Szíriai sorok II.

Refugees will change Europe radically. Yes, that's true. But what if we think on the migration in a historical perspective? Some analogies for refugees and migrant groups from history will help us to see this situation totally differently.

Azt senki sem tagadja, hogy az ún. migráns-hullám és a menekült- áradat gyökeres változásokat fog eredményezni szerte Európában. Bármi is legyen a szíriai háború vége és bárhogyan is történjen a hatalmas menekült áradat integrálása az öreg kontinensen, Európának szembe kell nézni egy gyökeres változással, amely a legnagyobb félelmet és aggodalmat okozza az emberek számára. Mindez leginkább azért történik, mert az átlag európai elfelejti saját, évezredes kontinensét történelmi perspektívákban szemlélni. Nézzük, mi történik akkor, ha a menekült-áradatot és féltve féltett Európánkat két évezredes történelmi perspektívából nézzük?

Az első példa a Római Birodalomból érkezik a ma emberéhez. A birodalom fővárosában, fénykorában, a Kr.u. 3. században közel egymillió ember élt. Ezek a mediterrán világ minden szegletéből odasereglett kereskedők, katonák, veteránok és szerencsét próbálók voltak. A Római Birodalom ugyan legendás toleranciáját és viszonylag hosszan tartó stabilitását erős és verhetetlen hadi gépezetének, infrastruktúrájának és szervezettségének köszönhette, Róma, a főváros de a legtávolabbi provinciák etnikai, vallási és kulturális sokszínűsége jól bizonyította, hogy bár a

Sziriai nő az ókori Palmyrából

„másság”, az „idegenség” és a „marginalitás” jelensége és fogalmai léteztek számukra, ezek csak a legextrémebb esetben okoztak gondot vagy váltottak ki felháborodást az átlag római polgár szemében. A mai Trastevere negyed római kori elődje, a Transtiberis szuburbiuma már kétezer éve egy kisebb szíriai enklávénak számított, ahol több ezer szíriai és közel keleti kereskedő és bevándorló élt. Saját nyelvükön és saját isteneikhez imádkoztak, sajátos palmyr írásaikkal látták el felirataikat és mindezt úgy, hogy a Római Birodalom főbb jogszabályait és a császár tiszteletét megtartották. De ókori szíriaiakat nagy számmal találnánk az 1800 évvel ezelőtti Erdély területén is, ahol számos auxiliáris csapat állomásozott a városok királynője, Palmyra vidékéről ide vándorolva. A Birodalom bukását nem is ők, de még csak nem is a 4. században egyre nagyobb tömegben érkező bevándorlók okozták. Egy jóval összetettebb folyamat eredményeképp, a birodalmak természetes bukásának következményeként múlt el Róma dicsősége is.

Hasonlóképp, Kr.u. 895 körül, az akkor már többségében keresztény Európát közel 600.000 lovas félnomád „istennyila” özönlötte el, akiket a nyugati és bizánci források „hunoknak”, ők magukat pedig magyaroknak nevezték. Érkezésük után fél évszázaddal, Európa lángokban állott. Mégis, sikerült őket „integrálni”: első királyuk, Szent István néven az egyetemes nyugati kereszténység és európai értékrend szolgája és követője lett. Igen, rólunk, magyarokról beszélek. Ugyanazokról a magyarokról, akik 1890 és 1918 között, majd 1956-ban ismét százezresével özönlötték el Nyugat-Európát, Kanadát, Ausztráliát és az Egyesült Államokat.

A mór épitészet csak egy,
a középkori arab kultúra hagyatékából

Nagy sokkot jelentett a kora középkori Európának számos déli királyság, így Córdoba vagy Szicília arab meghódítása is. Mégis, ma milliók látogatják kultúrájuk lenyűgöző emlékeit, amelyek – ahogy Henri Pirenne belga történész régesrég bebizonyította – szervesen  hozzájárult Európa gazdaságának felserkentésére és gyökeres megváltoztatásához.

A történelmi analógiákat sorolhatnánk, számos más esetet ismerünk: török kultúra beáramlása a Balkán vidékére, a szovjet – orosz kultúra befolyása a Vasfüggöny szögesebb oldalán….A lényeg, mindenhol ugyanaz volt: egy „más”, „idegen”, „betolakodó”, „hirtelen jött”, „kontrolálhatatlan” és „ismeretlen” érkezett Európába vagy annak egy vidékére. Az idegentől pedig az ember – természetes reakcióként – félelemmel, bezárkózással, falak és rácsok felemelésével válaszol. Európa bebástyázza magát a muzulmán áradattal szemben, annak ellenére, hogy nagyvárosainak döntő többségében már évtizedek óta virágzó arab, török negyedek léteznek. A bevándorló kérdés nem is a nagyvárosoknak vagy a fejlett, nyugati társadalmaknak okoz most gondot, hanem a monokróm, egynemzetiségű vagy még mindig a nemzetállami elveket valló országoknak és a kisvárosi közösségeknek. Aprócska, egynemzetiségű városok, mint a német Erfurt, vagy világpolitikai szempontból jelentéktelen kis országok, mint Magyarország éreznek leginkább most félelmet és látnak minden egyes bevándorlóban betörőt, terroristát, bűnözőt. Pedig döntő többségük – jelzem, a jelző fontos, döntő többségük – csak a terror elől menekül, ahogy tették azt őseik kétezer éve is Rómába, vagy mi, magyarok számos alkalommal történelmünk során.  Az, hogy a helyzetet sajnos sok török, szudáni vagy bulgár és albán is kihasználja, sajnos a jelenség hátulütője. Ha a bevándorlók még százezressével is érkeznek, ez is csupán 0,5-1% változást okoz Európa demográfiai és vallási térképén! A közel 510 milliós Európai Unió (ahol jelenleg kb. 20 millió muszlim él) most retteg a legrosszabb esetben is 800.000 vagy 1 millió fős bevándorló tömegtől. Ennek a tömegnek egy része – ha még nem is mindenki, de jelentős része – eleve szekuláris fiatal, akik pontosan egy radikális vallási környezettől megrémülve rohannak. Miért hisszük azt, hogy ezek az emberek, akik megremegnek, ha szülővárosuk neveit kiejtik előttük, valaha ölni fognak egy vallás nevében, amely szomszédjukat, barátaikat, netalán szüleiket is megölte?

A fent említett példák és a makro-skálán láttatott számok jól példázzák, hogy a jelenség – hosszú távon és történelmi léptékkel nézve – ugyan súlyos és valóban, történelmi, de egyáltalán nem tragikus vagy egyedülálló. A jelenlegi társadalom szerepe, hogy saját magát helyezze új helyzetbe és nagy léptékben, a költő szavaival élve, „csillagokkal mérve” lássa jogosan féltett kontinense jövőjét.

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2015 szeptember 25-i számában.