Szíriai sorok I.

Interview with a Syrian student about life in Syria before the war and the problem of the refugees, with some personal notes and additions experiences by myself in the so called "Arabic quartier" of Manchester.

 

Aligha van ma olyan ember, aki a reggeli kávé vagy utcai találkozások alkalmával ne aszíriai helyzetről, az ún. migráns-hullámról és Európa radikális változásáról beszélne. A globalizáció és az információ-robbanás világában ma már a tőlünk több száz kilométerre zajló háború is a szobánkba és zsebünkbe tudott költözni, olyannyira, hogy annak legártatlanabb áldozatai is sokkal hamarabb válhatnak ma már mindennapjaink részévé. Háborúmentes generációk egész sora élni most át saját bőrén azt, hogy milyen is egy világ, ahol nincs béke. A koszovói válság óta először érezhetjük, hogy a háború a nyakunkon.  A válságról, a szír helyzetről és a migráns kérdésről rengeteg kiváló publicisztika árasztja el naponta a megfelelően szelektáló olvasót. A számos perspektíva közül, most egy Németországban tanuló, szíriai fiatal szemszögéből láttatom a jelenséget.

I. M. (23) a dél szíriai Tartusban született. A legtöbb európai városnál idősebb település rendkívüli történelmi emlékeivel, gyönyörű tengerpartjával, keresztények és muszlimok lakta vegyes lakosságával és az országos átlagnál magasabb életszínvonalával egy békés

Aleppo a háború előtt

városnak mutatkozott még 2009-ben, amikor M. elhagyta a várost, hogy Ciprus törökök lakta vidékén telepedjen le és folytassa egyetemi tanulmányait. Ez igen gyakori jelenség volt a szíriai fiatalok körében már a nyolcvanas, kilencvenes években is, már az ő apja is külföldön tanult, ráadásul Bukarestben, a Műszaki Egyetemen. M. szerint, Szíria 2009-ben sem volt egy békés, vagy élhető ország, igaz, az akkori viszonyok össze sem hasonlíthatóak a maiakkal. Akkor még Damaszkusz vagy Aleppó virágzó arab városok voltak, utóbbi az egyik leghíresebb éjszakai élettel és bazárjaival több ezer nyugati turistát is kecsegtetett évente. Mi több, az Arab Államok kulturális fővárosa címet is elnyerte. Az átlag turista aligha érezhette a vészjósló jeleket. Arab ország, bazárok, minaretek, keresztények, felfoghatatlanul szép ókori romok, napsütés, tenger, alkudozás, színek és hangok sajátos mediterrán kavalkádja…Ám a helyiek másképp látták a dolgokat már 2009-ben is. Assad és kormánya gyakorlatilag ugyanazt a féldiktatorikus rendszert alkalmazta, amit harminc éve apja vezetett be. Az arab államokon végigsöprő kommunista

tendenciák az ötvenes, hetvenes években fosszilisként, egyféle oligarchikus diktatúrákként maradtak meg, amelyek próbáltak alkalmazkodni a mindig is a háttérben élő tribális, tradicionális szövetségekre és politikai berendezkedéshez. Ahogy a diktatúrákhoz dukál,

Assad kormányának is volt milíciája, kőkemény hadserege és rettegett titkosrendőrsége. A szigorú kormányzat ellenére, a hatalmi viszonyokban továbbra is nagy szerep jutott a vallási

vezetőknek, a szegény néprétegeket Marionette bábúként irányító imámoknak. Hogy a

Aleppó most

helyzet még bonyolultabb legyen, a szíriai vallási viszonyok ráadásul az egyik legheterogénebb képet mutatták az összes arab ország közül: voltak itt saját egyházzal rendelkező szíriai keresztények, görög keletiek, katolikusok, új protestánsok, síiták, szunniták és azon belül is több kisebb, nagyobb vallási csoport. Az, hogy ki hogyan és milyen módon értelmezi a Koránt, M. szerint attól is függ, milyen oktatásban részesült már otthon, családja körében.

A Korán egyféle „tribális” könyv: mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, így nagyon könnyen

válhat akár az agresszió útlevelévé. Az Assad kormány megtorlásai miatt egyre növekvő elégedetlenség, szegénység következménye az lett, hogy a kilátástalan szegénységbe jutott régiók lakói – ahogy ez alapszabály minden társadalomban – az extrémizmus, a szélsőség felé menekült. Egy arab országban ez azonban nem fasizmus, kommunizmus, anarchizmus formájában fog jelentkezni, ahogy mi, európaiak megszoktuk. Egy arab országban ez wahhabizmus néven fog elterjedni, azaz az iszlám egy olyan ágát fogják felkarolni a szegények, amely a legradikálisabb, legerőszakosabb. 

160.000 menekült egy táborban Jordániában

A 2011 –es „arab tavasz” természetesen Szíriában is kirobbantotta a forradalmat, ám a többiországhoz hasonlóan, itt sem úgy sikerült, ahogy az utcára vonuló fiatal elit elképzelte. M. szerint, akkor jelen volt még egy viszonylag demokratikus, kompromisszumokra kész, Assad-ellenes politikai elit, akik képesek lettek volna az országot megmenteni. Sajnálatos módon azonban, a kormány időben „lefejezte” az ellenzéket, így a forradalomból ismétvallási

kérdés lett, ami még csecsemőkorában ölte meg a forradalom eszméit. Így kerülhetett sorb arra, hogy a kormány és az ellenzék harcának eredményeként – és persze a környező hatalmak óvatos, de érezhető közbenjárására – megszületett az „Iszlám Állam” nevű terrorszervezet.

M. elmondása szerint, akik ehhez csatlakoznak, gyerek korúk óta szegénységben és agymosásban élő fiatalok, akik gondolkodás nélkül követik a helyi vallási vezetők szavait. Többségük még csak nem is törekszik önálló gondolkodásra, hisz szüleiktől is azt tanulták, hogy a túlélést az amúgy is hátrálná.  Szerencséjére, neki nem volt része már a háború szörnyűségeit átélni, hisz jóval azelőtt elhagyta szülőföldjét és azóta sem tért vissza. Szülei és testvérei azonban továbbra is Szíriában élnek. A déli országrész és szülővárosának környéke jelenleg is viszonylag „csendes” vidék, bár a feszültség, a félelem ott van az utcán és az emberekben minden egyes nap.

M. jelenleg Erfurtban, Németország szívében és alighanem legszebb városában tanul május óta. A jelenlegi helyzet miatt most úgy gondolja, hogy esélye sincs visszatérni hazájába és nem is szándékozik. Hevesen iszlám és vallás-ellenes, mert szülőföldje elpusztításának és a

Sziriai menekültek megköszönik a németek segitségét
Erfurtban

forradalom kudarcának is ebben látja okát. Szerinte az iszlám és a több tucat vallási ága rég eltért az egykor híres arab filozófia és az európai értékeket megmentő

egykori kultúra értékeitől. Fél attól, hogy a bevándorlók akik most Európában akarnak letelepedni, ide is elhozzák a vallási identitásukból fakadó félelmeiket, frusztrációikat, ezzel gátolva az integrációt és új konfliktusokat hozva létre. M. sajnos igen borúlátó: nem látja a menekültválság végét és még ha valami csoda folytán, a Nyugat belátná, hogy az egyedüli

valódi megoldás, a háború megállítása lenne Szíriában, az ottani emberek mentalitásának

megváltoztatására évtizedek kellenek majd. És a vallási konfliktusok által fertőzött mentalitásra most már rátelepedett a félelem és a terror szörnyűségeinek felejthetetlen traumája is.

*

Saját véleményként, néhány gondolattal megtoldanám kedves barátom, M.I.eszmefuttatását. Nemrég Manchesterben, az Egyesült Királyság második legnagyobb városában jártam. A szállásom az ún. „arab negyedhez” igen közel esett, így egy héten át, napi rendszerességgel többször is módomban állt az impozáns neogótikus egyetem felé vezető úton ennek a sajátos világnak a sejtelmeit megtapasztalni. A nagyobb európai városokban már évtizedek óta fejlődő és egyre terebélyesedő arab negyedek találhatóak. Ezeknek a városrészeknek az elemzése megfelelő képet adhat azoknak, akik rettegéssel és félelemmel tekintenek Európa megállíthatatlan átváltozásával szemben. A manchesteri ún. „arab negyedben” élők – k

Manchester, Rusholme negyed

urdok, afgánok, törökök, szírek, pakisztáni és indiai lakosok – döntő többsége szorgos, dolgos ember, akiknek rég van stabil munkahelye. Mi több, jelentős részük igen tehetős, befektető és a városi elitnek egy sajátos, igaz, kissé szeparatista részét képezik. Az utcák telistele egzotikusabbnál egzotikusabb éttermekkel, shisha bárokkal, bazárokkal és csillogó, villogó ruhásüzletekkel, ahol a legváltozatosabb muszlim divatot lehet napirenden követni. A legfrissebb és legjobb datolyát – életem egyik legjobb gasztronómiai élménye volt – is ott lehet kapni. A valósághoz hozzá tartozik ugyanakkor, hogy ez a városrész az egyébként is szörnyen koszos és rendezetlen manchesteri utcákhoz képest is sokkal kaotikusabb és gondozatlanabb. Ha ez vár a legtöbb német, svéd, finn vagy netalán, magyar városra az elkövetkező évtizedekben, akkor számolnunk kell azzal, hogy új infrastruktúrát és városkép-rendezést kell majd létrehozni a helyi politikusoknak.

Az, hogy miként fogja az egyre rasszistább, önmaga elefántcsonttornyából kommentáló és félelemtől elvakított Európa saját értékeit megvédeni és újraértékelni, sajnos egyelőre a számos megválaszolatlan kérdések egyike.

 

Megjelent a Szabadság, kolozsvári napilap 2015. szeptember 15-i számában.