Erdély globális története - egy munkajavaslat

 

Prológus

Ez a szöveg 2017 augusztusában jelent meg az akkor még jobb időket megélt Transindex honlapján. A szövegben leirtak nagy részével ma, 2023 nyarán is egyet értek. Hat év eltelt és a szövegben helyesen prognosztizált feszült 2018-as centenáriumi év nem hozott releváns historiográfiai munkákat Erdély történetére vonatkozóan, csak az unalmas, ultra-nacionalista, vagy a még unalmasabb részletkutatások jelentek meg, amelyek meglehet egy-egy doktorandusznak fontos lábjegyzetet fognak hozni, de a nagyközönségre, a kollektiv történeti tudat dinamikájára vagy a kollektiv történelmi traumák enyhitésére semmilyen hatással nem voltak. A globális történetirásnak lett azóta magyarországi terméke 2022-ben, a kötet nagy sikernek örvend azóta is, készül a második kötet.

Erdély is megérdemelné, hogy historiográfiai paradigmán essen át. Ez lenne a történész-kollégák feladata. Mi, az ókorral (Rómával) foglalkozók kicsit jobb helyzetben vagyunk, hisz nem tudunk úgy beszélni Dacia történetéről, hogy ne a teljes birodalmi hálózat-kutatást, mobilitás-történetet, tárgy- és emberbiográfiákat nézzük együttesen, mikro-, mezo- és makro-térbeli taxonómiában. Én magam is ezt gyakorlom tanulmányaimban. A kora-középkor régészei számára is már természetes, hogy az ún. "népvándorlások korát" (maga a fogalom is helytelen, hisz minden korszak "népvándorló" kor, néha több, néha kevesebb mobilitással) eurázsiai kontextusban értelmezzék. Külföldön egyre gyakoribb az ókori nyugat és kelet közötti szoros kapcsolat vizsgálata, elég itt a Selyemútak hatására gondolni. Ideje lenne azonban a középkori, újkori és jelenkori kutatásnak is Sebastian Conrad módszerét használni. Jó jel, hogy legalább román nyelven már elérhető Conrad felvilágosodásról irott nagy esszéje. 

Itt pedig a 2017-es cikkem.

Az Európától ismét elváló Egyesült Királyságban nemrég egy olyan animációt mutattak be, ahol az egykori római provincia, Britannia egyik lakosa fekete bőrűként szerepelt a gyerekeknek szánt filmben. Ez olyan felháborodást keltett néhány véleményvezér és szélsőjobboldali szervezet körében, hogy a világhírű ókortörténész, Mary Beard is csatlakozott a vitához, amely végül trágárkodásba és alpári vitasorozatba fulladt. Az eset kiváló példa arra, hogy még az Egyesült Királyságban sem magától értetődő a történelmi tények és források kontextuális értelmezése és a plurikulturalitás elfogadása. Mary Beard érvei azonban rámutattak arra, hogy ma már elengedhetetlen a nemzeti, nacionalista történetírások helyett a globális történetírás bevezetése. Nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez és mennyire alkalmazható ez a történelmi megközelítés a nacionalizmustól fűtött és 2018-höz közeledve ismét súlyosbodó Erdély-kérdés traumáinak feldolgozására. 

A botrányossá lett BBC animációban Britannia, a mintegy négy évszázadon át római provinciaként ismert terület egy sajátos katona-családjáról szól, ahol a római katona fekete bőrű, felesége fehér, míg gyermekei már egy vegyes kultúrából és etnikumból származó gyerekek voltak. A gyerekeknek szánt animáció a római kori ember életét igyekezett interaktív módon bemutatni, ám az eredmény az lett, hogy Nagy Britanniában és azon túl, az amerikai Alex Jones műsorában is mint a „baloldal történelemhamisításaként” lett értelmezve. A rövid animáció sokakat felháborított, hogy egy 90%-ban fehér emberek által lakott provinciát egy fekete római katona családja szimbolizál. A kritikusok azzal vádolták a BBC-t, hogy a kortárs etnikai és „multikulturális” sokszínűséget és nagy-britanniai kavalkádot akarják múltbeli eseményekre, korszakokra ráhúzni a politikai korrektség érdekében, ezáltal „meghamisítva Nagy Britannia történetét”. Mary Beard, aki talán azon kevés ókortörténészek közé tartozik, aki nyíltan felvállalja a public intellectual, azaz közértelmiség szerepkörét és ezáltal világhírnévre tett szert, azonnal az animáció védelmére kelt és bebizonyította, hogy Britannia, az egykori római provincia etnikailag valóban sokszínű, változatos volt és Mauritániából (a mai Marokkó területéről) vagy épp Africa provinciából (a mai Tunézia Algéria területe) számos katona állomásozott a provinciában. Ezeket a katonákat, ahogy az egykori Líbiából származó római császárokat, így Septimius Severust is aligha kellene fehér emberekként elképzelnünk, hisz ez egyértelműen történelemhamisítás lenne. A szélsőjobboldali gondolkodók és véleményformálók által hevesen támadott cambridge-i professzorasszony szerint ideje lenne az átlagembereknek elfelejteni a fehér ember által dominált nacionalista történetírást, hisz Európa és annak bizonyos régióinak története soha nem kizárólagosan a fehér férfi történetéről szólt – ahogy ezt mi megszoktuk a történelemkönyvekből. Mary Beard a globális történelemszemléletet tartja a megoldásnak. A globális történelem alatt azonban nem világtörténelmet vagy nemzetközi kapcsolatok történetét érti, ahogy azt egykor a XIX. századi pozitivisták vagy enciklopédisták gondolták, de mégcsak nem is az Arnold J. Toynbee féle univerzális történelemre utal. Globális története lehet egy falunak is, egy városnak vagy egy országnak, provinciának: azokat a kulturális, etnikai, gazdasági, politikai és katonai hálózatok (networks) összességét jelenti, amely egy adott mikro vagy makrotársadalmat felépíti. A globális történetírás számos nagy munkát és érdekes kutatási eredményt hozott már az elmúlt időszakban különösen a birodalom-kutatások területén (lásd Sebastian Conrad, Mi a globális történelem? Princeton University Press, 2016, Hodos et al., Routledge Handbook of archaeology and globalisation, New York-London, 2017). Sebastian Conrad a Freie Universität világhírű professzora híres könyvében a globális történelemnek három fő aspektusát emeli ki: a mindenség és mindenek történelme, a hálózatok és konnektivitás története és az integrációs folyamatok története. Conrad könyvében rámutat arra, hogy a nagy világtörténetekben valójában nemzetek történetét látjuk felsorakoztatva, egymás mellé, azok interakciója és közös kapcsolati hálózata nélkül. Történetírásunk hagyományai másról sem szólnak, mint a fehér férfi által végzett nagy tettek nemzeti történelmeiről. Conrad szerint, az új történetírás fő szerepe a globális, azaz minden részletre kitérő szemléletről kell szóljon, ahol a történész – elemezzen egy család történetét vagy egy ország, esetleg népcsoport, ha úgy tetszik nemzet történetét – egyszerre kell figyeljen az emberek közötti viszonyra, társadalmi hálózatukra, konnektivitásaikra, az általuk használt tárgyak mozgására és mobilitására, az őket érintő politikai, kulturális, ökológiai és katonai hatásokra és ideológiai változásokra és eszmék mobilitására is. Ez a komplex, sok mindenre kitérő történelem-szemlélet adja a globális történetírás fő újdonságát, amelynek tükrében a Mary Beard féle Britannia római provincia története is egészen új perspektívákat kap és a Mauretániából a brit szigetekre került római katona története egyáltalán nem lesz szokatlan és botrányos. Ez a szemlélet megoldást hozhat – hozhatna – Erdély történetének értelmezésében is. 

A mi kis vidékünk története jelenleg a román és a magyar nemzeti történetírás közötti harc áldozata. Ritkán kerül ki ennek a két, nemegyszer radikálisan szembenálló történetírásnak a bűvköréből, főleg néhány külföldi kutató munkájában láthatunk enyhén globális szemléletet. Erdély története kulcsfontosságú eszköze a 2018-as centenáriumi ünnepségeknek, amely maga is egy történelmi eseményre való reflektálás, újraértelmezés. A történelem terhe tehát itt van a nyakunkon és csak rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele: Erdély történetét meg lehet írni ezerféle képpen. Mint a románok egyesülési harcának dicső történetét, a magyarok Erdélyének történetét, a szászok Erdélye, a zsidók, örmények, cigányok Erdélyének története….és igy tovább. De bármelyik korszakot, bármelyik etnikumot vagy politikai entitást is vegyünk Erdély történetéből, a globális szemlélet segíthet abban, hogy ne etnikumfüggő, miszogén történelmet irjunk, hanem a Conrad-féle globalista téziseket alkalmazzuk végre a mi kis vidékünkre is és elemezzük például románok és magyarok közös viszonyát, kulturális kölcsönhatását, külföldi – európai és azon túli – kapcsolataikat – magyarán, helyezzük el Erdélyt egy európai és miért ne, globális térképen, ahol a mi házunk tájának problémái máris egészen más perspektívákban értelmezendőek. Milyen furcsa is lenne egy olyan Erdély története című kötetet felütni, ahol az első lapokon nem a dicső dákok, mint a nemzetalkotó román nép őseinek a története elevenedne fel, hanem a változatos kelták, dákok, trákok, majd a sokszínű – így a mifelénk is állomásozó mauretániai fekete katonák – élete elevenedne meg kontinentális, vagy akár eurázsiai kontextusban. Hisz Erdély története a római korban, középkorban, újkorban és főleg a jelenkorban jóval több, mint románok és magyarok közötti traumák és nemzeti harcok férfias története. Bár tanulmányok és főleg művészettörténeti munkákban egyre többen foglalkoznak Erdély szélesebb, európai vagy akár eurázsiai kontextualizálásával, ideje lenne talán úgy az egyetemi oktatásban, mint egy új Erdély története kötetben végre túlnőni, felnőni úgy a magyar, mint a román történészeknek és a mi kis vidékünk globális történetét megírni. Ez lehetne az első lépés ahhoz, hogy felnőjünk és 100 év után végre felül emelkedjünk nemzeti pszichózisainkon és traumáinkon.