett immár nemes hölgy kevés alkalommal mutatkozott a nagyközönség előtt, ám a Felsőház gyűlésein aktívan részt vett 2002 –ben bekövetkezett első súlyos szélütéséig. Mindig divatos, kimért, elegáns és nagyon brit megjelenésével 11 éves miniszterelnöksége alatt a szigetországot két nő, mondhatni két királynő vezette. Mesterségesen mélyített hangja, határozott, néha érces és kemény felszólalásai, lovon, tankban és fegyverben is mutatkozó szabados jelleme egy vitatott, de semmiképp nem feledhető ikont faragott belőle.
Hatása máig él, nemcsak a brit társadalomban, de a világgazdaságban is. Jóslata, miszerint Európa és a Nyugat túlélheti a Szovjetuniót és a Japán óriást, beigazolódott, ám halálának idején ismét egy pesszimista,euroszkeptikus kor látszik körvonalazódni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése