Egy érdekes jelenségre lettem figyelmes, bár nagy eséllyel erről van valamiféle szociológiai szakirodalom (amire se időm, se energiám, se kedvem, hogy felkeressem, igy aki ismer ilyet, nyugodtan linkelje).
A Magyar Péter jelenség egyik sajátossága, hogy kvázi-vallásként működik: 3 hónap alatt legalább 1-1,5 millió követője lett, a párt belső csoportjában messiási felkiálltások, posztok, Mária, a magyar megmentőjének szobra mellett beszél. A protestáló tömegben van, aki Muad'dib és Lisan al Gaib felkiálltásokkal üdvözölte. Ugyanezt a messiás-szerű hitet és személyi kultuszt látom az Orbán-hivők táborában is (és kis mértékben a DK keménymagban Gyurcsány felé).
Otthon, Romániában (Erdélyben) sose láttam ezt a szintű messiás-várást. Politikusok és politika iránt az alaphangulat a szkepticizmus. Ritkán láttam ilyen fajta hitszerű megnyilvánulást, tözsvezéri, nagykán-választó hangulatot a románok körében.
Talán utoljára 1990-1992-ben lehetett ilyen egyes körökben amikor Mihály király először hazalátogatott és majdnem visszaállitotta a királyságot.
Még Vadim Tudor esetén se mondható ilyen szintű nagykán, nagyvezir és messiás-várás. Érdekes lenne megvizsgálni, mi az ami a magyarokat ilyen kvázi-vallásossá teszi ha politikáról van szó. Szerény véleményem szerint, ennek egyik fő oka a magyar társadalom történelmi, kulturális hagyományrendszerében, a múlttól és múltból kapott transzgenerációs "csomagban", ha úgy tetszik, memetikus örökségben van. A domináns, karizmatikus, messiás-szerű, valami vészteljestől megmentő vezéregyéniség karaktere végigkiséri a magyar történelmet: István az országalapitó és a szétesést megakadályozó, IV. Béla az újraalapitó, Mátyás, a birodalomépitő, Rákóczi, Kossuth, Horthy...ezeknek a közös vonása a személyükhöz fűződő kvázi-vallásos, szinte fanatikus hódolat. Ez tehát egy történelmi "pattern", egy mintázat. Nem feltétlenül kizárólagosan magyar sajátosság, de érdekes ezt részletesen elemezni azoknak, akik transzgenerációs mintázatokkal és a pszichológiában vitatott, bár használt "néplélek", vagy kollektiv psziché fogalmát kutatják.
Egy másik sajátossága a magyarnak - szemben a románsággal - a teljes vallástalanság. Max Weber szavaival élve, a magyar társadalom elvarázstalanitott társadalomban él, az absztrakt, monoteista istenforma és a Jézus-mitosz nem ad elegendő forrást nekik a hétköznapokban. Erre alternativa kell azonban, mivel a vallásosság egy memetikus, egyetemes emberi igény (bármennyire is lázadnak ez ellen az ateista mozgalmak, kvázi-vallásos irányzatot létrehozva ezáltal). A valláspótló mechanizmusok egyik jól ismert formája pedig a politikai messiás-képzés. Emilio Gentile fantasztikus kötete - amely valójában 
Eric Voegelin politikai vallásának fogalmát követi - rámutatott arra, hogy a politikában számos formában jelentkeznek olyan jelenségek, amelyek a vallásos emberek létformáját utánozzák.
Eric Voegelin politikai vallásának fogalmát követi - rámutatott arra, hogy a politikában számos formában jelentkeznek olyan jelenségek, amelyek a vallásos emberek létformáját utánozzák.
Ebből a szemponból tehát izgalmas látni a magyarok újabb messiás-várását.
A messiás-várással a gond az, hogy túl nagy terhet ró az általában eleve gyarló, emberi, törékeny és elkerülhetetlenül érdekek és hálózatokkal dolgozó politikusokra. Nincs olyan politikus, akinek ne legyen valamilyen hálózata: kis országok vezetői nagy erőkhöz húznak. Ez a globalizmus legyszörnyűbb hagyatéka, de sajnos ennek nyomait valójában már a birodalmak kora óta látjuk (az ókor óta). A messiás-várás, mint nemzeti sajátosság tehát izgalmas szociológiai és vallástudományi téma is, érdemes lenne ezt kutatni, különösen Gentile alaptéziseit követve.
A románsággal összehasonlitva pedig látjuk, hogy a történelmi széttagoltság, a fiatal, tákolmányként és mesterséges kulturális entitásként létrehozott, 105 év alatt se egységesült ország teljesen más politikai hagyományok és konstrukciók szerint működik. Románoknál a messiás szerepét csakis Jézus és a keresztény (ortodox) teológia jelenti, ezt ember nem helyettesitheti. Utoljára egy erős szimbiózisra az 1930-as években került sor a Vasgárda mozgalom szellemi és katonai vezéreinek személyében, érdekes módon azóta ez a vonal országos erővel nem éledt fel. Reméljük nem is fog.
Magyaroknál viszont ez a jelenség sokkal erősebb hagyományokra épül.
Izgalmas téma, remélem adtam elég municiót a gondolkodóknak ezzel az irással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése