Migráncsok – avagy a gyűlölködés népszavazása

Notes on the Hungarian referendum focusing on the so called compulsory migration rate. As in my latest article, I still claim, that the only solution for this crisis of Europe would be the patient education, informing the masses with appropriate methods and analogies. A communication between refugees and non-refugees and a deep change of the European border-system and education system. While some of the leading EU politicians represent the "honey" policy of Willkommenskultur, the other half of Europe jumped in the other opposition of terrible hate. Where is rationality and Realpolitik in Europe?

Nagy erőkkel beindult a kampány Magyarországon, ahol úton, útfélen másról szem szólnak a hírek, mint az ország integritását, munkahelyeit, biztonságát és már-már egzisztenciáját fenyegető migránsok hadáról. A világ háta mögötti magyar falvak református szószékeitől az autópályák mentén díszelgő hatalmas, kék plakátokig, mindenhol azt olvashatjuk, hogy néhány ezer embertársunk milyen gonosz, elvetemült, terrorista és opportunista. Ha részleteiben elemezzük a kampány érveit és diskurzusait, egyértelműen kitűnik: Európa félelmetesen kettészakadt és ezerféle

hangon szól hozzánk. Mit tehetünk mi ez ellen?

Nemrég még arról cikkeztem, hogy az Európát immár másfél éve szétszakító migrációs válság és kulturális összecsapás milyen módon hozta létre a mai politikai diskurzus dichotómiáját és végletekig feszült kettősségét. Gyakorlatilag két véglet között kell a szavazónak és a hétköznapi embernek döntenie: a Merkel – féle méztenger és Európát óriási tömegekkel revitalizáló új társadalom-politika vagy az erre pánikszerűen reagáló és a populista figurák aranykorát hozó gyűlölet-politika között. A két végletet sokan a liberalizmus kontra konzervativizmus, multikulturalizmus kontra bezárkózás politikájának felületes diskurzusává tették és tömegeket bélyegeznek meg mindkét vélemény táborából. Míg Brüsszelből az éles és sokszor

ironikus bírálat és parancsolgatás folyik, addig az önmaguk törékeny biztonságát és gyenge identitását most kerítéssel és szögesdróttal védelmező kis országok elefántcsonttoronyba menekülnek és saját gyengeségüket a gyűlölet-politikával próbálják kompenzálni. Makrotársadalmak pszichológiája sem különbözik sokkal az egyéni szintű emberi reakcióktól (elvégre, emberek társadalmat formálnak, vagy mi fene): ahol félelem van, ott védekezés jön és ha kell, igen agresszív fajta. A web2 társadalomban, ahol mindenki össze van kötve internetes hálózatok tucatnyi kötelékével, ez még egyszerűbb és gyorsabb. Magyarország most retteg, fél – védelemért kiállt. A védelem pedig szögesdróttal, gyűlölet kampánnyal jön egy olyan vélt vagy valós veszély és „ellenség” ellen, amelyet gyakorlatilag nem is ismerünk. Nézzük meg, kitől félünk és miről is szól ez a szavazás.

Személyes tapasztalattal jövök, mert sem politikus, szem szociológus, sem arab világ szakértő nem vagyok. Ellenben történészként az elmúlt négy évben fél Európát bejártam és három éven át

Németországban éltem. Abban az országban, ahol főleg a Nyugat-német régióban teljesen természetes, hogy mindenki akcentussal, tört-németet beszél, a kedvenc borbélyod arab, a szombat reggeli csokis kiflit a török csajtól veszed a pékségben és ha este buliból tántorogsz haza mindig van egy igazi török vagy jordániai étterem, ahova betérhetsz. Ők ugyanúgy ott élnek és a hétköznapok részei, mint a több ezer romániai, albán, bolgár vagy magyar vendégmunkás – vagy ha tetszik, gazdasági migráns, aki hazája helyett, külföldön próbálkozik a boldog élet felépítésével.   A most Európába beáramló hatalmas tömegekkel nem az a gond, hogy újabb migrációs hullámot generált: ez egy természetes történelmi jelenség, migráció mindig is létezett és létezni fog – elvégre Márai is megírta a Szegények iskolájában – hogy mi, szegények állandóan vándorlunk.  A gond az, hogy kulturális különbségeket, életmód-típusokat és különböző, nemegyszer kiegyezhetetlen értékrendeket kényszerit gyorsan, azonnal egy fizikai térbe. Ez a felgyorsított folyamat okozza a félelmet, amely aztán a kis országokban, mint az etnikailag szörnyen monokróm Magyarország is gyűlölet-politikát szül. Mert ami jelenleg ebben a kampányban folyik, az sajnos már a végletekig feszült gyűlölködés: az arab és a muszlim 2001. szeptember 11. óta lassan de mára már biztosan szinonimája lett a mi vidékünkön (is) a terroristának, bűnözőnek és most, a „migráncsnak”. Pontosan az a folyamat zajlik le, mint a roma (cigány) közösség integrációs problémája esetén, amely párhuzamos társadalmat hozott létre a legtöbb magyar településen. Hosszú évek után, csak most értünk el oda, hogy az ún. „cigány-bűnözés” helyett – vagy mellett – a sajtó nagyobb figyelmet fordít a sikeres, társadalomba beilleszkedő és ott vezető pozíciót szerzett roma orvosok, értelmiségiek bemutatására is és nagyobb erőket és pénzeket fektetnek a hátrányos helyzetűek integrációjára. Évek munkája ez és nagyon messze még a siker. Ez is könnyebben ment volna, ha a megbélyegzés és undor helyett kezdettől fogva a nyitottság politikájával kezdtünk volna a problémákon dolgozni – elvégre, mi, keresztények ezt hallottuk gyerekkorunkban a templomban még.: szeresd felebarátod….Mindig Esterházy jut eszembe, ha bibliát idézek?

 Ma már viszont ott is, a szószékből a mózesi sáskajárásban a migráns-veszélyt kell kiolvasnunk a pap szájából. A „jobb félni, mint megijedni” alapelvet lehetne úgy is követni, hogy részletesen tájékoztatjuk a szavazókat arról, kiket, pontosan hány menekültet, meddig és hogyan engednénk be az országba. Tájékoztatni kellene a tömegeket arról is, hogy a migrációs-kvóta csupán arra kötelezné

Magyarországot, hogy a betelepülést kérőknek a papírjait elbírálja. Az már a magyar hatóságok döntése lenne, hogy megfelelő papírok hiányában beengedi vagy sem a menedékkérőt. Lenne-e a kevesebb, mint 2000 menekültkérő között terrorista, radikalizálódásra hajlamos egyén vagy erőszakoskodó? Meglehet, sőt, néhány biztosan. De képzeljük el, hogy a magyar társadalomból

kiemelünk 2000 személyt akiket útra bocsájtunk, mint menekültet. Nem lenne ebben a tömegben is néhány tucat őrült, pszichopata vagy erőszakoskodó?

Európa sorsa és a migrációs kérdés valóban súlyos és rendkívül bonyolult. Az Európai Unió radikális változásokon kell átmenjen és remélhetőleg ez be is következik mielőtt még további tagok kilépnek. Schengen eltörlése szükséges lenne, ahogy a muszlim integráció elősegítését szorgalmazó és a kulturális különbségeket csillapító tájékoztatásra, oktatásra is. Ez lassú folyamat, amelyet türelmetlen brüsszeli politikával nem fognak elérni. Ám az sem megoldás, hogy a magát kereszténynek valló, alkotmányának első sorában Isten nevét idéző ország velejéig a gyűlölködés színterévé váljon és emberek tömegeit bélyegezzen meg csak azért, mert szerencsésebb országban születtek, ahol épp, nincs háború, éhínség, forradalom, katonai puccs vagy erőszakolt amerikai „demokrácia-export”.Ne

feledjük: hatvan évvel ezelőtt 200.000 ember futott kétségbeesetten Európa jobb helyeire, Kanadába, Ausztráliába és az Egyesült Államokba. Bár hasonló kulturális szokások szülöttei voltak, mégis, mások. Mert mindenki más. Én soha nem tudtam „német” lenni 3 év után sem és kétlem, hogy ha még tíz évig ott élek, azzá válok. Mert magyarként gondolkodom és olyan „balkáni”, erdélyi az én eszem. Nem német, nem angol, nem olasz, nem spanyol – sose lesz az! Mégis, befogadtak, néhányuk barátnak tekint.

Az a 200.000 menekülő hatvan évvel ezelőtt is befogadásra lelt a világ különböző részein. Ők magyarok voltak – 1956 hősei.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2016 szeptember 19-i számában.