The city of Alba Iulia is in a constant change. Through great architectural and urbanistic modifications the city get a new visual power and aspect. A part of this metamorphism is the erection of new bronze statues - most of them representing fictional characters. However, I miss one particular statue or monument, or at least a marble plaque: a memory for the first archaeologist and one of the greatest historian of the city Béla Cserni (1842-1916) who dedicated decades for his beloved city. Elogium for a missing statue of Béla Cserni.
Gyulafehérvár arculata napról napra változik. A
monumentális projektek a város múltjával kiemelten foglalkoznak és díjazandó
módon, az 1918 előtti korokat is megelevenítik. Mégis, egy valami még mindig
fájóan hiányzik a városból: egy emlék annak az embernek, akinek köszönhetően
feltárult Gyulafehérvár római múltja. Elógium következik Cserni Béla szobráért.
A hamarosan átadásra kerülő principia (a római tábor vezetőségi épülete) köré emelt múzeum és
vitatott külsejű védőépület is jól példázza a város alatt nyugvó római emlékek
jelentőségét. A több mint 76.000.000 RON költségvetésű projekt („Reabilitarea centrului istoric Alba Iulia –
Fortificaţia de tip Vauban – Căi de acces, iluminat exterior şi mobilier urban”)
alighanem Románia legnagyobb városrendezési terveként nemcsak Közép – Európa
legnagyobb erődítményét hozta újra látogatható és impozáns formába, de a város
történetének főbb állomásait megjelenítő allegorikus szobrokkal is gazdagította
a várat. A 25 bronzszobor – amelyek egyenként 60.000 RON –ba kerültek – a város
legújabb ékei. Bár többségük fiktív, történelmi jelenetet, csendéletet jelenít
meg, néhányuk – Szent Antal a gyermekekkel, Marcus Aurelius és Caracalla
császárok szobrai – szorosan illeszkednek a városmag történelmi hangulatához és
a város történetéhez is. Fontos
kiemelni, hogy az Európában Románia még mindig sereghajtó a köztéri szobrok,
emléktáblák számának tekintetében, különösen a helyi értelmiség és tudományos
élet nagyságainak szentel szobrokból állunk nagyon rosszul. Ez még olyan
kulturális központokban sincs másképp, mint Kolozsvár, ahol az egyetem nevét
adó és a város szülötteként tisztelt Bolyai Jánosnak csak az egyetem udvarán
jutott egy mellszobor.
Gyulafehérvár hiányzó
- vagy nem létező – emlékei közül azonban a legfájóbb Cserni Béla (1842
– 1916) szobra. A cseh apától származó, Szebenben majd Gyulafehérváron magyarul
tanuló és egész életét a botanikának és a régészetnek szentelő tudós 1887 –től
haláláig Erdély legnagyobb római városának kutatásával foglalkozott. Növénytani
gyűjtéseit és munkáját felhagyva, 1887 –ben a Fehér Vármegyei Történelmi,
Régészeti és Természettudományi Társulat oszlopos tagjaként majd a
Gyulafehérvári Múzeum első igazgatójaként és alapítójaként a város római emlékeinek
megmentéséért, összegyűjtéséért és szakszerű bemutatásáért küzdött. Odaadó
munkásságát, munkabírását és szenvedélyét mutatja, hogy számos ásatását saját
pénzéből állta, 1911 –es marospartosi ásatásakor a helyi lakosokkal télidőben
is képes volt egyezkedni és közel 70 évesen is ásatást vezetett. Történelmi
ismereteit ausztriai, itáliai és magyarországi utazásokkal és a kor nagy
szakembereivel – így a belga ókortörténész, Franz Cumonttal – történő
levelezése révén igyekezett gazdagítani. Ő volt az első, aki elkészítette a
Gyulafehérvár alatt nyugvó kettős római város és
katonai tábor topográfiai
térképét és ugyancsak neki köszönhetjük a máig egyedülálló makettet és
tervrajzot, amely az általa kiásott kormányzói palotának egyetlen hiteles
forrása. Munkásságát számos tanulmányban és könyvfejezetben közölte hihetetlen
alapossággal. Legutolsó régészeti jelentése – az 1911 –ben Marospartosban
feltárt óriási város villa (domus)
közlése – máig a legrészletesebb ilyen jellegű publikáció amely Gyulafehérváron
feltárt, ókori épületre vonatkozik (800 tárgy, számos fotó, térkép, tervrajz).
Cserni ásatása a kormányzói palotában (1888-1908) |
Cserni Béla hirtelen halálával 1916 után a város
hihetetlenül gazdag régészeti anyagát néhány helyi történész és a később új
helyszínre költöztetett múzeum román szakemberei igyekeztek megmenteni. Az
általa vezetett régészeti feltárásokhoz fogható kutatásra közel hetven évet
kellett várni – mindaddig csak mentőásatások és véletlenszerű felfedezésekből
ismertük Apulum történetét. Munkásságának 2006 –ban halálának 90. évfordulója alkalmából
egy kiállítás állított emléket, tanulmányait és tervrajzait most már a román és
magyar szakirodalom is alapműként használja.
A régészet aranykorának nagy alakjait külföldön nagy
tiszteletben tartják: Rómában tér és utca is hirdeti az örök város legnagyobb
régészének, Rodolfo Lancianinak a nevét, Kolozsváron szobrot emeltek Constantin
Daicoviciu régésznek de Magyarországon (Siófokon és Budapesten is) számos emlék, könyvtár és utca is őrzi
Kuzsinszky Bálint, Óbuda nagy régészének nevét. Cserni Bélának sem utca, sem
mellszobor de még egy könyvtári szoba sem jutott Gyulafehérváron. Magyar
kortársai – Pósta Béla vagy Téglás István
– ismét visszakerültek úgy a
szakirodalmi köztudatba mint a népi emlékezetbe néhány emléktábla, könyv vagy
szervezet révén. Erdély legnagyobb római városát kutató és annak közel 7000
római emlékét összegyűjtő és katalogizáló régészének viszont ma már a sírját
sem látogatják és nevét semmi sem őrzi hőn szeretett városában, amelynek
évtizedeket áldozott életéből.
Cserni által feltárt római villa Marospartos területén |
Cserni Béla számos római sírfeliratot is közölt és neki
köszönhetően több száz római személy nevét sikerült megőrizni, akiknek
kőemlékei ma is a múzeum ékei. Az ő neve mégsem szerepel egyetlen emlékművön,
táblán sem. Úgy gondolom, hogy a történelmi múltját most ismét felfedező és új
városrendezési terveibe beépítő Gyulafehérvárnak nagy adóssága és kötelessége,
hogy a város első és legnagyobb régészének méltó emléket állítson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése