A pluralizmus csúfos bukása Erdélyben

 Pluralisták Erdélyben: igy nevezi magát egy kis csoport, amelynek céljai ugyan nem teljesen egyértelműek, de alapitó peticiójukban a regnáló magyar kormány ellen és az alternativ politikai hangok, a politikai sokszinűség (?) és a demokrácia védelme mellett törtek kardot. Nemes célok, nincs is ezzel semmi baj, hogy ilyen is kell legyen Erdélyben, miért ne. Nem baj az, hogy Erdély 1,1 milliós magyarságának döntő többsége nem igy gondolkodik, ez is kell és helyes, hogy létezik alternativ, más hang is. Az, hogy miért pluralistáknak nevezik magukat, már sokkal problematikusabb, hisz a pluralizmus az én meghatározásomban azt jelenti, hogy a világ komplex, bonyolult, sokszinű és sokoldalú, amelyben nem csak egy politikai, vallási, kultúrális világnézet érvényesül (nem csak a liberális, nem csak a keresztény-konzervativ, nem csak egy szocialista, nem csak egy marxista, stb.), hanem ezek egymás mellett vagy egymással párhuzamosan léteznek. Gondoljunk bele: mi a közös pont egy ateista, nyugati, neoliberális (vagy kapitalista realista ahogy Mark Fisher fogalmazott) és egy fundamentalista arab között? Mi fogja összekötni az evangelista republikánust és a pakisztáni átlagembert? Mi adja a közös nevezőt a székelyek és az olaszok között? Mi mind mások vagyunk, sokszor szakadéknyi világ választja el az egyéneket és közösségeket egyaránt. Ami közös vonás, az minimális: ezen nincs mit osztani itt. Annyira eltérő világok léteznek ma is - ahogy minden történelmi korban - hogy "egyetemes", közös vonásokat találni nagyon nehéz. Egyesek ezt a joggal, egyetemes emberi jogokkal próbálják megtenni. másik "demokrácia indexxel" vagy demokrácia-alapelvekkel, megint mások egy új vallási-morális irányzatként létrejött humanista deontológiával. Bárhogy is nevezzük, a jogi keretre épülő világnézetek is sokszor különböznek és konfliktusba tudnak kerülni, mivel sokszor olyan szubjektiv, nagyon nehezen meghatározható, szinte teológiai, filozófiai fogalmakkal dolgoznak, mint a "jó", "rossz", "igaz", "hamis", "normális", "anormális" és igy tovább. Ezek meghatározása nem minden kultúrában azonos: sose volt, nem tudom, mikor lesz egyetemesen egységes. Ennek a fájdalmas, de teljesen valós és tagadhatatlan axiómának a léte adja a világ pluralizmusának az abszurditását. Keresni a "Weltethost", ahogy Hans Küng fogalmazott, vagy ahogy Habermas (a liberalizmus nevében) és Ratzinger (a konzervativizmus nevében) próbálta a közös nevezőt megtalálni a legendás vitában.  Még olyan elmék, mint Ratzinger és Habermas se jutott el a közös nevezőhöz, arra, hogyan tud konfliktus-mentesen élni a konzervativ, vallásos és a szekuláris, progressziv, gazdaságában neoliberális világ. Habermas maga jelenti ki, hogy ideológia, világnézeti semlegesség nincs az államhatalmak erre képtelenek, hisz a szekularizmus eleve világnézet, amely de facto szembe megy a vallásos világnézettel (és folytathatnánk a sort).

A pluralizmus tehát, a szónak valóban bonyolult, valóban globális - de akár glokális, magyarországi és erdélyi viszonylatában is - nem egy egyszerű fogalom, mint amilyen a politikai szótárakban szerepel és amely jellemzően a liberális demokráciák monopoljából nézi ezt a fogalmat. Talán hasznos is lehetett volna egy ilyen csoport, hisz valóban releváns, valóban fontos problémát vet fel: a már tényként idézett többpólusú világ (arabok, kinaiak, ortodox oroszok, neoliberális amerikaiak és szövetségeseik, a feltörekvők és az útat kereső globális dél) egy kulcsszava kell legyen a glokális pluralizmus. Hogyan tudjuk egymást elviselni, egymás világnézetét elfogadni anélkül, hogy annak épitő elemeit ne lássuk támadási felületnek. Tud-e egy transzgender ember toleráns lenni egy vallásos emberrel és forditva? Tud-e egy vallásos arab egy meleg városnegyedben élni? Lehet-e birálni úgy Izraelt és kormányát, hogy ne nevezzenek azonnal antiszemitának? Lehet-e, kell-e birálni az Amerikai Egyesült Államokat, mint impériumot anélkül, hogy orosz-pártinak nevezzenek?  Lehet-e beszélni globális elitről, nemzetek feletti gazdasági és hatalmi hálózatokról anélkül, hogy konteósnak nevezzenek?  Lehet-e idézni Agambent lockdown ügyben, vagy Sunetra Gupta és Jay Bhattacharya professzorokat oltásokról? 

Ezeket a kérdéseket kicsiben, Erdélyben is meg lehet(ett) volna fogalmazni. Hogyan találja meg Erdély a maga sajátos útját a kortárs, globalizált Európában anélkül, hogy lokális értékeit elveszitse? Mert az érték-őrzés per se egy konzervativ aktus: a múlt, a status quo iránti hűség a konzervativizmus egyik alapja. Ez pedig egy erény, ez szükséges, ez fontos, hisz ez adja a világ sebességének szükségszerű fékét, tükrét, a progresszivizmus önreflekcióját. Olyan ez, mint az óegyiptomi Maat: nincs progresszivó konzervativizmus nélkül, mert kibillen a világ-egyensúly. Két olyan világot kell harmonikusan Erdélyben is egybetenni, amelyben drámai feszültségek vannak, évezredes hagyományok feszülnek kényelmetlenül egy változó és sebességében jogosan birálható változás előtt. A problémák többsége globális, igy megoldása nem lehet lokális, de egy részük nagyon is helyi, provinciális.

Ezek tehát releváns kérdések lennének Erdélyben is és szinte mindenhol a világon, ahol jelenleg ilyen világnézeti feszültségben keresik útjukat a világban generációk, közösségek, egyének. 

Sajnos az erdélyi "pluralisták" nem ezt a dialógust képviselik, hanem egyértelmű elköteleződést a globális, szekuláris és neoliberális világképpel. Ezzel sem lenne baj persze, sok párt, sok egyesület, egyén teszi ezt: joga van hozzá, csak ne használjon hibás nevet. Azt vallják, hogy hazugnak nevezni valakit, aki rágalmaz egy embert valótlanságokkal, helytelen, valóságtól elrugaszkodott mondatokkal, helytelen és elfogadhatatlan. A hazug szó része a magyar nyelvnek: nem sértés, nem vulgáris - csupán igaz, ami - mint a hagyományokból tudjuk - néha fájni tud. Ha tehát valakit hazugnak nevezünk, nem sértegetünk, hanem igazat mondunk. Persze lehet igazat mondani köntörfalazva, becsomagolva, hosszú mondatokban is - lehet elegánsabb, de a végeredmény ugyanaz. Ezt sem fogadják el a pluralisták: helyette azonban ők "kommunistáznak", "maoistáznak" és megannyi más módon alázzák és karaktergyilkolják azokat, akiknek világnézetük radikálisan eltér az övékétől. Ebben nem tudom mi a pluralizmus, hisz olyan visszhangszobásan zeng egyetértésülk, hogy unott hangjukat a tihanyi echó csengi vissza. 

Zárt csoportjukban engem 80 kommentben "elemeznek" nagyjából úgy, ahogy Suetonius akart portrékat rajzolni emberekről, akiket soha életében nem ismert meg, nem látott, nem is tudta kik voltak. Úgy hivják ezt a mi szakmánkban, hogy metahistória, pszeudo-történetirás. Olyan emberek ezek, akik többsége soha nem találkozott velem, soha nem ismert, de máris azt hiszik, hogy két szóból megalkotnak, sőt, verdiktet is mondhatnak egy emberről. Ki jogositotta fel Fosztó Lászlót, Gáspárik Attilát, Magyari Nándor Lászlót, Török F. Lászlót,  Parászka Borokát, Plainer Zsuzsát, Szeghalmi Örst, Markó Lászlót vagy Kulcsár Árpádot, hogy az önvédelem lehetőségének hiányában egy jogilag egyértelműen köztérnek számitó, 600 fős zárt fórumon engem elemezzen? Én nem.

A világnézeti, politikai pluralizmus valóban paradoxon: Ninian Smart erre rámutatott egyik tanulmányában. Nagyon nehéz összeegyeztetni akár a világvallások világnézeteit, akár a politikai ideológiákat (amelyek nagyon szokszor valláspótlók - ahogy ezt Emilio Gentile bizonyitotta már), hisz hol a politikai pluralizmus fog konfliktusban állni a kulturális vagy jogi hagyományokkal, vagy forditva. Van aki szerint nem is kell: lehet ez igy van jól? Nem tudom. Tényleg nem. De amennyiben egy monolit, liberális világrendet hirdető csoport akar pluralizmusról beszélni, akkor legalább önmagával legyen őszinte és nevezze magát annak, ami: liberálisnak. Lehet többet érnének, mint a pluralista fogalommal, amely nagy falatnak tűnik nekik, hisz egyértelmű, hogy világnézeti perspektivákban ők nemhogy nem pluralisták, de  kifejezetten dogmatikusak. 

Én szurkolok a pluralizmusnak Erdélyben, mert Erdély tényleg pluralista történelmi gyökerei révén: de az erdélyi pluralizmusban helyet kell majd kapjon a keresztény-konzervativ világkép, a szociális érzékenység és ha kell, a liberalizmus is. Kérdés, hogy ezeknek melyik formája, milyen mértékben, milyen globális vagy lokális sajátossággal fog érvényesülni. Az biztos azonban, hogy az erdélyi pluralisták monolitikus világképpel rendelkeznek és ezzel nagy sikert nem fognak aratni hosszú távon. Majd meglátjuk, Kronosz nagy úr, mindenek feletti.

Habermas és Ratzinger: ők sem jutottak közös nevezőre,
 de legalább megpróbálták